2020. szeptember 18. péntek
Ma Diána, József névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Depresszió

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán

Az olaszok féktelen jó kedve nem bizonyult ragályosnak. Inkább bosszantónak. Szemlátomást zavarta a gyásznépet. Csorba Zoltán (csorbazoli.blog):

Nincs annál lehangolóbb, mint HÉV-vel utazni.

Mintha a depresszió-szerelvénye csak a temetők között közlekedne, s napról napra, minden járatán csak gyásznépet szállítana.

Mindig leszállok a híd alatt, a Margit híd alatt. Egyszer már el kellene menni a végállomásig. Lehet, hogy elfelejtették lecserélni a feliratot. A végállomás nem is a Batthyány tér. Hanem a vesztőhely.

És a helyes rövidítés: Hosszas Érkezés a Vesztőhelyre.

Más magyarázat nem lehet. Végig kell csak nézni a HÉV-en utazó emberek arcán. Mennyi szomorúság, mennyi letargia, gyász! Mintha mindegyik utas saját lelkén viselné a magyarságnak az összes szenvedését, búját, sérelmét, ami összegyűlt Mohácstól napjainkig.

Itt van például ez az idős ősz hajú ember velem szemben. Csak rá kell nézni. Arca egy nyitott gyászkönyv. Minden bizonnyal végigszenvedte a Rákosi korszakot. Míg korosztálya Amerikában a rock and roll-t ropta önfeledten, ő a szocializmust építette.

Lehet, hogy ott volt az 56-os forradalomban is. Ma mindenki bevallja, hogy részt vett a forradalomban. Csak sokáig nem kívánta ezt emlegetni. (A megboldogult jugoszláv elnök, Josip Broz fakadt ki állítólag egyszer magából a hetvenes évek elején miután közölték vele a jugoszláv nyugdíjas-harcosok létszámát: „Ha nekem ennyi partizánom lett volna 1941-ben!...”)

Utána bekényszeríttették a pártba. A Pártba. Lehet, hogy ocsmányul rákényszerítették az ügynökösködésre is. Jelentéseket kellett adnia. III/III ?

A szocializmus majd negyven éves építéséért most 54.280 forint nyugdíj a havi büntetés.

Annak a néninek már eleve elég oka van a szomorkodásra azzal, hogy senki sem adja át neki a helyet. (- Leülne, néni? - Igen! - De hova? - hahaha, jó vicc?!)

Tudja is ez a neveletlen fiatalember, hogy mit élt ő át a Vörös Hadsereg átvonulásakor!

A lila sapkás negyvenes hölgyet nem is érdemes analizálni. Az arcán, a szemén, a szeme alatt az alkoholizmus félreismerhetetlen jegyei. Undok délelőtt van egy hosszúra sikeredett szesz(ély)es-éjszaka után.

A vállalkozó is magába roskadva gubbaszt a sarokban. Szinte látni, hogy ráült a nyakára az  adóhivatal felügyelősége. Hogy legyen az embernek jó kedve?

Vajon miért szomorú ez a csinos asszonyka? Az arca kifejezetten szép, dekoltázsa egy kicsit talán túl mély, de ez engem konkrétan nem zavar,  a frizurájára ráférne egy kis ápolás, öltözéke is inkább igénytelen, de hát a XXI. század az igénytelenségre idomítja a tömegeket.

Illetlenül a válla fölött belekukkantok mit tanulmányoz oly nagy figyelemmel.

Telefonszámla. Részletes kimutatás. A végösszeg 9.845 forint.

Nem sok.

Aránylag. Kinek hogy. Aki havonta negyvenezreket telefonál el, az örömében a padtámlába ütögetné hátsó felét ilyen csekély összeg láttán. Kilencezer nyolcszáz mínusz ÁFA visszaigényelve!

Az asszonyka azonban sokallja. Ezért is kért részletes kimutatást.

A többiek bambán bámulnak ki az ablakon és nem veszik észre a nyárutó szépségeit a természetben. Van aki könyvet olvas. Ugyanazt az oldalt alaposan többször is. Mert még nem lapozott Kaszásdűlő óta. Van aki az állomásokat akarja megtanulni fejből (Békásmegyer - Csillaghegy - Római fürdő - Aquincum - Kaszásdűlő - Filatorigát...) mert hosszú perceken keresztül le nem veszi tekintetét a kiragasztott feliratról.

Amikor felpattantam a szerelvényre egészen jó kedvem volt. A HÉV-re várva még fütyörésztem is egy melódiát. A közeg azonban rám is hatott: eszembe jutott egy és más amitől elmehet a jó kedvem. Okot mindig talál az ember. A helyhez és az alkalomhoz illően én is felvettem a habitusomra éppen nem jellemző bús ábrázatot. Nehogy még azt gondolják, hogy nekem semmi gondom nincs!

Az Árpád-híd megállónál két pár olasz, két férfi és két nő lép fel a szerelvénybe. Hangosan beszélnek (ebből állapítom meg, hogy olaszok) ami már botrányosan idegenül hat a síri csöndben ahol csak a kerekek ütemes kattogása hallatszik. Közben nagyokat nevetgélnek! Öltözékük laza elegancia. Feltűnő azonban, hogy a férfiak lábán nincs zokni. Csak úgy mezítlábra húzták fel a gyaloglásra, városnézésre alkalmas könnyű vászoncipőt. Gondoltam, szólok neki, itt a szokásos viselet szandál zoknival és nem hosszú szárú vászon nadrág hanem halásznadrág. Hogy szépen érvényesüljön a zokni színe és hossza a szőrös vádlin.

Az egyik férfi (Luiginek szólítják) Budapest térképet tart a kezében. Emezeknek be nem áll a pofájuk úgy mondják. És heherésznek. A Luigi mond valamit, a másik férfi erre elkezdi a tenyerével verdesni Luigi homlokát. Valami nagyon mókás lehetett, mert mind a négyen majd meg fulladtak a nevetéstől.

Pedig ahogy Olaszország dolgai alakulnak, semmi okuk erre a féktelen jókedvre!

 Ők nem tudják, hogy naponta egy millió líbiai indul az olasz partok felé? Meg tunéziaiak, egyiptomiak, marokkóiak, menekülnek mindenhonnan ahová a nagyhatalmak néhány évvel ezelőtt bevitték a tavaszt. Közölni kellene az olaszokkal!  Akár óriásplakáton. És a calciojukra sem lehetnek büszkék az utóbbi években. A Juve még elbotladozik a BL-ben, de Milan, az Inter sehol sincs, a Rómát a Porto az Örök Városban alázta meg. A Ferrari sehogyan sem tud a Forma 1-ben lépést tartani a Mercedesszel. A FIAT már évtizedek óta nem dob a piacra valamilyen igazán mutatós modellt. Az egykor híres olasz canzone-t már mindenki túlharsogta. Az ország  készruha-iparát elsodorta a kínai bóvlihullám. Na jó, a páratlan kulturális örökségüket nem tudja senki elvenni, arra büszkék lehetnek, már csak az ami Firenzében és Rómában látható még évszázadokig vonzani fogja a világ kultúrára szomjas tömegeit. Kérdés, hogy ez a szomjúság tömeges marad-e a világon (íme egy ok a bosszankodásra).

Közben rájövünk a poénra, mi váltotta ki a hahotázást: Szentendrére akartak utazni, de nem jó irányban szálltak fel, mert a Luigi elnézte. A Szépvölgyi úti állomásnál leszállnak mind a négyen.

Az olaszok féktelen jó kedve nem bizonyult ragályosnak. Inkább bosszantónak. Szemlátomást zavarta a gyásznépet. Senkinek sem hozta meg a jó kedvét. Senki sem vidult fel a nonsalansz taliánok viselkedésén. A francba az olaszokkal!

Hagyjanak bennünket nyugton, a mi depressziónkban, letargiánkban! Mi nem szoktuk meg, hogy az utcán jókedvű, nevetgélő emberekkel találkozzunk. Kivéve talán a szerelmes fiatalokat, de majd rájönnek ők is néhány év múlva - mint ahogy az idősebbek mondogatni szokták - hogy az élet nem habos torta!

Ahogy elhagyták a szerelvényt, mintha mindenki megkönnyebbült volna!

2016. augusztus 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább

Mozaik vagy periféria?

A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >

Tovább

A Nyugat és Takaró Mihály

Tehát ha azt halljuk: „zsidó, zsidó”, úgy értsük: „amit az elégedetlen magyar gondol” („Protestáló hit s >

Tovább

A szocialista irodalompolitika váratlan dicsérete

A paradoxon abban rejlik, hogy a kitüntetettek közül kerülnek ki a múlt dicséretes példái, ugyanis ez >

Tovább

Montaigne Esszéi

Korábban már említettem, hogy június 12 óta napi rendszerességgel naplót írok. Amit nem teszek közzé, egyelőre, >

Tovább

„O, barátaim, egy barátom sincsen”

A barátot az ember választja, viszont a rokoni kapcsolatokba beleszületik. Csakhogy úgy veszem észre, hogy a >

Tovább