2019. július 23. kedd
Ma Lenke, Brigitta, Apollinár névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

A Clinton-szobor árnyékában

Bódis Gábor
Bódis Gábor

A helyzetet bonyolítja, hogy a vallási szekták sok esetben összefonódnak a szervezett bűnözéssel.

Az első kép

 2009. november 1-én a már akkor is volt amerikai elnök, Bill Clinton személyesen vett részt életnagyságú szobra felavatásán Prishtina központjában. Felemelt balkezével barátságosan int (mint a szobor) a már második függetlenségi évüket élvező koszovóiaknak, mögötte az amerikai zászló és a volt szerb tartomány EU-s lobogója. Előtte vendéglátóival, Fatmir Seidiu elnökkel és Hashim Thaci kormányfővel végighajtott a szintén róla elnevezett sugárúton.

Az akkor hivatalban levő Clintonnak köszönhetik a koszovói albánok (az új állam lakosságának több mint 90%-a), hogy hosszú és véres tüntetések (még 1968-ban kezdődtek az elégedetlenségek a volt Jugoszlávia déli tartományában), fegyveres összecsapások után a NATO Szerbia elleni, 1999-es bombázásai megállították a szerb katonai, rendőri és félkatonai egységeket, és Slobodan Milošević, szerb elnök kapitulált. Aztán hamarosan Hágában kötött ki. 9 évvel később Koszovó kikiáltotta függetlenségét.

A második kép

A függetlenség hetedik évfordulójának megünneplése, február 17-én már nem hozott ilyen önfeledt tüntetést. Nemcsak azért, mert a főváros polgármestere, az ellenzéki Önrendelkezés párt egyik vezetője, Shpend Ahmeti igyekezett a hatalmon levő koalíció (Isa Mustafa miniszterelnök, Koszovói Demokrata Szövetség és Hashim Thaci külügyminiszter, Koszovói Demokrata Párt) függetlenségi harcának érdemeit háttérbe szorítandó, szerényre venni a dolgot. A felhőtlen ünneplésnek sokkal komolyabb akadályai vannak: a nyomorúságos gazdasági helyzet, a még mindig érezhető nemzetközi elszigeteltség, az albán-szerb viszony és a koszovói társadalom belső feszültségei. És mindezek szüleménye: a tömeges illegális kivándorlás.

Adem Demaci író, Koszovó Mandelája, aki 29 évet töltött jugoszláv/szerb börtönökben, mert az albán kisebbség jogaiért harcolt, és aki a megboldogult Ibrahim Rugova írótársával (a tartomány elnöke volt) a békés ellenállás történelmi alakjai, csalódottságának adott hangot:

„Európa segített nekünk, hogy önállósuljunk, hála neki, de félúton megállt.”

Az Európai Unió tagországai közül öt még mindig nem ismerte el Koszovó függetlenségét: Spanyolország, Görögország, Ciprus, Románia és Szlovákia. Első pillantásra látszik, hogy mi a közös bennük: a belső etnikai feszültségtől való félelem, amelyet a szakadár szerb tartomány példája csak szítana. Ennek egyik következménye, hogy a koszovóiak még mindig nem utazhatnak vízum nélkül az unióba. A mostani prishtinai kormány illetékesei szerint, ha ez a diszkrimináció megszűnne, ellenőrizhetőbbé válna a most még mindig illegális bevándorlás. Azok viszont, akik most akarnak bejutni az unióba, és visszautasítják őket, priuszt kapnak és elzárják maguk előtt a lehetőséget, hogy a vízumkényszer feloldása után – az optimista prishtinai kormány szerint egy éven belül – szabadon beutazhassanak. A csalódott és éhező tömegek nyilvánvalóan nem nagyon hisznek már a politikusoknak, és hónapok óta özönlenek Szabadka, Magyarország és a végső cél (Ausztria, Németország) felé.

Ezt megelőzendő Atifete Jahjaga, az alig 40 éves államfő (a Balkán első női elnöke) a főváros főterén személyesen próbálta a kivándorlókat visszatántorítani a kitelepüléstől. Nem sok sikerrel, többen is bekiabáltak: „Adj munkahelyet és maradunk!”.

A munkanélküliség elképesztő méretű Koszovóban: 30 és 40 százalék között van, a fiataloknál több mint 70 százalék! A tavalyi választási kampányban Hasim Thaci 200 ezer új munkahelyet ígért, az akkori ellenfele Isa Mustafa szerényebb volt, csupán 120 ezret. Ehhez csekély 20 százalékos (!) GDP növekedés kellene. Nagy általánosságban azt lehetne mondani, hogy Koszovó gazdaságának a motorját a több százezer Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkás adja. Brüsszel központjában például a vendéglők, italozók tetemes része koszovói albán tulajdonban van. Vagy Prágában, a Vencel téren található összes ékszerbolt (és van néhány belőlük) is. Az 1998-99-es szerbek ellen vívott gerillaháború idején az ottani tulajoknak 3000 márkával kellett „önként” hozzájárulniuk az UCK (Koszovói Felszabadítási Hadsereg, vezetője a későbbi miniszterelnök, Hashim Thaci, háborús neve: a Kígyó) költségeihez. Erre a jelenlétre építkezik a koszovói albán maffia is, amely az egyik legerősebb Európában. Véletlenül szem és fültanúja voltam Prágában, amikor négy huszonéves suhanc védelmi pénzt követelt egy előkelő belvárosi étterem tulajdonosától. Megkapták. Később egyikőjüket egy másik étteremben láttam immár főnökként viselkedni.

Prishtina egyébként a szervezett bűnözés (kábítószer, fegyverek, emberi szervek) egyik fontos tranzitállomásának számít. Maga Hashim Thaci érintettségét is vizsgálták, de vádemelés nem történt. Nemzetközi nyomásra a közeljövőben valószínűleg létrehozták a háborús bűnöket kivizsgáló különleges bíróságot. Ilyenek léteznek már rég óta Szerbiában, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában. Az általános és mindennapi korrupció és nepotizmus miatt azonban a koszovói bíróságok hitele is szinte a nullával egyenlő. Ehhez a „bizalomhoz” nem járul hozzá, hogy több nemzetközi szervezet (UNMIK, EULEX, EU Misszió) közül néhány szintén korrupciós ügyekbe keveredett, még a szervezett bűnözés kivizsgálására idetelepített nemzetközi rendőr/jogász csapat (EULEX) ellen is vizsgálat folyik.

A létbizonytalanság érzését fokozza az állandó albán-szerb feszültség: a kettéválasztott Kosovska Mitrovica ennek a szomorú szimbólumává vált. A legújabb válság akkor robbant ki, amikor pravoszláv karácsony napján albán tüntetők (főleg nők) megakadályozták egy rokonaikat látogató szerbeket szállító busz továbbhaladását. A koszovói kormány szerb nemzetiségű tagja (ilyen is van), Aleksandar Jalbanović vadállatoknak nevezte a tüntetőket. Utána rögtön bocsánatot kért, de már késő volt: tüntetések, összecsapások következtek. Az eredmény: Isa Mustafa kormányfő menesztette a szerb minisztert.

A szerb albán viszony egyik szürreális része viszont nagyban elősegíti a kivándorlást. A belgrádi kormány Brüsszel nyomására tárgyal, sőt meg is állapodik Prishtinával, de esze ágában sincs elismerni az új ország új függetlenségét. Sőt, a koszovói téma mindig is a nacionalista/soviniszta érzelmek felkorbácsolásának elapadhatatlan forrása. Egyfajta szerb Trianon. A mostani szerb kormány, amelynek főszereplői maguk is nyakig benne voltak a Koszovó ellen indított rendőrségi/katonai hadjáratban, ezt gyakran be is veti. Paradox módon ebből fakad, hogy ha nincs koszovói állam és a tartomány Szerbia része, akkor az ott élő emberek szerb állampolgárok. Ennek alapján kapnak (egyszeri) úti okmányt és mehetnek Szabadka felé.

A koszovóiak elvándorlásához az utóbbi időben az etnikai feszültség mellett valószínűleg a vallási is hozzájárul. A lakosság nagy része, ha éppen vallásos, akkor muzulmán felekezetű, a keresztények szinte elenyésző kisebbségben vannak. A radikális iszlám hirdetői megjelentek Koszovóban is és az egyik legmilitánsabb részük, a szunniták egyik legkonzervatívabb szárnya, a vahabiták már több intézménnyel is rendelkeznek az országban. A koszovói rendőrség néhány hónappal ezelőtt több tucat személyt tartóztatott le terrorcselekmények kitervelésének gyanújával. Több koszovói állampolgárról tudni, hogy Szíriában és Líbiában harcol. A helyzetet bonyolítja, hogy a vallási szekták sok esetben összefonódnak a szervezett bűnözéssel.

Hát innen menekülnek a gazdasági bevándorlók.

A nyomtatott változat a 168 Órában jelent meg. 

2015. február 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az árulás testi kényszere

Vajon gyávaság-e vészhelyzetben futni, menekülni, félni? Vajon Magda, ha őrzi, vállalja a zsidó identitást, több esélye >

Tovább

Balkáni egzotikum vagy Európa nyitott sebe

Miljenko Jergović boszniai horvát író egyik interjújában pontosan megfogalmazta miről is van szó. Úgy érzi, írja, >

Tovább

Egy magyar közösség leépítése

Ceterum cense (vagyis: egyébként úgy vélem): A Helyi Közösség Tanácsácsnak – a művelődési és egyéb szórakozási >

Tovább

Nem a smirgli

Oda jutottunk, hogy a kisember annyira kiábrándult már a biztonságáért felelős szervből, valamint az őt – >

Tovább

A szabadkai Houdini

Szemmel látható, hogy Bogdan Laban a szabadkai hatalmi elit (és a szélesebb értelemben vett hatalomgyakorlók) számára >

Tovább

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább