Ma Zalán névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
HadiNapló 1.
Belgrádi télutó
Bódis Gábor
Abban az újságírói előjogban részesülhettem, hogy a helyszíneken élhettem át a reálszocializmus bukását Varsótói kezdve Budapesten, Prágán és Szófián át egészen Temesvárig. Belgrád váratott magára, azzal a kifogással, hogy ide nem az orosz szuronyokon hozták el a szocializmust. Mintha számítana a szurony nemzeti hovatartozása.
És megtörtént 1991. március 9.
10 óra, az úton
Két fotóriporter kollégámmal megindulunk Belgrád felé. Az úgynevezett új út végén nem láttunk rendőröket, habár a rádió azt jelentette, hogy lezárták a Belgrádba vezető utakat. Az első vészjelet a Száva-híd lábánál észleljük: állig felfegyverzett rendőrosztag áll az út mentén. Egyeseket igazoltatnak. Szabolcs az autóból fényképez. Egészen a korzó, a Mihajlo knyázról elnevezett utca melletti parkolóházig nem történik semmi. Közvetlenül a többemeletes épület előtt (a Tanjug székházánál) síró emberek rohannak az ellenkező irányba. Valami elkezdi csípni a szemünket – ekkor vetették be az első könnyfakasztó bombákat. Kiugrunk az autóból és a szembejövő tömegen át a Köztársaság tér felé vergődünk. Jajveszékelő emberek szitkozódnak.
12 óra, Köztársaság tér
Törtetés közben gyorsan megbeszéljük, hogy bármi történjen is, két óra múlva találkozunk a kocsinál. A Jadran moziig sem jutok, amikor megint pukkan a könnyfakasztó – az erős kossavával szembe kell rohanni, hogy lehetőleg csökkentsük a hatását, így is többedmagammal krákogok és feltartóztathatatlanul folyik a könnyem. A teret azonban már ellepte a nép, a környező utcákat szintén. Mindenki Vuk Draškovićot és a többi ellenzéki vezetőt várja. Óriási üdvrivalgás közepette jelennek meg a tér egyik impozáns épületének, a Nemzeti Színháznak a balkonján. Fél órába telt mire találtak hangosítást.
12 óra, a Lónál
Egy másik utcából közelítem meg a teret. A kisutcában két rendőrségi autóbusz, tíz-egynéhány rohamrendőr és öt lovasrendőr szolgáltat felejthetetlen élményt. Egyébként lovasrendőröket még Varsóban sem láttam 1982 elején, a rendkívüli állapot idején. Mindennek ellenére nincs olyan érzésem, hogy a megfélemlítésen kívül ezek a kék egyenruhák másra is kaphatók. Sikerül bejutnom a Köztársaság tér közepére, a lovas szoborhoz (Mihajlo knyáznak emelték, itt van a belgrádiak kedvenc találkozóhelye).
13 óra, még mindig a Lónál
Van hangosítás, az egész kezd egy „normális” nagygyűlésre hasonlítani. Vuk Drašković az erkélyről elmondja, hogy a békés tüntetést azért hívták össze, hogy lemondassák a Belgrádi Televízió vezetőségét, mert az csak egy pártot szolgál. Figyelmezteti a rendőrséget, hogy ne váltson ki még egy Kosovót (addigra már történnek szórványos összetűzések a mellékutcákban, és egy rendőr már megsérült akkor, amikor áttörték a kordont, még 12 előtt). Vuk ultimátumot intéz a Belgrádi Televízióhoz, hogy D. Mitević vezérigazgató és még négy vezető szerkesztő mondjon le, egyúttal kérjenek bocsánatot a Szerb Megújhodási Mozgalomtól az őket sértő kommentár miatt. Minderre 16 óráig ad haladékot, és ha nem teljesítik a követeléseket, akkor a több tízezres tömeg a televízió épülete elé vonul. A tömeg éljenez és jelszavakat kiabál („Vörös banda”, „Slo-bo-Szaddám”, „usztasák” stb.). Ezután D. Mihajlović Mihiz író szólalt meg, majd még néhány ellenzéki politikus.
Közben egy belgrádi újságíró kollégámmal akadok össze, akinek azt találtam mondani, hogy az ultimátum leteltéig még két és fél óra van – ez veszedelmesen hosszú idő, ha ekkora a tömeg. Ő azt mondja, hogy értesülései szerint az ellenzék nem a tömegességre megy, hanem a kitartásra. Ezzel elválunk, elsiet valahova. Fönt, a balkonon éppen Paroški ellenzéki képviselő beszél, én meg elhatározom, hogy elindulok az autóhoz találkozni a fotósokkal. Hiszen négy óráig még jócskán van idő. És akkor elszabadul a pokol.
13 óra 30 perc, Köztársaság tér
Teljesen váratlanul egyszerre több könnyfakasztó bomba hull a térre, az egyik a közvetlen közelemben pukkan. A tömeg páni félelmében elkezd menekülni. A fulladozó, hörgő emberáradat a mellékutcába sodor. Lövések, ordibálás hallatszik. A menekülők kapualjakban keresnek fedezéket, vagy a földre vetik magukat. Akaratomon kívül a korzóra
(Mihajlo knyáz utca) jutok. A látvány megdöbbentő: alig kétszáz méterre a véres események színhelyétől békés párok sétálnak a kirakatokat nézegetve. Az egyik étterem kirakatablakában egy társaság otthoniasan ebédel. Arra gondolok, tudathasadásom van.
Vissza a térre. A Majestic felől próbálkozom, de a könnygáz miatt csak a Zagreb étteremig jutok el. A vakító csípés még bent is elviselhetetlen. Dormán azt mondta, hogy szódabikarbónát vegyek, de nem tudom hol; a kesztyűmet szorítom az orromra. A téren füstfelhőben néhány csoport. Tájkép csata után: két felborított rendőrautó és egy toronyépület alagsora teljesen szétverve (ennek a harmadik emeletén van a nemzetközi sajtóközpont, a „külföld” innen nézte végig az eseményeket). Végig akarok menni a Teraziján, de nem tudok áttörni, ezért megkerülöm, így eljutok a Szövetségi Képviselőház épületéig, ahol rendőrségi páncélkocsik vonulnak fel. A tömeg a Takovói utcába fordulna, de ott (a tévéház közvetlen közelében) már mindenre elszánt belügyi egységek zárják el az utat. Marad tehát a Szerb Képviselőház. Itt is több tízezren vannak.
Közben hallgatom a rádiót Az emberek körülvesznek. Akkor halljuk először, hogy ketten meghaltak, egy rendőr, akit állítólag a feldühödött tömeg akkor vert agyon, amikor a fegyverét akarta használni. A másik áldozattal, egy 18 éves fiatalemberrel golyó végzett. Furcsa, a belügyminisztérium csak később figyelmeztette a lakosságot, hogy a rend helyreállítása végett esetleg fegyvereket is használnak.
Vuk Drašković a többi ellenzéki vezetővel tárgyalásra indul a Szerb Képviselőházba, utoljára Studio B nevű rádióállomásnak azt nyilatkozza, hogy kelepcét sejt. Később tudtam meg, hogy letartóztatták, a Studio B-t (meg az azonos nevű helyi tévécsatorna adását) elhallgattatták, mert állítólag nem tárgyilagosan számolt be az eseményekről.
16 óra, egy postafülke
Be kell ugranom egy postára, hogy leadjam a jelentésemet a Szabad Európának, közben a BBC is megtalál. Eltelik egy óra. Elvesztek a fotósaim. Közben Dormán mégis befut. Meséli, hogy a London kávéháznál lövöldözések voltak, a tömeg rombolt. Egy szőke fiatalembert vérbe fagyva szállítottak kórházba. Már indulni kellene, de Szabolcs sehol. Később tudjuk meg, hogy letartóztatták, nem volt nála dokumentum. Másnap reggel mesélte, hogy nem bántalmazták; miután ellenőrizték kilétét, hazaengedték.
20 óra, ismét úton
Az autórádión hiába keressük a Studio B-t. Elhagyjuk Belgrádot. A katonaság bevonul.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova
Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >
Orbán és Vučić – több mint barátság
Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >
Centrális erőtereket mindenhova
Nézzük csak meg például, hogy mi történt a Magyar Szóval az elmúlt 9 évben, hogyan lett >
Földrengés Zágrábban
Látom az ismert utcákat, óváros romos épületeit, az utcák tele törmelékkel, az az utcára menekült embereket, >
Nemzet a pártok csapdájában
A jelenlegi szörnyű magyar szakadék felett csak akkor épülhetnek hidak, ha a szakadék mindkét partján elmélyült >
A bekötött szemű pilóták
Vesztegzár alatt az újságíró kénytelen más jegyzetfüzetébe belelesni, lévén, hogy a sajátja üres. Olyanéba, aki még >
Nyomunkban a Nagy Testvér
Félő, hogy a járványveszélyben felerősödő globális félelem a diktatúrába sodorja a tömegeket. Végel László: >
Nem a fölhatalmazási törvényre
A válság kellős közepén összetörni az alkotmányos államrendet: ez shakespeare-i jelzőkért kiált. De még van néhány >
Róka fogta csuka
A harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi március arra kényszerített minket, hogy kétségbeesetten kapaszkodjunk a politikai párbeszéd eszközeibe, >
Zágráb, földrengés, Karmelita kolostor, hajnali vásárlás
Március 22. Tovább növekedett a fertőzöttek a halálos áldozatok száma is a környezetünkben. Ebben Horvátország vezet és >
Hivatalosan is megkezdte tevékenységét a FüVÉSZ
Most az a legfontosabb, hogy a koronavírus jelentette krízishelyzetet egészségben, lélekszámunkban nem megfogyatkozva átvészeljük, utána azonban >
From ver ju?
U jednom momentu naše uzaludne autobuske rasprave, pominjem koronu koja pogoduje eksponcijalnom porastu vidljivosti i čujnosti >