2021. január 21. csütörtök
Ma Ágnes, Agnéta névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Orwell nyomában óvatosan

Gerold László
Gerold László

A kondát csak kívülről lehet legyőzni! Vagy ez túl politikus lenne? Igen, de ez a történet, ha akarjuk, ha nem, politikai dráma. Gerold László (Vajdaság Ma):

 

Orwell nyomában óvatosan
A kondát csak kívülről lehet legyőzni! Vagy ez túl politikus lenne? Igen, de ez a történet, ha akarjuk, ha nem, politikai dráma. Gerold László (Vajdaság Ma):
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre csúnyácska) kötet (Vajdasági lakodalom, Forum), akárcsak a nyári vándorszínházunkban gyepre került ősbemutató (Hangos disznók harapnak) nagyobb szakmai segítséget érdemelt volna. A kötet igencsak cammogva induló címadó szövege a túlbeszélés, a fárasztó üresjáratok elkerülése végett komoly dramaturgiai és szerkesztői beavatkozást igényelt volna, éppen úgy, mint a tanyaszínházi bemutató, amelyben egy remek téma tört derékba, majd elsietetten, kidolgozottság híján ért véget.
Számos irodalmi alkotás tanúsítja: a disznókról szóló történetek átvitt értelemben olyan emberekre vonatkozó példabeszédek, melyekben a népszerű háziállat szimbolizálta negatív tulajdonságok jutnak kifejezésre. Azok, melyekről a Jelképtár így ír: a disznó „sötét indulatok” megtestesítője, ezért a néphit az „ördögi démonikus erőkkel hozza kapcsolatba”, az „Ószövetség a tisztátalan állatok közé sorolja”, Jézus „sertéskondába űzi a gonoszt”. Ezt a jelképes értelemzést kamatoztatja az irodalom, legkifejezettebben George Orwell társadalmi-politikai szatírává formált kisregényében, az Állatfarmban. De drámáról lévén szó, említhetjük az angol dühös fiatalok közé tartozó John Arden Élnek, mint a disznók című művét, mely szociológiai látlelet azokról, akik nem tudnak emberi mód, civilizáltan élni. Túlzás nélkül mondható tehát, hogy Terék Anna „disznó-drámája” mind jelképiségét, mind a szatirikus ábrázolás lehetőségét tekintve – még ha ezt kellően nem is használta ki -- tekintélyes szövegcsaládba tartozik. Ezenközben sajátos színt ad neki a mindennapjainkra jellemző olyan szociális és társadalmi kérdések felvetése, mint az állástalanság, a korrupció, az elvándorlás, illetve a hatalommal való visszaélés, a szűkös pártérdekek. Jó, a közönség érdeklődésére joggal számot tartó tematika (a tévénézőktől ezért rendre dicséretet is kapott!), de drámává formálása felemásra sikeredett, amit a példásan egységes csapatmunka (rendező: Puskás Zoltán, koreográfus: Gyenes Ildikó), az olykor zakatoló verseket is élvezetessé tevő igényes zene (Klemm Dávid és Erős Ervin) sem tudott teljes mértékben felülírni.
Terék Anna jól intonált szövege, szerintem, két helyen problematikus. A közepén és a végén. Előbb, amikor a történet nem a prológus és a kezdő jelenet jelezte irányban folytatódik, illetve akkor, amikor váratlanul és érthetetlenül ér véget.
Miután az elsőnek megszólaló Bolond azt ígéri, hogy olyasmit fog mutatni, amivel foglalkozni kell -- nevezetesen a disznókkal –, egy dalban előadott helyzetjelentés következik, melyből megtudjuk, hogy a disznók (=emberek) számára az élet mindenhol rossz, „bárhová mész, ott is szar lesz”, jobb veszteg maradni, együtt röfögni a többiekkel és – ahogy a disznókar énekeli -- kussolni, annak reményében, hogy „majd minden jó lesz”. S addig? – tehetjük fel a kérdést. Nem marad más hátra, mint elfogadni az érvényben levő játékszabályokat, melyeket a konda diktál. Például azt, hogy annak, aki, mint a történet disznócsaládjában a lány, „saját életet, saját ólat” szeretne, egyetlen esélye („Élni akarok. Élni, mint egy ember”), ha kondatag lesz. Hogy erre, a lány beletörődése ellenére se kerüljön simán sor, arról a szándékot ellenző, az ólakon kívül élő legény képében a drámában elkerülhetetlen konfliktus gondoskodik, ami attól lesz működőképes, hogy a lány hajthatatlan marad – ő bizony belép a kondába. S ekkor következik be a történet már említett derékba törése. Azt várnánk ugyanis, hogy a történet a továbbiakban a kondáról fog szólni. Magától értetődik bíráló, sőt, szatirikus hangon. Sajnos, nem így történik. A kondajelleg leleplező bemutatása helyett szerelmi történetként folytatódik a mese. Igaz, hogy váratlanul feltűnik egy csoport, amely arról énekel, hogy nem erőszakkal, hanem ésszel kell s fogják legyőzni a kondát. (Ez nem így fog történni, illetve, hogy játszódik le, arról semmi közelebbit nem tudunk meg. De a történet befejezéséről, kissé később szólok.) Hogy ezek a szövegkönyv szerint ellenállóknak nevezettek, valóban kicsodák, arról nem sokat tudunk meg. Ahogy váratlanul feltűntek, úgy váratlanul el is tűnnek. Helyettük a konda új tagja, a kedvesét megmenteni akaró, Guba nevű legény lép színre. Ő azért avatkozik be, mert a kondavezér megkörnyékezte a lányt. A túlerővel szemben azonban tehetetlen, elfogják és a vezér utasítására halál vár rá. Disznó lévén le fogják szúrni. Mielőtt azonban erre sor kerülhetne, betétepizód erejéig a feladatot vállaló, de sokáig hezitáló, majd tömérdek önkábító pálinka után tettre képes Böllér lép a történetbe. Ekkor robban be legényét mentendő szándékkal a lány. Ezzel kap gellert a disznósztori, amely innentől kezdve nem a kondáról szól. Hogy a történetnek politikai konnotációi is lehetnének, arra a cézárgyilkos Brutus névre hallgató kondavezér szerb-magyar keveréknyelven előadott, szebb jövőt ígérő hablaty beszéde utal. (Erre reagálva hangzik el Bolond szájából az egész dráma legjobb mondata: „Ne nézd a múltat, mert seggel mész a jövőbe!”) Hiába hangzik fel a zenei motívumok tekintetében olykor igen ismerős disznóhimnusz, a konda dicsőségének vége lesz. Ismét feltűnnek a fentebb jobb híján ellenállóknak nevezettek, akik a leöléstől akarják megmenteni a legényt és ukmukfukk kampókra akasztják a konda tagjait. Itt a vége, bármilyen váratlanul is kerül rá sor, fuss el véle, mondhatnánk, de nem futhatunk, mert nem értjük, hogy került erre sor. (Bár a kritikus dolga, arról írni, amit lát/hall, egy zárójeles megjegyzés erejéig nem állhatom ki, hogy ne sugalljak egy megoldást, ami megmagyarázná az ellenállók színrelépését. Nevezetesen, hogy a kondára támadó ellenállók ne a színpad alól, a háttérből rohanjanak elő, hanem a közönség közül. Így nyerne érthető befejezést a történet: a kondát csak kívülről lehet legyőzni! Vagy ez túl politikus lenne? Igen, de ez a történet, ha akarjuk, ha nem, politikai dráma.) Az viszont érthető, hogy egy zenés darabnak csak szerencsés befejezése lehet: fináléként, tapsrendbe sorakozva kondatagok és ellenállók, következik is a megbékélés, amit a Bolond otthontalanságról szóló zárósongja próbál felülírni: „A tornak vége, az ég csupa vér, / A kés lassan a torkomig ér, / uram, kérlek, mondd meg nekem, / hol van az otthon? / Hol van az otthon?”. Erre kell(ene) nekünk, nézőknek megadnunk a magunk válaszát. Az ólban a kondában, a kondán kívül, valahol máshol? Csakhogy – idézzük a nyavalyadalnak nevezett Songot – bárhová is megyünk: „Minden rossz. / Szar és fos”. Nos, erről kellene szólnia a történetnek, de Orwell távoli, vidéki rokonaként, csak szőrmentén, óvatosan teszi.
Amint említettem, az előadás egységes, jól pörög, a színésznövendékek elsősorban énekesként jeleskednek, elsősorban a Lányt alakító Székely Beáta szólója marad emlékezetes. Szerepformálás tekintetében pedig azok tűnnek ki, akiknek nagyobb feladat jutott, Ozsvár Róbertnak Brutusként, Szilágyi Áronnak a korrupciót megtestesítő Feketézőként, Szalai Bencének Gubaként, s Búbos Dávidnak a Böllér komikusra vett szerepében. A többieket a kollektív jelenlét odaadó vállalása dicséri.
Az előadás külön színfoltja, értéke a rezonőr és játékmester feladatát kiválóan, kellő humorral és szükséges józan bölcsességgel megoldó Huszta Dániel, aki úgy van állandóan jelen a történetben, hogy ezt egy pillanatra sem erőlteti, mégis nélkülözhetetlen.

Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre csúnyácska) kötet (Vajdasági lakodalom, Forum), akárcsak a nyári vándorszínházunkban gyepre került ősbemutató (Hangos disznók harapnak) nagyobb szakmai segítséget érdemelt volna. A kötet igencsak cammogva induló címadó szövege a túlbeszélés, a fárasztó üresjáratok elkerülése végett komoly dramaturgiai és szerkesztői beavatkozást igényelt volna, éppen úgy, mint a tanyaszínházi bemutató, amelyben egy remek téma tört derékba, majd elsietetten, kidolgozottság híján ért véget.

Számos irodalmi alkotás tanúsítja: a disznókról szóló történetek átvitt értelemben olyan emberekre vonatkozó példabeszédek, melyekben a népszerű háziállat szimbolizálta negatív tulajdonságok jutnak kifejezésre. Azok, melyekről a Jelképtár így ír: a disznó „sötét indulatok” megtestesítője, ezért a néphit az „ördögi démonikus erőkkel hozza kapcsolatba”, az „Ószövetség a tisztátalan állatok közé sorolja”, Jézus „sertéskondába űzi a gonoszt”. Ezt a jelképes értelemzést kamatoztatja az irodalom, legkifejezettebben George Orwell társadalmi-politikai szatírává formált kisregényében, az Állatfarmban. De drámáról lévén szó, említhetjük az angol dühös fiatalok közé tartozó John Arden Élnek, mint a disznók című művét, mely szociológiai látlelet azokról, akik nem tudnak emberi mód, civilizáltan élni. Túlzás nélkül mondható tehát, hogy Terék Anna „disznó-drámája” mind jelképiségét, mind a szatirikus ábrázolás lehetőségét tekintve – még ha ezt kellően nem is használta ki -- tekintélyes szövegcsaládba tartozik. Ezenközben sajátos színt ad neki a mindennapjainkra jellemző olyan szociális és társadalmi kérdések felvetése, mint az állástalanság, a korrupció, az elvándorlás, illetve a hatalommal való visszaélés, a szűkös pártérdekek. Jó, a közönség érdeklődésére joggal számot tartó tematika (a tévénézőktől ezért rendre dicséretet is kapott!), de drámává formálása felemásra sikeredett, amit a példásan egységes csapatmunka (rendező: Puskás Zoltán, koreográfus: Gyenes Ildikó), az olykor zakatoló verseket is élvezetessé tevő igényes zene (Klemm Dávid és Erős Ervin) sem tudott teljes mértékben felülírni.

Terék Anna jól intonált szövege, szerintem, két helyen problematikus. A közepén és a végén. Előbb, amikor a történet nem a prológus és a kezdő jelenet jelezte irányban folytatódik, illetve akkor, amikor váratlanul és érthetetlenül ér véget.

Miután az elsőnek megszólaló Bolond azt ígéri, hogy olyasmit fog mutatni, amivel foglalkozni kell -- nevezetesen a disznókkal –, egy dalban előadott helyzetjelentés következik, melyből megtudjuk, hogy a disznók (=emberek) számára az élet mindenhol rossz, „bárhová mész, ott is szar lesz”, jobb veszteg maradni, együtt röfögni a többiekkel és – ahogy a disznókar énekeli -- kussolni, annak reményében, hogy „majd minden jó lesz”. S addig? – tehetjük fel a kérdést. Nem marad más hátra, mint elfogadni az érvényben levő játékszabályokat, melyeket a konda diktál. Például azt, hogy annak, aki, mint a történet disznócsaládjában a lány, „saját életet, saját ólat” szeretne, egyetlen esélye („Élni akarok. Élni, mint egy ember”), ha kondatag lesz. Hogy erre, a lány beletörődése ellenére se kerüljön simán sor, arról a szándékot ellenző, az ólakon kívül élő legény képében a drámában elkerülhetetlen konfliktus gondoskodik, ami attól lesz működőképes, hogy a lány hajthatatlan marad – ő bizony belép a kondába. S ekkor következik be a történet már említett derékba törése. Azt várnánk ugyanis, hogy a történet a továbbiakban a kondáról fog szólni. Magától értetődik bíráló, sőt, szatirikus hangon. Sajnos, nem így történik. A kondajelleg leleplező bemutatása helyett szerelmi történetként folytatódik a mese. Igaz, hogy váratlanul feltűnik egy csoport, amely arról énekel, hogy nem erőszakkal, hanem ésszel kell s fogják legyőzni a kondát. (Ez nem így fog történni, illetve, hogy játszódik le, arról semmi közelebbit nem tudunk meg. De a történet befejezéséről, kissé később szólok.) Hogy ezek a szövegkönyv szerint ellenállóknak nevezettek, valóban kicsodák, arról nem sokat tudunk meg. Ahogy váratlanul feltűntek, úgy váratlanul el is tűnnek. Helyettük a konda új tagja, a kedvesét megmenteni akaró, Guba nevű legény lép színre. Ő azért avatkozik be, mert a kondavezér megkörnyékezte a lányt. A túlerővel szemben azonban tehetetlen, elfogják és a vezér utasítására halál vár rá. Disznó lévén le fogják szúrni. Mielőtt azonban erre sor kerülhetne, betétepizód erejéig a feladatot vállaló, de sokáig hezitáló, majd tömérdek önkábító pálinka után tettre képes Böllér lép a történetbe. Ekkor robban be legényét mentendő szándékkal a lány. Ezzel kap gellert a disznósztori, amely innentől kezdve nem a kondáról szól. Hogy a történetnek politikai konnotációi is lehetnének, arra a cézárgyilkos Brutus névre hallgató kondavezér szerb-magyar keveréknyelven előadott, szebb jövőt ígérő hablaty beszéde utal. (Erre reagálva hangzik el Bolond szájából az egész dráma legjobb mondata: „Ne nézd a múltat, mert seggel mész a jövőbe!”) Hiába hangzik fel a zenei motívumok tekintetében olykor igen ismerős disznóhimnusz, a konda dicsőségének vége lesz. Ismét feltűnnek a fentebb jobb híján ellenállóknak nevezettek, akik a leöléstől akarják megmenteni a legényt és ukmukfukk kampókra akasztják a konda tagjait. Itt a vége, bármilyen váratlanul is kerül rá sor, fuss el véle, mondhatnánk, de nem futhatunk, mert nem értjük, hogy került erre sor. (Bár a kritikus dolga, arról írni, amit lát/hall, egy zárójeles megjegyzés erejéig nem állhatom ki, hogy ne sugalljak egy megoldást, ami megmagyarázná az ellenállók színrelépését. Nevezetesen, hogy a kondára támadó ellenállók ne a színpad alól, a háttérből rohanjanak elő, hanem a közönség közül. Így nyerne érthető befejezést a történet: a kondát csak kívülről lehet legyőzni! Vagy ez túl politikus lenne? Igen, de ez a történet, ha akarjuk, ha nem, politikai dráma.) Az viszont érthető, hogy egy zenés darabnak csak szerencsés befejezése lehet: fináléként, tapsrendbe sorakozva kondatagok és ellenállók, következik is a megbékélés, amit a Bolond otthontalanságról szóló zárósongja próbál felülírni: „A tornak vége, az ég csupa vér, / A kés lassan a torkomig ér, / uram, kérlek, mondd meg nekem, / hol van az otthon? / Hol van az otthon?”. Erre kell(ene) nekünk, nézőknek megadnunk a magunk válaszát. Az ólban a kondában, a kondán kívül, valahol máshol? Csakhogy – idézzük a nyavalyadalnak nevezett Songot – bárhová is megyünk: „Minden rossz. / Szar és fos”. Nos, erről kellene szólnia a történetnek, de Orwell távoli, vidéki rokonaként, csak szőrmentén, óvatosan teszi.

Amint említettem, az előadás egységes, jól pörög, a színésznövendékek elsősorban énekesként jeleskednek, elsősorban a Lányt alakító Székely Beáta szólója marad emlékezetes. Szerepformálás tekintetében pedig azok tűnnek ki, akiknek nagyobb feladat jutott, Ozsvár Róbertnak Brutusként, Szilágyi Áronnak a korrupciót megtestesítő Feketézőként, Szalai Bencének Gubaként, s Búbos Dávidnak a Böllér komikusra vett szerepében. A többieket a kollektív jelenlét odaadó vállalása dicséri.

Az előadás külön színfoltja, értéke a rezonőr és játékmester feladatát kiválóan, kellő humorral és szükséges józan bölcsességgel megoldó Huszta Dániel, aki úgy van állandóan jelen a történetben, hogy ezt egy pillanatra sem erőlteti, mégis nélkülözhetetlen.

 

2016. augusztus 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Nem lehetünk kisebbségi politikai rezervátumba bezárkózó indiánok

Könnyű azoknak a kisebbségben élőknek, akik kozmopolita buborékba menekülve elegáns gesztussal túlteszik magukat a trianoni történeten, >

Tovább

Újfajta vírus terjed köztünk: a fake news vírusa

A legkényelmesebb olyasmivel vádolni az embert, amire még álmában sem gondolt. Ezzel kapcsolatban jut eszembe egy >

Tovább

„Szerbia nem ért el felmutatható előrehaladást”!

Kit és mit képvisel Deli Andor? 1. A hatalom részét képező magyar párt dicstelen szerepet játszott >

Tovább

Bethlen Gábor a főtéren

Aki Marosvásárhelyre látogat, nézze meg feltétlenül Bernády György szobrát a Teleki-ház előtt és a Bethlen Gábor-szobrot >

Tovább

Az ironikus kontrapunkt

Az életébe több ilyen patetikus esemény játszódott le, vallotta be, de az említettek miatt, nem írt >

Tovább

A legnagyobb távozott

Kihalt a bosszú vágya, csak romlott kompromisszumok léteznek, magyarázta. A társadalom manapság megveti Elektrát, aki itt >

Tovább

Az ég dörög, de a zivatar elmarad

Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki mesterséges boldogságot és fényáradatot. Szabó Lőrinc verssorát ismételgettem: >

Tovább

Biztosítani a médiaszabadságot!

Az MNT alapította médiák az adófizetők pénzéből valójában nem az anyanyelvű közszolgálati tájékoztatás, hanem a VMSZ >

Tovább

Hajnal Jenő ellenzi a sajtó függetlenségét!

Az MN elnöke szükségesnek tartotta, hogy külön kommentálja a szerbiai tájékoztatási stratégiát és ezzel kapcsolatosan kifejtse >

Tovább

Övék az ország, maguknak építik (by Kenedi János)

Mindannak, ami ma a kultúrában és az oktatásban történik, semmi köze az értékteremtéshez, a hagyományok ápolásához >

Tovább

A Trump-puccs és honi recepciója

Kevés dologra vagyok kíváncsibb, mint az Orbán-rezsim végének hogyanjára, fel vagyok készülve meglepetésekre, idő előttiségre, időn >

Tovább

„Szerencsésnek mondhatom magam”

Maga a tisztogatás úgy nézett ki, hogy megálltak a járművek kb. 20 kilométerre a falu előtt >

Tovább