2019. július 22. hétfő
Ma Magdolna, Mária, Magda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Mit követelnek a feldühödött magyarok?

Végel László
Végel László
Mit követelnek a feldühödött magyarok?
Perspektívaváltás (kuschelirmel illusztrációja)

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Tüntetés-lajstrom

Nem véletlen, hogy Újvidékről nehezen tudtam eligazodni a budapesti ellenzéki demonstrációk megítélésében, hiszen már a szó: ellenzéki is csak részben fedi a valóságot. Leginkább kormányellenes tüntetésekről van szó, amelyeknek a rendszerváltás kudarca a kontextusa. A jelenség egyre gyakoribb a volt szocialista országokban. Az utcára vonulás néhol tömegesebb, máshol kevésbé, viszont nem is a felvonuló elégedetlenkedők létszáma a fontos, hanem az általános kiábrándultság. A düh! Az új nemzedékek nem ilyen rendszerváltást akarnak, minek után egyre hangosabban hangoztatják, hogy csalódtak a rendszerváltó politikai elitekben. Túl nagy a korrupció és túl kevés a demokrácia. Az úrhatnám „új osztály” minduntalan nemzeti jelszavakat harsog, miközben szemtelenül sebesen gyarapodik. Az Egyesült Államokban nemzedékek serény munkája szükséges ahhoz, hogy jelentős vagyonra tegyen szert a család, felénk elegendő egy jó haver. Az élet egyre durvábban suhintgat, a mélyszegénység egyre nagyobb. A hatalommal való visszaélés az élet minden pórusában tetten érhető. Terjed a nepotizmus, a klikkszellem. Ma már nem is nagyon kell rejtegetni. Ha három-négy évtizeddel ezelőtt arról írtam, hogy nem olyan szocializmust akarunk, akkor ma azt is ki kell mondanom, hogy nem ilyen kapitalizmusra vártunk. Csakhogy nincs más választásunk. Vagy kapitalizmus, vagy szocializmus! Az előbbi radikális reformra vár, az utóbbi az újjászületésre. A politikusok szerint a kettőt nem lehet ötvözni, mint ahogy Márai Sándor javasolta amerikai emigrációja idején. A közírók gazdasági válságról beszélnek, szerintem ennél sokkal többről van szó. A rendszerváltó országokban politikai és kulturális válság uralkodott el. A politikai elit elvesztette hitelét, az értelmiségi elit szétszórta mondatait. Azok a bűvészmutatványok, amelyeket a szavakkal próbál véghezvinni, nem jelentenek éppen semmit.

Az ártatlanság elvesztése

Elgondolkodtató cikk jelent meg a budapesti jobboldali Magyar Nemzetben. „A Fidesz-kormány első hibáját akkor követte el – írja Kristóf Attila -, amikor nem figyelmeztette az ország népét, hogy totális győzelme csak alkalom, de nem garancia a bajok megoldására. Politikája továbbra is a korhadt posztkommunizmus megsemmisítésére irányult, mintha a múlt eltörlése volna a jövőképe. Hogy a tömegpártban és lehengerlő választási sikerekben elveszett-e az ártatlanság és üdeség, igazságkeresés, amiért a Fideszt szívből lehetett szeretni, én nem tudom…” Ártatlanság, üdeség, igazságkeresés! E szavak hallatára elsősorban arra gondolok, hogy miért, hogyan rontja meg a politikai funkció a tehetséges és régebben gerincesnek tűnő értelmiségieket? Életem során többször is volt alkalmam látni, hogy a funkcionáriusok világába belépő művelt és demokratikus érzelmű ember minden átmenet nélkül lemond tegnapi eszményeiről. Pálfordulás! Váratlanul olyan lesz, mintha kicserélték volna, még a szókincse is átalakul. Azt építi, amit tegnap még rombolni akart. Kezdetben morózusan, később kötelességtudóan teszi. Leggyakrabban azzal vigasztalja magát, hogy nélküle rosszabb következne, amiben esetenként van némi igazság. Noha az ellenkezője is igaz lehet.  Tehetsége elsorvad, műveit ugyan még dicsérik a kritikusok, de inkább pártfegyelemből vagy félelemből teszik. Annak idején Ladislav Mňačko Hogyan ízlik a hatalom című regényében remekül ábrázolta a hatalom ópiumának hatását. Meglepődve tapasztalom, hogy nincs új a nap alatt, ugyanez jelentkezik a többpártrendszerben is. Csak most a hívők jobban lelkesednek és kevésbé éreznek lelkiismeret furdalást.

Gázsprey és alkotmányozó nemzetgyűlés

Anikóval lekéstük az Avala Expressznek nevezett „döcögőt”, mert minden előzetes bejelentés nélkül, megváltozott a menetrendje. Többé nem délután egykor indul Budapestről, hanem délelőtt tízkor. Így hát nem maradt más, mint egy elvesztegetett nap után, az éjszakai vonattal haza jönni Újvidékre. Szívesen utazom vonattal vagy autóbusszal. Mást lát a világból, aki autóval, és megint mást az, aki vonattal illetve autóbusszal járja a világot. A szerelvényen ezúttal is tarka népség gyűlt össze, egy amerikai fiú és egy francia lány Belgrádba utazik, a balkáni világra kíváncsiak. Azt mondják, jelenleg Európa legizgalmasabb pontja! Egy idős néni arra panaszkodik, hogy eddig a lánya segítette Pestről, most azonban fordult a kocka, egyetlen gyermeke elvesztette munkahelyét, nem tudja, mitévő legyen, Budapesten legyen pária vagy Szabadkán. A csempészek is véleményt cserélnek, többé nem érdemes Magyarországról csempészni Szerbiába, se Szerbiából Magyarországra, mondogatják, mert a Fideszes 27 százalékos áfa nagyon megdrágítja a portékát. A határőrség is szigorúbb. Szinte alkohol, meg dohányárú tilalom van. Egyébként is Magyarországon terjed a szegénység, akinek pedig van pénze, az nem a csempészektől vásárol. Azok hosszú hétvégére Párizsba, Rómába és Londonba utaznak. Az itthon maradottak lefoglalták a wellness szállókat, novembertől már nem lehetett helyet találni. Az útlevél vizsgálatkor kiderül, hogy az éjszakai szerelvényen szinte mindannyian magyar állampolgárok utaznak, köztük az egyik szerb asszony is, aki elpanaszolja, hogy milyen nagy kínnal tanult magyarul. Most már a német nyelvre fekteti a hangsúlyt, a magyart lassan felejti. Reggel ötkor kialvatlanul érkezünk Újvidékre, a lift működött, a lakásban meleg volt, gondtalanul pihenhettünk. Este bekapcsoltuk a televíziót, Szerbiában a fő hír, hogy Aleksandar Vučić, a Kelet-Közép-Európa-Kína csúcstalálkozón tárgyalt Li Ko-csianggal, Kína miniszterelnökével, aki Orbán Viktorral is kétoldalú megbeszéléseket folytatott. Úgy látszik Szerbia és Magyarország fontos kínai gazdasági terrénummá válik. Aztán tovább követem az eseményeket. Magyarországon folytatódnak a demonstrációk. Az országháza lépcsőin a tüntetés alatti dulakodásban a rendőrség gázsprayt használt. Mit akarnak a dühös magyarok? Alkotmányozó nemzetgyűlést, és azt, hogy az ellenzéki pártok vonuljanak ki a parlamentből. A szervezők bejelentik, hogy január 2-án újra találkoznak, folytatják a tüntetéssorozatot. A kormány nem vesz tudomást a polgári engedetlenségről, nem próbálkozik sem párbeszédre, sem kiegyezésre a másik oldallal, inkább bekeményít. Persze nagy kérdés az is, hogy mennyit tanulnak az ellenzéki pártok a tüntetőktől.

Bázisdemokrácia és kisebbség

A tegnapi budapesti Népszabadság hosszabb cikkben számol be a szabadkai Népszínházban kialakult konfliktushelyzetről. Aztán a Tiszatáj online cikkét olvasom. Ma viszont arról értesít a helyi kisebbségi sajtó, hogy a Népszínház igazgatóbizottsága párbeszédet indítványozott a társulat tagjaival. Megegyeztek, és nem vesznek le a műsorról sikeres előadásokat. Vaklárma volt, mondják. Évtizedek óta a párbeszéd mellett törtem lándzsát, így hát örvendetes eseménynek tartom a döntést. Természetesen jobb lett volna, ha a párbeszéd intézményes kereteket kap, ha lenne fóruma a különböző nézetek szembesítésének, tehát ha a párbeszéd megelőzné az incidenseket. Már csak azért is, mert – lássuk be végre! – kis közösség vagyunk, egyre fogyatkozunk, alig teszünk ki 250 ezres lélekszámot. Nincs tehát akadálya a bázisdemokrácia bevezetésének, ezt be kéne bevezetni, ahol csak lehet. Nem kell úgy viselkednünk, mint a nagy ország nagy politikusa, mert nincs nevetségesebb annál, mint amikor a kisközösség politikusai úgy viselkednek, mint a nagyok.

Alulnézetből

Dr. Bernd Busch, a Német Költészeti és Nyelvi akadémia főtitkár emlékeztet, hogy az Akadémia folyóirata közli a belgrádi tanácskozáson elhangzott felszólalásom szerkesztett változatát. A szerkesztés közben Thomas Mannra gondolok, aki időben figyelmeztetett: „Európa, vigyázz!” De nem csak az euroszkeptikusokról kell szólni, hanem azokról is, akik mézes-mázos szavakkal beszélnek Európáról és az Európai Unióról. A Neoplanta avagy az Ígéret Földjében mintegy alulnézetből ábrázoltam Újvidéket, a Bűnhődésben pedig ugyancsak alulnézetből vizsgáltam Európát. Megelégeltem az előkelő és fennkölt diskurzust az európai értékekről. Nem érdekelnek többé! Maradjon az én Vergiliusom egy autóbusz kalauza.

A polgári színházról és a polgári individualizmusról

Újabban gyakran hallok vagy olvasok odavetett lapos mondatokat a polgári színházról és a polgári drámáról. Ennek hallatán először is Hebbel és Ibsen jut eszembe, ez volt ennek az irányzatnak a „hőskora”, ahogyan Lukács György fejtette ki a Modern dráma története című, megkerülhetetlen művében. Hebbelről szólva ír a „megszakadásig megfeszült, kétségbeesett, önmagában összeomló”, a „minden talajt elvesztett, minden támogató ideológiától megfosztott” individualizmusról. Újabban a teatrológusok már nem is emlegetik ezt a fogalmat, inkább a drámatörténészek foglalkoznak vele. Egy azonban biztos: a polgár sorsszerűen individualista. Ezzel a gonddal írtam a Judit drámámat, a polgári rekviemet a bibliai Judit tragikus patriotizmusáról. Miközben át kellett értelmeznem Hebbelt (is). Azonban nem kell Hebbelig visszamenni, hogy az individualizmus drámáját világosan lássuk, elegendő elolvasni Márai Sándor az Egy polgár vallomása című regényét, vagy pedig annak folytatását, a Hallgatni akartam-ot, s a Föld, föld…! új, teljes kiadását. Vagy a Kassai polgárok című drámáját, amellyel a Play Márai írás közben már évek óta vívódom. „… csak az a hős, aki jelleme szerint cselekszik, akkor is, ha sorsa mást követel tőle”, mondja a dráma főszereplője. A polgár a jellem és a sors konfliktusában a jellemet részesíti előnyben, individualista marad, még akkor is, ha ezzel törvényt sért. A Hallgatni akartam egyébként is fontos könyv! A regényből megtanulhatjuk, mi a különbség a polgár és a dzsentri között, annál is inkább, mert manapság sokan összetévesztik a kettőt. A polgár, a polgári színház tehát egy nagy kockázat, hisz annak a hőse nem feledkezik bele semmiféle kollektív ideológiába, illetve mindegyik irányába rendkívül kritikus. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mer-e valaki polgár lenni ebben a Bácskában, amelynek „polgárságát” éppen Kosztolányi Dezső ábrázolta megrendítő művészi erővel. Merészel-e valaki a polgári individualizmus nevében szembeszállni az egyre harciasabb kollektivizmussal?

2014. december 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy magyar közösség leépítése

Ceterum cense (vagyis: egyébként úgy vélem): A Helyi Közösség Tanácsácsnak – a művelődési és egyéb szórakozási >

Tovább

Nem a smirgli

Oda jutottunk, hogy a kisember annyira kiábrándult már a biztonságáért felelős szervből, valamint az őt – >

Tovább

A szabadkai Houdini

Szemmel látható, hogy Bogdan Laban a szabadkai hatalmi elit (és a szélesebb értelemben vett hatalomgyakorlók) számára >

Tovább

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább

Srebrenica 24 éve

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >

Tovább

Marosvásárhely jobban teljesít

Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >

Tovább