Ma Mónika, Flórián névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Egy írásról, amit nem idézünk
Parti Nagy Lajost vagy Dragomán Györgyöt normális, hogy meghívjuk, mert értékeljük a műveiket, és kíváncsiak vagyunk rájuk. Hívnánk helyettük inkább Fekete Györgyöt vagy Kerényi Imrét? Ez viccnek is rossz. Kálmán László (Facebook):
Megjelent egy mocskolódó írás egy olyan helyen, amit nem idézek és nem linkelek, és ha valaki megteszi, törlöm a hozzászólását. Egyetlen érdekessége, hogy feketelistának is tekinthető a fasiszták által nemkívánatosnak tekintett értelmiségiekről. (Egyébként arról szól az írás, hogy a "bukott balliberális" értelmiségiek a határon túl próbálnak nyomulni. Legalább most már értem, hogy miért jártam idén (eddig) már háromszor Kolozsváron. :) )
Csak azért említem, mert ott, ahol megjelent, Szilágyi N. Sándor nagyon jó kommentet fűzött hozzá, és aztán még egy kommentre is válaszolt, ezeket másolom ide.
"Hát én ezt most kolozsváriként kikérem magamnak. Értem én, hogy Magyarországon már jó ideje népbetegség (egyfajta kollektív elmebaj) mindenkit aszerint nézni és rögtönítélkezni róla, hogy az illető melyik oldali. Azt is értem, ha a szerző abban a környezetben el se bírja képzelni, hogy a világon vannak még annál sokkal normálisabb helyek is, ezért képes rólunk azt hinni, hogy ha mi ide meghívunk egy-egy magyarországi értelmiségit, akkor először mi is lekáderezzük, nehogy "ideológiailag nemkívánatos elem" legyen. Lehet, hogy Magyarországon ez a normális, nem tudom, nálunk legutóbb a Ceauşescu-korszakban volt ez szabály, és azt nagyon nem szeretnénk még egyszer megérni, mert van belőle elég tapasztalatunk. (És még rólunk írja, hogy "a külhoni magyar közösségek [...] nem élték meg testközelből a balliberális ideológia és politikai erők olyan mértékű károkozását, majd látványos bukását, mint a Magyarországon élők". Csinálta volna csak végig, mint sokadmagammal én is, a Ceauşescu-korszakot, amihez képest Magyarország a "vidám barakk" volt; akkor lehet, hogy másképp gondolkozna sok mindenről. Persze ahhoz először gondolkozni kellene.)
Most mondja meg akárki: vajon mi tehetünk arról, hogy – nem én mondtam! – "A jobboldalnak nagyon kevés kulturális és művész »sztárja« van"? Legyen világos: aki ezen a területen tényleg "sztár" lesz, az csakis azért lehet az, mert képes olyan színvonalú műveket létrehozni és bármiben olyan komoly szellemi teljesítményt nyújtani, amivel ezt a közönsége részéről kiérdemli. Ha ez nincs, akkor nincs az a propaganda, amivel ezt el lehetne érni. És ha a jobboldalnak nagyon kevés "sztárja" van, akkor most még azért is mi lennénk a hibásak, hogy ha ma Magyarországon valaki komolyan vehető értelmiségi, és képes mélyebben elgondolkozni a világ dolgairól, akkor bajosan lesz támogatója ennek a kormánynak és a mai jobboldalnak, hanem inkább ellenzéke, még ha amúgy nem is nagyon lenne baloldali? És akkor mi mit csináljunk?
Tovább: "a határon túli magyarok pedig az ismert magyarországi irodalmárokat és színházakat hívják [...] ezek elsöprő többsége baloldali". De hát kit kellene mégis meghívnunk? Mi itt kiváló írókkal, művészekkel szeretnénk találkozni, ilyeneket hívunk meg és ezért, és nem valamilyen oldaliakat. Csak az említetteknél maradva: Parti Nagy Lajost vagy Dragomán Györgyöt normális, hogy meghívjuk, mert értékeljük a műveiket, és kíváncsiak vagyunk rájuk. Hívnánk helyettük inkább Fekete Györgyöt vagy Kerényi Imrét? Ez viccnek is rossz.
Azt pedig itt mi nagyon nem szeretjük, ha hülyének néznek bennünket csak azért, mert valamivel normálisabbak vagyunk, mint amihez Magyarországon sokan szokva vannak. És mindennek a teteje, hogy miközben itt azzal cseszegetnek bennünket, hogy mi vagyunk a "balliberálisok" szekértolói, határozottan elvárnák, hogy aki csak teheti közülünk, majd szavazzon lelkesen a cseszegetőink "értékes útmutatásai" szerint. Mert végül is ez is erre megy ki. De ne nagyon reménykedjenek: még egy-két ilyen cikk, és aztán megnézhetik."
"Kedves Teréz! Értem azt, hogy sokakat frusztrál az az érzés, hogy az ún. jobboldalnak miért is nincsenek olyan kiváló alkotói, mint az ellenzéknek (azért írom így, mert az nem is mind liberális). És erre akkor találnak is egy elfogadhatónak és hihetőnek látszó magyarázatot. Ismerem ezt jól. Én 1972–1990 közt kiadói szerkesztő voltam. A 80-as években elég elterjedt volt az a meggyőződés, hogy az erdélyi magyar írók közül többen is sokkal többre lehetnének képesek, mint amiket közölnek, de hát a cenzúra miatt azt nem lehetne kiadni, ezért az írók kénytelenek az íróasztalfióknak írni a remekműveiket, abban a reményben, hogy majd egyszer hátha megjelenhetnek. Aztán 1989-ben jött a rendszerváltás, 1990 elején rögtön közhírré tettük, hogy szedhetik elő a kéziratokat a fiókokból, mert most azokat mind kiadjuk! Hát mit mondjak? Egy darab nem sok, annyit se kaptunk. Kiderült, hogy nincsenek sehol, akár még félkész állapotban sem.
Magyarországon is jónak látszó magyarázat az, hogy ún. "nemzeti elkötelezettségű" (vagy akár csak lelkesen kormánypárti) nagy írók azért nincsenek, mert hiába lettek volna akár zseniálisak is, őket szóhoz se hagyták jutni, nemhogy támogatták volna, tehát elkallódtak. Nem árt azért az ilyen magyarázatokkal óvatosnak lenni. Tény és való, hogy az a rendszer nem sietett támogatni az akkor ellenzékinek számító írókat: se a nemzetieket, se a liberálisokat, akik akkor a kommunista rendszer leghatározottabb ellenzékét jelentették. De ez nem jelenti azt, hogy teljesen el is lehetetlenítették volna őket, és egy kicsit se méltányolták volna, ha jó irodalmat írtak. Csurka Istvánról például én nagyon el tudom képzelni, hogy elég fogékony volt a nemzeti értékek megbecsülése iránt. 1956–1990 közt (tehát "abban" az időben) 20-nál több könyve jelent meg, a drámáit mostanig 61-szer mutatták be színházak, néhány művét filmre vitték, 1969-ben és 1980-ban József Attila-díjat, 1980-ban Alföld-díjat, 2010-ben Szkíta Aranyszarvas díjat kapott. A rendszerváltás után, mikor már nyíltan lehetett nagyon határozottan jobboldali, a MIÉP elnökeként a politizálás ismert személyisége lett. Az azonban elgondolkoztató, hogy ami az irodalmi alkotásaiból maradandó lehet, azt még a rendszerváltás előtt írta."
És egy következő kommentre:
“Kedves Tibor! Azt írja, hogy ha én végigéltem a Ceauşescu-korszakot, akkor: "Pontosan EZÉRT kellene keményvonalas nemzeti-konzervatívnak lennie, és elutasítani a balliberalizmus minden formáját". Úgy látom, nehezen értjük meg egymást; látom a kommentekben is, hogy a terminológia is kezd már összezavarodni. Én annak alapján hivatkoztam az egykori tapasztalataimra, hogy lépten-nyomon azt látom, hogy a "balliberális" és a "kommunista" közé egyenlőségjelet tesznek, ugyanabban a cikkben hol egyiknek, hol másiknak szidják ugyanazt az embert, úgy veszik, hogy ez a kettő igazából egyre megy. Mármost a helyzet az, hogy Ceauşescu rendszere valóban kommunista rendszer volt, de liberális biztos nem, se bal, se jobb, bármit is kellene ezen érteni. Ő egy igazi kelet-európai diktátor volt, de az ő kommunista diktatúrája nagyon különbözött a Rákosi- vagy Kádár-félétől. Magyarországon a kommunista diktatúra a proletár internacionalizmus elvét követte, aminek semmi köze nem volt a liberalizmushoz, és a nemzeti értékek fontosságát igyekezett minél hátrább szorítani (ráadásul mindent a hülyeségig menően komolyan véve, eladdig, hogy még a nemzetgazdaságot is képesek voltak átnevezni népgazdaságra, csak hogy ne legyen benne a "nemzet" szó).
Mivel csak ilyen diktatúráról van tapasztalatuk, Magyarországon ma sokan el se bírnák képzelni, hogy lehetséges olyan diktatúra is, amely a nemzeti érdekeket akarja mindenek elé helyezni, sőt úgy veszik, hogy ha valahol nagyon hangsúlyosan ott van lépten-nyomon a nemzeti szempont, akkor az biztos nem lehet diktatúra. Mi viszont itt pont egy ilyen diktatúrát csináltunk végig. A vízcsapból is a nemzeti diskurzus folyt, ez határozta meg a bel- és külpolitikát. És akármilyen hihetetlenül hangzik, Ceauşescu ezzel jó sok támogatót tudott szerezni, mert a románok közül meglepően soknak nagyon felemelő érzés volt az, hogy valaki "visszaadta a nemzeti önérzetüket", és nagyon is imponált nekik, hogy ő "bátran kiáll értük" akár az egész világgal szemben. Mi magyarok viszont ezt érthetően nemigen tudtuk pontozni, hiszen mi ennek viseltük minden gyalázatos következményét.
Most akkor nekem nem az a kérdésem, hogy egy ilyen után mért nem vagyok "keményvonalas nemzeti-konzervatív", hanem hogy lehetnék-e egyáltalán, mikor azt kell lássam, hogy amit ma Magyarországon annak neveznek, annak a gyakorlatából én nagyon sok mindent már láttam egyszer, és még román változatában se tetszett, nemhogy magyarban.
Mondjuk az igaz, hogy Ceauşescu ugyan éppen úgy volt nemzeti, mint a mostani magyarországi nemzeti-konzervatívok, de konzervatívnak nem éppen ugyanolyan, mert a hagyományos értékeket (nemzeti kultúrához, nyelvhez, hagyományokhoz, nemzeti történelemhez, családhoz való ragaszkodás és ilyesmik) nagyon hangsúlyozta, de a kereszténység ebből szerencsére kimaradt, ezért nem is állított soha olyan valótlanságot, hogy "Románia keresztény ország", amit pedig Magyarországról már nemegyszer olvastam az utóbbi időben. Én nem tudom, ki hogy van ezzel. Nekem a kereszténység fontos, és számomra azt jelenti, hogy kereszténynek lenni. Az meg azt jelenti, nagyon a lényegére egyszerűsítve, hogy az ember hittel elfogadja jónak azt az életelvet, és a mindennapi életében aszerint is él, hogy: "Szeresd felebarátodat, mint magadat!" (Félreértés ne essék: felebarátom minden ember a földkerekségen, nemcsak az, aki az én pártomra szokott szavazni.) Azt pedig, hogy "Magyarország keresztény ország", majd csak akkor fogom tudni elhinni, ha egyszer azt látom (bár, ahogy nézem, azt már bajosan érem meg), hogy ha nem is éppen mindenki, de az ország népességének szellemiséget és közhangulatot meghatározó túlnyomó többsége e szerint az elv szerint él. De amíg ezt a lehangoló, szánalmas gyűlölködést tapasztalom mindenfelé, bármelyik oldalra nézzek is, addig én ezt csak üres kampányszólamnak érzem, olyannak ráadásul, ami az én egyik fontos (ha úgy tetszik: konzervatív) értékemet csúfolja meg azzal, hogy olcsó politikai szlogenné silányítja.
Most akkor mielőtt bárki félreértené a dolgot: nehogy azt higgye már valaki, hogy én akkor nem is lehetek más, csak "balliberális". Mert nem vagyok én semmiféle liberális, se bal, se jobb. És olyan se vagyok, akinek a magyarsága nem számít, nyugodjék meg mindenki, még ha nem hordok is egy "Magyar vagyok!" táblát a nyakamban. Az igazság az, hogy én nagyon is szeretek magyarnak lenni, és még sokkal jobban is szerethetnék, ha ezt nekem mások lehetővé tennék, és nem hoznának engem sokszor olyan helyzetbe, hogy ne tudjak rájuk büszke lenni, hogy ők is magyarok. Ez Magyarországon nem biztos hogy érthető, mert ott nem tudhatják, milyen kínos érzés az, mikor értelmes románok azt kérdezik, eléggé elképedve, hogy tényleg igaz-e, hogy Orbán Viktor is stadiont építtetett a szülőfalujában, pont mint Ceauşescu az övében, Scorniceşti-ben (az ország legkorszerűbb stadionja volt akkor, ma romokban áll), és én nem mondhatom rá, hogy nem igaz."
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Csak Budapestre figyelünk, másra már nem
A hatalom által megfogalmazott új emlékezetpolitika ki akarja törölni 68-at, annál is inkább mivel Belgrádban is >
Harcosok klubja
Sokan kérdezték korábban, miért fontos nekem e téma. Amikor kitört az ukrajnai háború két éve, ugyanannyian >
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >