2019. november 14. csütörtök
Ma Aliz, Vanda, Huba, Klementina névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk

A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >

Tovább

Kínai fogamzásgátló

Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >

Tovább

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

Rendőrségi jegyzőkönyvekből

Szebenitől. Egyszóval hiteles. >

Tovább

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

A legjobb motor a világon

István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

A zsemle ára

Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >

Tovább

Beatles (összes)

Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >

Tovább

A legszebb női arc

Niki fedezte fel. >

Tovább

Kirándulás Oroszországba

Leninizmus a moszkvai utcákon

Miroslav Krleža
Miroslav Krleža
Kirándulás Oroszországba
CCCP (utico fotója)

Tolsztoj írja Moszkváról, hogy minden orosz ember érzi a város anyai jelentését, s még a külföldiek is, akik nem tudják, hogy Moszkva az „orosz anyácska”, megérzik a város női jellegét. Tolsztoj szerint Napóleon is érezte Moszkva nőiességét: „Cette ville asiatique aux innomrables églises. Moscou le sainte! La voilà donc enfin, cette fameuse ville! Il était temps!” [1]

Miután 1812. szeptember 2-án, reggel tíz órakor megszemlélte Moszkvát a távolból, magához intette a fordítóját, Lelorme d’ Ideville-t, és azt mondta neki: „Une ville oceupée par l’ennemi ressemble à une fille qui a perdu son honneur!” [2] Aztán a kíséretéhez fordult, és megparancsolta, hogy vezessék elébe a bojárokat: „Qu’on m’amène les boyards!” [3]

Két teljes óra elmúlt, mióta Bonaparte kiadta a parancsot, a bojárok azonban sehol. A bojárok elmenekültek a városból, melyet optikai csalódás következtében Bonaparte „megbecstelenített lánynak” látott, voltaképpen azonban akna volt az, mely porrá és hamuvá fogja változtatni a karrierjét.

Minden polgár, minden nyugati utas, aki ma megérkezik Moszkvába, várja a bojárokat, a bojárok azonban elmenekültek a városból, se hírük, se hamvuk. És miközben Moszkva ma, a nyugat-európai optikai csalódásnak köszönhetően, „megbecstelenített lánynak” látszik (a kommunárdok szerint), mint Bonaparte esetében, voltaképpen most is akna, melynek mennydörgése még emberöltőkön át visszhangozni fog.

Semmi nőies nincs már ebben a városban, mely zászlóival s jelszavaival a kortárs európai és nemzetközi politikai aktivizmus szintézisét szimbolizálja a világháború romjain, mely 1914-ben alapjaiban megrázta a polgári civilizációt.

Moszkva ma a leninizmus kovácsműhelye, melyet számtalan dekoratív eszközzel leninizáltak. A vasútállomások csarnokaiban Lenin-szobrok állnak, s az utas, amint orosz földre lép, azonnal Leninnel találkozik számtalan variációban. Lenin dinamikus pózban, mint tiszta feszültség és kirobbanó temperamentum, mint zászlóvivő és a vihar hírnöke, mint tengernagy a hajóorrban, mint a minden szavának engedelmeskedő, hipnotizált tömeg vezére; ott bőségszaruból szór aranyesőt az ipar megújulására, itt vörös bársonyba ágyazott érméről szemlél minket a tar tatár fejéből a két ravasz, sötét szeme s az érzéki alsó ajka. Úgy jelenik meg a kirakatokban, a plakátokon és a zászlókon, a mozivásznakon és a reklámokban, a villamosokon és a templomfalakon, a paloták homlokzatán, mint a mai Moszkva korifeusa, mint a moszkvai politikai propedeutika prédikátora, mint hős vezér, akiről Nyugaton azt írják, hogy meg akarja alkotni Moszkvából a „Harmadik és Utolsó Rómát”.

Lenin a moszkvai falak gránit alapköve, Lenin ott röpköd a homlokzatok fölötti timpanonokon, a moszkvai házak Lenin-idézetekkel vannak teletűzdelve, mint a dzsámik a Koránnal. Sört iszol egy étteremben, véletlenül a söralátétre téved a tekinteted, melyen Lenin tézise olvasható a gyarmati kérdésről: Ma a földgolyó öthatoda a tőke rabszolgája! Az világ egyetlen szabad hatoda a Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság.

Kószálsz az utcákon, s az egyik sokemeletes lakóépületen megpillantod, ékes ószláv cirill betűkkel betonba vésve: A forradalom vihara letör minden ellenséget.

A Szűzanya templomán, ahol Šulek és Gaj fohászkodtak az Úrhoz, s ahol Rački esperes ámuldozott az orosz nép vallásosságán, Marx tézise díszeleg Lenin parafrázisában: A vallás a nép ópiuma.

A jelszó, mellyel Marx megsemmisítette a metafizikai narkózis minden báját, az Ateista című folyóirat szlogenjévé vált. Ezt a folyóiratot a Szovjet Ateista Szövetség adja ki, s ezer meg ezer példányban hordják szét a nagy teherautók Moszkva-szerte, ponyvájukon ugyanezzel a jelszóval.

Megállsz a városközpontban, tekinteted megpihen egy domborművön, melyen dühödt oroszlán bőg: Minden nagy eszme pánikot szül, mely akár az oroszlánüvöltés. Az egyik kőről gigantikus ököl fenyeget ormótlan erejével, alatta a fölirat: Ha igazad van, vágj oda, a vörös vásznon pedig, mely tarka kínai reklámszalag gyanánt lobog az út fölött, ez áll: Iljics mondta: ne feledkezettek meg a gyerekekről, egy másik plakát pedig a cselédlányoknak magyarázza Lenint: a ti kezetekben van Oroszország sorsa.

Vlagyimir Iljicset nézheted a cukrászdákban csokoládéból vagy krémből formázva, a tortákról meg a süteményekről az ő műveiből vett idézeteket nyalhatod. A virágüzletekben az ő arcmásában gyönyörködhetsz piros meg fehér virágokból komponálva, a könyvesboltokban őt látod a fedőlapokon, a bazárban ő a játékszer. A gyerekek puzzle-jéből Lenin élete áll össze, gimnazista napjaitól, amikor fölakasztották a fivérét, a történelmi jelentőségű forradalmi tömeggyűlésekig a moszkvai Tyeatralnaja téren. A trafikokban és a filatelista boltocskákban őt láthatod bélyegekből összeragasztva, őt nézegetheted a bankok kalendáriumain, a kávéházak itallapján és az üzletekben, amint fölemelt ököllel fenyegeti a tőkét, vagy áttekinthetetlen tömegnek szónokol az államkapitalizmusról meg a NEP-ről. A textilboltokban az ő alakját komponálták meg tarka ruhaanyagokból, az éttermekben ő a vignetta a korsón, a borbélynál ő a medaillon levágott hajakból csirizelve. Összetákolták Lenint patkókból és csavarokból, megformázták viaszból és zsírból, ő a képeslap és a váltó, a reklám és a pártprogram. Vele kezdődnek a vezércikkek, vele nyitják meg a politikai gyűléseket s az előadásokat, s ha megnézel egy színielőadást, a kísérőd nem arról a bizonyos színházról vagy annak a bizonyos színháznak a színészeiről fog mesélni neked, hogy művészileg mennyire jelentős művészek ők moszkvai vagy orosz viszonylatban, hanem arról, hogy onnét, arról a színpadról egyszer Lenin is beszélt. Itt kocsikázott egyszer végig az utcán, itt állt azon a történelmi napon, amikor föllépett Kolcsak, ott feküdt betegen, amott látták utoljára…

Lenin meghalt, a leninizmus él, ezt olvasod egész nap százszor meg százszor a villamosmegállókban, ez lobog a vörös zászlókról, ez világít éjszaka a homlokzatokról és a tetőkről. A kirakatokban, az urbanizált városközpontban és a külvárosokban, ahol sárga bérkaszárnyák sorakoznak és tehenek sétálnak az utcán, Lenin trónol a szappan meg a pacsuli, a pótkávé meg a fehér cukorsüvegek közt. Fehér gipsz mellszobrát vörös celofánba burkolt lámpa világítja meg a márványlapú kirakatban a sonkák és a kolbászok közt, amott aranyhajú gyermek formájában árulják a kegyszerboltban a szentek csontjai és az ikonok között. Lenin ma háromszínű olajnyomat arany rámában, mely részletfizetésre is megvásárolható, ott függ a kabinetekben és a házastársi ágyak fölött, Lenin ma áttetsző vízjegy a szerelmeslevélen és doktori disszertációk témája. Lenin-mauzóleum ma az alabástrom tintatartó vagy a faragott diófa láda, a levélszelence vagy a cigarettásdoboz; ő a váza vagy bögre alakú szuvenír, ő van a tányérokra, a hamutálakra, a kefékre, a zsebórákra gravírozva, ő díszeleg az étlapokon, a transzparenseken, az agitációs plakátokon.

Moszkva szívében van egy nagy épület, a Lenin Intézet, melyben szakemberek légiója tanulmányozza Lenin személyiségét, a könyveket, amelyeket olvasott, a leveleket, amelyeket írt, az embereket, akiket ismert. Külön Lenin Közlöny jelenik meg, kinyomtatják a legapróbb reá, a Moszkva fölött legendaként lebegő fantomra vonatkozó emlékezést is. Temetése történelmi esemény volt, nemzetközi méretekben, s az, hogy Pityert ma az ő nevén szólítják, hogy Moszkvától Kijevig nincs egyetlen város sem, melynek ne lenne Lenin utcája vagy Lenin tere, hogy a gyerekeket ma Leninnek nevezik, amiként a francia gyerekeket hívták Napóleonnak hajdanán, mindez annak jele, hogy a lavina, melynek neve Iljics, még mindig dagad és dagad. Iljics itt járt, Iljics azt mondta, Iljics azt írta…

Iljics tehát nem csupán egy festmény a rendőrhivatalokban, nem csak lírai versek mottója vagy gramofonhang! Ő nemcsak katonai zászló vagy hangos, ám annál ostobább banketteken, nagy ivászat közepette mondott pohárköszöntő. Lenin valóban mély gyökereket eresztett az orosz ember tudatába, s alakja az orosz élet napról napra hatásosabb varázsformulájává válik. Az orosz emberek sok szenvedések keresztülmentek a leninizmus árnyékában, túlélték az imperialista intervenciók és a polgárháború véres korszakát, de bármily sok keserű, negatív tapasztalat halmozódott is fel a leninizmus fogalma alatt, melyek a fanyar, az ember iránt csöppet sem készséges valósággal való birkózás során gyűltek fel, Lenin neve mindennek ellenére mégis melegen, békésen és már-már halkan cseng. Ez nem szentimentális lírai csönd, ez az a katarzis, amikor a nemzedékek feje fölött átszellemül a tragédia magasabb értelme.

– Ah, igen, igen, Iljics, ő aztán ember volt a talpán… igen, igen, ő, Iljics, hát ő zseniális ember volt… ha nem vitte volna el oly korán a halál…

Mindenféle káromkodásokat hallani. A kortársak szemében a forradalom kicsi és nagy statisztái igen gyakran nevetséges színben tűnnek fel és keserű tréfák kerengnek a Kreml minden személyiségéről, de ha Iljicsről van szó, akkor érezni a spontán, egyszerű és őszinte távolságtartást. Lenin mester és rabbi, a kezdet jelképes betűje és a világosság a sötétségben. Ő az az Iljics, aki annak idején így szólt tanítványaihoz: „Mondom néktek, a pokol kapui sem vesznek rajtam diadalmat…”

A leninizmus ma az egész földgolyót beborította, akár egy kísértetiesen óriási kontinens árnyéka, mely a Kaukázustól Alaszkáig, Vlagyivosztoktól és Mongóliától a Baltikumig terjed, a leninizmus kohója pedig, orosz és nemzetközi viszonylatban is Moszkva. Itt nyomtatják Lenin Összes Műveit huszonhat kötetben, és Moszkvából millió és millió példányban szórják szét ezeket a könyveket szerte a világon minden lehető nyelven, akár a szentírást. A volt moszkvai cári Tiszti Kaszinó ma gigantikus kereskedőház, mely a maga hat emeletével úgy zúg, mint a méhkas, a gépírókisasszonyok verik az írógépeket, a kliensek és az alkalmazottak, akik Lenin Opusát terjesztik, hangosan lármáznak. Pár száz terjesztő napi nyolc órában rakodja a sárga papírba csomagolt Összes Műveket, amelyek liftekkel utaznak, teherautókra rakják fel őket és széthordják a világ minden részébe, Sanghajtól a Tűzföldig.

A kitaj-gorodi moszkvai Cityben, a Varvarka utcán van néhány palota, melyben nagykereskedelmi részlegek foglalkoznak a legújabb iparággal: az „Уголок Ленин”-nel. Minden orosz iskolának, minden állami vállalatnak, minden pártsejtnek és katonai egységnek, minden analfabéta-kruzsoknak, minden szakmai egyesületnek megvan a maga „Уголок Ленин”-je. A szoba sarkában életképek lógnak a falon, természetesen Lenin életéből, grafikák, amelyek az össz-orosz villamosítás tervrajzát, a szovjet seregek történelmi győzelmét, kokszolóműveket, magas kohókat, vízierőműveket és zászlókat ábrázolnak; ki vannak állítva Lenin könyvei, kéziratainak másolatai, halotti maszkjának lenyomata, gramofonon meg lehet hallgatni a beszédeit, dokumentumok tárják fel Lenin életét legzsengébb gyerekkorától a Vörös téren történt apoteózisáig. Mindezt az anyagot nagy mennyiségben dobják piacra, nem meglepő, hogy a Lenin-fenomén iparosított kultusza lépten-nyomon szembeötlik a moszkvai utcákon, és leuralja a fővárost, akárcsak számtalan más várost egész Oroszországban.

Moszkva központja ma a Lenin-mauzóleum. A Vörös téren, a Kreml falánál, Szenatszkaja bástyatorony előtt áll a mauzóleum modellje, mely Alekszej Suszev építész tervei alapján készült. Asszír piramis mint az örökkévalóság szinonimája, rajta a felirat verzállal, öt egyszerű betű: ЛЕНИН. А modell fából készült, de bronzba öntve képzelték el, mely maradandóbb a költői szónál.

A mauzóleum e modellje előtt naponta összegyűlnek a zarándokok, hogy tiszteletüket tegyék a megboldogultnak. Itt álldogál a szibériai aranyásó és a medvevadász, a sárga bőrű kínai kuli, a muzsik a tulai kormányzóságból, az asztmás holland kispolgár vagy a vesztfáliai diák. Asszonyok és gyerekek, öregemberek és katonák, koldusok és szerpapok díszsüveggel a fejükön, hosszú, nedves szakállal, mind-mind álldogálnak a hóesésben vagy a szélben, és várják, hogy bejussanak és fejet hajtsanak annak az embernek az árnyéka előtt, aki hitt az emberi értelem győzelmében. 1924. január huszonegyedike óta nap mint nap tömegek vonulnak el némán az üvegkoporsóba helyezett, bebalzsamozott test előtt.

Napóleon szarkofágja Párizsban az Invalidusok Dómjának kupolája alatt, a Wagramtól Moszkváig terjedő győzelmek zászlóival és trófeáival, építészetileg ünnepélyesen hat és császárian patetikus, amilyen patetikusak voltak a bonapartista napok, amikor a Tuileirákon Európa sorsát szabták. Bonaparte szarkofágja olyan rafináltan van elhelyezve, hogy mindenki, aki látni akarja, kénytelen fejet hajtani a tábornok előtt, aki fölszámolta a forradalmat, és akitől Beethoven visszavonta az Eroicát ajánlását, mert felbosszantotta ez a cezaromániás komédiás.

Lenin, sárgán, bebalzsamozva, üvegkoporsóban, vörös kecskeszakállal, közönséges orosz proletár rubaskában, összeszorított ököllel és bujkáló ironikus mosollyal a szája szögletében, ez a viasz Lenin, aki moccanatlanul halott és teljes pascali magányban honol, a legbanálisabb rózsaszín félhomályban egyrészt durván barbárnak tetszik, akár egy panoptikumfigura, másrészt ez a viaszbaba, melyet a titokzatos Kelet mágiája világít meg,  az orosz, ázsiai misztérium igazából érthetetlen, rejtélyes hangján beszél – ez a misztérium füstöl a kormos és nedves moszkvai templomokban, és a huszadik század materialistái számára alig-alig érthető. Alszik Lenin a koporsó áttetsző üveglapja alatt, tőle jobbra és balra egy-egy vörösgárdista őrködik, a csupasz kés bíbor visszfénye villog a lovagi, éles szablyán, amiként baljósan csillogtak annak a halotti őrségnek a késein is a visszfények, mely viaszbábu-szerűn megdermedt az isteni sírnál Nagypéntekről Nagyszombatra virradóra.

A fa mauzóleumban, négy méterre a föld alatt, ahol a langyos hőmérsékleten hangtalanul vonulnak fedetlen fővel az emberek a vörös szőnyegen, csöndben, elfogódottan a síron túli félelemtől, egy tetem sárga, dohos koponyájára szegezett tekintettel, melynek orrlyukait a halál lehelete rezegteti, ebben a fa mauzóleumban csoda történik. Odalent egy ember továbbra is szívósan és csökönyösen agitál a pártja érdekében, a távolból, a másik, ismeretlen partról, hiszen a tetemével van csak köztünk, voltaképpen azonban elutazott és árnyék csupán, de olyan árnyék, mely dacolva az istenekkel jelszóként él tovább, hirdetvén, hogy csak az egységes proletariátus mentheti meg a világot az újabb katasztrófáktól.

Az összes perzsák és indiaiak, közép-afrikai és dél-amerikai fekete bőrű emberek, akik elmentek az összeszorított öklű viaszkos test előtt, magukkal vitték a Fehér Embernél tett posztumusz audiencia kitörölhetetlen pecsétjét. Ez a Fehér Ember huszonöt éven át nem unta meg írni és mondani, hogy a gyarmatok kérdése az európai munkásosztály számára ugyanolyan lényegbevágó, mint nyolcórás munkaidő vagy a társadalombiztosítás kérdése. Bonaparte az Invalidusok Dómjában császárként fekszik, aki előtt az udvari ceremónia előírásai szerint kell fejet hajtani, miközben Lenin Moszkva közepette ugyanúgy agitál, ahogy azt életében tette, amikor a város terei visszhangozták a hangját, és ezrek meg ezrek füleltek a szavaira, akárha vihar süvöltött volna.

Lenin mauzóleuma ma Moszkva központja, s amiként régen megkérdezték tőled a moszkvaiak, hogy megnézted-e a Nagy Iván harangtornyot meg a Vaszilij Blazsennij-székesegyházat, úgy teszik fel ma a kérdést: hát Iljicsnél jártál-e már?

Amikor ünnepi megvilágítás van, Lenin neve ragyog minden épületről és minden gyárkéményről; a kirakatokban, magánházakban, az albumokban és az emlékkönyvekben fényképeinek és portréinak megszámlálhatatlan mennyisége virít. Leninről monográfiák szólnak, Lenin biedermeier árnykép, futurista rajz, ő függ a színházi foyer-ban, a Louis-Quinze-szalonokban és a vonatok hálófülkéiben. A hajdani Angol Klubban (melyet oly jól ismerünk a Háború és békéből), azaz a mai Forradalmi Múzeumban Lenin az orosz tömegek élén menetel. Az orosz tömegek már Pugacsovban és Sztenyka Razinban megérezték önmaguk és saját akaratuk mását, és Pugacsovval meg Sztenyka Razinnal már rég a saját kezükbe szerették volna venni sorsukat. Pugacsov és Sztenyka Razin átgázoltak a Volgán, ezer meg ezer sorsnak parancsoltak, s páni félelem gyanánt egész városok lángra lobbantásával jelezték előre a pirkadatot, amely akkor még nem jöhetett el. Sztenyka előtt is reszkettek a Carszkoje Szelo-i bojárok, amikor ezek a legendás muzsikok lángoló útjelzőket gyújtottak az orosz horizonton -- ámde Lenin mint fókusz köré sereglettek az Angol Klub összes termei, melyekben nemrég még az udvaroncok nevetése visszhangzott és tábornoki egyenruhák ragyogtak a cári gálán.

Lenin nem csupán történelmi anekdota az olvasókönyvekben, ő átokszó mindazoknak a sápadt alakoknak a lelkében, akik ma vízbefúltak és hajótöröttek gyanánt bolyongnak a moszkvai utcákon, átkozván a proletár győzelem napját és óráját. Az utcákon Lenint mandzsettagomb és szolgálólányoknak való kitűző formájában árulják; ő a párt vörös csillaga a munkásing gomblyukában, az olcsó fogpaszta, a fémfeldolgozó trösztök gépeinek reklámarca, a mozdonyok neve vagy a frissen lakkozott piros elektromos villamos. Rengetegen nyüzsögnek Moszkva utcáin apró, fehér kaucsuk-rozettákat árulva, melynek foglalatában Lenin arcképe látható; házalók, hosszú szakállú, piszkos kaftánba bújt kalandorok kínálgatják Lenint olcsó üvegpoharakon, virágvázákon, gipsz domborműveken, kávéscsészéken és szipkákon. Ha ma Moszkvába érkezik egy külföldi, az első és legkülönösebb benyomása az, hogy az egész dinamikus, tömegeket mozgató város egy irreális árnyék pecsétjét hordozza, mely az ember halála után szimbolikus formában jelenik meg, úgy, mint Krisztus és Mohamed. Lenin beszél a villamoskocsikról, a márvány emléktáblákról, a nagy, reprezentatív moszkvai paloták homlokzatáról, a Kreml falairól, Lenin néz a kirakatokból, ő lobog a zászlókon, ő unatkozik ágyad fölött az üres hotelszobában, ő a lámpás és az útjelző, a mindennapi beszélgetés, az újságcikk és az államhatalom.

(1925)


[1] Ez az ázsiai város tele van számtalan templommal, a szent Moszkva! Íme, végre itt van ez a híres város! Végső ideje volt!

[2] Az ellenség által meghódított város olyan, mint a megbecstelenített lány.

[3] Vezessétek elém a bojárokat!

***

Fordította: Radics Viktória

2013. december 7.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

Pár méterre az ígéret földjétől

Egyesek már három éve úton vannak. De mindent elvesztenek: nemcsak a családjukat és a javaikat, hanem >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

„Magyarország »hihetetlenül goromba« jelöltje a bizottságba”

Ezzel a címmel közölte a Politico amerikai portál európai kiadása Lili Bayer cikkét Várhelyi Olivérről. A >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Magyarország immár nem demokrácia

Erre persze jöhet a másik oldal azzal, hogy Karácsony Gergely lett a budapesti főpolgármester. Ám Isztanbult >

Tovább

A halottak nem válaszolhatnak

Schmidt Mária egy államilag finanszírozott rendezvénysorozat kormánybiztosaként ismét azt teszi, amit Orbán Viktor 30 évvel ezelőtt, >

Tovább

Erődemonstráció

A november 7-ére gondosan kitervelt és megrendezett káosz nem volt más, mint a felcsúti nemzetvezető erődemonstrációja, >

Tovább