Ma Erik, Alexandra, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
A gyűlölet megeszi a lelkeket
Míg 2008-ban a magyar felnőtt lakosság 54 százaléka volt elfogadó az etnikai, szexuális kisebbségekkel és a bevándorlókkal, menekültekkel szemben, mára ez az arány 12 (!) százalékra csökkent, ami egyben azt is jelenti, hogy 10 év alatt 40 százalékkal emelkedett azok aránya, akik mindenféle másságot elutasítanak. Tehát egy szűk kisebbségiből többségi állásponttá változott az intolerancia, a kirekesztés, a másság elutasítása. Vásárhelyi Mária:
Egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz hatvan év kell.” (Ralf Dahrendorf)
Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg ráébredtünk a fájdalmas valóságra, hogy a rendszerváltás legküzdelmesebb, leghosszabban elnyúló, legkudarcosabb területe nem a tulajdonviszonyok átalakítása, a piacgazdaság megteremtése, a politikai pluralizmus és demokratikus intézményrendszer felépítése, hanem a közgondolkodás, közmentalitás demokratizálása. Hiszen miközben a gazdasági és politikai rendszerváltás keretei néhány év alatt létrejöttek, a „fejekben” történő rendszerváltásra két évtized sem volt elegendő. Olyannyira nem, hogy 20 évvel a változások után 2010-ben az Orbán-kormány politikai sikerének gyökerei éppen a pártállami, monolit Kádár-rendszer jól bevésődött hagyományaiból erednek.
Az OECD kétévente vizsgálja, tagországai körében hogyan változik a „másság” iránti elfogadás, a tolerancia és a nyitottság. A kutatásban az etnikai kisebbségek, a melegek és leszbikusok, valamint a bevándorlók iránti attitűdök változásait térképezik fel. Az utolsó, 2018-as felmérés adataiból nemcsak az derül, hogy a vizsgált 36 ország közül a magyar lakosság a legelutasítóbb mindenféle mássággal szemben, hanem az is, hogy korábban soha, sehol máshol nem tapasztaltak viszonylag rövid idő alatt olyan mértékű attitűdváltozást, mint nálunk az elmúlt 10 évben. Míg 2008-ban a magyar felnőtt lakosság 54 százaléka volt elfogadó az etnikai, szexuális kisebbségekkel és a bevándorlókkal, menekültekkel szemben, mára ez az arány 12 (!) százalékra csökkent, ami egyben azt is jelenti, hogy 10 év alatt 40 százalékkal emelkedett azok aránya, akik mindenféle másságot elutasítanak. Tehát egy szűk kisebbségiből többségi állásponttá változott az intolerancia, a kirekesztés, a másság elutasítása.
Migráció, bevándorlás, befogadás
A diverzitás elutasítását jelző index emelkedésének legfontosabb összetevője a bevándorlással szembeni attitűdök drámai mértékű változása. Magyarország 2010 előtt is inkább a bezárkózó, xenofóbiára hajlamos országok közé tartozott Európában, de a 2010-es évek elején még nem lógtunk ki a sorból a hozzánk hasonló történelmi sorsú, régiónkba tartozó országok közül. Akkoriban a lakosság 25–30 százaléka vélekedett úgy, hogy a nálunk szegényebb országokból senkit nem kéne beengedni Magyarországra. A fordulatot a 2015-ös év jelentette. A kormány akkor elindított, kíméletlen menekültellenes kampánya „meghozta gyümölcsét”. 2-3 év alatt 20 százalékkal emelkedett azok aránya, akik hermetikusan lezárnák a szegényebb országból érkezők előtt a határokat, és egyetlen bevándorlót, menekültet sem engednének be az országba. Ilyen drasztikus változásra Európában sehol nem volt példa, xenofóbiában messze lekörözzük földrészünk összes országát. Míg nálunk a lakosság 57 százaléka vélekedik úgy, hogy egyetlen bevándorlót sem kéne beengedni az országba, ugyanez az arány az európai „második helyezett” Csehországban 42 százalék, Bulgáriában pedig 40 százalék. Ugyanakkor a bevándorlás által leginkább érintett országok közül Olaszországban a lakosság 16 százaléka, Franciaországban 12 százaléka, Spanyolországban 8 százaléka, Svédországban pedig mindössze 3 százaléka gondolja úgy, hogy senkit nem kellene befogadni az országukba. Németországban, a 2015‑ös válság által leginkább érintett országban pedig mindössze az ott élők 5 százaléka szerint kellene teljesen bezárkózni, és az idegenellenességgel gyakran vádolt Ausztriában is csak minden ötödik megkérdezett vélekedik így.
Talán az eddig leírtaknál is megrendítőbb, hogy miközben általában – így Magyarországon is – a legkevésbé a legfiatalabb, képzettebb felnőttek utasítják el a befogadást, addig egy, a 15 évesek körében végzett nemzetközi összehasonlító vizsgálat eredményei szerint nálunk a kamaszok szüleiknél is elutasítóbbak, több mint 80 százalékuk gondolja azt, hogy egyáltalán nem kellene idegeneket befogadni az országba (PISA).
LMBTQ
Miközben a fejlett világ legtöbb országában az elmúlt 10 évben látványosan növekedett az LMBTQ közösség tagjainak elfogadottsága és jogegyenlőségük támogatása, Magyarországon ezzel éppen ellentétes folyamatok játszódtak le ugyanebben az időszakban.
Az ezredforduló óta a világ 30 országában engedélyezték az azonos nemű párok házasságát, a fejlett országokban mindenféle korlátozás nélkül fogadhatnak örökbe gyermeket a leszbikusok és homoszexuálisok, nálunk és a kelet-közép-európai régió többi országában a társadalom egyre elutasítóbb és kirekesztőbb nézeteket vall a szexuális mássággal kapcsolatban. Csehországban 83-ról 59 százalékra, Bulgáriában 38‑ról 32 százalékra, Szlovákiában 68-ról 44 százalékra, Oroszországban pedig 22‑ről 14 százalékra (!) csökkent, miközben az Egyesült Államokban 51-ről 72 százalékra, Franciaországban 77-ről 86 százalékra, Japánban 54-ről 68 százalékra, az Egyesült Királyságban 74‑ről 86 százalékra növekedett a homoszexualitás társadalmi elfogadottsága. (Global attitudes and trends. 2020. 06. 24., Pew Research Centre)
Az elfogadottság tekintetében azonban az elmúlt öt évben az EU-átlagot tekintve javulás volt megfigyelhető. A felmérés azt mutatja, hogy az európaiak 76 százaléka egyetért abban, hogy a homoszexuális, leszbikus vagy biszexuális embereknek ugyanolyan jogokkal kell rendelkezniük, mint a heteroszexuálisoknak. Az imént említett kérdésben a svédek 98 százaléka foglalt úgy állást, hogy az LMBTQ személyeknek egyenlő jogokat kell biztosítani, a magyarok 48 százaléka vélekedik ugyanígy, a legalacsonyabb arány a szlovákoké, 31 százalékkal.
A magyarok több mint fele (55 százalék) nem fogadja el azt az állítást, hogy semmi rossz nincs az azonos neműek szexuális kapcsolatában, az EU polgárainak 24 százaléka gondolja ugyanezt. Az azonos neműek házasságát a magyar lakosság 61 százaléka utasítja el, az uniós átlag 26 százalék, a legkisebb arányszám itt is a svédeké, 6 százalék.
Az uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben azok aránya, akik kényelmetlenül érzik magukat, ha két meleg férfi egymás iránt nyilvánosan mutatja ki az érzelmeit, megfogják egymás kezét vagy megcsókolják egymást. 2015 óta 13 százalékkal nőtt ezek aránya, ma a magyar társadalom 69 százaléka érez így.
Nálunk a felnőtt lakosság 36 százaléka még ma is szégyellni valónak tartaná, ha a családjában valakiről kiderülne, hogy leszbikus vagy homoszexuális, miközben Svédországban csupán a lakosság 4 százaléka, Finnországban 6 százaléka, Németországban és Spanyolországban 7-7 százaléka, Írországban 10 százaléka, a nagyon katolikus Olaszországban pedig 15 százaléka szégyenkezne emiatt. (European Social Survey 2010, 2018. [ESS] 2019.)
Az EU-ban a magyarok utasítják el legnagyobb mértékben azt, hogy a transznemű vagy transzszexuális személyek identitásuknak megfelelő személyazonosító okmányt kapjanak. Magyarország esetében ez az adat 72 százalék, az uniós átlag 29 százalék, a legkevésbé a spanyolokat zavarná mindez (8 százalék). Hasonlóan az előbbihez, arányaiban Magyarországon tiltakoznak legtöbben (77 százalék) az ellen, hogy a hivatalos dokumentumokban a „férfi” és a „nő” mellett egy harmadik lehetőséget is biztosítsanak.
Ami általánosságban a magyar adatokat illeti, Magyarország mélyen az EU-s átlag alatt, a mezőny utolsó 4-5 helyén áll a különböző, az azonos neműekkel kapcsolatban felvetett kérdések megítélésében. A magyarok mellett leggyakrabban a balti államok, illetve Románia és Bulgária lakói utasítják el leginkább az azonos neműek kapcsolatának legitimálását és jogegyenlőségét. Hasonló a kép annak elfogadásában, hogy egy meleg, interszexuális vagy transzgender személy betölthet-e választott politikai tisztséget. Azt pedig, hogy leszbikus és homoszexuális párok gyermeket fogadhassanak örökbe, nálunk mindössze az emberek 18 százaléka támogatja, kétharmaduk viszont egyértelműen elutasítja. Amikor tehát választ keresünk arra, hogy a kormánypártok az elmúlt időkben miért állították gyűlöletpropagandájuk fókuszába a szexuális másságot, akkor erre egyértelmű választ adnak ezek a számok, amelyek azt jelzik, hogy a szexuális kisebbségekkel szembeni indulatok szítása termékeny talajra talál a társadalom széles rétegei körében.
Roma kisebbség
A rendszerváltás a legsúlyosabban a roma kisebbséget érintette, a tömeges munkanélküliség és elszegényedés őket sújtotta leginkább. Az elmúlt 30 évben, bár voltak sikeres kezdeményezések – elsősorban Magyar Bálint minisztersége idején –, a romák helyzete összességében egyre kilátástalanabb lett, az utolsó 10 évben pedig szegregációjuk rendszerszintűvé vált.
A 2015. évi menekültválság és a nyomában járó intenzív kormányzati muszlimellenes propaganda néhány évre átstrukturálta a magyar társadalom „gyűlöletpiramisát”, 2019-re azonban visszaállt a korábbi helyzet, a muszlimellenesség 14 százalékkal csökkent, és ismét a romák váltak a leginkább elutasított kisebbségi csoporttá Magyarországon. A felnőtt lakosság közel kétharmada nyíltan vállalja, hogy kedvezőtlen véleménye van a roma kisebbségről, és az emberek 80 százaléka semmiféle empátiát nem érez a romák kirekesztett helyzetével kapcsolatban.
A többségi társadalom jelentős része ugyan nem bántaná a romákat, de közömbös a romák sorsával kapcsolatban, hátrányos helyzetük és a velük szembeni diszkrimináció nem foglalkoztatja őket.
Mindössze a válaszadók 14 százaléka jelezte, hogy hajlandó lenne valamit tenni azért, hogy a romák helyzete javuljon; adományozással, önkéntes munkával vagy olyan társadalmi mozgalmakhoz való csatlakozással, amelyek célja a romák befogadása. (ELTE PPK–MEDIÁN 2019.)
Elmagányosodás, fásultság, kiábrándultság
A gyűlölet fokozatosan elhatalmasodó légköre nemcsak magányossá, hanem boldogtalanná is teszi az embereket. Míg a fejlett társadalmakban az emberek 75–80 százaléka gondolja fontosnak, hogy odafigyeljen embertársaira és segítsen nekik, nálunk csak az emberek fele gondolkodik így, míg a nyugati társadalmakban élők kétharmada véli fontosnak az emberek közötti megértést, nálunk csak fele ennyien. Amint egy korábbi írásomban (A rendszer, amelyben élünk, ÉS, 2020/43., okt. 22.) már utaltam rá, a kétévente elvégzett European Social Survey kutatássorozat adatai azt jelzik, hogy az összes európai ország közül éppen a magyar a legelmagányosodottabb, legpasszívabb, legkevésbé együttműködő és önszerveződő társadalom. Tíz felnőtt polgártársunk közül négy saját állítása szerint soha vagy csak nagyon ritkán találkozik tágabb rokonságával, barátaival, ők lényegében semmiféle társadalmi kapcsolatot nem ápolnak, és döntő többségük politikai vagy civil közösségnek nem tagja, egyáltalán nem vesz részt társadalmi mozgalmakban, és nem is támogat ilyeneket. A nyugati társadalmakban tíz ember közül csupán egy él ilyen elszigetelten, és még a hozzánk hasonlóan hányattatott sorsú környező országok sorából is messze kilógunk, ott csak a társadalom 10–15 százaléka él teljesen magányosan.
A civil és politikai aktivitást tekintve is leghátul kullogunk a sorban. Az észak-európai országok polgárainak legalább egyharmada vesz részt valamilyen civil szervezet munkájában, nálunk viszont mindössze alig 3 százalék azok aránya, akik bármiféle civil szervezet tevékenységéből részt vállalnak, és még a hozzánk hasonló közép-európai országokban is kétszer-háromszor ennyien tevékenykednek civil aktivistaként.
Valahányszor tömeges tiltakozási akcióra kerül sor nálunk, mi magunk is minden alkalommal megtapasztalhatjuk a társadalom teljes politikai passzivitását. Politikai demonstráción Magyarországon mindössze az emberek 2 százaléka vett részt az elmúlt egy évben, ilyen alacsony szintű aktivitás egész Európában rajtunk kívül csak Bulgáriában tapasztalható, és hasonló a helyzet a politikai szervezetekben való civil aktivitás területén is; a lakosságon belül egy százalékot sem ér el azok aránya, akik civilként szerepet vállaltak egy-egy politikai szervezet tevékenységében az elmúlt évben.
(Élet és irodalom)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Bíztak Közép-Európában
Nagyon foglalkoztat, hogy miként vélekednének ma róla. Feltételezem, hogy ma is ragaszkodnának hozzá, hiszen itt előbb >
Szijjártó és Várhelyi a haladók és a VMSZ szolgálatában
A külügyminiszter legújabb, felületesnek, de pökhendinek is nevezhető, tárgyismeretet nélkülöző nyilatkozata ismételten megmutatta, hogy a Fideszes >
Posztfasizmus
Nem terrorizál, hanem csábít. Ritkán tilt, annál gyakrabban kisajátít. Nem elégszik meg a puszta pártpolitikával, hanem >
A VMSZ FRIGYE A RADIKÁLISOKBÓL LETT HALADÓKKAL
A Pásztor Bálint VMSZ-elnök magánlapjának is mondható Magyar Szó ugyancsak a május 9-ei számának címoldalán kapott >
A médiaszabadság Szerbiában 2002 óta a legalacsonyabb szintre esett
A Slavko Ćuruvija újságíró meggyilkolásával vádolt személyek felmentése a jogi körülmények jelentős rosszabbodását jelenti. Ezt nem >
Szerbiai választások: csodára várva
A lelkek kufárjai a bulvárosodó médiumok lettek. Növekszik a háborús veszély, tehát szükség lesz valamilyen megmentőre. >
Pásztor után Juhász – eben guba, kutyán suba!
Zobenicát (természetesen) a SNS szavazógépezete ugyancsak szavazattöbbséggel megválasztotta az egyik alelnöknek. Nos, ez a Zobenica fogja >
Teljes a zűrzavar
Van, aki az ellenzék leváltásáról beszél, mások pedig azt bizonygatják, hogy kezdődik a Fidesz lassú eróziója, >
BIBIRCSÓKOS KAPCSOLATOK
A VMSZ és a fantompártok szemfényvesztő kirukkolása Szánalmas, hogy a Junior előcitálta(tta) Csorba Bélát, a VMDP hajdanán >
Egy új Jaltáról van szó
Ezért nem az orosz hadsereg harcol meg, hanem a jelenleg uralkodó orosz szellem és eszmerendszer. A >
HAZUG (ÖN)DÍJAZÁS
Semmilyen díjjal, sem kitüntetéssel nem lehet változtatni a tényen, miszerint a Magyar Szó Varjú Márta vezetésével >
Csak Budapestre figyelünk, másra már nem
A hatalom által megfogalmazott új emlékezetpolitika ki akarja törölni 68-at, annál is inkább mivel Belgrádban is >