Ma Domonkos, Dominika, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Könyvek, olvasás - nyáron
Gerold László
„A könyv (a szöveg) piknik, ahol a szerző hozza a szavakat, az olvasó a jelentést”. Gerold László (Vajdaság Ma):
Hetek óta könyvek között élek. Nem úgy, ahogy mindig is vágytam, szerettem, hogy odaállok a polc elé, leemelek egyet közülük, beleolvasok, aláhúzok benne egy éppen fontosnak vélt részt, egyiket-másikat esetleg ki is jegyzem. Mert sose tudni, milyen témával kapcsolatban fogom felhasználni, de nem kételkedem benne, még jó lehet valamire egy javíthatatlan jegyzetíró számára. Most egészen más a könyvekhez való viszonyom. Olyan, amilyent egy lakásfelújítás diktál. Elkerülhetetlenül. Most is ott állok a polc(ok) előtt s emelgetem lefele a könyveket, de nem külön-külön, hanem egyszerre többet, s rakom őket kupacba, jobb esetben dobozba. Nem éppen kellemes szórakozás. Szidom is magamat: kellett azt a temérdek könyvek megvenni, beszerezni, rendszerezni? Minek? Mi lesz velük, ha nem leszek? Kinek kellenek? Aztán győz bennem az elhatározás: szelektálj, komám! Nézd meg, melyik kell (kell-e?), melyik nem, s ezeket kinek lehet odaadni (kell-e bárkinek is)? Könyvtárnak, intézménynek, barátnak, ismerősnek…? Próbálok rendszert kialakítani. Kupacokba, zacskókba rendezni annak alapján, melyik stószt kinek szánom. Nem könnyű eldönteni. Ahogy azt sem, melyik kötetről mondjak le végérvényesen. Fájdalmas művelet az efféle szelektálás. Abba is hagyom. Hogy magamtól-e, mert belefáradtam, vagy mert győz bennem az évtizedek alatt szokássá lett szenvedély, s lehorgonyzok egy-egy könyvnél, úgy, ahogy naponta tettem: és olvasni kezdem. Pontosabban lapozgatás közben bele-beleolvasok. Ahogy nyaranta szokásom tenni azzal a szándékkal, hogy felidézzem azokat a számomra egykor fontosnak gondolt részleteket, mondatokat, bekezdéseket.
S ezzel, mint egy varázsütésre vége is a szelektálásnak. A könyv már nem súly, amit emelgetni kell, hanem beszélgetőtárs. Pontosan úgy, ahogy Kertész Imre írja: „A könyveket nem kell megérteni, elég az inspiráció, amit bennünk keltenek, gyakran már pusztán azzal, hogy a kezünkben tartjuk s olvassuk őket. Nem a könyv számít, hanem olvasója”. Ezek a sorok Kertésznek A végső kocsma című könyvében olvashatók. Abban a kiadványban, amely tematikai gazdagságával újra s újra kézbe veteti magát. Nem csak a könyvön leitmotívumként végigvonuló öregség aktualitása okán, amiből, ahogy írja, s egyre inkább magunk is érezzük, „nincs kiút” („lassan kikopok önmagamból”), hanem egyebek mellett az íróság lényegét kifejező, akár axiómának is tekinthető vallomás miatt is, mely szerint attól lesz az ember író, ha az „agyában mondatok kezdenek nyüzsögni, s amikor leírja őket, másképpen festenek, amint ahogy ő elképzelte. Kijavít egy-két sort, mondatot – vagyis felveszi a küzdelmet a kifejezésért, s akkor már a küzdelem íróvá avatja”. Ez a küzdelem valójában az írói életstílus két fázisa. Az egyik: „Figyelni a mondatokra”. A másik: „Megteremteni a teremtő mondatokat”. Ezektől lesz az igazi irodalom. És ezek adják az olvasás esszenciáját is. Egyenlítik ki az írást és az olvasást, Mert, ahogy egyik naplójegyzetében Tőzsér Árpád, a szlovákiai magyar irodalmár fogalmaz: „aki olvas, az (virtuálisan) tulajdonképpen ír is, lelke képernyőjére, mintegy láthatatlan betűkkel felrója azt az alternatív, az olvasással együtt születő belső jelentést, amelyet ő, az olvasó tulajdonít az olvasott szövegnek”. Más szóval: „aki olvas, az elsősorban nem a szöveget magát keresi a szövegben, hanem a jelentést, a külső vonatkozási pontokat. Az olvasó – tehát – akarva-akaratlanul bizonyos kondíciókkal, a test, az ösztönök s az értelmi készség heterogenitásával közeledik” az adott irodalmi műhöz, melynek sugallata alapján maga is teremtővé válik. Ahogy az esztéta Radnóti Sándor írja: „a könyv (a szöveg) piknik, ahol a szerző hozza a szavakat, az olvasó a jelentést”.
S mikor lenne igazi ideje a piknikelésnek (nemcsak az ételt-italt habzsoló hedonista élvezetnek, hanem a szellemi táplálékot is nyújtó olvasói mulatságnak is), ha nem nyáron? Akár a kényszermunkának is beillő könyvszelektálást csak néhány percre megszakító szusszanásnyi időre is. Megéri, higgyenek nekem, kipróbáltam.
Következő cikk: Meddig nőhet a Jobbik népszerűsége?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Tanyaszínház kálváriája
Hajnalnak és Pásztornak, ha csak egy pici önérzete/önbecsülete van, ilyen és ennyi blamázs, közfelháborodás után önként >
Némi tisztázás, kurtán
Mivel nem érdemes tanácsokat osztogatnom – úgyse fogadná meg őket senki – , csak annyit mondok: >
A páriák és az ellenzékiséget imitálók
A páriák időnként pótvizsgázhatnak, de ha nem felelnek meg a követelményeknek, akkor továbbra is szilencium vár >
A kulturális háború halottai
A fasizmus pusztítása békésen, számottevő akadály és nehézség nélkül bontakozik ki – ezt neveztem huszonegy évvel >
Magyar Nemzet kontra Hajnal Jenő
„Valóban, nem jut eszébe senkinek, hogy a vékony fadarabon gyorsan elfutó gyufa lángja éppen elég az >
Elkártyázott tolerancia
Köztudott, hogy legnagyobbnak – és legmagyarabbnak – tartott költőnk, Petőfi Sándor származása szerint nem volt magyar. >
Tartuffe és Orgon
Mégis, az MNT elnökének nyílt levele a felháborítóbb, mert mint az autokrata rendszerek hatalmasságai, az „istenadta >
Vajdasági írók vajdasági írókról
Šnajder megható esszéje Krležáról viszont eszembe juttatja, hogy mitévő lenne az, aki antológiát akarna összeállítani ezzel >
Hajnal Jenő minden határt túllépett
Teljesen mindegy, hogy az MNT elnöke önkezdeményezésből cselekedett vagy felsőbb utasításra hajtotta végre az általa vezetett >
Kalmár Zsuzsa lemond MNT tagságáról
Mint az MNT Kulturális bizottságának a tagja, vajdasági színésznő, a Tanyaszínház részvevője főiskolai tanulmányaim előtt és >
A szívderítő buli részesei
És egyébként is, az ember vagy demokrata vagy forradalmár. Vagy nem? Akkor pedig nem marad más >
Hernyák: Milyen jogon veszik el a gyerekek hitét?
Előadásokat betiltottak már, de Hitler már meghalt, vagy nem? Sztálin is betiltott előadásokat, de ő is >