2020. szeptember 20. vasárnap
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Komcsilesen

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Komcsilesen
Mo Yan (Guan Moye)

Kaphat-e ma kommunista író Nobel-díjat? Kommunista-e még a kínai kommunista? Herta Müller szerint nagyon, még sírva is fakadt.

Nem, nem a magyar kereszténydemokraták ügyeletes kommunista-ördögűzője nyekkent meg újra, hogy a züllött nyugaton már megint kit jutalmaztak, kinek adott az amúgy is judeo-bolsevik-plutokrata Nobel-bizottság irodalmi díjat. Hisz a kínai Mo Yan – kínai, és Kínával nekik az égvilágon semmi bajuk, Szőcs Géza szerint egyenesen onnan jöttünk. Sőt, azt szeretnék, ha itt is az a rendszer működne, egypártrendszerrel, az államkapitalizmus preferálásával. Vagy ott a NER, eben guba.

Hanem a romániai német származású írónő, a szintén Nobel-díjas Herta Müller akadt ki, sírva fakadván, ahogyan arról a svéd napilapnak, a Dagen Nyheternek adott interjújában beszámolt. Mivel svédül nem tudok, sőt, az újság honlapján sem találtam az interjút, csak hírügynökségi áttétellel tudom és merem idézni Müller véleményét, aki szerint (vagy sem, esetleg fordítva - ma már ennyire megbízható a média világa) katasztrófa volt azt az embert díjazni, aki a Kínai Kommunista Párt tagja, a Kínai Írószövetség alelnöke, s támogatja a cenzúrát erősítő kínai törvényeket.

Hogy tehát mindebből mi igaz, mi nem – nehéz leellenőrizni, mert kínaiul sem tudok. Magyarul kötete nem jelent meg Mo Yannak, én egy szerbre fordítottba néztem bele, de olyan baromi vastag, és olyan unalmasnak tűnt, ahogy lapozgattam, hogy lemondtam róla, így nem tudok írásaiból kiindulni – ti. hogy a kínai rendszer apologétája-e, vagy éppen belülről bomlasztja a pártot, az írószövetséget és a rendszert. Amikor díjazták, kiemelték, hogy többször is tiltólistára került, egy interjúban pedig arról mesélt, hogy gyerekkora legmeghatározóbb élménye az éhezés volt, és regényeiben főleg arról a világról ír keserűséggel és humorral – akkoriban minden finomnak tűnt neki, ami ehető volt. (De ez lehet csel is! – minden forradalmár volt tiltólistán, saját elvtársai vágták sittre, éhezni meg ki nem éhezik egy szocialista országban.)

Szóval, itt állunk tanácstalanul, mi az igazság, avagy igaza lehet-e Herta Müllernek? És egyáltalán, fontos ez a kérdés?

Naná, hogy fontos, mert ha Mo Yan tényleg akkora komcsi, mint amekkorára az írónő festi fel, úgy magyarul könyvét kiadni főbenjáró bűn lesz, mivel egy önkényuralmat éltet és testesít meg. Ki tudja, ha idehívnák, sildes sapkáján ott virítana a vörös csillag, amit a törvény büntet. S már csak azért is kardinális a kérdés, mert mi, magyarok előszeretettel háborgunk minden október 10-e környékén, hogy miért ez meg az kapta a díjat, miért nem Uz Bence, továbbá a kormány miért nem államosítja Alfred Nobel örökségét, aminek kamataiból perkálják ki a Nobel-díjat, és miért nem kapja meg a döntés jogát a Magyar Művészeti Akadémia. Ők biztosan nem adnák komcsi-gyanús alaknak a cuccot, különben is, az első tíz Nobel az MMA tagjainak járna (akiknek fele MSZMP-tag volt, fele meg III/III-as, és/vagy/esetleg kisnyilas is, ha még belefért).

Nem, a sztori nem erről szól. Hanem arról, hogy ahogy mi sem, Herta Müller sem tudhat sokat Kínáról. Megengedjem, ő többet tud, mint én, sőt, de még ha igaz is, hogy a kínai író – szigorúan művein kívül, mondhatni, magánéletében és a pártértekezleteken, valamint az írószövetség büféjében, ahol olcsóbb a pia – vaskalapos, ortodox kommunista, a párt ökle, a munkásosztály élcsapatának tagja, az emberi lelkek mérnöke sztálini értelemben, sőt, az éhséget is szereti (mint a vicc, avagy Mao mondta: a szocializmus a kommunizmushoz való út, út közben meg nem eszünk); szóval, ha ez így is van, akkor is csipetnyit meg kell állni, és elgondolkodni, hogy a kínai kommunizmus az-e még, ami? És ott az a cenzúra, ami? Mert már ott is úgy van vele az új pártvezetés, hogy az internetet nem kéne agyonellenőrizni, mert úgysem lehet – miközben épp Magyarországon merülnek fel efféle cyber-idegen gondolatok. Tehát hogy az, amit mi a kínai kommunizmusról gondolunk, az mennyire vethető össze a Herta Müller által átélt romániai kommunizmussal, vagy amit mi ismerünk Jugoszláviából, Csehszlovákiából vagy Magyarországról? És hogy itt-ott-amott mit is jelentett a párt tagjának lenni? Nem mintha mentegetni akarnám azokat, akik benne voltak. Vagy épp támogatnám a KKP-t.

Másutt talán már megírtam egy barátom élményeit, aki fél évig dolgozott egy kínai „kisvárosban” - melynek úgy másfél millió lakosa, ha lehetett -, a tengerparton, tehát a gazdagabb vidéken, ahol a populáció fele halászott, a másik követ faragott. A képzőművész ez utóbbi ügyben mozgott kinn magyar megbízója jóvoltából. Akadt, hogy ő volt az egyedüli külföldi a város hoteljében. Vigyáztak rá, mint a szemük fényére – kényeztették, mint egy kapitalista üzletembert, aki bizniszt hozott. Etették-itatták, buliztak vég nélkül. Ahogy mesélte, a helyi maffia ügyelt rá, és amikor egyszer meglépett motorozni, valóságos hajtóvadászatot indítottak utána – de nem azért, mert rabként kezelték, hanem mert féltek, hogy a konkurencia, illetéktelenek kezébe kerül. Bár ez a maffia volt épp a város ura – lévén vezetőjük a helyi párttitkár és a legnagyobb vállalkozó is egyben. Egyébként pedig leírhatatlan a mi fogalmainkkal, hogyan is működik egy kínai város társadalmi-politikai-gazdasági élete, mi mivel hogyan fűződik össze.

Vagyis e rövid történet is csak annyit szimbolizál, hogy a mi fogalmainkkal, logikánkkal az, ami Kínában történik, nem írható le, ekképp nehezen is felfogható. Az ottani piac, az üzleti szféra logikája nem hasonlítható a mi kapitalistánkhoz (ami meg rég nem az, amit Marx leírt), a kommunizmusuk meg főképpen nem az, amit itt mi annak nevezünk, hiszünk, gondolunk. Nem zárom ki, hogy Mo Yan úr jó író, viszont genya politikus és kultúrvezető, ahogyan azt sem gondolom, hogy rossz író, viszont demokrata. Majd meglátjuk, ha magyarul is olvashatunk tőle valamit, és többet, konkrétumokat tudunk meg közéleti tevékenységéről.

Így viszont marad a dagonyázás a közép-európai komcsizásban-fasisztázásban. Olvasni meg úgyse olvas senkit, se Mo Yant, se Herta Müllert. Vagyis csak úgy egy-két ezren.

(A szerző civilben Herta Müller könyveinek rajongója, bár nem mindé, amit olvasott.)

2012. november 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább

Mozaik vagy periféria?

A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >

Tovább

A Nyugat és Takaró Mihály

Tehát ha azt halljuk: „zsidó, zsidó”, úgy értsük: „amit az elégedetlen magyar gondol” („Protestáló hit s >

Tovább