2019. október 17. csütörtök
Ma Hedvig, Ignác, Rudolf névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Komcsilesen

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Komcsilesen
Mo Yan (Guan Moye)

Kaphat-e ma kommunista író Nobel-díjat? Kommunista-e még a kínai kommunista? Herta Müller szerint nagyon, még sírva is fakadt.

Nem, nem a magyar kereszténydemokraták ügyeletes kommunista-ördögűzője nyekkent meg újra, hogy a züllött nyugaton már megint kit jutalmaztak, kinek adott az amúgy is judeo-bolsevik-plutokrata Nobel-bizottság irodalmi díjat. Hisz a kínai Mo Yan – kínai, és Kínával nekik az égvilágon semmi bajuk, Szőcs Géza szerint egyenesen onnan jöttünk. Sőt, azt szeretnék, ha itt is az a rendszer működne, egypártrendszerrel, az államkapitalizmus preferálásával. Vagy ott a NER, eben guba.

Hanem a romániai német származású írónő, a szintén Nobel-díjas Herta Müller akadt ki, sírva fakadván, ahogyan arról a svéd napilapnak, a Dagen Nyheternek adott interjújában beszámolt. Mivel svédül nem tudok, sőt, az újság honlapján sem találtam az interjút, csak hírügynökségi áttétellel tudom és merem idézni Müller véleményét, aki szerint (vagy sem, esetleg fordítva - ma már ennyire megbízható a média világa) katasztrófa volt azt az embert díjazni, aki a Kínai Kommunista Párt tagja, a Kínai Írószövetség alelnöke, s támogatja a cenzúrát erősítő kínai törvényeket.

Hogy tehát mindebből mi igaz, mi nem – nehéz leellenőrizni, mert kínaiul sem tudok. Magyarul kötete nem jelent meg Mo Yannak, én egy szerbre fordítottba néztem bele, de olyan baromi vastag, és olyan unalmasnak tűnt, ahogy lapozgattam, hogy lemondtam róla, így nem tudok írásaiból kiindulni – ti. hogy a kínai rendszer apologétája-e, vagy éppen belülről bomlasztja a pártot, az írószövetséget és a rendszert. Amikor díjazták, kiemelték, hogy többször is tiltólistára került, egy interjúban pedig arról mesélt, hogy gyerekkora legmeghatározóbb élménye az éhezés volt, és regényeiben főleg arról a világról ír keserűséggel és humorral – akkoriban minden finomnak tűnt neki, ami ehető volt. (De ez lehet csel is! – minden forradalmár volt tiltólistán, saját elvtársai vágták sittre, éhezni meg ki nem éhezik egy szocialista országban.)

Szóval, itt állunk tanácstalanul, mi az igazság, avagy igaza lehet-e Herta Müllernek? És egyáltalán, fontos ez a kérdés?

Naná, hogy fontos, mert ha Mo Yan tényleg akkora komcsi, mint amekkorára az írónő festi fel, úgy magyarul könyvét kiadni főbenjáró bűn lesz, mivel egy önkényuralmat éltet és testesít meg. Ki tudja, ha idehívnák, sildes sapkáján ott virítana a vörös csillag, amit a törvény büntet. S már csak azért is kardinális a kérdés, mert mi, magyarok előszeretettel háborgunk minden október 10-e környékén, hogy miért ez meg az kapta a díjat, miért nem Uz Bence, továbbá a kormány miért nem államosítja Alfred Nobel örökségét, aminek kamataiból perkálják ki a Nobel-díjat, és miért nem kapja meg a döntés jogát a Magyar Művészeti Akadémia. Ők biztosan nem adnák komcsi-gyanús alaknak a cuccot, különben is, az első tíz Nobel az MMA tagjainak járna (akiknek fele MSZMP-tag volt, fele meg III/III-as, és/vagy/esetleg kisnyilas is, ha még belefért).

Nem, a sztori nem erről szól. Hanem arról, hogy ahogy mi sem, Herta Müller sem tudhat sokat Kínáról. Megengedjem, ő többet tud, mint én, sőt, de még ha igaz is, hogy a kínai író – szigorúan művein kívül, mondhatni, magánéletében és a pártértekezleteken, valamint az írószövetség büféjében, ahol olcsóbb a pia – vaskalapos, ortodox kommunista, a párt ökle, a munkásosztály élcsapatának tagja, az emberi lelkek mérnöke sztálini értelemben, sőt, az éhséget is szereti (mint a vicc, avagy Mao mondta: a szocializmus a kommunizmushoz való út, út közben meg nem eszünk); szóval, ha ez így is van, akkor is csipetnyit meg kell állni, és elgondolkodni, hogy a kínai kommunizmus az-e még, ami? És ott az a cenzúra, ami? Mert már ott is úgy van vele az új pártvezetés, hogy az internetet nem kéne agyonellenőrizni, mert úgysem lehet – miközben épp Magyarországon merülnek fel efféle cyber-idegen gondolatok. Tehát hogy az, amit mi a kínai kommunizmusról gondolunk, az mennyire vethető össze a Herta Müller által átélt romániai kommunizmussal, vagy amit mi ismerünk Jugoszláviából, Csehszlovákiából vagy Magyarországról? És hogy itt-ott-amott mit is jelentett a párt tagjának lenni? Nem mintha mentegetni akarnám azokat, akik benne voltak. Vagy épp támogatnám a KKP-t.

Másutt talán már megírtam egy barátom élményeit, aki fél évig dolgozott egy kínai „kisvárosban” - melynek úgy másfél millió lakosa, ha lehetett -, a tengerparton, tehát a gazdagabb vidéken, ahol a populáció fele halászott, a másik követ faragott. A képzőművész ez utóbbi ügyben mozgott kinn magyar megbízója jóvoltából. Akadt, hogy ő volt az egyedüli külföldi a város hoteljében. Vigyáztak rá, mint a szemük fényére – kényeztették, mint egy kapitalista üzletembert, aki bizniszt hozott. Etették-itatták, buliztak vég nélkül. Ahogy mesélte, a helyi maffia ügyelt rá, és amikor egyszer meglépett motorozni, valóságos hajtóvadászatot indítottak utána – de nem azért, mert rabként kezelték, hanem mert féltek, hogy a konkurencia, illetéktelenek kezébe kerül. Bár ez a maffia volt épp a város ura – lévén vezetőjük a helyi párttitkár és a legnagyobb vállalkozó is egyben. Egyébként pedig leírhatatlan a mi fogalmainkkal, hogyan is működik egy kínai város társadalmi-politikai-gazdasági élete, mi mivel hogyan fűződik össze.

Vagyis e rövid történet is csak annyit szimbolizál, hogy a mi fogalmainkkal, logikánkkal az, ami Kínában történik, nem írható le, ekképp nehezen is felfogható. Az ottani piac, az üzleti szféra logikája nem hasonlítható a mi kapitalistánkhoz (ami meg rég nem az, amit Marx leírt), a kommunizmusuk meg főképpen nem az, amit itt mi annak nevezünk, hiszünk, gondolunk. Nem zárom ki, hogy Mo Yan úr jó író, viszont genya politikus és kultúrvezető, ahogyan azt sem gondolom, hogy rossz író, viszont demokrata. Majd meglátjuk, ha magyarul is olvashatunk tőle valamit, és többet, konkrétumokat tudunk meg közéleti tevékenységéről.

Így viszont marad a dagonyázás a közép-európai komcsizásban-fasisztázásban. Olvasni meg úgyse olvas senkit, se Mo Yant, se Herta Müllert. Vagyis csak úgy egy-két ezren.

(A szerző civilben Herta Müller könyveinek rajongója, bár nem mindé, amit olvasott.)

2012. november 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Paskó atya madárbélből jósolt, avagy szavazz a Fideszre

Ami hiányzik Paskó szentbeszédéből, az már csak a hazaárulózás. De így is épp eléggé kizárólagos: aki >

Tovább

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább