2020. szeptember 28. hétfő
Ma Vencel, Salamon névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Séták K. D.-vel térben és időben

Gerold László
Gerold László

„Talán, mert csak egyszeri kisiklásnak, az életmű zárványának tekintették.“ Gerold László (Vajdaság Ma):

Két, Kosztolányi Dezsővel kapcsolatos könyvet olvastam, ezekről szeretnék írni. Mindkettő a költő-író életrajzához nyújt érdekes, érdeklődést kiváltható adatokat, s ilyetén óhatatlanul felvetik az írói életrajz szerepének, sőt fontosságának kérdését, amivel az irodalomtörténet akarva-akaratlanul is kénytelen szembesülni.

Bíró–Balogh Tamás szegedi irodalomtörténész kötetének (Mint aki a sínek közé esett, Quinter Kiadó, Bp. 2014) tanulmányai a költő életrajzának eddig kevésbé vagy szinte nem méltatott részleteivel foglalkoznak, a szabadkai szerzőkvintett (Ágoston Pribilla Valéria, Hicsik Dóra, Korhecz Papp Zsuzsanna, Ninkov. K. Olga és Raffai Judit) pedig Séta Kosztolányival című szép kivitelű albumban a költő gyerekkorának szabadkai helyszíneit mutatja be (Forum, Újvidék – Szabadkai Városi Múzeum, 2014).

Kosztolányi opusának kultusza a (kultúr)politika diktálta nagy elhallgatást követően az irodalom és az olvasók örömére immár néhány évtizede folyamatos. Beindult műveinek kritikai kiadása, életét Petőfihez és Adyhoz hasonlóan szinte napról napra tárja fel a kutatás, kiadták levelezését, publicisztikáját, műveiről számos elemzés készült. Irodalmi közvéleményünkben Kosztolányi ismét jelen van. Érthető, hogy a kutatás olyan mozzanatokkal is foglalkozik, melyeket eddig homály takart. S ezzel együtt a költőről alkotott kép is változik, alakja, életének ellentmondásai is megmutatkoznak. Az iránt is érdeklődés van, amiről Shakespeare kapcsán éppen Kosztolányi ír, nevezetesen, hogy a szelleme mellett, melyet „betűkben őrzünk, csordultig töltötte koponyánkat és szívünket. Elepedünk egy kis közelség után”. Ne csak a művekről halljunk, mert arra is kíváncsiak vagyunk, „mit evett, milyen volt az egészsége, a szerelme, a könyvtára”, s minden más, ami az életét meghatározta. Mert, hogy ismét Kosztolányit idézzük, a „költő igenis a legemberebb ember, gyarló és isteni, mindig a vér szól belőle, mindig az ösztönök, és a valósághoz és az élethez éppen az érzékeivel férkőzik, melyek finomabbak, mint másokéi”. Ennek érdekében vélte fontosnak a „pszichofizikai irodalomtörténet-írás”-t, azt a rendszert, „mely párhuzamba állítja a testi és lelki jelenségeket”. Nagyjából erre vállalkozik e tanulmányok írója, amikor Kosztolányinak, az embernek kivétel nélkül az irodalommal kapcsolatos gesztusait keresi és idézi meg. Néhány apróbb mozzanat mellett, mint egy pornográf regényben megjelent versfordításaiért történt feljelentés, két erdélyi dedikáció története, s természetesen a szegedi epizódok, a kötet kiemelten érdekes témája Kosztolányi közreműködése a kétes hírű Pardon-rovatban, illetve a Vérző Magyarország című irredenta versantológia szerkesztésében.

A Pardon az Új Nemzedék című 1919 végén indult szélsőjobboldali lap szinte naponta megjelenő igencsak szúrós hangvételű rovata volt. Bár a cikkek név nélkül jelentek meg, így nyújtottak védelmet „a szerző számára a megsértettek bosszújával szemben”, elég gyorsan köztudottá vált, hogy a Pardont Kosztolányi hívta életre és (nyílván) a cikkek legtöbbjét is ő írta. Neve egybeforrt nem csak a költőt kompromittáló rovattal, hanem magával a fogalommal. Bíró–Balogh Kosztolányinak az újsággal és a rovattal való kapcsolatát vizsgálja tanítandó példamutató filológiai türelemmel és alapossággal. Míg az Új Nemzedékbeli rovattal, igaz, csak szőrmentén, foglalkozott a Kosztolányi-irodalom, addig az általa szerkesztett, 1920-ban megjelent, „első magyar irrendenta könyv”-ként ismert Vérző Magyarország című antológiáról (előszavát Horthy írta!) szinte tudomást sem vett. Talán, mert „csak egyszeri kisiklásnak, az életmű zárványának tekintették, amelynek megszületésére a történelem viharai (világháború, Trianon, Tanácsköztársaság, fehérterror) kielégítő választ adtak”. S mint ilyent nem tartották az opus és a magánélet fontos részének. Némileg Bíró–Balogh is menti a költőt, amikor a kötet szerkesztői szerzőségével foglalkozva megállapítja, hogy az antológia 1928-as második kiadásához Kosztolányi „csupán a nevét adta”, a(z át)szerkesztést „valójában nem is ő végezte”.

Kétségtelenül kényes kérdésekkel foglalkozik ez a nyílván ellenvéleményeket gerjesztő kötet, amely új adatokkal árnyalja Kosztolányi életrajzát, de semmiképpen sem rombolja az életmű jelentette monumentális szobrot. Egyrészt, mert szerzője alapos elemzéseiben kizárólag a tényeket veszi számba, tartózkodik az opust sértő következtetésektől, csupán az életrajz eddig nem kellőképpen ismert mozzanatait mutatja meg, másrészt pedig tisztelettudóan viszonyul a nagy költőhöz, kerüli a szenzációhajhászást, a bulvár-attitűdöt, egyszerűen csak filológusként végzi – kiválóan – a munkáját.

Az életrajz adalékait kapjuk a Séta Kosztolányival című kötetben is. Azokat a helyszíneket mutatja be, melyek Kosztolányit Szabadkához kötötték. Képek, a színhelyek leíró bemutatása, Kosztolányitól és másoktól vett idézetekkel azt a költő számára fontos kort idézik meg, melyről Kosztolányi írta: „Ha egyszer életrajzot írnék magamról, csak a gyerek életrajzát írnám meg”. Az életrajz tárgy, emberi keretét nyújtja ez a nagyon ízléses, hozzáértést tanúsító kiadvány, amely egyszerre Kosztolányi- és Szabadka-kalauznak is tekinthető.

Az itt bemutatott két kötet nem dönti el a költői életrajz kérdésének szerepét az életmű viszonylatában, de mindenképpen olyan könyvek, amelyek mindazok számára, akik a művek mellett (nem helyett!) Kosztolányi Dezső életének részletei iránt is érdeklődnek, tanulságos és jó olvasmány lehet.

2015. július 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Új szintézis?

Azon töprengve, hogy a memoárokban és a regényekben sokat írtak azokról a hontalanokról, emigránsokról, száműzöttekről, kozmopolitákról, >

Tovább

„Sajnálatos, hogy templomainkban helyt nyer a választási kampány.”

A véemeszes magyar érdekvédelem – a Szerb Haladó Párttal kötött elvtelen szövetség miatt – semmi eredményt >

Tovább

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább