2019. október 14. hétfő
Ma Helén, Kaldixtusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Hol?...Hol?

Gerold László
Gerold László
Hol?...Hol?
(OrazioFlacco illusztrációja)

„Megtapasztalhatták, hogy mire képes a kulturális politika tiltó szava s az ezt kiszolgáló szerkesztői alázat.” Gerold László (Vajdaság Ma):

Két örökké aktuális kérdésre kért tőlünk választ az idei Írótábor. A kettő, annak ellenére, hogy az egyik – a hol tartasz? – kifejezetten személyes, a másik – a hol tartunk? – pedig egyértelműen közösségi jellegű, mégis elválaszthatatlanul összefügg.

Az első kérdés magánjellegű, amit az ember önmagának tesz fel, belső ügy. Ezért talán nem is illik feltenni. Diszkrécióját esetemben további mozzanatok tennék szükségessé. Az egyik, hogy attól, aki a hetvenes éveinek derekán jár, talán nem is illik megkérdezni: hol tart? Mert: hol tarthat? A másik mozzanat: a kritikus, aki kapott anyagból dolgozik, kötetek, színházi előadások kiszolgáltatottja, nem is tudhatja: hol tart. Illetve annyit tud, hogy főállású kritikusként véleményt illik, sőt kell formálnia könyvekről, előadásokról, s ezt lehetőleg közzétenni, megosztani másokkal. Csakhogy – s ez már átvezet a feltett második, közösségi jellegű kérdéshez – hol is? És ez számomra nem formális, hanem lényeges szempont. Mert nem mindegy, hol jelenik meg az ember. Ez manapság legtöbb szerző számára nem gond, ami viszont számomra érthetetlen. Én ott tudok csak megjelenni, ahol jól érzem magam. Abban a szellemi közösségben. Ez nem finnyáskodás, hanem belső igény és tartás. Persze, az is a pakliban van, hogy bizonyos helyeken persona non grata lehetek, sőt vagyok. Ezt talán, mert talányosan hangzik, illene értelmezni. Azoknak azonban, aki ismerik viszonyainkat, felesleges magyarázni. Megtapasztalhatták, hogy mire képes a kulturális politika tiltó szava s az ezt kiszolgáló szerkesztői alázat. Másfelől az is előfordul, velem is megesett, hogy magam vonultam ki.

A fentiek mellett van még egy tényező, ami semmiképpen sem mellőzhető. Az, hogy olyan korban élünk, amely nem igényli a kritikát. Legalábbis azt, ami szerintem az irodalom, a színház lelkiismereteként szólal meg. Azt, amely egyszerre szakmai alapozottságú és egyéni hangvételű véleménymondás. Azt a kritikust – ahogy Márai Sándor írta Ambrus Zoltán kapcsán (tudják-e, ki volt?) –, kinek „szava mértéket” jelent. Aki gáncs nélkül, de szilárd emberi és szakmai alapokon nyugvó véleményt formál, amely természetesen szubjektív, de őszinte és ezáltal hiteles, hogy közeli, hazai példát mondjak, mint Utasi Csaba volt.

A helyzet, talán ennyiből is látszik, nem éppen megnyugtató. Hogy az előállt helyzetért, ami elsősorban a kritikához való viszonyban mutatkozik meg, mi és ki a felelős, alaposabb vizsgálatot igényelne. A sajtó-e, amely – ha egyáltalán van kritikarovata – mellőzi vagy zömmel „pajtásiasan vállveregető” semmitmondásba (kis közösség vagyunk, ne bántsuk egymást!), látszólag nagytudású, valóban vasvillával összehordott álesszébe, bírálatként tetszelgő tartalmi ismertetőbe csomagolt irományba véli elintézettnek a kritikát, miközben úri nemtörődömséggel megtűri a kontárságot, vagy éppen a hagyományos szempontoktól elszakadni képtelen, az irodalom öntisztító szerepét vállaló kritika hibáztatható, netán azok, akik megelégszenek azzal, hogy ki-kirándulnak a kritika ennél lényegesen nagyobb felelősséget igénylő területére? Jó lenne a kérdést alaposan megvizsgálni. Tény viszont, hogy bár vannak tehetséges, ígéretes költők, próza-, sőt drámaírók, az irodalom számára nélkülözhetetlen kommunikációs szituáció nem alakult ki, ami nélkül irodalom lehet, de irodalmi élet nincs. Hát, szerintem itt tartunk.

Nem folytatom, bár lenne még mit mondani. Elnézést, hogy önzően a kritika felől közelítettem meg az irodalom szempontjából valóban lényeges problémát. Kritikusként mást nem tehettem. Tudom, hogy a kérdést nem itt s nem most fogjuk megoldani, de esetleg beszéljünk róla, feltéve, ha hozzám hasonlóan fontosnak vélik. Esetleg kiderülhet, valóban hol tartunk.

(Elhangzott az idei magyarkanizsai Írótáborban.)

2014. szeptember 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább

A politikamentesítés „eredménye”

Általában jellemző, hogy magyar tisztségviselők az utóbbi időben túlságosan is elfoglaltak a szlovákiai, az erdélyi és >

Tovább

Greta Thunberg szelleme kísért a Vajdaságban

Van itt minden: rettegés az afrikaiaktól, ökobolsevik politikai szélhámosozás, Nobel-békedíjasozás (áthallással, hogy ugye mindig zsidók kapják, >

Tovább

Bűn és bűnhődés ₋ a Trócsányi-ügy

De miért tette ki e kálváriának egyik leghűségesebb emberét a magyar miniszterelnök, ha amúgy is tudta, >

Tovább