Ma Andrea, Ilma, Apolló, Aladár névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Via Kelebia
Fercsi és Miska
Miközben a márványlapra terítette az összehajtogatott kartondobozokat, Tozo azzal hozakodott elő, hogy Belgrádban sokkal jobb hajléktalannak lenni, mert a rendőr cigarettával is megkínálja a szegény otthontalant. Újvidéken viszont bármennyire is húzza össze magát az aluljáróban, belebotlanak.
Morel Fercsi felmordult.
– Akkor miért nem mész Belgrádba?
– Azért, mert itt többet dobnak a sajkacsámba, amikor elpanaszolom, hogy szegény szerencsétlen koszovói szerb menekült vagyok. A belgrádiak a fogukhoz verik a garast, amióta a hajléktalanok koldusszegény szerb menekültnek adják ki magukat.
Fercsi némi irigységgel meresztgette a szemét Tozo sajkacsájára, amit hideg éjszakákon gyakran a fejére húzott. Aztán az egyik kukában ő is rábukkant egyre. Kirakta maga elé, s felírta egy kartonlapra, hogy nincstelen koszovói szerb menekült. Ennek köszönve csakugyan több pénz kapart össze, amivel kiváltotta Tozo haragját.
– Miért nem távozol Budapestre? Egy igazi világvárosba. Ha én magyar lennék, mondta, biztosan Budapesten tanyáznék.
Ettől a kezdve egyre gyakrabban az orra alá dörgölték, hogy távozzon.
Fercsi megelégelte a dolgot, és szimatolni kezdett, hogyan juthatna el Budapestre. Kiváltotta az útlevelet, majd egy kamionsofőrrel elvitette magát Szabadkáig, ahol a megfelelő papírok ellenében beutazási vízumot kapott.
Egy hét múlva egy görög teherautós jóvoltából Budapesten volt. A görög alak tudott valamicskét magyarul, mert – mint mondta – rendszeresen szállít oda egyet s mást. Most éppen a Keleti pályaudvaron akad némi dolga. S tényleg, a kamion rejtett zugából jó pár zsák cigaretta került elő, amit közös erővel cipeltek fel üzletfele barátjának a lakásába.
– Te meg mit keresel itt? – kérdezte tőle az ismeretlen.
– Hajléktalan vagyok – válaszolta Fercsi.
Az illető megmutatta neki a közeli CBA áruházat, ahol papírdobozokat szerezhet. Fercsi gondosan szétteregette a papírdobozokat, a sporttáskájából meleg pokrócot vett elő, és kényelmesen elhelyezkedett az aluljáróban.
Egy idő múlva a szomszéd megszólította.
– Hát, te meg ki vagy? Még soha sem láttalak.
Fercsi elmondta, hogy Újvidékről jött.
– Az meg hol van? – faggatta a szomszéd.
– Szerbiában – válaszolta Fercsi.
– Még csak ez hiányzott – káromkodta el magát az alak. – Már így is tele van a ház románnal, most meg jönnek a szerbek is.
Fercsi feszengett, kínosan érezte magát. Csak reggel könnyebbült meg, amikor észrevette, hogy a szomszédja romára hasonlít. Újvidéken mindig jól kijött velük, talán most is így lesz, gondolta. Esténként szóba akart vele elegyedni, de az alaknak nem volt kedve társalogni. Barátságuk tulajdonképpen Fercsi igazoltatásával kezdődött. A rendőr ugyanis a fejét csóválva közölte vele, hogy legjobb lesz, ha hazamegy. Van itt már elég magyar hajléktalan, nem kell még egy szerb is.
A történtek után Miskában váratlanul felébredt a szolidaritás. Szólíthatsz Miskának, vetette oda neki, és a fejére húzta a takarót.
– Tudod, Miska – töprengett Fercsi egyik este –, mégis úgy döntöttem, hogy hazamegyek.
– Maradj csak, nem hagyunk cserben, szaktárs – bátorította Miska.
A barátságos hangtól felbátorodva Fercsi előhozakodott a tervével. Menjenek együtt az Adriára, javasolta, mert az újvidéki kollegáktól hallotta, hogy télen az Adrián a legjobb.
Kezet rá testvér, mondta Miska, és kiváltotta az útlevelét. A kamionosoknak hála két nap múlva megérkeztek Dubrovnikba, ahol a helybeli hajléktalanok rögvest arról faggatták őket, honnan jöttek.
Miska diadalmasan előrántotta magyar útlevelét.
EU-polgár, bólintottak elismerően, és helyet csináltak nekik az elhagyatott tengerparti jachtkikötő műhelyében.
A dicsőségből Fercsinek is kijutott.
Milyen jó soruk van ezeknek a pacákoknak, Párizsban is lehetnek hajléktalanok, hallotta a kollégák sutyorgását.
Végtére is igaza volt Tozónak, súgta Miskának a vackát igazgatva, nincs jobb dolog a világon, mint magyarnak lenni.
Következő cikk: Megint a magyarellenesség: mit lépjen a Fidesz?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Megint szép lett
Kellett ez a néhány nap, hogy feldolgozzam azt, ami Magyarországon történt időszámításunk után 2026-ban. Nehéz pontos, >
Mit várok a Tisza kormánytól?
A kétharmados felhatalmazást, az erős mandátumot azért kapta a kormány a választóktól, hogy a szükséges jogi >
És most hogyan tovább?
Most ugyan a Fidesszel egy szörnyrendszer light bukott meg, de Magyar Péter kormánya nagyon megnehezítené saját >
Orbán korszaka egy szempillantás alatt véget ért, és Magyarország következő miniszterelnöke egy sietős ember
Pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének hivatalából magas szintű delegáció érkezett Budapestre informális >
Csapdahelyzet a VMSZ számára
Ezek a kizárólagos mondatok az egész vajdasági magyar közösség üzenetét tolmácsolták és szembeállították a határon túli >
VMDK: Stop a politikai erőszaknak!
A megfélemlítés eszközei nem válhatnak a politikai küzdelem részévé! Követeljük a rendőrségtől és az illetékes hatóságoktól >
Végre
Megtörtént a felszabadulás, forradalom zajlik, a rendszer végre megváltozhat. Magyar Péter történelmi érdeme, hogy elindította a >
Végre
Megtörtént a felszabadulás, forradalom zajlik, a rendszer végre megváltozhat. Magyar Péter történelmi érdeme, hogy elindította a >
Radics Viktória: Pásztor és társai a csatlósok közé tartoznak, tehát cinkosok és bűnrészesek
Magyar Péter karakán, szavatartó politikusnak látszik, aki nem legyint elnézően a Fidesz bandavezéreinek és csatlósainak bűneire >
A VMSZ POLITIKAI ÉS ERKÖLCSI BUKÁSA
Pásztor Bálintnak és politikai körének vállalnia kellene a felelősséget, és távoznia a közéletből. Ha ezt nem >
A VMDK azt üzente Magyar Péternek, hogy ne melengesse keblén a viperát!
Felháborító, hogy azok beszélnek partnerségről, akik az utolsó pillanatig kétes körülmények között gyűjtötték a levélszavazatokat a >
Önök legnagyobb bűne, hogy minderről a vajdasági magyarság egy jelentős része még csak nem is hallott!
Az az igazság, hogy Önök morálisan olyan mélyre süllyesztették ezt a társadalmat, hogy évtizedekbe telik majd >

