2020. április 1. Szerda
Ma Hugó, Agád névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Séták K. D.-vel térben és időben

Gerold László
Gerold László

„Talán, mert csak egyszeri kisiklásnak, az életmű zárványának tekintették.“ Gerold László (Vajdaság Ma):

Két, Kosztolányi Dezsővel kapcsolatos könyvet olvastam, ezekről szeretnék írni. Mindkettő a költő-író életrajzához nyújt érdekes, érdeklődést kiváltható adatokat, s ilyetén óhatatlanul felvetik az írói életrajz szerepének, sőt fontosságának kérdését, amivel az irodalomtörténet akarva-akaratlanul is kénytelen szembesülni.

Bíró–Balogh Tamás szegedi irodalomtörténész kötetének (Mint aki a sínek közé esett, Quinter Kiadó, Bp. 2014) tanulmányai a költő életrajzának eddig kevésbé vagy szinte nem méltatott részleteivel foglalkoznak, a szabadkai szerzőkvintett (Ágoston Pribilla Valéria, Hicsik Dóra, Korhecz Papp Zsuzsanna, Ninkov. K. Olga és Raffai Judit) pedig Séta Kosztolányival című szép kivitelű albumban a költő gyerekkorának szabadkai helyszíneit mutatja be (Forum, Újvidék – Szabadkai Városi Múzeum, 2014).

Kosztolányi opusának kultusza a (kultúr)politika diktálta nagy elhallgatást követően az irodalom és az olvasók örömére immár néhány évtizede folyamatos. Beindult műveinek kritikai kiadása, életét Petőfihez és Adyhoz hasonlóan szinte napról napra tárja fel a kutatás, kiadták levelezését, publicisztikáját, műveiről számos elemzés készült. Irodalmi közvéleményünkben Kosztolányi ismét jelen van. Érthető, hogy a kutatás olyan mozzanatokkal is foglalkozik, melyeket eddig homály takart. S ezzel együtt a költőről alkotott kép is változik, alakja, életének ellentmondásai is megmutatkoznak. Az iránt is érdeklődés van, amiről Shakespeare kapcsán éppen Kosztolányi ír, nevezetesen, hogy a szelleme mellett, melyet „betűkben őrzünk, csordultig töltötte koponyánkat és szívünket. Elepedünk egy kis közelség után”. Ne csak a művekről halljunk, mert arra is kíváncsiak vagyunk, „mit evett, milyen volt az egészsége, a szerelme, a könyvtára”, s minden más, ami az életét meghatározta. Mert, hogy ismét Kosztolányit idézzük, a „költő igenis a legemberebb ember, gyarló és isteni, mindig a vér szól belőle, mindig az ösztönök, és a valósághoz és az élethez éppen az érzékeivel férkőzik, melyek finomabbak, mint másokéi”. Ennek érdekében vélte fontosnak a „pszichofizikai irodalomtörténet-írás”-t, azt a rendszert, „mely párhuzamba állítja a testi és lelki jelenségeket”. Nagyjából erre vállalkozik e tanulmányok írója, amikor Kosztolányinak, az embernek kivétel nélkül az irodalommal kapcsolatos gesztusait keresi és idézi meg. Néhány apróbb mozzanat mellett, mint egy pornográf regényben megjelent versfordításaiért történt feljelentés, két erdélyi dedikáció története, s természetesen a szegedi epizódok, a kötet kiemelten érdekes témája Kosztolányi közreműködése a kétes hírű Pardon-rovatban, illetve a Vérző Magyarország című irredenta versantológia szerkesztésében.

A Pardon az Új Nemzedék című 1919 végén indult szélsőjobboldali lap szinte naponta megjelenő igencsak szúrós hangvételű rovata volt. Bár a cikkek név nélkül jelentek meg, így nyújtottak védelmet „a szerző számára a megsértettek bosszújával szemben”, elég gyorsan köztudottá vált, hogy a Pardont Kosztolányi hívta életre és (nyílván) a cikkek legtöbbjét is ő írta. Neve egybeforrt nem csak a költőt kompromittáló rovattal, hanem magával a fogalommal. Bíró–Balogh Kosztolányinak az újsággal és a rovattal való kapcsolatát vizsgálja tanítandó példamutató filológiai türelemmel és alapossággal. Míg az Új Nemzedékbeli rovattal, igaz, csak szőrmentén, foglalkozott a Kosztolányi-irodalom, addig az általa szerkesztett, 1920-ban megjelent, „első magyar irrendenta könyv”-ként ismert Vérző Magyarország című antológiáról (előszavát Horthy írta!) szinte tudomást sem vett. Talán, mert „csak egyszeri kisiklásnak, az életmű zárványának tekintették, amelynek megszületésére a történelem viharai (világháború, Trianon, Tanácsköztársaság, fehérterror) kielégítő választ adtak”. S mint ilyent nem tartották az opus és a magánélet fontos részének. Némileg Bíró–Balogh is menti a költőt, amikor a kötet szerkesztői szerzőségével foglalkozva megállapítja, hogy az antológia 1928-as második kiadásához Kosztolányi „csupán a nevét adta”, a(z át)szerkesztést „valójában nem is ő végezte”.

Kétségtelenül kényes kérdésekkel foglalkozik ez a nyílván ellenvéleményeket gerjesztő kötet, amely új adatokkal árnyalja Kosztolányi életrajzát, de semmiképpen sem rombolja az életmű jelentette monumentális szobrot. Egyrészt, mert szerzője alapos elemzéseiben kizárólag a tényeket veszi számba, tartózkodik az opust sértő következtetésektől, csupán az életrajz eddig nem kellőképpen ismert mozzanatait mutatja meg, másrészt pedig tisztelettudóan viszonyul a nagy költőhöz, kerüli a szenzációhajhászást, a bulvár-attitűdöt, egyszerűen csak filológusként végzi – kiválóan – a munkáját.

Az életrajz adalékait kapjuk a Séta Kosztolányival című kötetben is. Azokat a helyszíneket mutatja be, melyek Kosztolányit Szabadkához kötötték. Képek, a színhelyek leíró bemutatása, Kosztolányitól és másoktól vett idézetekkel azt a költő számára fontos kort idézik meg, melyről Kosztolányi írta: „Ha egyszer életrajzot írnék magamról, csak a gyerek életrajzát írnám meg”. Az életrajz tárgy, emberi keretét nyújtja ez a nagyon ízléses, hozzáértést tanúsító kiadvány, amely egyszerre Kosztolányi- és Szabadka-kalauznak is tekinthető.

Az itt bemutatott két kötet nem dönti el a költői életrajz kérdésének szerepét az életmű viszonylatában, de mindenképpen olyan könyvek, amelyek mindazok számára, akik a művek mellett (nem helyett!) Kosztolányi Dezső életének részletei iránt is érdeklődnek, tanulságos és jó olvasmány lehet.

2015. július 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nemzeti egység kompromisszumok nélkül csonka

Semmi sem kártékonyabb, mint az embereket nemzetpolitikai kínai csizmába kényszeríteni. A vajdasági magyar politikusoknak sem ártana >

Tovább

A jövő sem lesz a régi

A pestissel együtt terjedt az antiszemitizmus, Dél-Franciaországban elterjedt a hír, hogy a zsidók megmérgezték a kutakat, >

Tovább

Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova

Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >

Tovább

Orbán és Vučić – több mint barátság

Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >

Tovább

Centrális erőtereket mindenhova

Nézzük csak meg például, hogy mi történt a Magyar Szóval az elmúlt 9 évben, hogyan lett >

Tovább

Földrengés Zágrábban

Látom az ismert utcákat, óváros romos épületeit, az utcák tele törmelékkel, az az utcára menekült embereket, >

Tovább

Nemzet a pártok csapdájában

A jelenlegi szörnyű magyar szakadék felett csak akkor épülhetnek hidak, ha a szakadék mindkét partján elmélyült >

Tovább

A bekötött szemű pilóták

Vesztegzár alatt az újságíró kénytelen más jegyzetfüzetébe belelesni, lévén, hogy a sajátja üres. Olyanéba, aki még >

Tovább

Nyomunkban a Nagy Testvér

Félő, hogy a járványveszélyben felerősödő globális félelem a diktatúrába sodorja a tömegeket. Végel László: >

Tovább

Nem a fölhatalmazási törvényre

A válság kellős közepén összetörni az alkotmányos államrendet: ez shakespeare-i jelzőkért kiált. De még van néhány >

Tovább

Róka fogta csuka

A harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi március arra kényszerített minket, hogy kétségbeesetten kapaszkodjunk a politikai párbeszéd eszközeibe, >

Tovább

Zágráb, földrengés, Karmelita kolostor, hajnali vásárlás

Március 22. Tovább növekedett a fertőzöttek a halálos áldozatok száma is a környezetünkben. Ebben Horvátország vezet és >

Tovább