Ma Sámuel, Hajna, Piusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Ötperces tűnődés
A bizonytalanságról és a reményről
Radics Viktória
Első a bizonytalanság. Egyetlen bizonyosságom: a bizonytalanság állandó (ráadásul állandóan változó) jelenléte, s ha ez logikai paradoxon, akkor egy képpel szolgálok: mint mikor a kenu ring és suhan, bukdácsol és fölborul a folyóban, olyan. Ebben a hidegben még rágondolni is rossz? A hangzatos erkölcsi fogalmakat, mint a „tartás” meg az „emberi méltóság”, én csak ilyen vízszinten tudom elképzelni, és mindenkinek, aki hivalkodik vagy vagdalkozik velük, azt ajánlanám, hogy előbb nézzen víztükörbe, és vegye szemügyre a saját ingatag árnyékát.
Pompáznak persze emberfők szép számmal, akik egyre-másra határozottan állítanak, követelnek, leszögeznek, perspektívákat rajzolnak föl, akik nem ilyen vízi, nem ilyen sikamlós világban élnek, hanem platformjuk van, szilárd világnézettel rendelkeznek és tudják, mit akarnak. Ők azok, akiket kérdeznek, de ők nem kérdeznek senkit, vagy csak látszólag fordulnak oda a másik élőlényhez. Épp azáltal tesznek szert hatalomra, hogy letagadják saját esendőségüket és pottyanásaikat. Egy politikus, mégoly kis funkci szájából nem fogod hallani, hogy tévedtem, befuccsoltam, hibáztam, vétettem, már másként gondolom, sem azt, hogy megkövetlek. Amíg ilyen sziklaszilárd vezetőket választunk s tartunk fenn (tartunk el), addig a saját önismeretünkkel – egyáltalán a kognitív képességeinkkel – is bajok vannak.
Lássuk be, hogy a biztonságérzést nyújtó világnézetek kora lejárt. A kollektív igényű, akár nemzetre, akár osztályra hivatkozó világnézetek leszerepeltek a történelem színpadán, több kárt okozva, mint bármi oktalanság. Meg kell tanulnunk szemléletek, képzetek, alternatívák küzdőterepén élni és játszani, elviselni az ezzel járó feszültséget, no és a vereséget is. Sajnos vagy nem sajnos, de az eszmék és a kerek fogalmak elvékonyodtak és virtualizálódtak, buborékokként lebegnek, mint a képernyővédőn a szappangolyók. A reklámok, a médiumok pépesítették minden „nagy szavunkat”, ígéreteinket és fogadalmainkat. Óriásplakátokról, csokireklámokról virít a szerelem, barátság, gyönyör, szépség, együttérzés, jóság… Kacattá váltak az ideálok. Minden szép szó kipukkadt, minden tézis megdőlt, minden hős elbukott, gyakorlatilag senki sem szavahihető. A „kételyek kora” után, ahogy Danilo Kiš nevezte a modernitást, a hazugságok kora virradt reánk. És nincs, ami lefülelje, hiszen a magaskultúra kicsiny szubkultúrákká zsugorodott, a népi kultúra pedig egyöntetűen a tömegkultúrával vált egyenlővé, és uniformizálta az emberseregeket. Tulajdonképpen úgy jártunk, ahogy az antiutópiák megjósolták. A spektakuláris, mindenáron szórakoztatni akaró posztmodern civilizáció olyan, mint egy daráló, és nem csak az észlelésünket, az időnket is felőrli. Nem beszélve az idegeinkről.
A harsányság kultúrájában élünk. Úgy veszem észre, hogy mi, civilek – ki-ki a maga titkos csendjében –, torkig vagyunk a népjóléti frázisokkal, az álláspontokkal, megállapításokkal, magabiztosságokkal, az újságok bikkfanyelvével, a tévés retorikákkal és a celebek handabandázásával is. Nagy undor elébe nézünk, és nem hiszünk senkinek. Kiben bízhatnánk? Tapasztalatom szerint elég háromnaponta fellapozni Adyt, József Attilát vagy a követőiket, a régi vágású (akarom mondani: magyarán beszélő) írástudók szövegeit, netán, ha merészebb vagy, a legmodernebb, szín- és szójátszó Tandorit, a „madárzsokét”: ha más nem, az anyanyelvünk talán megsegít.
A nyelv nem szolga, nem törhető be, folyton fickándozik, és van egy titkos tartalék, ahonnét életerőt tud meríteni. Ady kétségbeesett mélysége, József Attila tisztasága, Pilinszky meseszép Apokrifje kisegítheti a hazugságvilágba belegörnyedt kárhozottat, biztathatja, hogy nézzen már ki a fejéből. Ne higgy „a könnyű szóknak, fizetett pártfogóknak”. „Visszafogad az ősi rend.” Ám ha vissza szeretnénk nyerni azt az orientációt, amivel még a csillagszemű állat is rendelkezik, s amit mi szerencsétlenül elveszítettünk, előbb a teljes bizonytalanság transzfúziója szükséges. El kell veszni, el kell tévedni, mint ama hajdani lovasnak. Ki emlékszik rá? És még akkor sem biztos, hogy újra lehet kezdeni – az újrakezdés lehetetlensége is fölöttébb tanulságos pont azonban.
Minden áldott reggel, amikor fölébredek az ég boltozatja alatt, az az érzésem, hogy eljött számomra az új év, írta Antonio Gramsci, az olasz marxista forradalmár vagy száz évvel ezelőtt, Szilveszter napján, és visszautasította a szokásos újévi hacacárét. Azt akarom, hogy életem minden órája új legyen, s ekként még szorosabban kötődjön az elmúlt órákhoz, napokhoz, évekhez. – Az elmúlt évszázadhoz, fűzhetnénk hozzá száz év múltán. Furcsa, de így van. A régit éppenséggel az új dobja fel, ez a remény talánya.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?
Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, >
Álmomban sem gondoltam volna...
De mit mondjon az elszegényedett kisember, akinek a gyerekei azokban az években külföldre menekültek, ő pedig >
De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?
Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >
Nincs szó
Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >
Nem ismerem a magyar vidéket...
Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >
Egy csókoltatás népies diplomáciája
Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >
Ólomévek
Az egyik napról a másikra, meséli Tolnai, a hatalom jó és rossz fiúkra osztott fel bennünket. >
„Út a keresztény szabadság korszakába”?
A haladó VMSZ képviselőinek tusványosi – minden valós elemzést és politikai meglátást nélkülöző – felszólalásai is >
Száz év vendégszeretet
Hiszen mi másról is tanúskodik majd a száz esztendővel utánunk élőknek Jinglak Sinavatra egykori thaiföldi miniszterelnök-asszony >
Az úri Magyarország visszatérése
A pesti centralizmus maga alá gyűrte a felvidéki autonómia eszméjét. Amig a Felvidék Csehszlovákiához tartozott, kívánatos >
A demokráciákat a szavazófülkékben verik szét
Évtizedeken át reménykedtem a demokráciában, most belátom, hogy az autoriter rendszerekhez szabad választásokkal kikövezett út vezet. >
A kisebbségek pápája is...
Elismerem, hogy a pokolba vezető út is hamis keresztekkel van szegélyezve, ám ezúttal nem a pártpapokra, >