2019. december 14. szombat
Ma Szilárda, Szilárd, János névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Igen. De!

Gerold László
Gerold László
Igen. De!
(Satanarchist illusztrációja)

Csakhogy nem a törvénnyel van gond, hanem a törvénynek a (kultúr)politika által történő kisajátításával – írja Gerold László a Vajdaság Ma Portéka nevű állandó rovatában:

...„Kezdjük a legjelentősebb eseménnyel, a belgrádi vásárral. Ezt már hetek óta több támadás is érte amiatt, hogy a díszvendég nem legjelentősebb íróival mutatkozik be, ami a regnáló magyar (kultúr)politika számlájára írandó. Sajnos, így is történt. Azzal, hogy a magyar irodalmat nem a Péterek, Esterházy és Nádas, aki az idei Nobel-díj egyik várományosa volt!, nem a Györgyök, Konrád és Spiró, nem a Lászlók, Krasznahorkai, Márton és Garaczi, s nem Kukorelly Endre, Háy János, Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina vagy Bodor Ádám képviseli személyesen és/vagy könyvvel, az irodalom számára olyan megalázó, mint a sport számára lenne, ha egy fontos tornára a szövetség az A-válogatott helyett az ország harmadik vagy negyedik szelekcióját küldené. Azok, akik bírálták a magyar „csapat” összetételét, joggal tették.”...

„Külön kérdés a vajdasági magyar írók és irodalom esete. Bár a meghívott díszvendég Magyarország, kétségtelenül örvendetes, hogy a vásáron megmutatkozási lehetőséget kapott a vajdasági irodalom is. Sőt az is érthető, hogy ennek keretében kiemelkedő helye van a magyar-szerb fordítási gyakorlatot példázó műveknek. Remélhetőleg ezt a mindenképpen példaértékű fordítási hullámot fordításkritikai érdeklődés is kíséri majd – enélkül semmit sem ér az egész –, ami kivált a Gion-novellák szerbre (Priče iz Keglovičeve ulice) és mai szerb írók elbeszéléseinek magyarra történt fordítása (e-szerelem) esetében, fordítóink érdekében is fölöttébb üdvös lenne. Azt azonban minden őszinte lelkesedésem mellett sem értem, ha már bevették a csapatba, miért kapott a ma élő vajdasági magyar irodalom kisebb teret, mint amit megérdemel. Némileg vigasztalásul szolgálhat, hogy tartomány-szerte valóban minden eddiginél több író-olvasó találkozó volt. Ezek közül is külön említendő az a szabadkai est, melyen Tolnai Ottó méltatta Bencsik Orsolya remek kötetét (a neten hallható!), valamint az a beszélgetés, ami a Szenteleky Napok keretében zajlott a Symposion-hagyományról, ennek mai folytathatóságáról. Ezt ős-sympósként különös érdeklődéssel vártam és figyeltem. Igen, kell ez, nagyon, lássuk, mi az, amit a mai fiatalok magukhoz közelinek éreznek, amihez kötődni tudnak. De, bár hallottam néhány érdekes véleményt, lényegében csalódtam. Azt értem, hogy a megváltozott irodalmi, társadalmi konstelláció most másféle helyzetbe hozza a fiatalokat, sőt hogy nem éreznek igazán semmilyen kapcsolódást az 1961 és 1983 közötti (Új) Symposionnal. Azt viszont nem értem, hogy akkor miért van szükségük a cégérre, s miért nem próbálkoznak azzal, hogy kialakítsák a maguk sajátos irodalmi világképét, ahogy mi tettük annak idején, amikor esztétikai értékrendünket megalapoztuk, ami minden egyéni különbség ellenére nemzedékké kovácsolt bennünket, s amikor vállaltuk azt a jugoszláv szellemi attitűdöt (ez nem tévesztendő össze a titói politikai trenddel!!), amelyben a szerb, a horvát, a szlovén, a bosnyák fiatal értelmiségiek éltek és alkottak. Örülök, hogy az MNT művelődési tanácsosa reagált egy megjegyzésre, miszerint úgy találtatott, hogy az irodalom vonatkozásában a kiemelt intézmények, díjak meghatározása nem megfelelő módon történt. Örülök, mert eddig ugyanis az MNT tisztségviselői szóra sem méltatták az általuk tett rendelkezéseket megkérdőjelező, sőt elvitató észrevételeket (lásd: kulturális stratégia!). Köszönöm ezt a reagálást. Nem azt, amit a művelődési tanácsos írt, hanem azt, hogy írt, s ezzel talán jelezte, hogy hajlandó az eddig mereven elutasított párbeszédre, sőt nyilvános vitára is. Ha valaki nyilvánosan reagál arra, ami munkájával kapcsolatban ugyancsak nyilvánosan elhangzott, arra illik viszontreagálni. Az MNT tanácsosa arra figyelmeztet, a név említése nélkül teszi, hogy akik bírálnak, nem ismerik a nemzeti tanácsokról szóló törvényt. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy a tanácsok kiemeljenek, rangsoroljanak. Igaza van. Csakhogy nem a törvénnyel van gond, hanem a törvénynek a (kultúr)politika által történő kisajátításával. Az rendben van, hogy a törvény így rendelkezik, ahogy reagálásában a tanácsos hivatkozik rá, az viszont nem, hogy ezt a lehetőséget a politika önkényesen értelmezi. Nem az gond, hogy az irodalom vonatkozásában (most csak ezt említem) vannak kiemelt rendezvények, díjak, a problémát a kiemelés módja jelenti, amire a törvény, gondolom, nem jogosít fel. Nevezetesen arra, hogy a politika önkényesen, a szakma, sőt a nyilvánosság megkerülésével döntsön. Pedig így történt. Itt a hiba, kedves Hölgyem!”

2012. október 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Néhány szó a magyar parlamentről

De ha a polgári állam a saját alkotmányos formáihoz se ragaszkodik, akkor nem érvényes a magyar >

Tovább

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább