Ma Ambrus, Ambrózia névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Vivat academia!
Gerold László
Nyílván nincs olyan, legalább középiskolát végzett olvasó, akinek a fenti cím láttán ne jutna eszébe a Gaudeamus igitur kezdetű, vígságra biztató diákdal. Nekem is ez a dal jutott eszembe, amikor jegyzetem fölé címet írtam, holott, amint látni fogják, nem (csak) az akadémia dicséretéről szeretnék írni, jóllehet ez írásom kiindulópontja. Nevezetesen az az örvendetes esemény, amely a múlt héten járta be sajtónkat, hogy Bányai Jánost a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia levelezőtagjává választották. Kétségtelen elismerése ez Bányai irodalomtudósi munkásságának, s mint ilyen fölöttébb jogos, de ugyanakkor, ahogy interjúiban új akadémikusunk rendre hangsúlyozta, megválasztása a vajdasági magyar irodalom és tudomány elismerését is jelenti, s némileg pótolja azt az űrt, amely eddigi irodalmár akadémikusaink, Bori Imre és Szeli István halálával keletkezett. Van ismét magyar író-tudós a szerb akadémiában, s ez – még ha az intézmény (közel)múltja, mint tudjuk, nem éppen makulátlan, hogy szépen fogalmazzak – jóleső érzés, büszkeséggel tölthet el mindenkit, aki számára irodalmi kultúránk és tudományunk fontos, gondolom.
Az akadémiák, amint a Magyar Értelmező Kéziszótárban áll, a „legtekintélyesebb tudósok (és művészek) országos testülete”, ezért is megilleti a nagybetű: Akadémia. Azt is tudjuk, hogy nemzeti, országos intézményként akkor jöttek létre, amikor a nemzet önerejére ébredve a politikai függetlenség kivívása érdekében, ezt megelőzve, igyekezett megteremteni a nemzeti kultúra, a szellem függetlenségét. Esetünkben lásd: reformkor és Széchenyi.
A legnagyobb magyar nevét nem csak egykori érdemei juttatták eszembe, hanem az is, hogy az anno 1825-ben Széchenyi István hathatós támogatásával létrehozott Magyar Tudományos Akadémia párjaként 1992-ben megalakult a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, amely – mint nevéből is látszik – írókat, lévén az irodalom, tetszik ez valakinek vagy nem, a magyar (humán)kultúra legfrekventáltabb szegmense, és más művészeket vett fel soraiba. Köztük a külföldi tiszteletbeli tagok között Bányai Jánost és Tolnai Ottót. A magyarországi írótagok között, lássék a színvonal, többek között Esterházy Péter, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Konrád György, Krasznahorkai László, Lator László, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Tandori Dezső, Tóth Krisztina, Várady Szabolcs, Závada Pál neve található, hogy az élőket említsem, az elhunytak között, róluk se feledkezzünk meg, található például Cseres Tibor, Domonkos Mátyás, Hubay Miklós, Lengyel Balázs, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó vagy Szabó Magda neve, ami vitathatatlanul csak növeli a SZIMA művészi rejtingjét.
A történetnek azonban folytatása van, sőt nem is akármilyen.
Ugyancsak 1992-ben a magát a politikába jócskán s fölöttébb elfogultan beleártó neves építész Makovecz Imre vezérletével megalakult a Magyar Művészeti Akadémia. Évtizedeken át, mert Rákosiék 1949-ben megszüntették az Akadémia művészrészét, egy akadémiája se volt a magyar művészeknek, aztán lett kettő is. S ha valamiből kettő van, jó magyar szokás szerint nem szívlelik egymást. Be is indult a két szomszédvárnak az MMA által indított csatája. Ezt zárta le a közelmúltban az Orbán-féle kultúrpolitika azzal, hogy az Alaptörvénynek nevezett új alkotmányban felülírta az addigi helyzetet és az egykor dafkeból alapított ellenakadémiát tette meg Akadémiának a SZIMA ellenében, semmit sem törődve azzal, hogy az utóbbi a rangosabb, művészi színvonalát tekintve akkor is fajsúlyosabb, ha az MMA tagjai között is vannak hasonló jelentőségű írók (nem lévén jártas a többi művészeti ágban nem mondok véleményt!), csak éppen az átlag néhány szinttel alacsonyabb. Ellenben a politika, a regnáló hatalom iránti lojalitásuk nem kétséges. S ez untig elég a politikának, hogy cselekedjen, akkor is, ha téved.
Ezzel a hatalmi gesztussal a SZIMA nem szűnt meg, csak a politika kurválkodása folytán háttérbe szorult. Majdnem az történt, ami a Rákosi-érában. azzal, hogy a mostani politika körmönfontabb módon jár el, de a lényegen ez nem változtat. Azon, hogy az MMA lett a hivatalos párja a legkiválóbb tudósokat tömörítő MTA-nak, mert a tagok lojalitását tisztelve, így döntött a hatalom. S ennek nyomatékot is adott azzal – amint a mai magyar publicisztika talán legolvasottabb szövegeit, az Élet és Irodalomban hetente megjelenő Magyar meséket író Parti Nagy Lajos fogalmaz –, hogy az MMA saját passzust kapott a „keráli alaptörvénben”, s ráadásul a Vigadót, amit hamarosan a Nemzeti Színház követ.
Ahogy a SZIMA-nak vannak vajdasági tagjai, úgy az MMA-nak is vannak: Fekete J. József és Bicskei Zoltán, illetve az elhunytak között Gion Nándor, ami ellen senkinek se lehet, s nincs is kifogása. Némi gubanc csak akkor lehet, sőt van, ha sajtónk nem tudván azt, amit fentebb vázoltam, ohne zsinór akadémikusokként kezeli őket. Persze lényegében azok, csak éppen annak a testületnek a tagjai, amelyet a politika emelt piedesztálra, s ennek ártatlan haszonélvezője két, kultúránk különben jeles tagja.
Ahogy Rajkin, a kiváló szovjet humorista mondta volt: Van valami, de az nem az igazi.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Szerpentin a Kárpátokban
Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >
A szájzár és a nemzet
Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >
„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…
itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >
Most már komolyan veszem...
Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >
„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?
A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >
A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig
A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >
Fontosabb a kirakat?
A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról? Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >
Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált
Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >
Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)
Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >
„Ej, ráérünk arra még!”?
Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >
A statisztaszerep bevállalása
Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >
Kifelé a Machiavelli-fasorból
Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >