2020. október 22. csütörtök
Ma Előd, Szalóme, Kordélia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Elévült konfliktusok

Végel László
Végel László

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Apatikus világvége-hangulat

A Danas hétvégi mellékletében  Slavulj Žižek a kapitalizmus megdöntésének esélyeiről értekezik. Köztudott, hogy miután 1989-ben ledőlt a berlini fal, győzött a kapitalizmus, amely több mint egy évtizedig tartó eufória után mély válságba került. A kapitalizmus alkonya manapság a szociológusok és a filozófusok nagy témája. A köznép viszont nem vesz tudomást róla. Karl Krauss talán azt írná, hogy apatikus világvége hangulat lett úrrá. Noam Chomsky amerikai közgazdász a napokban nyilatkozta, hogy a világ a szakadék felé tart. Egyedül a populisták hisznek még a "végső győzelemben".

Elévült konfliktusok

Anikó új, befejezés előtt álló regényemet lektorálja, én meg vissza-vissza olvasom, miközben kétségek között javítgatom. Emiatt, csak futólag vettem tudomást a kisebbségi politikai csúcson eluralkodó vitákról, amelyeknek szerintem legalább fél évtizeddel előbb kellett volna kirobbannia ahhoz, hogy a közösség javát szolgálja. A felgyorsult idő maga mögött hagyta a jelenlegi konfliktusokat. Kilógunk a saját korunkból, ezt kellett volna a jelenlegi vitákban felismernünk. Sajnos, nem sikerült.  Nagy kár, mert néhány fiatalember igazán komoly kérdéseket vetett fel, azonban a Nemzeti Tanács csupán azzal volt elfoglalva, hogy hogyan lehetne megőrizni a hatalmat. Értelmetlen ügybuzgalom, hiszen a gondok nagyobbak. Észre kell(ene) venni, hogy nagyot fordult a világ. Megjelentek a színen a huszonévesek. Feltűnt a harmadik erő, amely néhány év múlva az új politikus nemzedéket képviseli. Nincs ebben semmi meglepő, ez az élet rendje. A nagyvilágban Z és Y generációról beszélnek, ami remélhetőleg beállított a Vajdaságba is. Észre kell venni, hogy az új nemzedék lázadói harmincon aluliak és az ellenállást az internet segítségével szervezik. Nem az egypártrendszerben, nem az államszocializmusban szocializálódtak, de nem is a vadkapitalizmus lovagjai. Nem voltak a vadkapitalizmus építésének funkcionáriusai, mint a kisebbségi vezetők többsége, akik elfoglalták a posztokat a politikában, a médiában, a kulturális intézményekben. A rendszer láncszemei lettek, anélkül, hogy vállalták volna a felelősséget a rendszer egészéért. Nagy általánosságban mímelték az ellenzékiségét, csakhogy semmi ellen sem lázadtak fel, küzdelem nélkül győztek, ellenkezés nélkül fogadták el a rendszerváltás ajándékát. Ebbe az állóvízbe robbantak be a mai huszonévesek, akik nem hisznek a rendszerváltás kegyeltjeinek, nem hisznek az illiberális jelszavakkal takaródzó neoliberális gazdaságpolitika képviselőinek, bizalmatlanok azzal a rendszerrel szemben, amely az elmúlt 25 évben épült fel. Tudják, hogy egyetlen dolog állandó: a változás. A vajdasági magyar közéletben viszont megállt az idő, az ötvenedikhez közelítő politikai és kulturális elit számít fiatalnak. Ezeket a „fiatalokat” az egypártrendszerben szocializálódó posztkommunista nemzedék babusgatta, ezért a középnemzedék tagjai nem voltak fiatal lázadók, hiszen alighogy kibújtak a posztkommunista köpenyeg alól, betoppantak a mai fiatalok. A tényleges fiatalok tehát vagy elvándorolnak, vagy kiszorulnak a közéletből. Hol vannak azok az idők, amikor az Új Symposiont huszonévesek szerkesztették?

Mi legyen a „belgákkal”?

A budapesti könyvfesztiválra készülök, ahol dedikálni fogok. Az utóbbi időben mind inkább elkedvetlenedek Budapesten. Érkezésemkor, minden ismerős és otthonos, naphosszat találkozókra, ebédre, vacsorára járok… Három-négynapi tartózkodás után azonban valamiképp feleslegesnek érzem magam, majdnem ugyanúgy, mint Újvidéken. Kiváló személyekkel találkozom, akiknek a gondolkodását nagyra értékelem és becsülöm. Színvonalat jelentő értelmiségiekből nincs hiány, azonban hiányzik a sokszínű szellemi élet, mert az erős polarizálódás beszűkíti a láthatárt, megcsonkítja az értékrendek természetes sokszínűségét. Vagy fehér, vagy fekete! Kisebbségiként Budapesten járva gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy mi legyen a „belgákkal”?

Milyen kapitalizmust akarunk?

A múlt hónapban az újvidéki Akademska knjiga kiadásában szerb nyelven megjelent Thomas Piketty, A tőke a 21. században című műve. A budapesti könyvfesztiválra a Kossuth Kiadó gondozásában napvilágot látott magyarul is. Ebből az alkalomból a kiadó ismert magyarországi szaktekintélyek részvételével értelmező konferenciát és kerekasztal-beszélgetést szervezett a Magyar Tudományos Akadémia a Könyvtár és Információs Központjában. Kezemben a Piketty-kötettel érdeklődéssel hallgattam a konferenciát, figyeltem, jegyzeteltem majd gondterhelten távoztam. Az egyenlőtlenség vészes méreteket öltött, ami egyre inkább kikezdi a kapitalista rendszer stabilitását.  Thomas Piketty francia szerző elméletével kapcsolatban többen is leírták, hogy a globális baloldal a maga ikonját addig  Pikettyben találta meg a maga ikonját, noha nem téveszteném szem elől, hogy napjainkban a legrangosabb amerikai közgazdászok éppen a baloldalról jönnek. Piketty nem forradalomra buzdít, hanem a jelenlegi populista és libertárius kapitalizmus helyett szociáldemokrata ihletésű kapitalizmust javasol. Vagy nagyon leegyszerűsítve, azt tartja, hogy vissza kell(ene) térni a jóléti államhoz. A diskurzusban a közgazdász szaktekintélyek tényekkel bizonyították, hogy Magyarországon 2010 után növekedett a szegények és a gazdagok közötti különbség, ergo: az elszegényedés fokozódott. E tekintetben az ország az EU-s tagországok között az élmezőnyhöz tartozik. Külön gondot jelent, hogy Magyarországon is, akárcsak a többi posztszocialista országban a torz privatizáció átláthatatlanná tette a vagyoni állapotokat.

A baloldal igazsága

Egymás után jelennek meg Piketty könyvéről a méltatások a budapesti lapokban. A jobboldali konzervatív Gyurgyák János a HVG-ben megjelent cikkében megjegyezte, hogy Pikettynek sikerült a „fősodorba” helyezni az egyenlőség problémáját, ami önmagában is nagy eredmény, mert az uralkodó eszmék képviselői azzal az indoklással vették le a napirendről az egyenlőtlenség kérdését, hogy ezzel csak a hőzöngő anarchisták, vagy az újbaloldaliak foglalkoznak. Vagy, ne adja isten azok, akik visszasiratják a szocializmust. Gyurgyák is elismeri, hogy a „múltban felhalmozott vagyonok automatikusan és egyre gyorsabban fognak növekedni”, következésképp valóban bekövetkezik az, amit Piketty jósolt: a kapitalizmus feloldhatatlan egyenlőtlenséget teremt, ami pedig aláássa a „demokratikus társadalmak alapjait képező meritokratikus értékeket.” Szó, ami szó, egyre többen elismerik, hogy ebben a kérdésben a baloldalnak igaza van, vonta le a konzekvenciát Gyurgyák.

A pártok lett az „új istenek”

Tíz éve már annak, hogy felvetettem a kérdést, miért nincs kisebbségi szakszervezet, mint ahogy Finnországban létezik. Ott nincs kisebbségi etnikai alapú párt, ellenben létezik a kisebbségi szakszervezet, amely védi a kisebbségi munkavállalók jogát a munka világában.  Nem arra gondoltam, hogy le kell másolni ezt a modellt, csak fel akartam hívni a figyelmet a munka világának a fontosságára. A munka világa és a kultúra, ez a két tényező a legfontosabb az identitás megőrzésében. Csak azután következik a párt. Sajnos, a vajdasági magyar közösségben a párt a legfontosabb, s a jelenlegi pártválság oka éppen ez. A rendszerváltás utáni 25 év arra figyelmeztet, hogy a posztkommunista világban a pártok lettek az „új Istenek”, de egyben az is kiderült, hogy ezek inkább érdekszövetséget képeznek, amelyek magáncégként viselkednek. Nem néztek szembe önmagukkal, azzal, hogy felelősek az eltorzult privatizációért, a társadalmi vagyon végtelenül igazságtalan újraelosztásért, az egyenlőtlenség robbanásszerű növekedéséért, az erkölcsi értékek rombolásáért, a kultúra mellőzéséért. Nem eszmét képviseltek, hanem önző személyes érdeket. 25 évvel a rendszerváltás után az emberek kiábrándultak a pártokból, mert nem teljesítették ígéreteiket. Nem vitatom el, hogy szükségesek, hiszen a köztük levő konkurencia nélkül sérül a demokratikus mechanizmus, ám nem szabad túldimenzionálni a jelenségüket. A szabad sajtó és a független civilszervezetek, a közvélemény kritikus szeme a garancia az, hogy méltó helyen, méltóképpen képviseljék a demokrácia ügyét és a saját eszmerendszerüket. De mi történjék abban a többpárti demokráciában, ahol de facto nincs több párt, nincs szabad sajtó, s a hatalom nem tűri meg a civil szervezeteket?

Naiv budapesti értelmiségiek

A Népszabadság információt közöl a Vajdaságban zajló vitákról. Esterházy Péter gondterhelten kérdezi: mi történik ott? Nincs kedvem hosszadalmasan magyarázni, röviden meg nem tudom.  Nem kétlem, hogy Budapesten sokan felkapják a fejüket, hiszen emlékeznek a valamikori a pezsgő vajdasági magyar szellemi életre. Most ezt nem tapasztalják. Én is tanácstalan vagyok. Mi történt? Úgy érzem, ezt már nem nekem kell megválaszolnom. Többen olvassák a Facebookon a Második nyilvánosságot. Más ellenzéki fórum nincs, kérdezik. Van-e ellenzéki újság? Van-e kritikus hangvételű folyóirat? Elmosolyodok. Milyen naivak a budapesti értelmiségiek!

 

2015. május 2.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Orbán Viktor! Hátrább az agarakkal!

Ha pedig a rezsim mégis elfojtja ezt a méreteiben aprócska, politikailag gyönge, ám szeretetre méltó, szép, >

Tovább

A kapitalizmus veszélyes bohóca

Természetesen Trump nem Lindbergh, de félő, hogy győzelme esetén nemcsak Amerikában, hanem az egész Európában is >

Tovább

Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom

Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt >

Tovább

Baloldal és gyermekbalett

„Miközben mi itt családi ünnepet rendezünk republikánus gyermekbalettel, a reakció éjszakai katonai gyakorlatokat rendez gépfegyverekkel”. Nézem, >

Tovább

Mi lesz a Futaki úti temetőben lévő emlékhely sorsa?

Az „1944/45-ös ártatlan áldozatok” emlékművének elkészítése is azt mutatja, hogy a VMSZ képtelen egyetlen vitás kérdést >

Tovább

A demokráciába vetett hit megroggyanása

Hiányzik a mindennapi demokrácia, a republikánus tér, amelyben a polgár beleszólhat a dolgok alakulásába. Ez főleg >

Tovább

Néha elhangzik egy-egy pedagógus sikolya, amelyet dermesztő csend követ

A VMSZ szerint minden rendben van, helyzetünk soha nem volt jobb, ez jut eszembe miközben az >

Tovább

Végenincs restitúció

Nem láttam még mérvadó átfogó, tárgyilagos elemzést arról, hogyan is jártak, kerültek ki a restitúcióból a >

Tovább

Az ilyesmért elnézést szoktak kérni

Baráti e-mail figyelmeztetett: a hu.autonomia.info portálon, rendkívül rosszindulatú kontextusban emlegetik a nevemet. Rákantitok a megadott linkre >

Tovább

Instabil stabil helyzetben

Nagy kár, hogy napjainkban sem indul a választásokon egy kimondottan baloldali párt. Miért? Fél a vereségtől? >

Tovább

Toleranciahiány

Mindez ugyancsak a magyar és a többi nemzeti közösség általános helyzetéről tanúskodik. Az okát pedig éppen >

Tovább

A műzsenik és az árulók napjaink jellegzetes figurái

Hol kezdődik az árulás? Az írástudó, aki elárulja a szellem szabadságát, beáll bértollnoknak a Párthoz, mert >

Tovább