2019. július 17. Szerda
Ma Endre, Elek, András névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

YU (2.)

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán

„Az összefoglalóm, lehet, hogy túl idillikusra sikeredett. A mai állapotokhoz képest nem túlzás ez az idillikusnak tűnő kép.” Csorba Zoltán (csorbazoli.blog):

Az elmúlt negyed évszázad alatt, amióta megszűnt Jugoszlávia, szembetűnő a lejáratására irányuló igyekezet. Valamennyi utódállamban az új politika, az új hatalom létfontosságú feladatának tekinti a korábbi ország diszkreditálását minden szempontból. Ami teljesen érthető. Hiszen saját hatalmuk forog kockán.

Egyrészt az új korosztályt kell(ett) meggyőzni arról, hogy mennyire szerencsés helyzetbe kerültek, hogy nekik már nem kell a szörnyű diktatúrában, abban a mesterségesen kreált, eleve halálra ítélt képződményben élni ahová szinte tűzzel-vassal, fenyegetésekkel kényszerítettek különböző népeket és nemzetiségeket a II. Világháborút és a szocialista forradalmat megnyert antifasiszta kommunisták Tito marsall vezetésével. Kísérleti nyulakként, mert egy teljesen új, a világon sehol ki nem próbált társadalmi-politikai és gazdasági rendszert talált ki „egy csoport baloldali szélhámos, komcsi gazember”. A képződmény szétszaggatásával sem sikerült teljes egészében az egy nép, egy nemzet, egy ország oly kívánatos elvét érvényesíteni és a jól kipróbált kapitalista rendszernek egy legújabb változatának az implantálásával  megvalósítani a voltaire-i állapotot: a lehető világok legjobbját. Ahogy Pangloss doktor oktatta.

Meg kellett győzni azokat is, akik több évtizedet leéltek abban a „képződményben”, akik túlélték a rendszerváltók által kirobbantott szörnyű háborút, hogy egy körmönfont tömeges szemfényvesztésnek voltak az áldozatai. Sokan közülük (közülünk)  – hiába is tagadják – elhitték, hogy különböző népek és nemzetiségek között létezhet testvériség és egység, hogy az országnak megvan (volt) szinte minden adottsága ahhoz, hogy lakosai békében és jólétben éljenek.

Az elmúlt évek során többször is alkalmam volt olvasni, hallani „autentikus szakértői” magyarázatokat Jugoszláviáról, sok esetben olyanoktól, akiknek éppen semmi köze nem volt Jugoszláviához, nem éltek ott, a tanulmányt külföldi tanulmányok megállapításai alapján fogalmazták meg. Volt példa arra is, hogy olyanok osztották az észt, akik ugyan éltek ott, de még iskolás korukban szüleikkel elhagyták az országot és akik azóta rájöttek a Nagy Igazságra. Leleplezték a nagy átverést és most így utólag felvilágosodva elmondják az ittenieknek mekkora gazember volt Tito, milyen szélhámosságra épült az egész rendszer. Ezért, mindenki aki nem gyengeelméjű, vagy gyógyíthatatlanul megfertőzött komcsi, rá kell, hogy jöjjön (ők már rég rájöttek), hogy mi,  akik kisebbségiként éltünk abban az országban, minket is alattomosan átvertek,  mi is bevettük a maszlagot. Az ország alkotmánya arra sem méltatott bennünket, hogy becsületesen kisebbségnek nevezzen és megadja a kisebbségieknek járó nemzetközileg elismert jogokat, a lehetőséget, hogy kiharcoljuk az nyelvünk, kultúránk ápolását, az anyanyelvű oktatást, a kulturális autonómiánkat, hogy saját Nemzeti Tanácsunk vezetése által érvényesítsük ezeket a jogokat. Nem. Ezek nemzetiségnek neveztek bennünket és az Alkotmányba foglalták, hogy Jugoszlávia az egyenrangú nemzetek és nemzetiségek országa. Ahol a nemzetiségek nyelve is hivatalos nyelvnek számított. Kiszúrták a szemünket azzal, hogy a nemzetiségek nyelvén vastagon pénzelt kulturális intézmények működjenek, így Vajdaságban magyar nyelvű színházak, egész napi műsort sugárzó rádió, TV stúdió, könyvkiadás, hetilapok, napilapok, oktatás magyar nyelven. Mindenütt, az ott dolgozóknak kiemelkedő jó fizetésekkel. Még olyan esetek is megtörténtek, mint manapság a labdarúgó csapatoknál, hogy kiszemelt nemzetiségi személyeket lakással, jó fizetéssel megvesztegetve felhoztak Vajdaság különböző városaiból, falvaiból Újvidékre, mert ezt a várost képzelték el a vajdasági magyarság kulturális központjának. Az alkotmány szavatolta a nemzetiségi nyelv használatát a közéletben, a hivatalokban, a Vajdasági Képviselőháznak nem csak az üléseit, hanem minden anyagát fordították magyarra, románra, szlovákra, ruszinra, a Vajdaságban élő nemzetiségek nyelveire. Mindennek a működésében a pénzkérdés egyszerűen fel nem merülhetett. Egyszóval: megvettek bennünket kilóra miközben a trianoni tragédiával, a nemzet egyesítésére irányuló törekvésekkel nem foglalkoztunk. Mentségünkre legyen mondva: a Magyar Népköztársaságban sem. 

Az „onnan érkezett, tehát autentikus szakértők” rámutatnak, hogy aki megőrizte volna józan eszét, sok mindenre idejekorán rájöhetett volna, hiszen számos gyanús jel erre figyelmeztetett. Már az gyanúra kellett volna, hogy okot adjon, ahogy azok az amatőrök a gazdasági rendszert felépítették. Deklaráltan nem törekedtek a racionális termelésre és a profitra. Fontosabbnak vélték, a széles tömegek jólétének megteremtését, hogy mindenkinek legyen munkája és keressen annyit, amiből maga és családja tisztességesen meg tud élni és némi megtakarítást is félre tudjon tenni. A gyárakban, az üzemekben ahelyett, hogy képzett menedzsereket alkalmaztak volna, a döntéshozatalt rábízták az ott dolgozókra, sok esetben az egyszerű melósokra, akik olykor arra vetemedtek, hogy még a vezetőket is kérdőre és felelősségre vonták. Ezek a munkástanácsnak nevezett csoportoké volt a végső szó minden lényeges kérdésben, ilyenektől mi mást várhat az ember mint ami történt: a megtermelt jövedelem nagyobb részét szétosztották, a dolgozók a pénzt eltapsolták. Arra hivatkoztak ezek a komcsi vezetők ugyanis, hogy a gazdaság csak akkor működik, ha a dolgozók költekeznek, vásárolnak, ha a pénz forog, ha  az ipari termékeket (természetesen: hazai gyártmányú termékeket) megveszik és a szolgáltatásokat igénybe veszik a tömegek. Vásároltak és költekeztek az emberek, a rendszer ilyen felelőtlen, hedonista viselkedésre ösztönzött, ennek tudható be például az, hogy a vendéglők, szórakozó helyek hétköznaponként is tömve voltak. Sajátos kuriózuma annak az időszaknak, hogy több vendéglátó létesítményben hétköznap is volt élő zene! Szülővárosom, Becse nem egy nagy város, de nemrégiben zenész társaimmal összeszámoltuk, hogy a 1970-es években legalább hat olyan hely volt Becsén, ahol szerda kivételével (ez a nap volt a leggyengébb nap, mert szerdán általában sportközvetítések otthon tartották az embereket) mindennap volt élő zene, vagy magyar cigány zene, vagy szerb „národnyák” de volt ahol szórakoztató zenét is játszottak.

Az emberek nemigen kuporgatták pénzüket, nagyobb vásárlásokat (autó, lakás, bútor , háztartási felszerelések) törlesztésre vagy banki kölcsönből oldották meg. Ismerve a mostani rendszerben kavaró kereskedelmi bankok működését, elképzelhetetlennek tűnik, hogy Jugoszláviában a bankok nem törekedtek a haszon, pláne nem az extra-haszon szerzésre. Még számlavezetési díjat és egyéb ilyen huncutságokon alapuló költségeket sem számoltak fel. A kamatot viszont tisztességesen adták. A banki rendszer kiemelt feladata az volt, hogy kedvező kölcsönökkel és hitelekkel segítse a gazdaságot és a lakosságot.

Szórták a pénzt az emberek színházra, mozira, együttesek, énekesek hangversenyeinek és sportesemények látogatására is. Szinte mindenki családostul járt évente nyaralni azon felül, hogy a gyerekek szervezetten már az iskolával abban az évben voltak a tengeren. A fizetéseket nem mutatták ki világosan bruttó-nettóban, ismeretlen volt az ÁFA fogalma, adót sem fizetett szinte senki, illetve csak azok akik, hivatalosan kisiparosként magánvállalkozást futtattak fel és jövedelmükkel a felső átlag felé nőttek. Ezekre ráfogták, hogy kapitalista elemeket próbálnak becsempészni a termelésbe. És ha már kapitalista termelés, akkor nesze a kapitalista vívmány, adózzál!

Ennek a diktatórikus rendszernek volt több rögeszméje is, amit diktatórikus módszerekkel kényszerített ki és csökönyös elhatározással meg is valósított. Az egyik a teljesen ingyenes oktatás. Az óvodától a doktoranduszi fokozatig. Ki meddig jutott az iskolával, képzésével, aránylag könnyen talált munkát szakmájában, képzettségének megfelelő munkahelyet. Hiszen, mint az imént említettem a foglalkoztatásnál, meg egyáltalán a gazdaságban nem kicsinyeskedtek, nem racionalizáltak. S aki munkába állt, törekedett, bizonyított, számíthatott az előmenetelre és arra, hogy előbb-utóbb lakást kap. Minden munkaszervezet ugyanis jövedelmének egy részét lakásvásárlására fordította (az építőiparnak is volt állandó munkája) a dolgozók által megválasztott bizottság osztotta ki, megfelelő mércék alapján a lakásokat. A másik rögeszme, amihez kitartóan ragaszkodtak az ingyenes egészségügyi ellátás (beleértve a gyógyszer ellátást is). Miközben mindkét terület ingyenes volt, a tanárok, orvosok, egészségügyi munkások kiemelten jól kerestek. Ennek megfelelően lelkiismeretesen is végezték ezt a felelős és a társadalom által megbecsült hivatást.

(A fentiekben több helyen kellett volna talán idézőjeleket használnom, de remélem érződik az ironikus hangvétel...)

Az már szinte a szemfényvesztés kategóriájába tartozik, hogy jutott pénz a kulturális és sport tevékenységre is. Színvonalas színházi fesztiválokat (például a BITEF) szerveztek, magas szintű volt a filmgyártás (Jugoszláviának is volt Oscar-díjas rendezője, alkotása) ha a komolyzene nem is dicsekedhetett világraszóló eredményekkel, a könnyű-,  populáris-,  rockzenei produkció kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után (többek között nyertek az Eurovízió fesztiválon is). A legkedveltebb előadóknak, együtteseknek sikerült több mint egymilliós lemezeladást megvalósítani!!! (A minap olvastam a zágrábi Jugoton arra az időszakra vonatkozó adatait). Jól fizetett szakemberek irányítása alatt dolgozó sportegyesületek mindenki által elérhetőek voltak (nem történhetett meg, hogy valaki azért nem érvényesüljön valamelyik sportágban, mert szüleinek nem volt pénze szerelésre és magánedző kifizetésére). Megtalálták a megoldást a versenysport megszervezésére és pénzelésére is minek köszönhetően számos sportágban kiemelkedő eredményeket értek el a „plávik”.

Ezek az eredmények és a színvonalas bajnokságok nem is annyira az anyagi juttatásoknak, mint az egészséges versenyszellemnek köszönhetően valósultak meg.

Hogyan juthatott minderre elegendő pénz? – kérdeztem nemrégiben egy idősebb gazdasági szakembert, aki egész pályafutása során a gazdasági minisztériumban dolgozott. Rögtön rácáfolt az új hatalmak által annyira emlegetett válaszára, miszerint a régi Jugóban külföldi kölcsönökből, hitelekből éltünk, ami egyszerűen nem fedi a valóságot, illetve: az eladósodás terén az új országok a sokszorosát vették fel külön-külön annak, mint amekkora volt Jugoszlávia külföldi kötelezettsége. A magyarázat másban rejlik. Egyrészt, működött a gazdaság, az a gazdaság amelynek most csak a romjainak maradványai emlékeztetnek a tagköztársaságokban a letűnt időkre, másrészt: a társadalomnak maradt az a haszon, amit a multik, a külföldi tőkések és a hazai milliárdosok húznak szét és nem forgatnak vissza a gazdaságba. Rá kell azonban mutatni, hogy teljesen más volt a világ gazdaság helyzete is. Az agresszív multinacionális hálózatok még nem terjedtek és nem uralkodtak el Jugoszlávia pedig védte a hazai termelését. Szinte mindent előállítottak a mezőgazdasági, élelmiszeri termékektől az ipari termékeken keresztül a nemzetközi szinten is jegyzett hadiiparig. Nem szívesen importált termékeket, inkább licencet vásárolt vagy együttműködést valósított meg külföldi nagy cégekkel.

A hazai piacon nem volt akkora választás mint a nyugati országokban, de jelen volt egy relatív minőség, főleg keleti országok választékához képest. Akinek pedig valami okból mégis a nyugati csúcsminőségre volt szüksége, összegyűjtötte pénzét, a jugó útlevéllel szabadon kiutazhatott bárhova, megvásárolta, kifizette a vámot és hazavitte (például speciális gépek, elektronikus berendezések, hangszerek). A gazdasági szakember arra is felhívta a figyelmet, amit szintén a mai politikusok igyekeznek minimalizálni, hogy Jugoszlávia jelentős kivitelt valósított meg, a külkereskedelmi mérleg például a 80-as évek második felében már pozitív eredményt mutatott.

A gazdaság teljes egészében kezdett talpra állni. S ekkor jött két súlyos csapás: az egyik a mindennél fontosabb nemzeti felbuzdulás ami háttérbe szorított minden más érdeket, másrészt pedig a külföldi pénzügyi zsarolás. A világ két, velejéig romlott, uzsorás gengszter szervezete a Világbank és az IMF mind lehetetlenebb feltételeket szabtak a korábban felvett hitelek visszafizetéséhez (hasonló helyzet alakult ki, mint ahogy a mostani kereskedelmi bankok átverték az embereket a deviza kölcsönökkel). Sokan állítják, hogy Jugoszlávia halálát okozó döfést az IMF követte el amikor követelésként szabta a többpártrendszer törvénybe iktatását. Ami első pillantásra tiszteletre méltó, demokratikus követelésnek tűnt, de az adott helyzetben, amikor már dühöngött a nacionalizmus világossá vált, hogy csakis és kizárólag nacionalista pártok fognak alakulni, akik tevékenységükkel felgyorsítják az ellenségeskedést és a szétszakadást. Hogy a széteséssel is számolt (számított) az IMF, az a tény is bizonyítja, hogy az utolsó korszakban, noha gazdasági szempontból sikeresen működött az Ante Markovic féle szövetségi kormány, ez a romlott szervezet bejelentette, hogy nem fog a szövetségi kormánnyal tárgyalni, hanem a köztársasági kormányokkal.    

Jugoszlávia teljes diszkreditációja, és azok lejáratása, esetenként gúnyos kifigurázása, akik esetleg nyilvánosan is igyekeznek rámutatni, bebizonyítani, hogy nem volt azért annyira szörnyű a helyzet abban a jugoszláv diktatúrában, teljesen érthető. Az utódállamok politikusai mellett ebben érdekeltek (voltak) a külföldi hatalmak, nagyhatalmak, szomszédos országok is. Akik mind örömmel nyugtázták a kellemetlenkedő, csökönyösen saját útját járó, fegyelmezhetetlen, nehezen befolyásolható, mindenek felett még katonailag is erős Jugoszlávia szétverését. A szétverésben pedig kisebb-nagyobb aktivitással maguk is részt vettek, de ezt ráfogták a „mesterséges tákolmányban” élő népekre, nemzetekre, nemzetiségekre, akik „eleve utálták egymást és csak az idő kérdése volt mikor ugranak egymás torkának”.

Mint ahogy írásom első részében (YU 1.) is megemlítettem, lehetetlen rövid terjedelemben átfogó képet alkotni arról az országról, ahol éltünk s amely megszűnt létezni. Az összefoglalóm, lehet, hogy túl idillikusra sikeredett. A mai állapotokhoz képest nem túlzás ez az idillikusnak tűnő kép. Természetesen, okkal kérhetik tőlem számon, hogy sok mindent meg sem említettem .Sok minden nem fért bele ebbe a két folytatásba (zárójelben hozzáteszem, hogy ez az írás a fele annak, amit eredetileg megírtam, de hosszúnak találtam és könyörtelenül meghúztam), de az egész, mint ahogy a legelején is megírtam, barátom felvetésére íródott. Most látom, hogy egy konkrét kérdésére nem válaszoltam: kinek nem volt jó Jugoszlávia.

A legrövidebb (koránt sem teljes) válasz: azok nem érezték magukénak azt az országot, azt a rendszert, akiknél a nemzeti, vallási érzés és hovatartozás meghatározó, mindennél fontosabb értéket jelent(ett), továbbá azok, akiknek megvolt a képességük vállalkozást felfuttatni és meggazdagodni. Az ilyenek rendszerellenesnek számítottak, azokkal együtt, akik különböző tisztességtelen ügyeskedések, manipulációk által nyomultak volna akár az üzleti életben, akár a politikában. Ezeknek a jelenlegi rendszer hozta meg a Kánaánt.

 

2016. július 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább

Srebrenica 24 éve

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >

Tovább

Marosvásárhely jobban teljesít

Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >

Tovább

Nemzetközi segédlettel

A nemzetközi és szerbiai jogszabályok ellenére folyamatban van – külföldi és szerbiai támogatással, ingatlanvásárlásra, épületanyag és >

Tovább

Több vagy kevesebb?

A nyilatkozatok és az ígéretek azonban most már – négyévi pereskedés után – nem tűnnek elegendőnek. >

Tovább

Gyerekek a röszkei migránsbörtönben

A politikai kannibalizmus pillanatnyi sikere majd elpárolog. Akkor majd mindenki röstellni fogja magát a passzív cinkossága >

Tovább