2019. november 20. Szerda
Ma Jolán, Zsolt, ödön, Bódog névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

A félelem kora

Végel László
Végel László

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Az elvesztett múlt keresése

A Sofőrök niši bemutatója előtt Milan Nešković fiatal rendezővel beszélgetek. Amióta a mű színpadra állításáról tudomást szereztem, furdalt a kíváncsiság, hogy hogyan került a kezébe a drámám. Elmondta, hogy először Rajko Grlić zágrábi filmrendezőtől és Goran Sztefanovszki szkopjei drámaírótól hallott róla, majd Molina Udovički belgrádi dramaturg adta a kezébe a dráma szövegét, amelyet manapság különösen időszerűnek tart. A funkcionáriusok gépkocsivezetői jelképezik legjobban az alárendeltek, a kiszolgáltatottak világát, s a kiszolgáltatottság manapság felettébb nagyon aktuális lett. A niši taxis szavai jutottak az eszembe. Harminc évvel ezelőtt Nišben 50 ezer gyári munkás dolgozott, napjainkban a tízezret sem teszi ki a számuk. Ugyancsak nagy közöttük a létbizonytalanság, hisz senki sem tudja, hogy mikor kapja kézhez a felmondást. A Sofőrök félelemből születő agresszió drámája, mondja az 1985-ben született fiatal rendező. Tíz éves volt a boszniai háborúk idején, 14 évesen élte át a NATO légitámadásokat. 15 éves volt Slobodan Milošević bukásakor. Nem először tapasztalom, hogy a fiatal nemzedék kezdi felfedezni a múltat. Így kívánja értelmezni saját drámáját. Ez a jobbik eset, mert 1968 után, a fiatalokkal inkább feledtetni akarták 1968-at. A pártkomisszárok tökéletesen apolitikus világot akartak teremteni. Olyan idők köszöntöttek ránk, amelyekben még Flaubert-et is azzal vádolták volna, hogy túlságosan sokat politizál. Már hogy nem kárhoztatták volna  amikor arról írt, hogy a miniszterek csalnak, lopnak és hazudnak. Ráadásul a nevén nevezte őket! Vajon mi történne a vajdasági magyar közéletben, ha olyan regény születne, mint az Érzelmek iskolája?  Nem mellékes, sok fiataltól hallom, hogy apáik szívesebben beszélnek a korábbi, a titói időkről, amikor jobb volt az élet. A kilencvenes évekről tőmondatokban tesznek említést esetleg néhány közhelyet ismételgetnek, de magukról, arról, hogy hol voltak, mit éreztek, keveset mondanak. Mintha szégyellnék a saját múltjukat, még azok is, akiknek semmi okuk nem lenne rá. Talán a hallgatásukat átallják? Vajon kell-e restelkednie az egyszerű polgárnak? Nem lehetek idealista, nem várhatom el, hogy beköszöntsön a kollektív szégyenkezés kora. Ám, mi legyen azokkal, akik azokban az időkben fontos tisztségeket töltöttek be? Akik a miniszteri fotelekben ültek, vagy a parlamentben foglaltak helyet? Nem a vétkesekre gondolok, hanem azokra, akik nem voltak bűnrészesek, viszont valamiképp azért mégiscsak részesei voltak a rendszernek. Egészen pontosan az úgynevezett „tisztességes együttműködőkre” gondolok. Ugyan, hogy érzik ők magukat?  

A vidám Niš

Furcsa. A Sofőrök bemutatója előtt bámészkodom a jégpáncéllal fedett niši utcákon és meglepődve tapasztalom, hogy az emberek vidámabbak, mint Újvidéken. Kíváncsian várom az előadás kezdetét. A rendező valamelyest útbaigazított mondván, hogy ebben a színházban a színészek legszívesebben Nušićot játszanak, akkor érzik igazán elemükben magukat. Nušić! Emlékszem, egy alkalommal Slobodan Selenić, az ismert prózaíró felhívta a figyelmemet, hogy ha a szerb világot akarom megismerni, akkor ne Crnjanskit olvassam, hanem Nušićot. A Sofőrök rendezője pedig azt próbálta megmagyarázni, hogy ezeknek a színészeknek kevésbé van érzékük a hazugság és az igazság közötti finom árnyalatokra. Vagy-vagy! Nemrégiben Szabadkán rendezett és nagy élvezettel tapasztalta, hogy az ottani színészek milyen kitűnően érzékelik a kettő közötti árnyalatokat.

A félelem kora

Egy órával az előadás kezdete előtt a munkások feltörik a jégpáncélt a színház előtti téren. A színházigazgató felvette a telefonját és tárcsázott. Jó számot hívhatott, mert a teátrum környékét pillanatok alatt megtisztították Az előadás első részében több a humoros színészi gesztus, mint ahogy számítottam, a második részben azonban kibontakozik az erkölcsi relativizmus, amely ugyan fellelhető a dráma szövegében, ellenben a niši színpadon jobban kidomborodik. Lehet így is, úgy is, meg amúgy is. A színpadon ide-oda tologatják a székeket, pontosan úgy, ahogy véleményt cserélnek. Mindenki fél valamitől. Nem az ideológiai repressziótól, nem a titkosrendőrségtől, hanem attól, hogy holnap az utcára kerül. Nem a kormányfőtől retteg, hanem a vidéki kiskirályoktól, akiknek ki van szolgáltatva. A félelem olyan erős, hogy már nem szégyen a köpenyegforgatás. Az előadás után azon töröm a fejem, hogy miért lett a félelem központi élmény. Nem csak ez a darab tanúskodik erről, hanem a mindennapi élet is. Több embertől hallottam, hogy nem mer egy-egy kritikus hangvételű szöveget lájkolni a Facebookon, mert attól fél, hogy kára származik belőle. Aztán hallom, hogy tényleg felmondtak néhányuknak, mert olyasmit lájkolt, ami nincs a főnök ínyére. Valamennyi fiatalember meséli, hogy nem jár minden irodalmi rendezvényre, mert rossz néven vennék a főnökök, akik szerint az író „kellemetlen alak”. Néhányra viszont akkor is mennek, ha nincs kedvük, mert elvárják a főnökök. Jó, kérdezem, valaki elrendeli, hogy mit szabad és mit nem. Nem, válaszolják, de tudnivaló! Lehet, hogy így működik a mi kis cenzúránk is. Tessék, kérem szépen, már utasítani sem kell …   

Rasim Ljajić optimizmusa

A hosszú út után otthon a televíziót bámulom. Tegnap Rasim Ljajić megnyugtatta a polgárokat, ne számítsunk drágulásra. Ma viszont a híradó felsorolja, hogy január elsejével mely árucikkek fognak drágulni. És mi lesz februárban? Márciusban? A miniszterek, a kormánytagok, a kormánykoalíció képviselői továbbra is optimisták. Jó úton vagyunk, mondogatják. Ki az a mi? Csak azt nem tudni, hogy hová vezet ez az út.

A határvonalon

Szerintem, olyankor voltam a legközelebb az igazsághoz, amikor rémülten megpillantottam a tévedés díszpompás határát. 

Hátborzongató ellentmondás

Böngészem az újévi képeslapokat, e-maileket. Több ismerősöm, rokonom és barátom tartózkodik külföldön, mint belföldön. Ők még emlékeznek rám. Több mint két éve, alig múlik el hét, hogy ne vegyek búcsút ismerőstől, baráttól, vagy ne hallanék ilyesféle hírről. A minap F. J. nyugalmazott újságíró zentaiak exodusáról számolt be. Legalább két éve, rendszeresen jegyezgetem ezeket az eseteket a naplómban, a hivatalos sajtóban pedig a kisebbségi politikusok nagy sikereiről olvasok. Hátborzongató ellentmondás!

Illegalitásban

Az ATV sugározza az Ungvári Tamással folytatott beszélgetésemet a Négyszemközt Máraival című könyvemről. Az adás befejezésekor egyik újvidéki barátom telefonál és felháborodva kérdi, hogy miféle illegalitásba vonultam. Egy belgrádi újságban olvasta, hogy Nišben bemutatták a Sofőröket. A budapesti tévéből értesül, hogy új könyvem jelent meg. Aztán azt is hallotta, hogy a Neoplanta avagy az Ígéret Földje szerbül is napvilágot látott. Sikerült neki megvásárolni, hogy egy szerb munkatársának ajándékozza, mondta kárörvendően. Igen, válaszoltam, a vajdmagyar sajtó szerint a hír szent, ezért titokban kell tartani. 

A politbüróra várva

Tavaly egy jóravaló, felettébb jóindulatú szerkesztővel tárgyaltam naplójegyzeteim kiadásának ügyében. Majd jövőre tárgyalunk. Tavalyelőtt is ezt mondta. Semmi sem változik. Az újvidéki kávézók ugyanolyan hangosak, mint tavaly.  A komisszárok is ugyanolyanok, mint fél évszázaddal ezelőtt. Régi komisszár-történetek jutnak az eszembe. Ül az asztal mögött és fogadja a feleket, akik engedélyt és tanácsot kérnek. A komisszár fásultan szemléli őket. Megveti talpnyalóit, miközben azon töpreng, hogy az illetők miért nem döntenek a saját fejük szerint. Akkor legalább fontos fickókat büntetne. Így nem marad más hátra, mint néhány védtelen író illetve művész megfedése, rágalmazása. Végtelenül unalmas szerep. Olyasmiről álmodozik, hogy talpnyalói hátha fellázadtak.

A lecsupaszított mondatokról

Az ünnepek alatt a Nobel Díjas Patrick Modiano regényét, a Kis Bizsut olvasgatom. Modiano szerencséje, hogy nem magyarul ír, hiszen olyan témákat feszeget, mint az identitás misztériuma, vagy a II. világháború, amely a modern magyar prózában nem élvez valami nagy elismerést. Vannak, akik az identitáson csupán a nemzeti identitást értik, amiről persze kenetteljesen illik beszélni. Akik erre nem hajlandók, azok kontráznak, anakronisztikusnak tartják a nemzeti identitást. Nemzetiről a XXI. század szellemében beszélni azt jelenti, hogy egyik fél sem ért meg. A magyar irodalomban a zsidókérdés külön vízválasztót jelent. Vagy így – vagy úgy. A többiről hallgatni kell, ha az ember nem kíván kétértelmű helyzetbe sodródni. Modiano regényeinek tere természetesen Párizs, ami máris rokonszenvessé teszi a Nobel Díjas írót. Ismerős helyszínek, utcanevek hallatán a cselekmény is ismerősnek tűnik, habár az ismeretlenbe vezet. A fikció és a dokumentáris hűségű anyag a magán-történelem világát tárja fel. Szikár prózanyelv. Kritikusai szerint lecsupaszított. Rövid mondataira akár azt is mondhatná valaki, hogy közhelyesek. Valóban akad számtalan közhelyes mondat, amely elkerülhetetlen, amennyiben az író nem menekül a hermetikus diskurzus elefántcsonttornyába. A regény azonban a közhelyes mondatok ellenére mégis eredeti és elgondolkodtató. A Kis Bizsu elvezet bennünket az identitás kapujáig, ahol tapintatosan megtorpan. Az író tudja, hogy manapság túl sok poklot nem bírunk elviselni.

 

2015. január 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Szeretettel a Vajdaságból: itt a harmadik orosz megszállás, de ennek most örülnek

Ám, mint azt jól tudjuk, semmi sem tart örökké, és minden jónak vége szakad egyszer. Megbízható >

Tovább

Egy dél-bácskai tartalékos katona története

Talán az volt a szerencsénk, hogy amikor már egy jó ideje meneteltünk, az egyik szerb tartalékos >

Tovább

Egy vita rejtekei

A nemzeti érzés – és nemcsak a magyar – nem lehet ártatlan. Soha többé. Mert a >

Tovább

Füstbe ment szerv

Azt hiszem elég volt, ezt az egész cudarságot, nekünk, egymást kézen fogva, mindenáron el kell kerülnünk. >

Tovább

Virág a kormányzó úr sírján

Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért >

Tovább

Háborús emlékek nyomában

Arra szeretném kérni Önöket, hogy ezt, amit most tőlem hallottak, adják tovább, és meséljék el, hogy >

Tovább

„Mórahalmon egyeztettek”

Mivel a VB következő (hatodik) ülését a társelnökök 2020 februárjára jelezték, a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) >

Tovább

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább