2019. augusztus 18. vasárnap
Ma Ilona, Rajnald névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A befejezetlen háború

Bódis Gábor
Bódis Gábor

A teljes gazdasági megsemmisülés előtt tehetetlenül  tébláboló szerb kormány (Aleksandar Vučić) és a pár hónap alatt megbukott horvát jobboldali kabinet a puszta túléléséért küzd.

1971 áprilisában, amikor az akkor még Jugoszláviához tartozó Horvátországban éppen tombolt a nacionalizmus (horvát neve: maspok, tömegmozgalom), két huszonéves fiatalember beállított Jugoszlávia stockholmi nagykövetségére azzal az ürüggyel, hogy meghosszabbíttassák útlevelük érvényességét. Miután a követség portása meg akarta akadályozni, hogy bejussanak, de félrelökték, majd revolvert rántottak, és rálőttek - a zajra a kabinetjéből kisiető - Vladimir Rolović nagykövetre. Aztán a sebesült diplomatát bevonszolták a szobájába, a heverőre dobták, a száját egy szíjjal bekötötték. Eltorlaszolták a bejáratot, majd többször rálőttek a zárt ajtóra, és így sebesítették meg az ajtó mögött álló követségi titkárnőt. Közben a svéd rendőrség bekerítette az épületet. Egy órát sem tartott a huzavona, a két fegyveres egyike belelőtt a már sebesült nagykövetbe, majd résnyire kinyitották az ajtót és kidobták a két pisztolyt. Megadták magukat.

Rolović nagykövet, a montenegrói antifasiszta ellenállás egyik hőse néhány napra rá belehalt sérüléseibe. A két szélsőjobbos horvát terrorista, mert terrorcselekmény volt ez a javából (Miroslav Barešić i Anđelko Brajković), életfogytiglanit kapott Svédországban. De a történetnek koránt sincs vége. Egy évre rá három másik, magukat usztasának valló, horvát szélsőséges elrabolta a Stockholm-Göteborg járat egyik gépét több mint 80 utassal, és arra kényszerítette az együttműködésre  amúgy is elég nagy hajlandóságot mutató Palme-kormányt, hogy az utasokért cserébe engedje el a Barešić-Brajković párost. Ezek aztán szabadon távozhattak előbb Franco Spanyolországába, majd Stroessner Paraguayába. Kalandos és bűnügyekkel teli, sokak szerencséjére rövid pályafutása után Barešićot visszatoloncolták Svédországba, ahol életfogytiglani börtönbüntetését (bizonyosan példás magaviselete miatt) 18 évre változtatták, majd 9 év után szabadon is engedték. A dalmát zsebtolvajból lett terrorista 1991-ben bukkant fel ismét, immár a függetlenné vált Horvátországban, ahol azonnal csatlakozott a haza védelméhez. De rejtélyes körülmények között hamarosan életét vesztette. Hálás hazája nem feledkezett meg róla, posztumusz kitüntetésben részesítették. És 2016-ban az éppen két választások között botladozó horvát hatalom egy több mint két méteres szoborral állított örök emléket a felejthetetlen gyilkosnak a Šibenik és Zadar között elterülő Drage városkában.

Montenegró és Szerbia is diplomáciai jegyzékben tiltakozott emiatt. És nem ez volt az egyetlen pengeváltás Zágráb és Belgrád között. Az egyik korábbi heves vita tárgya a néhai Alojzije Stepinac bíboros volt, akit egy horvát bíróság felmentett a háborús bűnök vádja alól. Valószínűleg alapos megfontolásból, hiszen az erre vonatkozó tárgyalás csupán negyedórát tartott... Ennél még az agyon kárhoztatott kommunista bíróság is többet szentelt az ügynek 1946-ban, amikor Stepinacot 16 év börtönre (amit később szobafogságra változtattak) ítélték az usztasa bábállammal, a Független Horvát Állammal való (lelkes) együttműködése miatt. Nos, a történészek vélemény megoszlik arról, hogy az akkori zágrábi érsek mennyire állt ellen az usztasa terrornak, amelynek során több százezer szerbet, romát, zsidót és baloldalit végeztek ki, legtöbbjüket a hírhedt jasenovaci haláltáborban. Mellesleg nagyon sok katolikus pap (tehát Stepinac beosztottjai) is tevőlegesen vett részt a vérengzésekben. Persze, nagyon sokan meg a németek és az usztasák ellen harcoló kommunista partizánokkal harcolták végig a második világháborút. Stepinac is többször megáldotta az usztasa államot és annak fejét, Ante Pavelićot, de állítólag zsidók és szerbek kimentését is támogatta. Nyilvánosan csak azért emelt szót, mert embertelen körülmények között (marhavagonokban) utaztatták a szerencsétleneket a vesztőhelyükre. Második világháborús viselt dolgainak feltárásában a Vatikán sem segédkezik, valószínűleg abból a megfontolásból, hogy akkor közvetlen főnökének, XII. Piusznak a magatartásáról is kellene egyet s mást kimondani.

Mindenesetre a háború utáni perének kimenetelében az is szerepet játszhatott, hogy Tito kommunista állama azonnal szembe került a katolikus egyházzal. Erre tett most pontot felmentő ítéletével a zágrábi bíróság. A gyors megoldás annak a függvénye is lehet, hogy II. János Pál a kétezres években boldoggá avatta és már a szentté avatás is testközelbe került, amikor Ferenc pápa leállította a folyamatot a Szerb Pravoszláv Egyház kérésére és közös katolikus-ortodox bizottságra bízta Stepinac alkalmasságának megállapítását.

Belgrád az usztasa eszmék újraélesztésével vádolja Zágrábot, amiben van némi igazság, csak éppen maga a vádló nem eléggé hiteles. Szerbiában ugyanis olyan echte háborús bűnöst rehabilitáltak már, mint a csetnik vezér Draža Mihajlović, akinek királypárti (az ifjú Karagyorgyevics Péter akkoriban Londonban csücsült) martalócai inkább a németekkel karöltve Titóék ellen harcoltak a megszállók helyett. Olyannyira egyértelmű volt ez, hogy még az ultrakonzervatív Churchill is kénytelen volt a rojalistákkal szemben a kommunistákat támogatni 1943-ban. A helyzet még ennél is súlyosabb Belgrád tekintetében, hiszen csak a középbalosnak számító Boris Tadić elnöklése idején (2004-2012) hozták egy szintre a partizán ellenállókat és a csetnik kollaboránsokat. Így lett mindenki antifasiszta Szerbiában.

A Barešić-szobor és a Stepinac-féle felmentő ítélet már éppen eléggé megtépázta a szerb-horvát, amúgy sem túl acélos és meghitt kapcsolatot. Erre jött még a mindig neuralgikus dátum, a Vihar hadművelet évfordulója. 1995-ben a horvátok (amerikai háttér segédlettel) felszabadították a rebellis szerbek által ellenőrzött országrészeket. Annyira sikeres volt az akció, hogy közben mintegy 200 ezer őshonos szerbet is földönfutóvá tettek. Gotovina tábornok katonái szerb házakat gyújtottak fel, asszonyokat, gyermekeket gyilkoltak meg. Azóta Horvátország Kninben (az egykori szakadár szerb Krajina „fővárosa”) ünnepel augusztus elején önfeledten. Lelkes és hazafias beszédek mellett hagyományosan fellép talpig feketében egy Thompson nevű énekes, a horvát szélsőjobboldal (usztasa) ikonja. Így volt az idén is. Közben a szélsőjobbosok szétvertek Zágrábban egy béketüntetést, amelynek célja csupán az volt, hogy a nagy ünneplés közepette ne felejtkezzünk meg az ártatlan áldozatokról sem. Komoly politikusok meg azon tanakodtak hangosan, hogy Za dom spremni! (A hazáért készen állunk!) usztasa jelszót és csatakiáltást nem kell betiltani és nem vethető össze a hasonló célt szolgált Heil Hitlerrel.

Ne higgyük azonban, hogy Belgrád a nyilvános krokodilkönnyek mellett bármit is tett a krajinai menekültekért. Annak idején be sem engedte őket Belgrádba, hanem legtöbbjüket Koszovó felé irányította, talán valamilyen etnikai vérfrissítés reményében. Sőt, a szerb rendőrség azonnal el kezdte begyűjteni a katonaköteles krajinaiakat és az akkor még Horvátországban (és Boszniában) harcoló, de főleg rabló szabadcsapatokhoz (például Arkan Tigriseihez) szállította őket. Ott meg mehettek az első harcvonalba.

Mint ahogy a befejezetlen múlt is akkor kerül a frontvonalba, amikor az éppen aktuális (nemcsak) nyugat-balkáni országok politikai tőkét kívánnak kisajtolni belőle. És ez rendre sikerül is.

A teljes gazdasági megsemmisülés előtt tehetetlenül  tébláboló szerb kormány (Aleksandar Vučić) és a pár hónap alatt megbukott horvát jobboldali kabinet a puszta túléléséért küzd. Mi mással, mint a soha véget nem érő (ezúttal csak verbális) háborúskodással.

A nyomtatott változat a 168 Órában jelent meg.

2016. augusztus 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább

Ólomévek

Az egyik napról a másikra, meséli Tolnai, a hatalom jó és rossz fiúkra osztott fel bennünket. >

Tovább

„Út a keresztény szabadság korszakába”?

A haladó VMSZ képviselőinek tusványosi – minden valós elemzést és politikai meglátást nélkülöző – felszólalásai is >

Tovább

Száz év vendégszeretet

Hiszen mi másról is tanúskodik majd a száz esztendővel utánunk élőknek Jinglak Sinavatra egykori thaiföldi miniszterelnök-asszony >

Tovább

Az úri Magyarország visszatérése

A pesti centralizmus maga alá gyűrte a felvidéki autonómia eszméjét. Amig a Felvidék Csehszlovákiához tartozott, kívánatos >

Tovább

A demokráciákat a szavazófülkékben verik szét

Évtizedeken át reménykedtem a demokráciában, most belátom, hogy az autoriter rendszerekhez szabad választásokkal kikövezett út vezet. >

Tovább

A kisebbségek pápája is...

Elismerem, hogy a pokolba vezető út is hamis keresztekkel van szegélyezve, ám ezúttal nem a pártpapokra, >

Tovább

Hívd fel egy barátod

Az, hogy „A korrupció öl” (ez volt a Colectiv tűzesetet követő országos tüntetések és tiltakozások központi >

Tovább

Az új osztály és a múltgyalázás

A múltgyalázás az új kleptokapitalista osztály politikai terméke, az új osztály ezzel kompromittálja az egyébként is >

Tovább