2019. október 17. csütörtök
Ma Hedvig, Ignác, Rudolf névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Ötperces tűnődés

A bizonytalanságról és a reményről

Radics Viktória
Radics Viktória
A bizonytalanságról és a reményről
Remény (thiagoelias fotója)

Első a bizonytalanság. Egyetlen bizonyosságom: a bizonytalanság állandó (ráadásul állandóan változó) jelenléte, s ha ez logikai paradoxon, akkor egy képpel szolgálok: mint mikor a kenu ring és suhan, bukdácsol és fölborul a folyóban, olyan. Ebben a hidegben még rágondolni is rossz? A hangzatos erkölcsi fogalmakat, mint a „tartás” meg az „emberi méltóság”, én csak ilyen vízszinten tudom elképzelni, és mindenkinek, aki hivalkodik vagy vagdalkozik velük, azt ajánlanám, hogy előbb nézzen víztükörbe, és vegye szemügyre a saját ingatag árnyékát.

Pompáznak persze emberfők szép számmal, akik egyre-másra határozottan állítanak, követelnek, leszögeznek, perspektívákat rajzolnak föl, akik nem ilyen vízi, nem ilyen sikamlós világban élnek, hanem platformjuk van, szilárd világnézettel rendelkeznek és tudják, mit akarnak. Ők azok, akiket kérdeznek, de ők nem kérdeznek senkit, vagy csak látszólag fordulnak oda a másik élőlényhez. Épp azáltal tesznek szert hatalomra, hogy letagadják saját esendőségüket és pottyanásaikat. Egy politikus, mégoly kis funkci szájából nem fogod hallani, hogy tévedtem, befuccsoltam, hibáztam, vétettem, már másként gondolom, sem azt, hogy megkövetlek. Amíg ilyen sziklaszilárd vezetőket választunk s tartunk fenn (tartunk el), addig a saját önismeretünkkel – egyáltalán a kognitív képességeinkkel – is bajok vannak.

Lássuk be, hogy a biztonságérzést nyújtó világnézetek kora lejárt. A kollektív igényű, akár nemzetre, akár osztályra hivatkozó világnézetek leszerepeltek a történelem színpadán, több kárt okozva, mint bármi oktalanság. Meg kell tanulnunk szemléletek, képzetek, alternatívák küzdőterepén élni és játszani, elviselni az ezzel járó feszültséget, no és a vereséget is. Sajnos vagy nem sajnos, de az eszmék és a kerek fogalmak elvékonyodtak és virtualizálódtak, buborékokként lebegnek, mint a képernyővédőn a szappangolyók. A reklámok, a médiumok pépesítették minden „nagy szavunkat”, ígéreteinket és fogadalmainkat. Óriásplakátokról, csokireklámokról virít a szerelem, barátság, gyönyör, szépség, együttérzés, jóság… Kacattá váltak az ideálok. Minden szép szó kipukkadt, minden tézis megdőlt, minden hős elbukott, gyakorlatilag senki sem szavahihető. A „kételyek kora” után, ahogy Danilo Kiš nevezte a modernitást, a hazugságok kora virradt reánk. És nincs, ami lefülelje, hiszen a magaskultúra kicsiny szubkultúrákká zsugorodott, a népi kultúra pedig egyöntetűen a tömegkultúrával vált egyenlővé, és uniformizálta az emberseregeket. Tulajdonképpen úgy jártunk, ahogy az antiutópiák megjósolták. A spektakuláris, mindenáron szórakoztatni akaró posztmodern civilizáció olyan, mint egy daráló, és nem csak az észlelésünket, az időnket is felőrli. Nem beszélve az idegeinkről.

A harsányság kultúrájában élünk. Úgy veszem észre, hogy mi, civilek – ki-ki a maga titkos csendjében –, torkig vagyunk a népjóléti frázisokkal, az álláspontokkal, megállapításokkal, magabiztosságokkal, az újságok bikkfanyelvével, a tévés retorikákkal és a celebek handabandázásával is. Nagy undor elébe nézünk, és nem hiszünk senkinek. Kiben bízhatnánk? Tapasztalatom szerint elég háromnaponta fellapozni Adyt, József Attilát vagy a követőiket, a régi vágású (akarom mondani: magyarán beszélő) írástudók szövegeit, netán, ha merészebb vagy, a legmodernebb, szín- és szójátszó Tandorit, a „madárzsokét”: ha más nem, az anyanyelvünk talán megsegít.

A nyelv nem szolga, nem törhető be, folyton fickándozik, és van egy titkos tartalék, ahonnét életerőt tud meríteni. Ady kétségbeesett mélysége, József Attila tisztasága, Pilinszky meseszép Apokrifje kisegítheti a hazugságvilágba belegörnyedt kárhozottat, biztathatja, hogy nézzen már ki a fejéből. Ne higgy „a könnyű szóknak, fizetett pártfogóknak”. „Visszafogad az ősi rend.” Ám ha vissza szeretnénk nyerni azt az orientációt, amivel még a csillagszemű állat is rendelkezik, s amit mi szerencsétlenül elveszítettünk, előbb a teljes bizonytalanság transzfúziója szükséges. El kell veszni, el kell tévedni, mint ama hajdani lovasnak. Ki emlékszik rá? És még akkor sem biztos, hogy újra lehet kezdeni – az újrakezdés lehetetlensége is fölöttébb tanulságos pont azonban.

Minden áldott reggel, amikor fölébredek az ég boltozatja alatt, az az érzésem, hogy eljött számomra az új év, írta Antonio Gramsci, az olasz marxista forradalmár vagy száz évvel ezelőtt, Szilveszter napján, és visszautasította a szokásos újévi hacacárét. Azt akarom, hogy életem minden órája új legyen, s ekként még szorosabban kötődjön az elmúlt órákhoz, napokhoz, évekhez. – Az elmúlt évszázadhoz, fűzhetnénk hozzá száz év múltán. Furcsa, de így van. A régit éppenséggel az új dobja fel, ez a remény talánya.

2013. december 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább