2019. december 13. péntek
Ma Luca, Otília, Lúcia, Éda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Menesztés-blog reloaded

Pressburger Csaba
Pressburger Csaba

Miközben kattogtak a fényképezőgépek, és mindenki azt hihette, hogy a legnagyobb vajdasági költő néhány biztató szóval bocsát „utolsó utamra”. Pressburger Csaba (Pannonanizáló Balkánaán, Pressburger Csaba blogja):

Öt éve történt. Ugyanilyen forró nyári nap volt, életem egyik legboldogabb napja, amikor a Magyar Nemzeti Tanács leváltott a Magyar Szó éléről.

Az ülés délután háromkor kezdődött, engem is meghívtak, hogy elmondhassam a védőbeszédemet (Akkor még működött az MNT-s demokráciának legalább a látszata.) Dél körül érkeztem meg Újvidékről, hogy az ülés előtt még találkozzam a kollégákkal a szabadkai szerkesztőségben. Tőlük tudtam meg, hogy valaki flashmobot szervezett a Facebookon a Magyar Ház elé, és már nagyon sokan jelezték, hogy ott lesznek a tüntetésen. Senki nem akarta elárulni, hogy kinek az ötlete volt, pontosabban azt állították – hamiskásan mosolyogva –, hogy fogalmuk sincs, ki indította el a facebookos eventet.

Amikor elérkezett a pillanat, szinte a teljes szabadkai szerkesztőségi gárda velem együtt indult el a Magyar Ház felé. Az Ago Mamužić utcában már több tucatnyian voltak a tiltakozók, ismerősök és ismeretlenek, ismert személyiségek, országos újságíró-egyesületek, nemzetközi szervezetek képviselői, és számos olyan olvasó, aki egyszerűen úgy érezte: a sajtószabadság megcsúfolása ellen tiltakoznia kell. Mert nem egy „számos szakmai hibát vétett” főszerkesztő eltávolításáról szólt ez a történet, hanem a politikai hatalommal való visszaélésről, személyi önkényről, a Magyar Szó „betöréséről”.

Az „üvegpalota” előtt zentai és újvidéki kollégákkal is összefutottam, de egyértelműen a szabadkai fiatal szerkesztő- és újságírógárda volt túlsúlyban. Néhány rendőrt is kivezényeltek, ami igazán meglepett.

Mielőtt beléptem volna az MNT székházába, megpillantottam Tolnai Ottót, aki egyébként nagyon ritkán foglalt állást közéleti ügyekben, ezért is esett jól, hogy most eljött. Odalépett hozzám, üdvözölt, és rögtön a tárgyra tért: „Nálad vannak Polgár Baba levelei?” Nem értettem semmit. Minden gondolatom a tüntető tömeg megható látványa és a készülő ülés körül forgott, Ottó pedig valami levelekről kérdez?! Idő kellett, mire felocsúdtam, és megértettem, hogy egy távoli rokonom nálam heverő emlékirataira „fáj a foga”, mert (polgári nevén) Svirčev Edit néni valahogy éppen beleillett a Tolnai-univerzumba.

Miközben kattogtak a fényképezőgépek, és mindenki azt hihette, hogy a legnagyobb vajdasági költő néhány biztató szóval bocsát „utolsó utamra”, nem ez történt – hanem ennél sokkal több: Tolnai Ottónak köszönhetően megértettem, hogy hittel küzdeni az igazságért, egy szakma becsületéért olyannyira magától értetődő, természetes, mondhatni mellékes dolog is lehet, hogy ebből nem érdemes „lenni vagy nem lenni” kérdést fabrikálni; ha a küzdelmünk végén el is bukunk, nem kell ezt teljes testi-lelki megsemmisülésként megélnünk. „Don t take anything seriously” – mondta állítólag a Jóisten Ádámnak és Évának, mielőtt kipaterolta volna őket az Édenkertből.

(Folyt. köv.)

2016. június 24.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább