Ma Konrád, Zelmira, Anzelm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Hazaárulást – csak diszkréten
Szerbhorváth György
Hol a legjobb elárulni a hazát? Tanúsíthatom, nem idegenben. A hazáját a legpontosabban, legjobban saját hazája területén árulhatja el az ember, másutt sokkal kevésbé fain. És nem is izgalmas: elutazni valahová, hogy aztán édes hazánkra köpködjünk, nem hogy nem illő, de egyenesen unalmas, fárasztó, felesleges. A hazaárulásnak mindig otthon van tétje.
Mi, akik kettős állampolgárok lettünk, néha zavaros helyzetbe keveredünk, és ha azt ugyan tudjuk is, fiúk vagyunk-e vagy lányok, a haza fogalmával gyakran kerülünk zavarba. Itt van: e sorok írásakor már két hete az észak-vajdasági Mokrinban tartózkodom, egy szerb faluban, ideális körülmények között, egy magánvállalkozó mecenatúrájának hála. Ez azt jelenti, hogy hetedmagammal élvezzük azt, hogy mások kiszolgálnak bennünket, csak azért, mert írók lennénk. Van itt két boszniai, egy-egy szlovén, horvát, macedón és szerb, továbbá jómagam. Nevem mögött kezdetben az állt, hogy „Szerbia/Magyarország”, végül már csak az, hogy „Magyarország”, s a szerb újságíróknak is sokkal egyszerűbb úgy, ha azt írják, hogy én magyar, magyarországi vagyok. Ez igaz is, eszem ágában sincs megtagadni magyarságomat és a drága jó magyar állampolgárságot, bár utóbbira egyre kevésbé lehetünk büszkék. Ha azt kérdik tőlem, hol élek, inkább sunnyogok.
De mégis, fura azt látni, ahogy képletesen (avagy épp szó szerint?) kihúzzák az ember talpa alól a vajdasági/szerbiai talajt. A nemzeti intézménynek számító belgrádi napilap így arról írt, hogy a belgrádi írónő lesz egy hónapig a házigazda, hisz a többiek külföldiek. Mármost ez semmiképpen sem igaz, a házigazda nem is ő, hanem e bánáti falu lakói, illetve a magánvállalkozó munkatársai. S nekem, vajdaságiként mégis több közöm van ehhez a régióhoz, mint bármely más írónak, aki itt van. Nem csak hogy gyerekkoromban sokat jártam a környéken, például kukoricát górézni, mert a szomszédok e vidékről származtak, s itt volt a családi gazdaság, hanem mert ezen a vidéken voltam katona. És ugyan ez utóbbi minőségemben nem lettem a környék szerelmese, sőt, de követem, mi történik a világ e fertályán, mely az I. világháborús határmódosítások után szinte teljesen elzáródott a világtól. A faluban már nem élnek németek, zsidók; magyarok a statisztika szerint igen, de velük, pontosabban a nevükkel eddig csak a temetőben találkoztam.
De a magyar nem-hazaáruló akkor bukik ki az emberből, amikor a szerb(iai) újságíró arról faggatja, mi folyik most Magyarországon? Mert jó, szép hír északról délre nem érkezik mostanság, az biztos. És most ezt tetézzük? Tudván, hogy az emberek többségét a külpolitika egyáltalán nem érdekli (ahogyan a belpol, általában a közügyek sem), akkor én itt mit erőlködjek? A délszláv írók közül egyik sem hallott az azeri baltás ügyről, s amikor elmeséltem, nem is igen értették (a balkáni gyilkolászás után nem is egy nagy eset...) Szóval, akkor terjesszem tovább ún. hazánk, avagy egyik államom rosszhírét a másikban, mely dettó rosszhírű? Mert amúgy megérdemli? Próbáljak ob- és szubjektív lenni, aztán kiosztani Orbánnak, de – természetesen – minden tagmondat után zárójelben hozzáfűzni, hogy Gyurcsány sem volt jobb, és Gyurcsány nélkül most Orbán sem lenne az, aki.
A problematika lényege azonban mégiscsak inkább az, hogy Magyarország rossz hírét nem kell terjeszteni: ami megvan, amit elértek, ha nem is ezt akarták, azt nem kell tovább terjeszteni, megy már ez magától, mint az ágybavizelés. Nem kellenek ide liberális értelmiségiek, mert Magyarországnak nem miattuk nincs már jó imázsa. Nem mi kellünk ahhoz, hogy egy fiatal szerbiai újságíró rögtön az iránt érdeklődjék, mi a tosz történik a határ túlsó oldalán. Elég, ha belenéz a BBC honlapján a magyarhonra vonatkozó hírekre – és ne gondoljuk, hogy baromi sok van belőlük -, láthatja bárki, a sporton kívül az országnak nincs pozitív eredménye. Olyanja meg többnyire mindenkinek van, ha nem nyáron, akkor télen.
És ha már sport, akkor nézzük meg az érem másik oldalát. Amikor Budapesten tüntettek a kormányzat ellen, mert kiadta a baltás gyilkost, az ember ösztönösen arra gondolt, ott lenne a helye, ha épp Pesten és tüntető alkat lenne. Aztán amikor láttam, a tüntetésen bocsánatot kérnek az örményektől, vakarni kezdtem a fejem. Mert bocsánatot kérni annak illik és kell, aki hibát, bűnt követett el. Mármost mi, magyarok általában semmiféle hibát nem követtünk el a kérdésben, hiszen lövésünk sem volt hozzá, hanem a kormányzat hibázott. Kérjenek hát ők bocsánatot, ugyanakkor meg ha az örmény nép gondolja azt (mintha egy nép bármit is gondolna), hogy a magyar nép kollektíve hibázott, s azonos a kormányával, akkor az örmény nép is tehet nékünk egy szívességet. Ám nyilván nem gondolja, hogy egész népünk, hazánk, ez a Magyarország nevű valami bűnös, azeri- és gyilkospárti lenne.
Keveredik itt minden: a nagyzolás, hogy mi lennénk a világ közepe, akire mindenki odafigyel, másfelől meg épp a kishitűség jelenik meg, ami alázatos hajlongásba, bocsánatkérésbe torkollik. Nem a Sorry! feliratú táblát kéne lobogtatni, hanem pusztán felhívni arra a figyelmet, hogy a haza, a nép sose azonos a kormányzattal, a kormányzat bírálata, történjék az bárhol, meg nem hazaárulás. Oszt jó napot, ahogy a másik nagy klasszikus mondotta.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A kíméletlen múlt utánunk nyúl
A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >
Az aranykorról szóló narratíva hitelét vesztette
A polgárok érzékenyebbé váltak a baljósan terjedő korrupcióra, amit Vučić elnök is érzékelt, ezért ezekben a >
A vajdasági magyar közösség helyzete és jogainak érvényesítése
A Szerbiában és Vajdaságban kialakult helyzet miatt a magyar közösségben egyre jobban eluralkodik a kiábrándulás, a >
Egy új nemzedéki mítosz
Természetesen ebben a küzdelemben a hatalom az állami erőszak bevetésével elfojtja az egyetemista megmozdulásokat. Ezt Vučić >
MAGYAR TYACIK
Magyarországon és Szerbiában is most valójában a jelenlegi hatalmi elit uralmának a megőrzéséről van szó, amelyik >
A nagytőkések vásárolták meg a maguk Hitlerét
A legkínosabb Trump helyzete, aki Amerikát újra naggyá akarja tenni, miközben a valódi célja az, hogy >
A nagyon rövid időre megcsillanó a csillag
Nagy és felesleges luxusnak számít úgy írni, hogy legalább a lelkemben ne rejtőzködjen a remény, hogy >
AZ EGYETEMI HALLGATÓK KÖVETELÉSEI
Az egyetemisták nem csak követeléseket fogalmaztak meg: március 1-én este Nišben felolvasták a nyolc fejezetből álló >
A kronstadti véres jégmező és a szerbiai egyetemisták
Sokszor megfordult a fejemben a kérdés, hogy hol lett öngyilkos a szocializmus? A választ keresve egyre >
Megérkeztem. Szerbiában a helyzet változatlan
A lakásom egyik ablaka, a zajos sugárúti útkereszteződésre nyílik, a másik pedig egy játszótérre és a >
Roletták mögött…
A jelek arra utalnak, hogy hazárdjátékos Vučić pánikban van, mindenképp nyerni akar, húzza az időt, fokozza >
A REZSIM (KI)SZOLGÁLÓI
Miért hallgatnak erről (is) a magyar szerkesztőségek tagja? Milyen újságírók azok, akik még a saját jogaikért >