Ma Mónika, Flórián névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
„Újvidék tulajdonképpen ma már inkább dél, mint észak”
„Magyarországon Jugoszláviában sosem látott egypártrendszeri reflexek kezdik eluralni a terepet… lehetséges-e ebben a kvázi-demokráciában a független újságírás.” Berényi Emőke (Press-szó):
Balázs Attila visszatért az Újvidéki Rádióhoz, Libegő címmel vezet kulturális műsort
A József Attila-díjas Balázs Attila a hetvenes években az Új Symposion olvasószerkesztőjeként kezdte a pályafutását, azóta írt piaci tojásjelentéseket, dolgozott rádiós riporterként és színházi dramaturgként, haditudósítóként és műsorvezető-szerkesztőként. 1991-es Budapestre költözése óta – ahogy a Kinek észak, kinek dél című regényes történelemkönyvének elbeszélője mondja – dezertőr katona és disszidens író is. Ez utóbbi már csak volt, ősszel ugyanis visszatért újságírói karrierjének első állomásához, az Újvidéki Rádióhoz.
A vajdasági magyar közösségben egzotikusnak számít, ha valaki több évtized külföldi tartózkodás után visszatelepül a szülőföldjére. Te miért döntöttél így?
– Ahogy egyre többen kérdezgetnek erről, rá kellett jönnöm, hogy nagyon kevés kész válaszom van. Azért jöttem vissza, mert olyan mértékben az életem részéve vált a rádiós újságírás, hogy úgy döntöttem, oda megyek, ahol lehetőségem nyílik ezt csinálni. Az MTVA új vezetőségével enyhén szólva nem értettem egyet, és hosszabb egyeztetés után én is az áldozata lettem annak, amit ők csoportos létszámleépítésnek neveznek. Nekem ugyanis van egy sajátos hangnemem, ami biztosítja, hogy az írói és a médiabeli megjelenéseimben ne hasonuljak meg önmagammal. A Magyar Rádióban eltöltött tizennyolc év alatt volt idő ezt a figurát gyakorolni, emiatt reménytelennek tartották, hogy változtatok rajta. Magyarán: választhattak, vagy kell nekik ez a stílus, vagy nem. Megértem, hogy az ő konzervatív irányvonaluknak ez nem felelt meg.
Mennyiben járultak hozzá a döntésed meghozatalához a politikai skatulyák, amelyek szűkítették a mozgásteredet?
– A távozásom után évek teltek el, mire felfogtam, hogy a rádióval való szakításom végleges. Több állást is megpályáztam, mert azt hittem, arra a munkatapasztalatra és kapcsolati tőkére, amit a Magyar Rádió Kulturális Osztályának vezetőjeként szereztem, biztosan ráharapnak. Hát nem haraptak rá. Ebben az új, beszűkült világnézetű rendszerben a telefonkönyvem felét ki kellett volna tépnem, mert éppen nem volt szalonképes. A nevem ugyanis fémjelez egy diskurzust, amit politikailag liberálisnak tekintenek, noha én sosem kategorizáltam magam, mivel nem szeretek mások által meghatározott korridorokban mozogni. Mindig is azt hangoztattam, hogy bármikor képes vagyok revideálni a nézeteimet, ha kiderül róluk, hogy ordító faszságok. De azt kikérem magamnak, hogy észérvek helyett hatalmilag próbáljanak nyomást gyakorolni rám. Most, amikor Magyarországon Jugoszláviában sosem látott egypártrendszeri reflexek kezdik eluralni a terepet, és olyan embereket távolítanak el az állásukból, akiket luxus kidobni, engem az érdekel, lehetséges-e ebben a kvázi-demokráciában a független újságírás.
Egy ideig külső munkatársként küldtél anyagokat az Újvidéki Rádiónak. Mikor dőlt el, hogy munkába fogsz állni?
– Ahogy igyekeztem feldolgozni ezeket a történéseket, rádöbbentem, hogy nekem ebben a konstellációban nincs keresnivalóm. A mikrofonelvonás tünetei viszont egyre súlyosabban jelentkeztek, túl sok időt fecséreltem már el a mikrofon mellett, és rájöttem, hogy ez akkor válik teljesen értelmetlenné, ha soha többé a közelébe sem megyek. Így mondtam végül igent Klemm József ajánlatára, szeptembertől dolgozom újra az Újvidéki Rádióban. Két évre írtam alá a szerződést, ezért egyelőre nem költöztem vissza, a húgoméknál húzom meg magam, ingázom Újvidék és Budapest között. Ez a kaland egyébként olyan, mint egy időutazás. Még mindig ugyanott áll az az asztal, aminél harminc évvel ezelőtt Jankó Anitával meg Farkas Robival az éjszakai műsort készítettük.
Mi a koncepciója az általad szerkesztett műsornak?
– Egy Libegő című műsort találtam ki, ami elsősorban művészeti, de belefér a filozófia, a pszichológia, a szociológia is. A címe azt jelenti, hogy nem egy szigorúan strukturált adás, hanem ezek fölött a tárgyak fölött libeg, és időnként Grencsó István ragtime zenéjének ritmusához hasonlóan könnyed, máskor meg hosszan elidőz, komolyan boncolgat egy témát.
Mit gondolsz, az általad emlegetett függetlenségre törekvés a húszas éveidben magadba szívott újvidéki szabad levegőből eredeztethető?
– Az avantgárd szellemiségű Új Symposionnál kezdtem a pályafutásomat, ahol állandóan nyitva volt az ablak, mindenféle művészeti irányzat beáramolhatott rajta a nagyvilágból. Nyilván ez meghatározza a gondolkodásmódomat. Amikor átkerültem Magyarországra, a két szekértábor közé landoltam, az minden kívülről érkező természetes helye. Aztán abban az érdekes helyzetben találtam magam, hogy kérték, tagozódjam be valamelyikhez. Én nem tagozódtam be, ergo mindkét táborban benne is vagyok, meg nem is. Leginkább a Szépírók Társaságához tartozónak érzem magam, bár az utóbbi időben a Magyar Írószövetséggel is jó viszonyban vagyok. Fiatalkoromban ez utóbbi szellemi szempontból gerontológiai intézetnek tűnt a számomra, és a szimpatikus embereket a másik oldalon találtam meg. De ez nem egy kényszer hatására tett színvallás, hanem a barátságaim miatti személyes kötődés. Ebből fejlődött ki például a Magyar Íróválogatott, aminek én lettem a kapusa, és amiből hihetetlen sztori alakult ki. Rengeteget utaztunk, 2008-ban Bécsben még Európa-bajnokságot is nyertünk.
Milyen nehézségeket okozott ez a betagozódni nem akarás egy vajdaságinak a kilencvenes évek Budapestjén?
– Az Ex Symposion folyóirat megalapításának igénye éppen abból a hiányérzetből fakadt, hogy nincsen saját szerkesztőségünk, mert a mi délvidéki, vajdasági, balkáni fazonunkkal sehová sem tudunk beilleszkedni. A balkániságot nehéz benyomni a magyar ládába, hiszen ez olyasmi, ami kevésbé csiszolt, ami többféle viselkedésmódot tolerál, és ami nem kötődik a szabályokhoz sem az alkotásban, sem a magatartásban. Ősi törvények uralják, és emiatt szabadabb. Én a Király utcában húztam le huszonvalahány évet Pesten, és azt azért szerettem, mert ez a fajta szabadság áradt belőle: megfért egymás mellett a görög, a török és az indiai étterem, a vietnami és a kínai kisbolt meg az üzbég suszter. A volt Jugoszlávia azt a kulturális képletet volt képes nyújtani, hogy az ember bármerre utazott – Szarajevótól Zágrábon keresztül Ljubljanáig – mindenhol ismerős színek fogadták. Én a Király utcai mikrokörnyezetemben találtam meg ezeket a hiányzó színeket.
Ezek szerint benned is működik a keserédes jugonosztalgia?
– Manapság sokat vitatkoznak a multikulturalizmus haláláról, de én mégiscsak ebben a multikulturalizmusban nőttem fel. Nem a szívszottyos nosztalgia fűz hozzá, hanem annak a Tarkovszkij-filmekből ismerős formája, noha persze régóta tudom, hogy ez az Újvidék nem az az Újvidék, ahonnan eljöttem. Mélyrétegeiben változott meg a város szerkezete, és nem azért, mert szinte elfogytak a magyarok, hanem mert a többségi nemzet mentalitása is megtört a legutóbbi háborúban. Újvidék tulajdonképpen ma már inkább dél, mint észak.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Csak Budapestre figyelünk, másra már nem
A hatalom által megfogalmazott új emlékezetpolitika ki akarja törölni 68-at, annál is inkább mivel Belgrádban is >
Harcosok klubja
Sokan kérdezték korábban, miért fontos nekem e téma. Amikor kitört az ukrajnai háború két éve, ugyanannyian >
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >