2020. augusztus 12. Szerda
Ma Klára, Hilária, Diána névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Napi ajánló

Gyűjthetjük-e csokrokba a szép mezei virágokat?

Végel László
Végel László
Gyűjthetjük-e csokrokba a szép mezei virágokat?

Nemzedékem és a nálamnál fiatalabb nemzedékek is, napjainkban sorsdöntő csata színhelyének közelében él. Az ágyúdörgések hallhatók, talán jobban dörögnek, mint bármikor és ezek után színlelhetjük-e, hogy semmi közük hozzájuk? Végel László:

2020. július 12., vasárnap

A békés tüntetések fiaskója végül is a párbeszéd lehetetlenségéről szól. Vučić nem élt a kedvező alkalommal, pedig élhetett volna. Mi vár ránk ezek után? Egy dühös megosztott társadalom és a morális alapjaiban megrendített hatalom. Attól tartok, hogy Szerbia nem döntötte el, hogy merre tartson: az orosz modellt válassza, vagy pedig a nyugatit. A kettő között vergődik. Ez esetben már nem is a pártokról és a politikusokról vagy a kormányról van szó, hanem a társadalomról. A két lehetőség közötti különbség összezavarodik, az ellenzéki pártok táborában és a kormánypártban is. A tüntetők táborában is. Ezek után kételkedem a párbeszéd lehetőségében. A párbeszéd híve vagyok, de belátom, ez majdnem lehetetlen. A jelenlegi kormány nem kíván párbeszédet az ellenzékkel, pedig csak ezáltal rajzolódnának ki a válaszutak. A jövő homályos, ködfelhőben toporgunk, már azt sem tudjuk, hogy melyik út hová vezet. Ez vonatkozik a vajdasági magyar közéletre is, amelyből kiveszett a párbeszéd kultúrája. Nem gondolok a homogén egységre törő párbeszédre, hiszen a pluralizmus, a belső verseny egy közösség életképességét biztosítja. Helyzetünket szemlélve Bernardo Bertolucci Huszadik század című filmjére gondolok, amelyben Alfredo és Olmo immár megöregedtek, de még mindig egymással civakodnak. Nincsenek felmérések, de a választási eredmények arról szólnak, hogy a VMSZ mintegy 50-60 ezres szavazótáborra számíthat. (…) . Az sem tagadható, hogy legalább egy részük őszinte meggyőződésből tart ki a párt mellett. (…) . A másik oldalon van a majdnem kétharmadot kitevő néma többség, amelynek egyik részét cseppet sem érdekli a politika, a közélet. Sosem lép az urnák elé, bezárkózott a saját intim világába. A másik rész félelemből hallgat, félti azt a keveset is, amivel rendelkezik. Vagy a karrierjét. Elenyésző a megszólaló elégedetlenek száma, legtöbben csak szűk baráti körben zúgolódnak. Csodára nem számíthat senki, a vajdasági magyarok a Trianon után sosem lázadtak, tűrtek, magukba zárkóztak, keresték a túlélés lehetőségét biztosító kompromisszumokat. Nincs jogom ítélkezni felettük, hiszen olyan kis közösségről van szó, amelynek objektíve nincs ereje nagy fordulatra. Ezek szerint, reméltem, a párbeszéd a gyógyulás egérútja. Ritkán volt alkalmam rá, egy alkalommal meghívtak olyan fórumra, amelyeken másféle vélemények domináltak, elfogadtam, mert úgy gondoltam, hogy ki kell használni minden alkalmat a másféle vélemény kifejtésére. És a párbeszédre. Ezt sokkal tisztességesebbnek tartom, mint a ravasz kétszínűséget, mely szerint nyilvánosan legyünk óvatosak, saját körünkben pedig „bátrak”. Polgárként és főleg íróként nem színlelhetem, hogy semmi közöm ahhoz a világhoz, amelyben élek. Gyakran jut eszembe Sinkó Ervin figyelmeztetése, amelyet egyik az Ifjúsági Tribünön elhangzott előadásában fejtett ki. Stendhal hőse, a szerelmes Fabrizio del Dongo a távolban ágyúdörgést hallott, miközben a mezőn virágokat gyűjtött csokorba. Csak később értesült arról, hogy a waterlooi csata színhelyének közelében tartózkodott, ám nem volt tanúja az életét végzetesen befolyásoló sorsdöntő csatának. Nemzedékem és a nálamnál fiatalabb nemzedékek is, napjainkban sorsdöntő csata színhelyének közelében él. Az ágyúdörgések hallhatók, talán jobban dörögnek, mint bármikor és ezek után színlelhetjük-e, hogy semmi közük hozzájuk? Bámulom a szebbnél szebb virágcsokrokat, amelyekben egyaránt gyönyörködik a hatalom és az ellenzék is, és felteszem magamnak a kérdést: Gyűjthetjük-e csokrokba a szép mezei virágokat?

 

2020. július 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Morális forradalom

A belorusz nép fölkelt a zsarnokság ellen. Ez a lényeg. Szorongó szívvel, de nagy szeretettel és >

Tovább

Péterrévei vízgondok

Az ilyen dolgokkal, amelyek ellehetetlenítik a mindennapi élet, a jelek szerint, senki sem törődik. A ház- >

Tovább

Az orvosok lázadása

A Sajtószabadság Alapítvány kezdeményezésére száznál is több vajdasági magyar újságíró, közíró tiltakozott az Index portáljának kivégzése >

Tovább

Párbeszéd és petíció

A sajtószabadság ügye a kelet-európai újdemokráciák neuralgikus pontja. Olyan, mint a lázmérő: jelzi, hogy súlyos kór >

Tovább

Vírus álarcban

Még csak néhány hónapja tart a vírusjárvány, de az már világosan látható, hogy az emberek milyen >

Tovább

Sztárírók és megtűrtek

Ebben a helyzetben mégis jobb megtűrt írónak, mint sztárírónak lenni. Az is igaz persze, hogy manapság >

Tovább

Visszaeső Románia

Még a szigorúbb karantén-hónapokban keringett egy fotó az interneten: a román miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes asszony és más >

Tovább

A szelíd lázadók színre lépnek

Elismerem, az új nemzedék mégsem annyira apolitikus, mint ahogy az elmúlt években gondoltam, nem kizárt, hogy >

Tovább

Vajdaság, a hazafiak vadászterülete

Belgrád az a hely, ahol egy magyarnak nem kell félve rejtezkedni, mint a Vajdaságban, amely „az >

Tovább

„Beletanult” elnök

Legyünk tisztában, a vajdasági magyarok helyzetének nem az egyedüli fokmérője, hogy magyar-e vagy szerb a Tartományi >

Tovább

Mi lesz, ha a bársonyos zavargás erőszakossá válik?

Nos, megtörténhet, hogy az eszmény nélküli új nemzedék az erőszakos tiltakozást választja. (…) Ilyesféle közhangulatban járt >

Tovább

Szirmok és tüskék

Arra gondoltam, hogy miért maradandóbb Sinkó Ervin vagy Herceg János prózája vagy esszéirodalma. Kétségtelen, hogy azért, >

Tovább