2019. július 22. hétfő
Ma Magdolna, Mária, Magda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Szitkozódva és danászva

Végel László
Végel László

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi körben jelent meg):

Bársonyos elnyomás

Több honlap is közzé tette a MUOSZ-ban a szabad sajtó napján elhangzott beszédemet, amelyben ezúttal nem annyira a heves bírálat dominált, hanem inkább a keserűség. Miként történhetett meg, amikor napjainkban mindenki a sajtószabadságot dicséri, mégis, olyan sok a pártszolga. Az államszocializmusban számos újságíró kényszerből hallgatta el az igazságot, mostanság viszont minden kényszer nélkül szolgálják a pártot. A bársonyos forradalmak után beköszöntött a bársonyos elnyomás kora – mint ahogy általában lenni szokott.

Szentségelve, nótázva

Az íróasztalom fölé görnyedek hétköznap is, vasár és ünnepnap is. Az utóbbi egy-két évben mind jobban kedvelem a vasárnapokat, mert ezeken a napokon a hatalom képviselői általában pihenik fáradalmaikat, miután legalább ezen az egy napon nem fenyeget az önkényes ígérgetések ostroma. A politikusok egyre kevesebbet beszélnek a való életről, viszont mind többet szónokolnak a boldogabb jövőképről, miközben a mindennapok egyre nehezebb teher valamennyinknek. Nem tudom felmérni, hogy már nótázgatva, vagy inkább még átkozódva haladunk a „szebb jövő felé”. A minap nem sikerült a postán elintézni a dolgaimat. Be sem jutottam, mert a nyugdíjasok hosszú sorokban várakoztak az illetményükre. Nem engedhetik meg maguknak a fényűzést, hogy egy két napot várjanak arra, hogy lerövidüljenek a sorok. Az idősödő korosztály lehorgasztott fővel áll. Kisebb csoportok szóba elegyednek, zsörtölődnek. Órákat várakoznak a tolóablak előtt.  Mostanában, az erőszakos nyugdíjcsökkentés után még jobban szorul a kapca. Az egyik férfi makacsul kijelenti, hogy bármi történjen is ő kivár. Neki ma fel kell venni a járandóságát, meg el kell jutni a gyógyszertárba. Három napja nem szedte a kötelező gyógyszereit, ami, rá nézve életveszélyes. A szerb virtus jut eszembe, a trucc, amelyről olyan sok legenda és vicc született. Nem hiszem, hogy ez a jelző nemzeti alapon osztogatható, ellenben akik használják, bizonyára túloznak, mert ritka az az ország, amelynek ilyen türelmes népe van.

 A politikusok és a széplelkek

Az Ipsos márciusi felmérése szerint a Fidesz februárban is, márciusban is, 21 százalékon állt a teljes népesség körében, míg a Jobbik 16-ról 18 százalékra bővítette táborát. Az MSZP hívei egy hónapja 11, most 12 százaléknyian vannak. 3 százalék választja el egymástól a két vezető pártot. Tamás Gáspár meghúzta a vészcsengőt! „A nyájas olvasónak le kell nyelnie a keserű pirulát, hogy ki kell mondania: Orbán a kisebbik rossz a Jobbikkal szemben, és ha a nyájas olvasó nem törődik a Jobbik veszedelmével, akaratlanul is hozzájárul Magyarország végromlásához”, írja a HVG-ben megjelent cikkében. Sokan kérdezik, vajon fordul-e és merre fordul a kocka? A Fidesz és a baloldal elkeseredett harcot vív egymás ellen, addig a Jobbik sem tétlenkedik, gyarapítja táborát. Az ifjúság körében már veri a Fideszt is! Nyíltan politizál, ezzel vonzza a fiatalokat, miközben a széplelkű értelmiség nyeglén és sértődötten bevonul a rendszerváltás utáni sivár elefántcsonttoronyba, bizonygatja, hogy nem érdekli a politika. Jules Renard szerint, aki azzal dicsekszik, hogy nem foglalkozik politikával, az azzal kérkedik, hogy nem foglalkozik az élettel. Ebben a kérdésben az értelmiségi establishment kedvenc írói és a sikeres politikusok végtelenül hasonlítanak egymásra: egyiket sem érdekli az élet. Az egyiket azért, mert az életismeret akadályozza kibontakozni a sikert, a másikat azért, mert rontja a stílust.   

Az elméskedésről

Egyre divatosabb szellemeskedni. Leginkább csattanós szóvirágokkal, viccekkel traktálják a nagyérdeműt, meggyőződéssel mókáznánk, hittel, mintha kellemes posztmodern lakályos szalonokban múlatnánk az időnk. Bájcsevej közben peregnek a szellemes, groteszk szójátékok. Az elméskedés: rossz jellem, írta Pascal.

Babits vallomása

Éjszaka Babits Mihály: Keresztül kasul az életemen című kötetbe gyűjtött önéletrajzi jellegű írásait olvasgatom. Legutóbb három évvel ezelőtt Temerinben olvastam a könyvet, magammal hoztam Újvidékre, mintha csak éreztem volna, hogy nemsokára újra a kezembe kell vennem. „A költők hazudnak, legalább régebben azt tartották róluk, s én azokban a boldog fiatal időkben voltam annyira költő, hogy egy jó rímért vagy széplejtésű sorért nyugodtan föl tudtam áldozni a kicsinyes igazságot. Ezt a képességemet azóta elvesztettem, gyáván és tehetetlenül ragaszkodom minden jelentéktelenséghez, ami véletlenül igaz”. Így születnek a nagy Babits-versek! A Jónás könyve végül is erről a drámai küzdelemről szól. Leemelem a polcról, sorról-sorra olvasom, és azon tépelődöm, hogy a nyugalmamért, hányszor áldoztam fel az igazságot.  

Az emlékezet elnyomása

„Időírás, időközben címmel, két kötetben 2003-ban és 2011-ben megjelentek a naplói, de saját bevallása szerint öt kötet lapul íróasztalfiókjában”, írja Bod Péter a Négyszemközt Máraival című, tavaly júniusban megjelent könyvem kapcsán a budapesti Élet és Irodalomban. Vigasztal, hogy egyre többször szóba kerülnek a kéziratban kallódó naplójegyzeteim, ami sokat elárul a környezetemről, amelyben élek. Ösztönösen éreztem, hogy a naplójegyzeteimnek magyarul Újvidéken, illetve a Vajdaságban kell megjelenniük, mert a hajszálgyökerek ide vezetnek vissza. Az egyik kiadó szívesen kötélnek állt volna, viszont a szerkesztő száján önkéntelenül is kiszalad az egyik vajdasági magyar politikus neve. Attól tart, hogy rossz néven venné a naplók megjelenését – jegyezte meg. Értettem. A Négyszemközt Máraival című kötettel mégis kivételt tettem, Budapesten jelent meg, talán ez a könyv az előőrs szerepét is vállalja. Bízom benne, mert időközben a berlini kiadóm, a Matthes § Seitz értesített, hogy megbízta a fordítómat, kezdje el a munkát, engem pedig arra kért fel, hogy írjak egy utószót a német olvasónak. A regényírás szüneteiben rendezgetem az elmúlt tíz év jegyzeteit. Több mint ötezer oldal! Szelektálva is legalább hét könyv. Ebből kettő, könyv formájában már megjelent. Bizonyos időtávlatból szemlélődve, kezdem érteni a sok huzavonát. Napjainkban, amikor a hatalom ki akarja sajátítani, sőt meg akarja tisztítani az emlékezetet, a memória ébren tartása már önmagában is elítélendő. Anikó olvasgatja, csiszolgatja, rendezgeti a 2000 után írt jegyzeteket, én meg a hetvenes években írt naplójegyzeteket böngészem. . Nem sietek, marad még egy kevéske időm. Igaza van Bod Péternek, a türelmet Máraitól tanultam.

Hová tűnnek a fiatalok?

A legkülönbözőbb helyeken, az interneten, a blogokban, nemzetközi értelmiségi és szakmai találkozókról szóló tudósításokban bukkanok vajdasági magyar fiatalok neveire. Már doktoráltak, vagy doktoranduszok. Írásaik tanúsítása szerint járatosak az idegen nyelvű szakirodalomban, azonban sajnálatos mód, nem találkozom velük a hivatalos vajdasági magyar közéletben, esetleg nagyritkán. Pedig komoly dokumentumértékű kötettel mutatkoztak be, ezek szerint senki sem állíthatja, hogy lehetetlen őket felkutatni. A vajdasági magyar politikai elitnek nincs szüksége rájuk? Vagy számomra ismeretlen oknál fogva ők tartják magukat távol?  

A korszak mocska

„Vészesen gyűlik a korszak mocska”, mondta Parti Nagy Lajos idén, március 15-én, az egyik budapesti ellenzéki tüntetésen. Érzésem szerint, az egész régióban terjed a rossz közérzet.

A kaviár és a nép

 „Félre a kaviárral, csináljunk valamit a népnek”. Ezzel a mondattal ironizált Brecht azokkal, akik giccsel tömték a népet. Manapság közpénzekkel, a polgárok adójából támogatott iparág lett a „nép etetése”. A felháborodást, az általános közvitát kiváltó újévi „koncertek” is valójában, ezt a célt szolgálták. Az értékelvű kultúrára alig van anyagi fedezet, ezzel szemben az értéktelen, hatásvadász eseményekre nem sajnálják a horribilis összegeket. Ha az ilyesféle rendezvények kiadásait tartjuk szem előtt, akkor kiderül, hogy Szerbia egy gazdag ország. Nem is értem, miért kilincselünk az IMF-nél?! A giccset istápoló politikusok álságosan vonogatják a vállukat, miközben azzal védekeznek, hogy a tetemes összeg nem teljes egészében a város költségvetéséből kerül kifizetésre, a giccset magáncégek finanszírozzák. Ahhoz azonban hiányzik a kurázsi, hogy nevén nem nevezzék ezeket a magáncégeket, mintha a vadkapitalista politikai elit szégyellné a vadkapitalista oligarchák ízlését. Az igazsághoz tartozik viszont, vagy ha akarjuk érdekszféra! Amennyiben a szerb magáncégek százezer eurós összeget képesek leperkálni egy turbó-folk énekes hangversenyéért, akkor nyilvánvalóan az extranyereségük is horribilis, miből következik: Szerbia nem szegény ország. Nem is értem, miért kunyerálunk donátorok donációiért, miért vártuk akkora áhítattal a Nemzetközi Pénzügyi Alap döntését.

Azt mondják, a hír szent…

Egyik ismerősöm gyógykezelésen a niši gyógyfürdőben tartózkodik. Telefonon értesít, hogy március 24-én a niši Nemzeti Színházban játsszák a Sofőrök című drámámat. Tavaly december végén volt a premier, válaszolom. Már megvásárolta a belépőjegyeket, csak azt nem érti, hogy a vajdasági magyar sajtó miért nem tájékoztatott erről a bemutatóról. Én sem értem, viszont vele ellentétben én ezen már egy cseppet sem lepődök meg, tegnap este éppen a debreceni Deszka fesztiválon a Neoplantát. A fesztivál honlapján olvasom Krivi Dóra és Szakál Dória beszámolóját: „Mindezt egy történelmi dráma, a Neoplanta követte az Újvidéki Színháztól. Most először éreztük, hogy nehéz lesz szavakat találni. A téma az előadással együtt megrázó és felkavaró volt, még úgy is, hogy a történelmi háttér itt is ismert volt valamelyest. Mégis olyan mélységeiben került bemutatásra, amit jó lenne a nagy fekete ruhás ideológiák szerelmeseinek is látni néhány helyen.”

 

 

2015. március 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Nem a smirgli

Oda jutottunk, hogy a kisember annyira kiábrándult már a biztonságáért felelős szervből, valamint az őt – >

Tovább

A szabadkai Houdini

Szemmel látható, hogy Bogdan Laban a szabadkai hatalmi elit (és a szélesebb értelemben vett hatalomgyakorlók) számára >

Tovább

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább

Srebrenica 24 éve

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >

Tovább

Marosvásárhely jobban teljesít

Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >

Tovább

Nemzetközi segédlettel

A nemzetközi és szerbiai jogszabályok ellenére folyamatban van – külföldi és szerbiai támogatással, ingatlanvásárlásra, épületanyag és >

Tovább