2019. november 17. vasárnap
Ma Hortenzia, Gergő, Dénes névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Angelina Jolie, a közönyös krónikás

A vér és a méz földjétől távol

Németh Árpád
Németh Árpád
A vér és a méz földjétől távol

Több okból is kíváncsi voltam Angelina Jolie első filmjére. Önmagában az a tény, hogy Szerbiában nemkívánatosnak minősítették az alkotást – ahogy ott hívják: Andjelka filmjét, kíváncsivá tett, ráadásul a film nagy részét „szomszédságban”, a szomszédos kerületekben forgatták – nem utolsósorban pedig azért, mert gyakorlatilag a boszniai háború kitörésétől a háborút lezáró, és a szerbekre a daytoni egyezményt rákényszerítő NATO-bombázásokig helyszínről tudósító hírtelevíziós stáb, előbb a Sky News, majd a CNN tagja voltam. Tuzlától Mostárig, Bihaćtól Srebrenicáig keresztül-kasul bejártam a frontvonalakat. Ez alatt a több mint három év alatt a legtöbb időt a szinte hermetikusan körülzárt Szarajevóban töltöttem.

Angelina Jolie-tól eltérően. És ez látszik.

Elsőfilmesként vette a bátorságot, és kemény fába vágta a fejszéjét. Egy háború borzalmait idézte fel. Olyan polgárháborúét, amit még az ott élők sem értettek igazán. Hát még egy idegen.

A boszniai háború a második világháború utáni legsúlyosabb vérfürdő volt Európában. Éppen húsz éve, 1992 áprilisában kezdődött militáns utcai felvonulásokkal és szitkokkal, a szikra pedig egy menyegző elleni támadás volt.

Szarajevót 1992 májusában már teljesen körülzárták az egykori JNH (Jugoszláv Néphadsereg) eszközeivel felfegyverkezett harcosok, szabadcsapatok, csetnikek – vagyis a legszélsőségesebb szerbek, akik repesve, gránátot repesztve teljesítették politikai vezetőik tűzparancsát. Lőttek mindenre, ami mozog; tömegmészároltak; nők tízezreit becstelenítették meg; emberek százezreit tették földönfutóvá; családokat szakítottak szét.

Jolie filmjében mindez felbukkan, ám nem vált ki érzelmeket. Angelina Jolie közönyös krónikása az esztelen öldöklésnek, noha kiérződik a forgatókönyvíró/rendező empátiája. Nem tud azonban gondolatokat ébreszteni, szenvedélyt kiváltani – mint ahogy azt például Clint Eastwood tette Iwo Jima ostromával, amit japán és amerikai szemszögből két külön, mégis egységes egészet képező filmekben ábrázolt.

A balkáni háború két elgondolkodtató filmje a velencei Aranyoroszlánt méltán kiérdemlő Eső előtt, és az Oscar-díjas Senki földje. A Senki földje a háború abszurditását ecseteli mesteri módon, az Eső előtt a balkáni háborúk kiváltó okait tárja fel. Amit Angelina Jolie egy főhőse így taglal:

„Megtoroljuk sérelmeinket” – magyarázza a szerb tábornok (Rade Šerbedžija) fia megrettent muzulmán barátnőjének, és elmeséli, hogy a mezőn serénykedő anyját, hogy ölték meg néhány testvérével együtt a második világháborúban a német szövetséget vállaló Handzsár SS hadosztály muzulmán katonái.

Hát igen, a boszniai polgárháború a II. világháború sosem tisztázott számláinak a következménye. A testvériség-egység titói szólama látszólag megszüntette a nemzeti türelmetlenséget, mélyen a tudatban azonban forrtak az indulatok. Kivált Boszniában. Mi mással lehetne magyarázni azt a kegyetlenséget, amivel a XX. század végén gyilkoltak.

(1993 tavaszán egyébként a hercegovinai Prozoron át autóztam. A városka utcáin gyermekek játszottak harsányan. Nem cowboyoztak és indiánozták, hanem háborút játszottak. És boldogan lőtték egymást.

– Ubićemo balije! – üvöltözte lelkesen az egyik. Megöljük a törököket. A balija ugyanis a török gúnyneve, vagyis megöljük a muzulmánokat.

A gyerekek legfeljebb 4-5 évesek lehettek. Iskolába épp nem jártak, hisz háború volt. Csak odahaza, a szülőktől hallhatták a gyilkos uszítást. Így nőttek fel. Csoda, hogy felnőtt korukban is felvillanyozva gyilkolásztak?)

A megtorlás szenvtelen magyarázatára azonban súlyos tárgyi tévedés vet árnyékot. A tábornok elmondja: édesanyja hét gyermeket nevelt fel. Ez ugyan előfordulhat, ám a nagy gyerekáldás a muzulmán családokra a jellemző. A szerb natalitás a magyarral vetekszik, vagyis erősen csökkenő irányzatú, míg a muzulmánoknál a népszaporulat igencsak pozitív. A szerbek gyakorlatilag a muzulmán népszaporulattal veszítették el Koszovót és Boszniát egyaránt.

Az anyaföld elvesztésére a szerb válasz primitív és balkáni: megölni mindenkit, aki nem közénk való. Még ha szomszéd, ismerős vagy akár szeretjük is. Mint a filmben.

Amelyikben tényszerűen felsorakoztatják a borzalmakat. Van orvlövész és vétlen áldozat, nők megerőszakolása, emeletről kivetett csecsemő, robbanó akna, és egy kamion elsuhan a rettegett táborok (Omarska) mellett, ahol csonttá éhezett emberek  kapaszkodnak a drótkerítésbe.

Gödörbe lövik a férfiakat (feltehetőn Srebrenicánál), a gödör mellett pedig egy földgyalu várakozik, hogy eltüntesse a nyomokat.

A jelenetek azonban nem ütősek, nem váltanak ki sem szimpátiát, sem ellenszenvet. De még csak egy gondolatot sem. Eltérően például ettől a rövid, amatőr kamerával megörökített dokumentumtól (figyelem: gyenge idegzetű nézőink figyelmébe nem ajánlom; felkavaró pillanatokat tartalmaz):

Angelina Jolienak szemmel láthatóan a helyszínt megjárt, a körülményeket ismerő valaki volt segítségére a forgatókönyv írásában. A bombázás elől a szerbek templomba menekülnek, abban bízva, hogy megkímélik a légi csapásokban (és valóban: a hadban állók előszeretettel kerestek oltalmat templomokban és kórházakban);  a nélkülözők Press feliratú autókban mennek ki a frontvonalra a segélycsomagokat begyűjteni; a szerb szabadharcosok Press feliratú golyóálló mellényben harcolnak a frontvonalon (csupán tőlem 11-et koboztak, és raboltak el a háború folyamán).

Lényegre tapintó a film azon megállapítása, hogy a polgárháború lezárása óta felszínes béke uralkodik. Én sem tartom kizártnak, hogy az ellenséges érzületek négy-öt évtized elteltével újult erővel törjenek ki.

De csak ennyi. A körülményeket nem ismerők körében a közönyös krónikás legfeljebb közönyt képes ébreszteni. Emlékeztetőül: 1992-ben külföldön a homokba dugták a fejüket a boszniai háború hallatán. A lelkiismeret-furdalást enyhítendő segélycsomagokat szállítottak Boszniába a nagy katonai gépek, hogy aztán üresen térjenek vissza olaszországi támaszpontjaikra, holott sebesültek életét menthették volna kimenekítésükkel (amint erre Jolie filmjében is utalnak).

Sokáig a Nyugat is ugyanilyen közönyt tanúsított a Boszniából érkező segélykérések dacára.

Zana Marjanović időnként tágra nyíló szemeivel tökéletesen adja vissza a sokszor megalázott, ám naiv művészlélek, Ajla szerepét. Aki hisz, mert hinni akar. Rögvest hiteltelenné válik azonban, amint kinyitja a száját. Mert angolul kell beszélnie, az angolt pedig csak töri. Goran Kostić nem alkotott maradandót, az apját alakító Rade Šerbedžija pedig túl sok orosz bűnözőt játszott lehetetlen küldetésekben ahhoz, hogy autentikus legyen. Becsületére szólva: csak Angelina kedvéért vállalta el a szerb tábornok szerepét, mert egykor megfogadta, hogy balkáni polgárháborús tematikájú filmekben nem játszik.

Viszont Törköly Levente! Senki nem tudja oly hűséggel visszaadni a letargikus, a vereséggel már tisztában levő szerb tiszt szerepét, mint a zentai születésű Törköly Levente.

(Angelina Jolie és Törköly Levente)

A multiplex egyik kistermében talán egy tucatnyian néztük a filmet. A moziból ketten kimentek a vetítés kezdetén, ketten megvárták a stáblista utolsó betűjét is. Feltehetően ők vagy ismerőseik részt vettek a film gyártásában. A stáblistán nagyon sok magyar név szerepelt. A Budapesten forgatott jeleneteket – természetesen a Rózsák terén álló Szent Erzsébet templom kivételével – egy éppen erről szóló cikk segítségével azonosítottam. Különben nem sikerült volna megfejtenem.

Az internetes filmes adatbázisban eddig csaknem 22 ezren szavaztak Jolie filmjére. Az átlagosztályzat 3,9 a 10-ből.

Én ezzel egyetértek.

2012. március 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: doki, írta: 2012. április 14. 2:03:17

Az íróasztalom mellöl üdvözlöm Csernik Árpád művész urat. Sajnos, csak egy jelenetben élvezhettük játékát, de így is az egyik legmeghatóbb és legerőteljesebb mondat volt az övé. Gondoltam megemlítem nevét mivel Szabadkán tevékenykedő színművészről van szó. Nagy igazság, és ezt Jolie kisasszony jól meglátta, hogy akik elkövették a tetteket azok önkéntesen, vagy önkéntelenül, Hágában élvezik a luxust, az áldozatok nagy többsége pedig tömegsírokban van. Ezt a záró jelenetsor példázza legjobban. Még csak annyit jegyeznék meg, hogy az alkotás nem elsősorban a balkáni háborúról szól, hanem a balkáni háborúban a nők ellen elkövetett erőszakról. A záróképek után írja is, hogy ez volt a modern kor első olyan vérengzése, ahol szisztematikusan erőszakoltak nőket. A mű lényegében ezt mutatja be, egy félresiklott szerelmi történet tükrében.

Rade Šerbedžija szövegei nem voltak túl erősek, mégis azt kell mondanom, hogy a legjobbat hozta ki az alapanyagból. Az a kivégzéses jelenet pedig ahol a kamionjában rágyújt egy cigarettára, na az viszont erős volt. Ott látni a szemében, abban a pillanatban amikor először szív bele a dohányba, hogy egy századmásodpercre megjelenik az emberség, de a füst kifújásával már el is tűnik. Mellesleg Rade csupán egyszer volt Lehetetlen küldetésben. Lenéző pontatlanság az ő esetében nem túl szerencsés, mivel eléggé ismert ő, úgy az egész világon, és persze egy remek színész.
Név: Németh Árpád, írta: 2012. március 14. 11:02:26

Szinte írásom alátámasztására jelent meg épp most a Magyar Szóban: http://www.magyarszo.com/fex.page:2012-03-14_Oregszunk_es_elfogyunk.xhtml

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább