2022. szeptember 26. hétfő
Ma Jusztina, Kozma, Damján névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Kőtáblát cipelő ország

Végel László
Végel László

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Egy miniszter nosztalgiája

Nincs abban semmi meglepő, hogy Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt vezére Zoran Djindjićet a meggyilkolt szerb kormányfőt a napokban hazaárulónak, sőt ellenségnek nevezte. Šešelj vajda retorikája semmit sem változott. Ezzel szemben meglepetésnek számít, hogy Aleksandar Vulin kormánytag állítása miszerint, aki Milošević ellenfele volt, az egyben Szerbia ellensége is. Ez a kijelentés akkor nem lenne meglepetés, amennyiben Vulin valamelyik ellenzéki törpepárt vezetőjeként nyilatkozna így, legfeljebb nosztalgiázásról szólhatnánk, mivel az akkori politikai elit lelkes tagja volt. Viszont Vulin a jelenlegi szerb koalíciós kormány egyik minisztere! A miniszter kijelentése után feltétlenül emlékeztetnem kell Vučić kormányfő panaszára, miszerint az elit bizalmatlan vele és kormányával szemben. Persze nem tudhatom, melyik elitre gondol. Melyik elit nem támogatja Szerbia közeledését az EU-hoz, vagy ki ne helyeselné a koszovói kérdés rendezését? Vulin nyilatkozata után viszont kiderül, hogy van ilyen. Anno, Milošević lehetetlenítette el Szerbia EU-s csatlakozását, ő teremtette meg a koszovói csapdát. Ezek után üdvösebb lenne, ha Vučić kormányfő nem az elvontan értelmezett elitekben keresné a bizalmatlankodókat, hanem saját kormányára vetné figyelő tekintetét. Mert Vulin miniszter nyilatkozata bizony jócskán gerjeszti a gyanakvást. A nyilatkozat elolvasása után, azokra a fiatalemberekre gondolok, akik a kilencvenes években elhagyták a hazájukat. Nem volt könnyű dolguk. Eszembe jutnak a kiskatonák sírjai, akik családtagjai nem tehették közzé az írott sajtóban a gyászjelentést, tiltva volt, emlékszem az elüldözöttekre, a menekülőkre, vagy azokra, akiket politikai okokból eltanácsoltak a munkahelyükről. Tragédiák sora! Sokáig reméltem, hogy Vučić kormánya egyszer tőlük is bocsánatot kér. Nem így történt! Mára kiderült, hogy ők egyszerűen ellenségek?!

Kőtáblát cipelő ország

Néhány barátom arra figyelt fel, hogy Orbán Viktor évértékelő beszédében nem szólt a külhoni magyarokról. Vajon miért? Az elemzők sem térnek ki rá. Érthető, hiszen ezekben a napokban, a magyarországi médiában másféle tusakodás folyik. Simicska Lajos Orbán Viktor egykori harcostársa és legjobb barátja felmelegítette a gyanút, hogy a jelenlegi Miniszterelnök, annak idején jelentett a belügynek. Bizonyítékok nincsenek, ha vannak, akkor azok esetleg Moszkvában lelhetők fel, nyilatkozta Simicska. Érvek hangzanak el pro és kontra! Különböző dokumentumok kerülnek napvilágra, kísértet járja be Magyaraországot: a gyanakvás kísértete. Erről vitatkoznak az emberek a metrón, a villamoson. Figyelmesen olvasgatom az újságokat, a különböző portálokat, azonban leginkább a „vox populi” hangja érdekel. És valójában ezt ismerem legkevésbé. A nagyon megosztott elitek hangja ismerősen cseng. Érzékelem, hogy az „utca hangja” is erősen megoszlik, hiszen a szenvedélyek mindkét oldalon végtelenül hevesek. A régi Fideszre gondolok. Milyen könnyelműen elpergett huszonöt év, kénytelen vagyok hangosan kimondani: időközben valami történt Magyarországgal. Nem csak a politikában, hanem a magyar társadalomban is. Harag és düh fortyog a képzelt fazékban, terjed a félelem és a tehetetlenség érzése.  Nem tudom, hogy mi ennek az oka. Nem egyik vagy másik politikus múltja érdekel, inkább a tisztázatlan múlt, amelyet, mint egy súlyos, titokzatos kőtáblát cipel az ország. Ezután tudomásul veszem, hogy Magyarország lelkileg megrokkant, feldarabolódott. A tény előtt egyre tanácstalan vagyok. Arról persze fogalmam sincs, hogy a következő fordulóban politikailag ki lesz a jelenlegi ellentétek vesztese illetve nyertese, viszont egyben biztos vagyok: a gyanúper lelkileg sérültté teszi a hatalmat. Többé Orbán Viktor sem marad a régi, akkor sem, ha nem sikerül semmit se rábizonyítani: a történet kezd a regényhősök világába vezetni.

A szakadék szélén

Az Európa Kávéházban találkozom Vári Gyurival, gratulálok neki a legjobb kulturális újságírónak kijáró MUOSZ-díjért. Aztán a vajdasági magyar állapotok kerülnek szóba. Persze, Magyarországon legalább létezik alternatíva, állapítjuk meg. Belgrádban is fellelhető a plurális kulturális intézmények világa. Rossz sínpáron robog velünk Dürrenmatt vonata, az utasok között dermesztő csend honol. A félelem csendje? A lemondás csendje? Vagy a fásultság csendje? Bár a MUOSZ ünnepi műsora alkalmából tartott üdvözlő beszédemben a sajtószabadságról szóltam, elismerem, hogy a Vajdaságban nem lenne a téma kapcsán semmi mondanivalóm. Rokonszenvvel figyelem néhány fiatalember fellépését, és sok sikert kívánok nekik. Személyes tapasztalataimból kiindulva azonban attól tartok, hogy szavuk pusztába kiáltott szó. A szakadék szélén egyensúlyozva önelégülten nyilatkoznak a helyi politikusok, folynak a kis hatalmi marakodások, tetszelegnek a díszszónokok. Díszes fogadásokat rendeznek, koccannak a pezsgőspoharak, táncra perdül a kisebbségi népség. Bizonyára az idei március 15-én is, az egyik főnök nagyobb, a másik kisebb kokárdát tűz ki, mint tavaly. Pesten hős magyarként Bocskai öltönyben grasszálunk, miközben a szülőföldön a szakadék szélén tántorgunk. A hősök serege sürög-forog, fontoskodik, midőn a győzelem elmarad. Évekkel ezelőtt kezdtem írogatni a naplómban: attól tartok, kiveszik a Vajdaságban a magyar mondat. Aztán tavaly februárban a Neoplanta bemutatóján visszaköszönt rám a gondolat.  A színészek egyszerűen saját élményeik alapján fogalmazták meg a naplóban többször is elismételt mondatot. Nem vonom kétsége, hogy a nemzeti kisebbségek létszámcsökkenése a predesztináció kérdése (is). Sajnos!  Ám, van egy határvonal, amikor ez tragikus méreteket ölt. Hogy mikor hágtunk át a határvonalon, azt nehezen tudnám meghatározni. Talán aki elsőként tette, tudja! Minden esetre a kilencvenes években, a drámai, a semmi jót nem ígérő történelmi helyzetben még nem volt érzékelhető az önfeladás melankóliája. Nagy vesztességet jelentettek azok az évek, de az ellenkezés kultúrája nem homályosult el. Túlélők voltunk! Én, saját magamat is annak neveztem a Lemondás és megmaradásban.  A határvonalat valahol 2000 után léptük át, amikor elhangzott a jelszó, hogy „Újvidéket nem tudjuk megmenteni”.  A mondat pragmatikus volt, de jelentése mélyen szimbolikus lett. Vigyázat, figyelmeztettem akkoriban, ha elveszik Újvidék, akkor elveszik Szabadka is.  Úgy is történt. A „Nagy Kivonulásban” elkezdtük építeni a mi kis „Patyomkin falvainkat”. Immár csak védekezni akartunk és nem versenyezni. Egy olyan társadalmi rendszerben, mármint a vadkapitalizmusban, amelyben mindenki versenyre van ítélve, mi hátra arcot fújtunk. Nem volt ésszerű! Az örökös védekezés pedig előbb vagy utóbb kishitűséget szül. Az utóbbi néhány esztendőben az események felgyorsultak. A kivándorlás egyre tömegesebb. Ma már a középiskolások között végzett felmérések is arról tanúskodnak, hogy az ifjúsági exodus tömegméretűvé vált.  Ha ez így folytatódik, akkor maholnap jövő nélküli nemzeti kisebbség leszünk. A maradó értelmiség részére Vajdaság lakcímet jelent, nem termékeny szellemi térséget! Többé már vita sem folyik érte. A néhai egypártrendszerben pezsgőbb volt a szellemi élet, mint ma. Maradnak a magán kesergések, az örökös siránkozás, mely során egy-egy vezető, azaz igazgatónak nevezett alattvaló elrebegi, hogy ő utána rosszabb is jöhet, ő mégiscsak lendít valamit…

Keleti nyitás

A Bécsbe tartó Avala európa-expressz nem tért be a Keleti pályaudvarra, minek következtében a Budapestre tartó utasok a Kőbánya-Kispest állomáson hagyták el a szerelvényt. Ez a hely vasúti köztes megálló is, meg a 3-as metró végállomása is. Megjegyezném, hogy egy felvonó, mozgólépcső sem működik, noha elvben van, de a gyakorlat másról tanúskodik. Műszaki ok! Az utasok a meredek lépcsőn cipelték a bőröndjeiket. Gondoltam, amennyiben üzemzavar, néhány óra múlva megjavítják és az utazó közönségnek, nem lesz többé ilyesféle gondja. Nem így történt! Öt nap múlva újra az Avala expresszel utaztam ugyanonnan, a felvonó továbbra sem üzemelt. Hosszú műszaki meghibásodásra rendezkedtek be! Keleti nyitás, sziszegte az egyik nyugdíjas, aki minden harmadik lépcsőfok után zihálva, nagyokat nyögve megpihent. Tényleg van benne valami igazság, hisz a keleti országokra jellemző, hogy a liftek rendre meghibásodnak. Ergo: A „keleti nyitás” politikájáról a legfrappánsabban a felvonók tanúskodnak.

Kuckó vagy Európa

Ha valaki tudja, hogy mit jelent szubtilis módon kisebbségiként élni illetve alkotni-írni, akkor az mindenképp Miljenko Jergović. Érthető mód, ezt nem a kisebbségi kuckóban gyakorolja, hanem az európai koordináta-rendszerben. A kisebbségi téma lelke ugyanis nem lokális, hanem európai. A nemzeti keret a sokkal inkább lokális! Aki a kisebbségről szól, az Európa legfájdalmasabb sebeit érinti. Nagyon bonyolult emberi sorsokkal találkozik, melyet sajnos a kisebbségi kuckóban durván leegyszerűsítenek, hogy ne mondjam, keményen megnyesnek. A magyar irodalomban sokan úgy vélekednek, hogy a kisebbségi irodalom afféle budapesti leányvállalat, tehát lokális és partikuláris, aminek természetesen akad magyarázata. Magyarország Trianon után egynyelvű, monokulturális ország lett. Jergović egy sokkultúrájú országban (Jugoszláviában) szocializálódott, így érthető, hogy a kisebbséget európai távlatból szemléli. Nem csoda, hogy a Neoplanta avagy az Ígéret Földjét, nagy regénynek tartja (http://www.jergovic.com/subotnja-matineja/laszlo-vegel-obecana-zemlja/).

 

 

2015. március 23.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az apa, a fia és a szentlélek

Az ilyen szintű fogadás a VMSZ részéről nem meglepetés, hiszen az MCC-t az Orbán „kormány egyik >

Tovább

Ezt akartam? Ezt vártuk a rendszerváltástól?

Egykor a Párt volt az elnyomó, ma pedig a szabadságra esküvő új bűnös osztály. Egykor még >

Tovább

A sajtószabadság kicsúfolása

A lapból – annak ellenére, hogy a fejléce alatt megtévesztő módon hirdeti, hogy „a vajdasági magyarság >

Tovább

A folytonosság jelképe tapintatosan a modernizáció őrének számított

Ahol túlburjánzik a hatalom, ott elmélyülnek a nemzeten belüli szakadékok, amelyeknek manapság főleg a posztkommunista országok >

Tovább

Ajándékcsere

Pintér Attila 8 évet töltött nagykövetként Belgrádban. Szemtanúja és tevékeny részese volt a szerb magyar/magyar-szerb kapcsolatok >

Tovább

„Hoppon marad” a Pásztor Kft. és az ügyfélköre?

Pásztor Pista nyilatkozatából derül ki, hogy a Prosperitati Alapítvány „nagy volumenű vajdasági feldolgozó- és szolgáltatóipari fejlesztések >

Tovább

Követendő példát mutattak

A vita után a közönség soraiból nem egy, hanem legalább féltucat fiatalember szólalt fel, fiatalok voltak, >

Tovább

A magyar jacht

Egyszer azonban csoda történt. Magyar jachton szolgálta fel a pizzát. Az utasok éppen arról cseverésztek, milyen >

Tovább

Pásztor-lista

Pásztor és Hajnal egyik politikai bűne, hogy az MNT illetékességét az oktatás, a tájékoztatás és a >

Tovább

Rombolni már tudnak!

Pásztor elismerte, „onnantól, hogy a migránsok belépnek Szerbia területére, a probléma kezelése kicsúszik az ellenőrzés alól”. >

Tovább

Lesz EuroPride Belgrádban vagy, nem lesz?

„Az EuroPride megosztotta Szerbiát.” Napok óta folyik a vita a szeptember 17-ére bejelentett megfelvonulásról. Sikerült ezzel >

Tovább

A tévedhetetlen írók

A kor megsebzi a legjobb íróit. Dosztojevszkijt is. Ezért olvasom némi gyanakvással a tévedhetetlen írók műveit. >

Tovább