Ma Aurél, Placid, Attila rella névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Szép kis történetek (1.)
Szerelmem, Delphine
Balázs Attila
Szép kis történetek. A szerző, Balázs Attila ennyit ír beharangozóként könyvéről: „csupa szép kis történet”. Tavaszra jelenik meg a Zetna Könyvkiadó gondozásában. A Zetna székhelye Zenta, igazgatója Beszédes István, a kötet szerkesztője pedig Radics Viktória. A téma és a nevek önmagukért beszélnek. Az elkövetkező néhány kedden és csütörtökön – az író engedélyével – néhány részletet közlünk készülő könyvéből.
Ha nem is nyerek vele a módfelett eredeti szövegnyitások virtuális versenyén, mégis így kezdem: megsárgult újságkivágás került a kezembe minap. Az újvidéki Magyar Szó napilap egyik régi számának furcsa cikke arról tudósított behatón anno, hogy valahol a mindenféle érdekességgel teli nagyvilágban felmentő ítélet született egy nem mindennapi ügyben. Tulajdonképpen nem is olyan messze, például nem is a távoli Ausztráliában vagy Indiában, hanem emitt, maradék Nagy-Britannia európai részében az történt, hogy bíróság elé állítottak egy búvárt, mert az állítólag – együtt úszkálván a helybeli delfinárium egyik sztárjával, úgymond – tudatosan maszturbálta a jámbor állatot. Hogy ez a kifejezés itt mennyire szerencsés, hadd ne vitassuk meg most, hiszen mindenki érti, miről van szó. Illetve a tudatosság vagy beszámíthatóság fokáról se nyissunk itt vitát ebben a kétségtelenül pikáns ügyben, inkább vegyük szemügyre, igazából mi is történt, vagy történhetett volna, mert hosszas tanácskozás után az angol bíróság meg-nem-történtté nyilvánította az esetet, amelyet egy arra elhaladó csónak derék utasai jelentettek. A tisztességben, de immár annyi mindent megtapasztaltan megőszült és megkopaszodott bíró szerint a járműben ülők – a víz hullámzása és a fénytörés miatt – nem láthatták pontosan, mi megy végbe Frédi delfin és gondozója között, így csakhamar ejtették a közszeméremsértés és obszcenitás vádját. Mondani se kell, a gyanúsított, illetve a vádlott, bizonyos Alan Cooper hatalmas megkönnyebbülésére, kinek élete alaposan felbolydult. Bevallása szerint két halálos fenyegetést is kapott, meg egész halom gyalázkodó levél érkezett hozzá postán, minek folytán szerelme is elhagyta, a maga kis epés búcsúlevelével toldva meg az egészet. A Times újságírójának Cooper elmondta még, hogy minden rémség ellenére ez a hercehurca semmilyen befolyással sincs a delfinek iránt érzett mély vonzódására, és változatlanul jó barátságban akar maradni Frédivel, akire ez az egész szerencsétlen perpatvar végül is nem volt semmiféle kínos hatással, éli tovább vígan a maga akváriumi életét, és szerfelett boldog, amennyiben a figyelem középpontjában lehet. – Ezekkel a szavakkal zárta a vele készített interjút Alan Cooper búvár és delfingondozó, juttatván eszembe Gregory Packet, akinek ugyancsak furcsa történetét mindjárt elmondom, amint egy picit rendbe szedem gondolataimat. Megnyugtatom ugyancsak felbolydult érzékeimet.
A történet távoli kezdete szerint valamikor a hetvenes évek végén Amerikában jártam, ahol cérnahangon sikítozó kis gyerekekre – meg náluk nagyobbacskákra, mutáló kamaszokra – ügyeltem egy New York állambeli jókora nyári táborban. Focizni tanítottam őket Pelé (Puskás öcsibá’ mellett minden idők legjobb futballistája, eredeti nevén, tudjuk, Edison Arantes do Nascimento) után szabadon, meg tanítottam őket festeni. Utóbbit kissé kötöttebben. Amikor jött az ősz, nekiláttam stoppolni, így megfordultam Kanadában, kiélveztem Montreált (I was really digin’ it!), Leonard Cohent ugyanott, és még mit nem, amikor sarkon fordultam, s illa-berek-nádak-erek: visszatűztem az Egyesült Államokba, tapasztalván, hogy az élet mégiscsak ott történik serényebben. Az ismerős Észak után kíváncsi lettem a melegebb, egyben misztikusabb, fojtott indulatokkal teli, William Faulkner nyomán fülledt, rejtelmes érzékiségűnek tudott Délre, hát hajrá! Időm van még kocsideréknyi, gondoltam, ha pénzem ugyan nincs is sok. Utóbbi Floridában apadt el, miután utolsó centemet is elnyelte a rútul vigyorgó Félkarú Jack, ez a pardont nem ismerő kurvabetyár. Papírjaim rendben voltak, viszonylag hosszú tartózkodásra feljogosító engedély is szerencsére, de mi legyen ismét a munka a móka után? Egy akkortájt Miamiban élő festő ismerősöm, H. Z. – akivel majd emitt, Magyarországon kerülök meghittebb viszonyba az ezredfordulón, ellenére annak, hogy istenképünk jelentős eltérést mutat –, ha manapság már nem is nagyon emlékszik rá, de ő ajánlott be Marinelandbe, melynek felkínált falát jómaga pingálta tele anno mindenféle tengeri állattal – így okos tekintetű, agyas cetfélékkel is.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
VMDK: Pásztorék ismét ködöt árulnak a Tisza-menti szavazóknak
A Tisza-menti régió lakói – akiknek a mindennapi életben, a kórházi ellátásban és a hivatalos ügyintézésben >
Két október, két különböző csata: Felvirrad-e október 26.?
Arra a felvetésre, hogy sokak szerint október 6-a annak idején nem virradt fel igazán, és vajon >
Az SNS belső kampánya
Sokan közülük nem járnak be dolgozni, sőt azt sem tudják pontosan, hol vannak alkalmazásban: mindössze egy >
Hol van a fókusz?
Ezek a választások nem programok párbeszédéről szólnak, és a tét még csak nem is a politikai >
Létezik alternatíva
Ahogy látom, új arcok, új nevek tűnnek fel, ami nyilván komoly közéleti frissülést jelez. És ez >
Távoli, és mégis élő
Az a nehéz, hogy én most pont ugyanannyit éltem itt, Magyarországon, mint amennyit otthon. Nagyon érdekes >
A diákok küldetése Vučić megbuktatása
Ha a Szerb Haladó Párt csalásokkal és erőszakkal hatalmon maradna, az teljessé tenné Szerbia autoriter pályáját, >
Most ki lesz az oka?
Ki fog győzni, és ki lesz ennek az oka? Mit lehet tudni. Végső fokon ki elég >
A VMSZ haladó képviselője
Kovács Elvirának, Fremond Árpádnak, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének és Demo Beriša ügyvezető kisebbségügyi miniszternek egyebek >
Nehéz függetlennek lenni Vučićtyal szemben. Nehezebb, mint Koszovóval szemben
Ők talán tudják, hogy ez nincs így. Talán van tervük arra, hogyan védjék meg a koszovói >
Lehetséges-e ezt befejezni szép, tiszta fehérkesztyűs kézzel?
Nem számolnak azzal a tömeges számonkérő indulattal, amellyel Budapesten szembesültem. Nem lebecsülendő a veszély, hogy az >
OLVASÁS MAGUNKBA ÉS MAGUNKNAK: Az a rettenetes és idegen part
Ragyogó stílusban, amely kompromisszumot nem ismerve kérdez rá mind a személyes helyzetre, mind a hovatartozás sokkal >