2022. október 6. csütörtök
Ma Brúnó, Renáta, Renátó névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Ötperces tűnődés

A bizonytalanságról és a reményről

Radics Viktória
Radics Viktória
A bizonytalanságról és a reményről
Remény (thiagoelias fotója)

Első a bizonytalanság. Egyetlen bizonyosságom: a bizonytalanság állandó (ráadásul állandóan változó) jelenléte, s ha ez logikai paradoxon, akkor egy képpel szolgálok: mint mikor a kenu ring és suhan, bukdácsol és fölborul a folyóban, olyan. Ebben a hidegben még rágondolni is rossz? A hangzatos erkölcsi fogalmakat, mint a „tartás” meg az „emberi méltóság”, én csak ilyen vízszinten tudom elképzelni, és mindenkinek, aki hivalkodik vagy vagdalkozik velük, azt ajánlanám, hogy előbb nézzen víztükörbe, és vegye szemügyre a saját ingatag árnyékát.

Pompáznak persze emberfők szép számmal, akik egyre-másra határozottan állítanak, követelnek, leszögeznek, perspektívákat rajzolnak föl, akik nem ilyen vízi, nem ilyen sikamlós világban élnek, hanem platformjuk van, szilárd világnézettel rendelkeznek és tudják, mit akarnak. Ők azok, akiket kérdeznek, de ők nem kérdeznek senkit, vagy csak látszólag fordulnak oda a másik élőlényhez. Épp azáltal tesznek szert hatalomra, hogy letagadják saját esendőségüket és pottyanásaikat. Egy politikus, mégoly kis funkci szájából nem fogod hallani, hogy tévedtem, befuccsoltam, hibáztam, vétettem, már másként gondolom, sem azt, hogy megkövetlek. Amíg ilyen sziklaszilárd vezetőket választunk s tartunk fenn (tartunk el), addig a saját önismeretünkkel – egyáltalán a kognitív képességeinkkel – is bajok vannak.

Lássuk be, hogy a biztonságérzést nyújtó világnézetek kora lejárt. A kollektív igényű, akár nemzetre, akár osztályra hivatkozó világnézetek leszerepeltek a történelem színpadán, több kárt okozva, mint bármi oktalanság. Meg kell tanulnunk szemléletek, képzetek, alternatívák küzdőterepén élni és játszani, elviselni az ezzel járó feszültséget, no és a vereséget is. Sajnos vagy nem sajnos, de az eszmék és a kerek fogalmak elvékonyodtak és virtualizálódtak, buborékokként lebegnek, mint a képernyővédőn a szappangolyók. A reklámok, a médiumok pépesítették minden „nagy szavunkat”, ígéreteinket és fogadalmainkat. Óriásplakátokról, csokireklámokról virít a szerelem, barátság, gyönyör, szépség, együttérzés, jóság… Kacattá váltak az ideálok. Minden szép szó kipukkadt, minden tézis megdőlt, minden hős elbukott, gyakorlatilag senki sem szavahihető. A „kételyek kora” után, ahogy Danilo Kiš nevezte a modernitást, a hazugságok kora virradt reánk. És nincs, ami lefülelje, hiszen a magaskultúra kicsiny szubkultúrákká zsugorodott, a népi kultúra pedig egyöntetűen a tömegkultúrával vált egyenlővé, és uniformizálta az emberseregeket. Tulajdonképpen úgy jártunk, ahogy az antiutópiák megjósolták. A spektakuláris, mindenáron szórakoztatni akaró posztmodern civilizáció olyan, mint egy daráló, és nem csak az észlelésünket, az időnket is felőrli. Nem beszélve az idegeinkről.

A harsányság kultúrájában élünk. Úgy veszem észre, hogy mi, civilek – ki-ki a maga titkos csendjében –, torkig vagyunk a népjóléti frázisokkal, az álláspontokkal, megállapításokkal, magabiztosságokkal, az újságok bikkfanyelvével, a tévés retorikákkal és a celebek handabandázásával is. Nagy undor elébe nézünk, és nem hiszünk senkinek. Kiben bízhatnánk? Tapasztalatom szerint elég háromnaponta fellapozni Adyt, József Attilát vagy a követőiket, a régi vágású (akarom mondani: magyarán beszélő) írástudók szövegeit, netán, ha merészebb vagy, a legmodernebb, szín- és szójátszó Tandorit, a „madárzsokét”: ha más nem, az anyanyelvünk talán megsegít.

A nyelv nem szolga, nem törhető be, folyton fickándozik, és van egy titkos tartalék, ahonnét életerőt tud meríteni. Ady kétségbeesett mélysége, József Attila tisztasága, Pilinszky meseszép Apokrifje kisegítheti a hazugságvilágba belegörnyedt kárhozottat, biztathatja, hogy nézzen már ki a fejéből. Ne higgy „a könnyű szóknak, fizetett pártfogóknak”. „Visszafogad az ősi rend.” Ám ha vissza szeretnénk nyerni azt az orientációt, amivel még a csillagszemű állat is rendelkezik, s amit mi szerencsétlenül elveszítettünk, előbb a teljes bizonytalanság transzfúziója szükséges. El kell veszni, el kell tévedni, mint ama hajdani lovasnak. Ki emlékszik rá? És még akkor sem biztos, hogy újra lehet kezdeni – az újrakezdés lehetetlensége is fölöttébb tanulságos pont azonban.

Minden áldott reggel, amikor fölébredek az ég boltozatja alatt, az az érzésem, hogy eljött számomra az új év, írta Antonio Gramsci, az olasz marxista forradalmár vagy száz évvel ezelőtt, Szilveszter napján, és visszautasította a szokásos újévi hacacárét. Azt akarom, hogy életem minden órája új legyen, s ekként még szorosabban kötődjön az elmúlt órákhoz, napokhoz, évekhez. – Az elmúlt évszázadhoz, fűzhetnénk hozzá száz év múltán. Furcsa, de így van. A régit éppenséggel az új dobja fel, ez a remény talánya.

2013. december 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Hármas osztályzat az MNT négy évére”? (2.)

Az Autonómia portálon elhangzott beszélgetés részvevői a Magyar Nemzeti Tanácson munkáját  „közepes eredménnyel”, mondhatni ajándékjeggyel értékelték.  >

Tovább

Holt lelkek kifosztása, avagy apámat visszahozta a sírból a bank

Oké, mindenkinek van valami hasonló esete a bürokráciával, az örökösödés kapcsán is biztosan. Hogy ez kell, >

Tovább

„Hármas osztályzat az MNT négy évére”?

Az MNT működésére rányomta bélyegét a Pásztor István által meghirdetett nemzeti kisebbségi politika, amit a „konfrontáció >

Tovább

Putyin totális háborúja

Oroszországban ugyanaz az egydimenziós nacionalista világszemlélet működik, mint a száz évvel korábbi Szovjetunióban, globális felelősségről, józan >

Tovább

Az államnak fizetni kell a migránsok okozta károkért!

A Hangadó Szerda műsorában elhangzott hírt, miszerint a szerb államnak kárpótlást kell fizetni a migránsok által >

Tovább

Legitim lesz-e az egypárti MNT?

Amennyiben csak egy magyar lista indul a november 13-ai választásokon, felállhat egy csupán Véemeszes és a >

Tovább

Szabadságra ítéltek

Azóta sem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy akit az állam kebelére emel, attól ellenszolgáltatásokat követel. >

Tovább

Az apa, a fia és a szentlélek

Az ilyen szintű fogadás a VMSZ részéről nem meglepetés, hiszen az MCC-t az Orbán „kormány egyik >

Tovább

Ezt akartam? Ezt vártuk a rendszerváltástól?

Egykor a Párt volt az elnyomó, ma pedig a szabadságra esküvő új bűnös osztály. Egykor még >

Tovább

A sajtószabadság kicsúfolása

A lapból – annak ellenére, hogy a fejléce alatt megtévesztő módon hirdeti, hogy „a vajdasági magyarság >

Tovább

A folytonosság jelképe tapintatosan a modernizáció őrének számított

Ahol túlburjánzik a hatalom, ott elmélyülnek a nemzeten belüli szakadékok, amelyeknek manapság főleg a posztkommunista országok >

Tovább

Ajándékcsere

Pintér Attila 8 évet töltött nagykövetként Belgrádban. Szemtanúja és tevékeny részese volt a szerb magyar/magyar-szerb kapcsolatok >

Tovább