Ma Ivó, Iván, Milán névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Hol?...Hol?
Gerold László
„Megtapasztalhatták, hogy mire képes a kulturális politika tiltó szava s az ezt kiszolgáló szerkesztői alázat.” Gerold László (Vajdaság Ma):
Két örökké aktuális kérdésre kért tőlünk választ az idei Írótábor. A kettő, annak ellenére, hogy az egyik – a hol tartasz? – kifejezetten személyes, a másik – a hol tartunk? – pedig egyértelműen közösségi jellegű, mégis elválaszthatatlanul összefügg.
Az első kérdés magánjellegű, amit az ember önmagának tesz fel, belső ügy. Ezért talán nem is illik feltenni. Diszkrécióját esetemben további mozzanatok tennék szükségessé. Az egyik, hogy attól, aki a hetvenes éveinek derekán jár, talán nem is illik megkérdezni: hol tart? Mert: hol tarthat? A másik mozzanat: a kritikus, aki kapott anyagból dolgozik, kötetek, színházi előadások kiszolgáltatottja, nem is tudhatja: hol tart. Illetve annyit tud, hogy főállású kritikusként véleményt illik, sőt kell formálnia könyvekről, előadásokról, s ezt lehetőleg közzétenni, megosztani másokkal. Csakhogy – s ez már átvezet a feltett második, közösségi jellegű kérdéshez – hol is? És ez számomra nem formális, hanem lényeges szempont. Mert nem mindegy, hol jelenik meg az ember. Ez manapság legtöbb szerző számára nem gond, ami viszont számomra érthetetlen. Én ott tudok csak megjelenni, ahol jól érzem magam. Abban a szellemi közösségben. Ez nem finnyáskodás, hanem belső igény és tartás. Persze, az is a pakliban van, hogy bizonyos helyeken persona non grata lehetek, sőt vagyok. Ezt talán, mert talányosan hangzik, illene értelmezni. Azoknak azonban, aki ismerik viszonyainkat, felesleges magyarázni. Megtapasztalhatták, hogy mire képes a kulturális politika tiltó szava s az ezt kiszolgáló szerkesztői alázat. Másfelől az is előfordul, velem is megesett, hogy magam vonultam ki.
A fentiek mellett van még egy tényező, ami semmiképpen sem mellőzhető. Az, hogy olyan korban élünk, amely nem igényli a kritikát. Legalábbis azt, ami szerintem az irodalom, a színház lelkiismereteként szólal meg. Azt, amely egyszerre szakmai alapozottságú és egyéni hangvételű véleménymondás. Azt a kritikust – ahogy Márai Sándor írta Ambrus Zoltán kapcsán (tudják-e, ki volt?) –, kinek „szava mértéket” jelent. Aki gáncs nélkül, de szilárd emberi és szakmai alapokon nyugvó véleményt formál, amely természetesen szubjektív, de őszinte és ezáltal hiteles, hogy közeli, hazai példát mondjak, mint Utasi Csaba volt.
A helyzet, talán ennyiből is látszik, nem éppen megnyugtató. Hogy az előállt helyzetért, ami elsősorban a kritikához való viszonyban mutatkozik meg, mi és ki a felelős, alaposabb vizsgálatot igényelne. A sajtó-e, amely – ha egyáltalán van kritikarovata – mellőzi vagy zömmel „pajtásiasan vállveregető” semmitmondásba (kis közösség vagyunk, ne bántsuk egymást!), látszólag nagytudású, valóban vasvillával összehordott álesszébe, bírálatként tetszelgő tartalmi ismertetőbe csomagolt irományba véli elintézettnek a kritikát, miközben úri nemtörődömséggel megtűri a kontárságot, vagy éppen a hagyományos szempontoktól elszakadni képtelen, az irodalom öntisztító szerepét vállaló kritika hibáztatható, netán azok, akik megelégszenek azzal, hogy ki-kirándulnak a kritika ennél lényegesen nagyobb felelősséget igénylő területére? Jó lenne a kérdést alaposan megvizsgálni. Tény viszont, hogy bár vannak tehetséges, ígéretes költők, próza-, sőt drámaírók, az irodalom számára nélkülözhetetlen kommunikációs szituáció nem alakult ki, ami nélkül irodalom lehet, de irodalmi élet nincs. Hát, szerintem itt tartunk.
Nem folytatom, bár lenne még mit mondani. Elnézést, hogy önzően a kritika felől közelítettem meg az irodalom szempontjából valóban lényeges problémát. Kritikusként mást nem tehettem. Tudom, hogy a kérdést nem itt s nem most fogjuk megoldani, de esetleg beszéljünk róla, feltéve, ha hozzám hasonlóan fontosnak vélik. Esetleg kiderülhet, valóban hol tartunk.
(Elhangzott az idei magyarkanizsai Írótáborban.)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Megszűnt az utolsó független nyomtatott vajdasági magyar nyelvű újság!
A Családi Kör megváltozásával nemcsak a lap, de a vajdasági magyar nyomtatott sajtó történetében is új >
AZ ÚJSÁGÍRÁS LEZÜLLESZTÉSE, AZ OLVASÓK MEGALÁZÁSA
A VMSZ tisztségviselői és az anyaországi vendégek ezúttal is „eligazították” az MNT „alapítású” médiák „újságíróit”, hogy >
BIZALOMVESZTETT, HITELTELEN MNT
A testület csak a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területével >
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >