2020. július 8. Szerda
Ma Ellák, Edgár, Eperke névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Megvetés

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

„Bevallotta, hogy alapjában retteg a kigúnyolt és lenézett magyar néptől.” Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

A népszavazási kezdeményezés meghiúsításának politikai kudarca után mit mond voltaképpen az apokalipszis lovasa, a farkasmosolyú magyar miniszterelnök? „Ismerlek benneteket, ha meglengetem a »fajvédelem« lobogóját, akkor sikítva-ájuldozva csatlakoztok hozzám, mert annyi eszetek sincs, mint az éticsigának.”

Megvető szavakkal sokan illetik egymást fölbomló társadalmakban. A gyöngék is az erőseket. De a gyöngék megvető szavai csak a tehetetlen harag álcái: valójában elismerik a hatalmat. A gyöngék verbális dühkitörései csak annak a jelei, hogy nincs politikájuk. Pedig a gyöngéknek, a hatalom nélkülieknek is lehetne politikájuk. Volt is már erre sok iszonyú és magasztos példa a történelemben.

Ilyen politika úgy jön létre olykor, hogy a gyöngék megérzik a hatalmasok nem képmutató, de nem is jelképes megvetését. Azt a megvetést, amely az orruknál fogva vezetett, megosztott, alázatosan lázongó alattvalókat illeti. A hatalmasok megvetését, amely azoknak jár, akik nem értik az uralom titkát, s akik ugranak a hatalmasok minden szavára és provokáló gesztusára – ezekkel a szavakkal és gesztusokkal pedig éppen az elkeseredett alattvalókat ugráltatják, úgy és akkor, ahogy és amikor a hatalomnak, a dicső, szép, méltóságos, tekintélyes, ügyes, talpraesett, fáradhatatlan hatalomnak kedve szottyan rá.

Az ügyefogyott, tájékozatlan, megosztott, félrevezetett, a kenyérgondokkal elfoglalt, szervezetlen, pénz és valódi intézmények (ellenhatalom) híján szűkölködő alattvalók pedig ugranak és ugrálnak. Szószólóik – a maguk többnyire indokolt fölháborodásában – akaratlanul bár, de árnyékként követik a hatalom húzásait (ekként fölerősítve őket), hiszen elvégre nem hagyhatják mindezt szó nélkül. A puszta fölháborodás a hatalom negatív másolata. A fölháborodók – szándéktalanul vagy szándékuk ellenére – érvényesítik a hatalomnak azt a célját, hogy arról legyen szó, amiről a hatalom akarja, hogy szó legyen.

Mindez újabb és újabb hatványokra emeli az alattvalók dühét, amely a tehetetlenség jele, s a tehetetlenség ismétlődő helyzetei persze beletörődéshez vezetnek.

Itt azonban paradoxon rejtőzik.

A hatalomnak a modern korban – akár diktatúra, akár formális „demokrácia” – az alattvalók beleegyezésére van szüksége; az erőszaknak is csak akkor van esélye, ha az alattvalók jelentős része legalább passzívan támogatja. Akármennyire DEMOBILIZÁLJA a hatalom azt, amit a budapesti ellenzéki sajtó „a tömeg”-nek nevez (megvetően), előbb-utóbb mégis MOZGÓSÍTANIA kell, hogy keresztülvihesse az akaratát. Mozgósítás esetén azonban elkerülhetetlenül vitába keveredik a néppel – a nép egy részével –, ami (mindennek ellenére, és a hatalom sikere esetén is) passzív, szunnyadó erejének a tudatára ébreszti a népet.

S ez a szunnyadó erő fölébredhet, ha a nép érzi, hogy lenézik.

Hogy megvetik.

Hogy kigúnyolják.

Hogy megalázzák.

Amikor az ellenállásnak olyan szerény metaforája (még csak nem is szimbóluma), mint a kockás ing, az erőszakkal és furfanggal (no meg az adófizetők pénzével) megszerzett és a némileg fasisztoid kormánypropaganda szócsöveivé tett médiákból a népmegvetés valóságos orgiáját váltja ki, a nép fölfigyel. A tanárok, diákok, szülők békés és szelíd, félénken politikamentes, ugyanakkor önérzetes mozgalma megmutatta, hogy a hatalom – a szokásos megosztó trükkökön túl – mélységesen lenézi a honpolgárokat.

Ezúttal a kormány, mivel őszintén megveti a magyar népet, hibát követett el. Amióta nincsenek születési privilégiumok – megszűntek a nemesség kiváltságai – , azóta az egyenlőség követelményeit még a diktatúra se hagyhatja teljesen figyelmen kívül, márpedig Magyarországon még nincs százszázalékos diktatúra. A megvetésre a történelemben egyetlen hatékony jogcím volt, „a kék vér”. (1789 és 1848 szerint pedig még ez se.) Külföldről, „idegenek” által mozgatott hőzöngőknek föltüntetni a hétköznapi gondoktól gyötört honpolgárokat – ez mindenfajta reakciós tekintélyuralmi rezsim ócska, ásatag, dögunalmas taktikája – nem más, mint önhitt, ostoba sértegetése a magyar népnek.

Ezt már láthatólag nem tűri el a magyarországi közvélemény.

Várható volt, hogy a széles körű – a politikai ellenzék híveinek viszonylag szűk közösségén messze túlterjedő – ellenérzés láttán a rezsim pánikba esik, és a fizikai erőszak kétes értékű fegyveréhez nyúl. Amikor neonáci huligánokkal akadályoztatták meg, hogy az MSZP benyújthassa jellegzetesen kisstílű népszavazási kezdeményezését a vasárnapi nyitva tartásról – az elsősorban érintett kereskedelmi dolgozók szakszervezeteinek a véleményét az ún. demokratikus „baloldal” se, meg a kutya se kérdezte meg –, akkor a rezsim bevallotta, hogy a legparányibb ellenállást se képes elviselni.

Bevallotta, hogy alapjában retteg a kigúnyolt és lenézett magyar néptől.

(Mellesleg – és nem mellesleg – a hazát a terrorizmustól védő kormányzat dévaj könnyedséggel hagyja figyelmen kívül, hogy Magyarországon már VAN terrorizmus: szervezett terrorista csoport hat cigányt gyilkolt meg itt nálunk, Magyarországon. De hát persze terrorizmusnak csak az számít, ha barna bőrűek gyilkolnak meg fehéreket, az nem, ha barnákat gyilkolnak meg fehérek. A Nemzeti Választási Irodánál szívóskodó szélsőjobboldali izompacsirták ugyanabból a szubkultúrából származnak, mint a katonai titkosszolgálatokkal föltűnően szívélyes viszonyban lévő neonáci terroristák.)

Ezt a vallomást szintén nem tartja sokra a magyarországi közvélemény – és nem pusztán „az ellenzék”.

A népszavazási kezdeményezés meghiúsításának politikai kudarca után az apokalipszis lovasa, a farkasmosolyú magyar miniszterelnök maga kezdeményezett népszavazást (pimaszul kisajátítva a népi ellenállás vagy inkább csak: népi ellenérzés egyik gyöngécske eszközét), amiből ismét csak süt a megvetés.

Mit mond voltaképpen a rezsim vezetője?

Ezt: „ismerlek benneteket, magyarok, idegengyűlölők vagytok, és rasszisták, soviniszták és etnicisták vagytok, ti szegény hülyék, ha meglengetem a »fajvédelem« lobogóját, akkor sikítva-ájuldozva csatlakoztok hozzám, mert annyi eszetek sincs, mint az éticsigának”. Volt-e már bajba jutott tekintélyelvű rezsim, amelynek nem ez jutott volna először a szép eszébe?

És aztán épp mostanra időzítve bemutatják a totalitárius repertoár obligát sikerdarabját: „amerikai kémeket tartóztattak le”.

A gőgös lenézésnek ezek a gesztusai, az a megvető magabiztosság, amely szégyentelenül kijelenti: „ismerem én a pavlovi reflexeiteket, pupákok”, azoknak se fog tetszeni, akik rettegnek a bevándorlástól. Aki biztosra veszi az engedelmességet, aki vidoran beáldoz pár költségvetési milliárdot a soron következő uszító, manipulációs reklámkampányra, még meglepődhet.

Semmi kétség, a közvélemény elsöprő többsége nem akar bevándorlást, viszont elvárja a kivándorlás szabadságát. De ez a közvélemény azt is látja, hogy Orbán újdonsült iszlámellenes, arabellenes szövetségesei Nyugaton egy füst alatt a kelet-európaiak bevándorlását – amelytől egyre inkább függ a kelet-európai államok gazdasági túlélése – is ellenzik. Az általános bevándorló ellenesség a kelet-európaiakat is sújtja.

De a lényeg az, hogy a rezsim egyszerűen a propaganda félkegyelmű martalékának tekinti a megvetett és lenézett magyar népet. Még soha nem volt nép a történelemben, amely ezt hosszabb ideig elviselte volna. A magyar nép se lesz, mint ahogy a múltban se volt kivétel.

A tanárlázadás démonizálásával (meg több ezer vezető hivatalnok és szakember elbocsátásával) a kormány maga ellen fordítja állítólagos bázisát, a nemzeti középosztályt, beleértve ennek a jelentős konzervatív részhalmazát. Ez a középosztály talán soha nem fog szavazni a 2010 előtti kormánypártok szánalmas csonkjaira. De aki akárcsak egy kukkot ért a magyar politikából, tudja jól, hogy ez már rég nem számít. Itt nem liberálisok és konzervatívok állnak szemben egymással, mint az 1990-es években, hanem a nép és az állam.

S jellemző a hanyatló uralmi rezsimekre, hogy a hatalom gyakorlói elvesztik a veszélyérzetüket, s azt hiszik, hogy ami eddig bevált, örökké be fog válni.

Hát nem fog.

2016. február 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Szerbiában tisztességtelen és törvénytelen választások voltak

Belgrádban július 7-én (ami egybevág az 1941. július 7-ei népfelkelés dátumával) hatalmas tüntetés volt. A rendőrséggel >

Tovább

Az MNT-t nem érdekli a fejletlen községek felzárkózása?!

Felettébb érdekelne, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsnak van-e bárminemű betekintése, esetleg elemzése arról, hogyan valósulnak meg >

Tovább

Trump mérge hatni kezdett

Trump intézkedik, erőskezű, határozott elnöknek akarja feltüntetni magát. A Fehér Ház környékén is erőteljes tüntetésekre került >

Tovább

Szerbiában a helyzet fokozódik!

Hevülnek az ellentétek. Ez persze a nem demokratikus választások következménye is. Ennek senki értelmes nem örül, >

Tovább

Minden tét nélkül

A vajdasági szellemi élet egyébként abban is különbözik a magyarországitól, hogy ott az írók és a >

Tovább

A NER esztétái

Mert ha művészet a foci, akkor ezt a művészeti ágat például Angliában, Spanyolországban, Franciaországban, Brazíliában vagy >

Tovább

„le tudtad-e írni e leírhatatlan érzést”

A nagyszabású formátlanságban megtalálni azt a bizonyos minimális, legkisebbre redukált formát, aminek viszont pontos jelentése és >

Tovább

Egy lovasszobor története

Ne pazaroljátok rájuk, mármint (az albánokra) a lőszert, karókkal verjétek őket agyon, adta ki a parancsot >

Tovább

A széplelkek apokalipszise

Kezdek félni a “bátraktól,” azoktól a farizeus írástudóktól, akik a páholyban ülve másokat küldenek harcba, miközben >

Tovább

Mennyire „történelmi” a VMSZ választási sikere?

Egy szabadnak és tisztességesnek távolról sem mondható, bojkott által övezett választáson sikerült a VMSZ-nek hatalmi pozícióból, >

Tovább

Amikor a kakas korán kukorékol

Mindez megerősíti, hogy a háború utáni legnagyobb választási csalásnak/hamisításnak vagyunk tanúi. Már előre lehetett látni, hogy >

Tovább

Európai hatalmi vákuum

Gyáni Gábor a Nagy Háború utáni amnéziáról beszél, holott a XX. század akkor nyerte el a >

Tovább