Ma Tímea, Irma, Jakab, Fülöp névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Opozicioni kandidat i granice kompromisa
Funkcija predsednika je važna zbog svog simboličkog naboja, koji se u Srbiji u više navrata iskazivao sa vrlo konkretnim posledicama: politička opcija koja bi izborila „svog“ predsednika, uvek bi bila na najboljem putu da uskoro osvoji i izvršnu vlast. Zna to opozicija odlično, a Vučić još bolje; uostalom, i on je zaseo na vlast na krilima pobede Tomislava Nikolića. Teofil Pančić (Radio Slobodna Evropa):
Ima nečega bar na prvi pogled neobičnog u javnom apelu grupe od stotinak veoma uglednih javnih ličnosti zaštitiku građana Saši Jankoviću da se kandiduje na predsedničkim izborima koji u Srbiji treba da se održe sledećeg proleća. (…)
Nije sporno da je Saša Janković kroz dužnost Zaštitnika građana, naročito u novije vreme, stekao zavidnu javnu prepoznatljivost, ali i renome čoveka koji svoj posao ozbiljno shvata i beskompromisno ga obavlja, čuvajući nezavisnost i visok integritet.
Sve je to u redu, ali to ipak nije politička funkcija u „užem“ smislu, niti je Janković ikada bio na taj način javno angažovan. Zato njegova moguća kandidatura, a pogotovo „javna kampanja“ da do nje dođe, pokazuju da ovdašnja politička scena pati od jednog ogromnog, opterećujućeg deficita baš tamo gde bi trebalo da se nalazi u izvesnom smislu reči najzdraviji, to jest naprosto najemancipovaniji deo društva: „demokratske i proevropske opcije“ u Srbiji, stranačke i vanstranačke, kao da nemaju kandidata koji bi se dostojno i sa ozbiljnim izgledima za pobedu suprotstavio režimskim kandidatima, otvorenim ili prikrivenim i pozadinskim, pa zvali se oni Nikolić ili Šešelj (o Vučiću da se i ne govori, ali ni jednog trenutka nije bilo realno da se on neposredno upusti u ovu trku).
Istovremeno, svi će se na opozicionoj sceni lako i brzo složiti da su predstojeći predsednički izbori jako važni, bez obzira što sama funkcija predsednika ima veoma ograničen ustavni kapacitet.
Važna je zbog svog simboličkog naboja, koji se u Srbiji u više navrata iskazivao sa vrlo konkretnim posledicama: politička opcija koja bi izborila „svog“ predsednika, uvek bi bila na najboljem putu da uskoro osvoji i izvršnu vlast. Zna to opozicija odlično, a Vučić još bolje; uostalom, i on je zaseo na vlast na krilima pobede Tomislava Nikolića.
Pa ipak: zašto baš Janković? Ima mišljenja da je u „dubini“ tzv. običnog biračkog tela, naročito u provinciji, Janković ipak nedovoljno prepoznatljiv, i da zato ne bi imao ozbiljne šanse. Ovaj se stav može solidno braniti.
Na drugoj strani, šta je alternativa kandidaturi čoveka koji je stekao veliku reputaciju i poštovanje, s lakoćom „preživevši“ i gnusne klevete iz prorežimskih tabloida ali i iz same vladajuće stranke? Naročito ako bi ga podržale vodeće opozicione stranke. Ali, hoće li ga podržati?
Jedna je mogućnost da to učine, i da prionu na posao dodatnog javnog profilisanja zajedničkog kandidata demokratske opozicije, a vremena za to je sasvim dovoljno.
Druga je mogućnost da – zarad sitnog ćara i šićara – forsiraju svoje lidere mada su realno bez šansi. Boris Tadić je u tom svojstvu naprosto „potrošen“, Dragan Šutanovac nema taj profil a po svoj prilici ni domet (i biće zanimljivo hoće li Demokratska stranka, možda baš Šutanovčevim razumnim gestom, uspeti da prevaziđe infantilni narcizam „najveće opozicione stranke koja prirodno mora da ima svog kandidata“, narcizam koji od drveća ne vidi šumu, a po konsekvencama je samoubilački), a o ostalima nema smisla ni govoriti.
Treća mogućnost je da kako-tako udružena opozicija, ili bar njen pretežan deo, kandiduje Vuka Jeremića, nekadašnjeg teatralno „patriotskog“ ministra spoljnih poslova i anfan teribla Tadićeve nomenklature, ali i čoveka za koga se ne pamti da se ikada – i za vreme „svoje“ vlasti, a kamoli nakon toga – izjasnio o bilo kojem važnom unutrašnjepolitičkom i društvenom pitanju. (…)
Ima li smisla isticati kandidata koji u mnogim stvarima kao da misli i čini sve suprotno od one političke strukture, ali i onog sloja građanstva, koji bi po prirodi stvari trebalo da bude tvrdo jezgro njegovih glasača. Šta ako „tvrdo jezgro“ odluči da ipak nema stomak za ovoliki kompromis sa sopstvenim vrednosnim sistemom?
Nema odavno ni DOS-a ni Slobodana Miloševića, s odviše lakim analogijama treba biti vrlo oprezan. Sam Vuk Jeremić poseduje – ili barem emanira – vrstu političke upornosti i taštine koja kao da je odraz u ogledalu u odnosu na „arhidušmanina“ Aleksandra Vučića, čoveka koji svake izbore od 2012. vodi kao da biraju samo dve opcije: za i protiv Njega...
U neku ruku je i u pravu. Opozicija to mora da konstatuje, a onda odmah i da zaboravi: samo tako će učiniti nešto korisno za sebe, a onda kolateralno i za društvo.
Következő cikk: A szeretett diktátor
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Harcosok klubja
Sokan kérdezték korábban, miért fontos nekem e téma. Amikor kitört az ukrajnai háború két éve, ugyanannyian >
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >