Ma Szervác, Imola, Imelda névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Desiré Central Station 2016
Szabadka 2016 nov. 13. – 20.
Mi is lehetünk színház! Lépjünk a deszkákra! Isteni ez a Desiré, mert megmutatja, hogy a teátrum a miénk is lehet, hiszen eleve itt lapul mindannyiunkban! Rokay Károly Rex:
Nemzetközi regionális színházi fesztivál, melynek a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház ad otthont. Fesztivál amely zsűri, zsűrizés, díjak meg különdíjak, valamint rangsorolás nélkül - pusztán a színház művelése élvezete és öröme céljából- ad betekintést Európa ezen részének színházi produktumaiba. Nincs versengés, és nincs is rá igény, hiszen a Desiré nyolcadik éve van meg ezen dolgok nélkül! – és köszöni jól van! Toplisták híján és hátsó gondolatok nélkül - őszintébben hódolhatunk a színházba járás örömének.
Fesztivál, igazi fesztivál - azaz ÜNNEP! A teátrum ünnepe és ünneplése.
Szerencsések vagyunk. Szabadkán létezik a Kosztolányi Dezső nevét viselő színház, amelynek tagjai szívügyüknek tartják a névadó költőóriás becenevét viselő fesztivál istápolását, lebonyolítását, amelynek műsora magán viseli a teátrum igazgatójának: Urbán Andrásnak a védjegyét.
ADU ÁSZ KEZDETNEK
Az első bemutatott darab a Zombori Népszínház „Gogoland” című előadása volt, amelyet Herceg János művei felhasználásával Urbán András rendezett. A darab vicces és cseppet sem vicces bohócai fájón őszinte és nyílt képet adnak a körülöttünk lévő már-már tragikus, fonákjára fordult társadalmi közegről, amelybe kénytelen-kelletlen belesimulunk miközben folyamatosan elhessegetjük az egyetlen pontosan ráillő szót: a diktatúrát. Magával sodró, de ugyanakkor alapvető egzisztenciális kérdéseket és gondolatokat indító – vekkeróra módjára kegyetlen kételyeket ébresztő bevezetése a fesztiválnak! Mi lesz itt még?!
VEKKER UTÁN - RIDEG VALÓSÁG
Az első nap második előadott darabját a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza Forte Társulata követte el, véve a bátorságot, hogy a Gogoland korszerű színházi nyelvezetű és hibátlanul előadott darab közönségét egy meg nem nevezhető korba repítő időgépbe tuszkolja és egy számos téren gyengélkedő darabbal rukkoljon elő, amely Tar Sándor és Keresztury Tibor:” A te országod”-ja.
Némileg bosszantó, hogy a szappanoperákénál alig mélyebb, szinte Szilvási Lajos szocreál világát idéző; a megcélzott problémakört sekélyesen boncolgatni próbáló darabocskával érkezett a patinás Trafó. Az alkoholizmus pusztító hatása a társadalomban és családban sajnálatos módon szinte mindenki által többé-kevésbé ismert. Újat, hatásosat ez a darab képtelen elénk tárni. Nem zavar a szegény-színházra utaló visszafogott díszlet (Mocsár Zsófia) és kelléktár, mert nem az a jó előadás alapja; ám irritál, hogy a lefolyócsövekből összeállított díszletelemekre illegő-billegő színészek ügyetlenkednek fel majd azokról le; a nézőnek nem azon kellene izgulnia vajon sikerül-e az amúgy értelmetlen mutatvány! Ha nem megy – hát kihúzom a darabból vagy másra osztom a szerepet… Horváth Csaba rendező ezt nem tette meg.
IGEN! A SZÍNHÁZAT SZERETJÜK
mert léteznek olyan előadások mint a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház „Koldusoperája”, amelyet a belgrádi színházi világ egyik rendezői fenegyereke, Kokan Mladenović rendezett Góli Kornélia dramaturg hathatós közreműködésével minek folytán Irena Popović nagyszerű zeneszerzői munkájával meg az összes többi társalkotó tökéletes munkájával ötvözve sikerült John Gay színdarabjából egy fergeteges tempójú, egyedülállóan szellemes, szeretni való előadást kreálni. A hibátlan színészi teljesítményen túl külön figyelemre méltó Tatjana Radišić jelmeztervező szellemes, ám csodálatosan funkcionáló munkája. A második napon tehát ezerrel tért vissza a tudat, hogy a továbbiakban sok jó élmény következik a Desirén…
LASSAN, DE BIZTOSAN
Ezen tényt megerősítette másnap a szegedi Metanoia Artopedia társulat „Én tökéletes vagyok” című darabja Perovics Zoltán rendezésében, amelynek kisiklott értékrendszerű világát Friedrich Nietzsche és Hamvas Béla szellemi hagyatékának felhasználásával ábrázol a társulat. A nyugodt tempó ellenére sorra érik a közönséget a már ismert gondolati frázisok és a rádöbbenés, hogy lám mások is hasonló módon éreznek. Nem csak a szuper expressz ér célba, nem csak a dübörgő hangorkán a hatásos! Lassú víz partot mos. Biztosan. Végérvényesen. Így talál célba ez a szegedi darab is! Intim nyugalmával és kiegyensúlyozott tempójával hagy gondolkodóba esni. Igazi gyöngyszem!
SZERETNI VALÓK
Az újvidéki Szerb Nemzeti Színház Balett együttesésének Új Táncfórum csapata vitte színre „Balerínák” című darabját, amelyben nyolc táncosnő közösen tesz az apró részletekre is kiterjedő vallomást munkájáról, sorsáról és művészetéről. Teszik ezt olyan nyíltan és emberileg kitárulkozón, hogy a néző akár kukkolónak is érezheti magát, hiszen oly dolgok, tények és „titkok” tárulnak fel, amelyek egy részéről azt hihetné csak legenda, netán túlzó megsejtés a táncosnők világáról. A megszólaló táncosnők csakhamar láttatják, hogy a balerina élete túlcsordulásig telített rendkívül kemény munkával és a hivatás iránti alázattal. Bensőséges vallomások láttatják, hogy fizikailag is roppant nehéz könnyednek, kecsesnek lenni. Az egész darabot belengi az őszinteség , ezért egyetlen pillanatig sem merül fel a gyanú, hogy az előadás célja a sajnálat kiváltása. Őszintén szerethető lesz egyszerre az összes balerina akkor is, ha a néző egyetlen balett előadást sem látott korábban. Tudom, hogy a lányok a darabban láttatottaknál sokkal drasztikusabb dolgokat is feltárhatnának hivatásukról… E helyett a hölgyek ráébresztenek, hogy az ő művészetük érzékelhető része mögött valójában milyen sok fegyelem és áldozat rejlik. Cserébe lenézés és becsmérés érkezik a szélesebb társadalmi közegből. Megértjük, hogy gyermekkorukban teszik életüket Thália oltára elé és a sok munka, az előforduló sérülések dacára is táncolnak, mert „Táncolni jó” és „a boldog ember táncol.” Ez pedig az összes színpadi megnyilvánulás és művészet mozgatórugója. A lányok kifinomult eszközökkel és kitárulkozásukkal nem sajnálatot kérnek az életet jelentő deszkákon megjelenő összes másművésznek – csupán méltányolást. Úgy legyen!
TRAFÓ MÁSODSZOR
A Desiré vegyes anyanyelvű közönsége a negyedik fesztiváli nap második előadásaként Frenák Pál „Lutte” című darabját láthatta annak bizonyosságául, hogy a Trafó tekintélye nem véletlen. A Lutte tökéletes hang és fénytechnikával meg hibátlanul működő műszaki megoldásokkal támogatott flottul színre vitt koreográfát adott elő a napjában ismétlődő küzdelmekről, a mindenkit érintő mitologikus méretű harcokról. Küzdünk mert vagyunk - vagyunk mert küzdünk… Nincs menekvés!
RÁÉBREDÉS
A térségben huszonévvel ezelőtt történtek emléke az idők során valamelyest fakult, ám a szarajevói MESS Színpad Tyúk című előadása Selma Spahić rendezésében könyörtelenül ébreszt rá bennünket, hogy a háború és a háborús fenyegetettség oly mély sebet ejtett rajtunk, hogy azok akár közvetett irritálása is parázsló fájdalmat kelt. Mélyen és hosszú időre traumatizált közeg lettünk/vagyunk… és marad(t)unk… A spártai egyszerűséggel, minden különleges felhajtás nélkül, kegyetlen naturalizmussal láttatott darab elemi erővel hozza elő az elfeledettnek hitt valamikori érzéseket és félelmeket… A háborútól való iszonyodás forrása szó szerint karnyújtásnyira van tőlünk, mert a játékteret és a körülötte ülő nézőket csak egy masszívnak nem mondható léckerítés határolja el. Valójában a háború mocska és bűze sokkal közelebb van mint hinnénk. Ébren kell ügyelnünk e gyengécske kerítés megóvására!
REVELÁCIÓ
Erejével hatott Damir Avdić Mephistoja. A költő, zeneszerző, előadóművész a ljubljanai Maska társulatban vitte színre az általa sziporkázón átértelmezett Faustusi történetet. Avdić kivételes szövegkönyv íróként, rendezőként és színészként is kivételes rátermettségével tündökölt az ötödik nap második előadásán. Különösen elhatárolódva rockzenészi mivoltától, hiszen a darab teljesen mentes a dalaiban szüntelen kavargó szocio-politikai utalásoktól. Inkább sziporkázó és kifinomult humorral, iróniával meg érzéki jelzésekkel gazdagon megtűzdelt művet ad közre egyetlen pillanatnyi üresjárat nélkül. Szinte sokkoló hatással van, hogy a Ljubljanában létrejött darab két főszereplője különböző nyelven társalog: szlovénul és szerbül… Mindkettő mondja a magáét saját nyelvén. Egyiküket sem zavarja ez a körülmény. Szóvá sem teszik a dolgot, hiszen kiválóan értik egymást! Van remény ha ez újból így van/lesz. Nekem is volt valamikor sok olyan barátom, barátnőm akikkel így társalogtunk.
A Desiré közönsége pedig mindezt magyar illetve szerb nyelvű kivetített feliratozással láthatta, ami külön fűszere a rendezvénynek. Természetes dolog, hogy ezen a szemlén a nyelvi, politikai és földrajzi határok egyre kevésbé fontosak. A Kosztolányi Színházba a fesztivál idején kívül is rendszeresen járnak magyarul nem tudók. A feliratozás itt már természetes jelenség!
Mutasd meg mit tudsz! Bárhonnan is érkezel – a színház a fontos és nem hovatartozásod! Az idei Desiré egyik gyöngyszeme a Mephisto!
A VÁLASZ TALÁN BENNÜNK REJLIK
Bár a Desirén nincs rangsorolás (remélem nem is lesz! ---- Maradjon az a teátrum kristálytiszta ünnepe!) A színház-élmény- hullám csúcsán biztosan ott van a szarajevói MESS Színpad „What is Europe?” darabja.
Az Urbáni teátrum csodálatos gyöngyszeme , sőt az Urbán-Végel színház koronaékszere. Szókimondó, eleven húsba maró, szilaj – az érzékeinkkel és érzelmeinkkel kegyetlen nyíltsággal bánó képsor azonnal hat… és mint e sorok bizonyítják hosszú távon sem lesz közömbössé nézője. Az előadás hozza mindazt, amit mai világunkban a színháznak hoznia kell.
Ráébreszt, hogy a bennünk lappangó kérdések nem csak sajátjaink, hanem Európa e szegletében szinte univerzálisnak mondhatók. A kérdések nemet, nyelvet, vallást, politikai meggyőződést és minden mást figyelmen kívül hagyva, bármely, ezen a vidéken lakó európai fejében megszülethetnének - megszülethettek volna… Helyettünk Végel László öntötte szóba őket s Urbán András e szavakra építette fel a darabot.
Kell nekünk egyáltalán a hőn és talán elvakultan óhajtott Európa, amely abban éli ki hatalmi helyzetét, hogy például a disznótor évszázados és meglehetősen brutális rítusát pántlikával díszített selyempapírba csomagoltatja velünk? Ott, helyben láthatjuk, hogy a vágóállat a selyempapír ellenére sem megy önként és dalolva a kés alá… Nyilván álszemérem az egész és inkább maradjunk itt a seggünkön – Európa peremén. Jobb itt, mert amott, Európa kebelén állandó a baszogatás. Toxikus nedűvel táplál bennünket és meleget sem áraszt.
A What is Europe? másik témaköre a Yugo-nosztalgia amely belengi a jelenetsort. A tűzön-vízen át is nyugatra nyomuló vendégmunkások az itthoni jobb és szebb jövő reményében lesznek a nyugati európai országok gazdasági felemelkedésének hajtómotorjai és válnak hamar hithű, a német himnuszt éneklő „igazi” európaiakká, miközben burekról ábrándoznak, mert a vér nem válik vízzé… A komisz Európa igazi nigger rabszolgái… Elindulnak egy olyan országból, melyről senki sem tudta akkoriban sem hogyan és miért működik – de minden elvárással szemben működött! Világos, hogy erre a darab szerzőpárosa élénken emlékszik, ám nem esnek a ló túloldalára. A nosztalgia vonulat mentes minden érzelgősségtől és negédes ragacstól, inkább valamikori létezésünk máig meg nem oldott dilemmáit feszegeti és vágja arcunkba: „Lehet rajta tovább rágódni!”
A színdarabban csupa olyan egyén játszik akik meghallgatáson lettek a csapat tagjává és többüknek ez az első találkozása a színpaddal, ám ez, az előadás egyetlen pillanatában sem vehető észre. Mindannyiuk játéka, színészi és emberi jelenléte pazar tökéjjel működő gépezetté ötvözi ezt a csapatot.
Urbán András nem csak rendező ebben az esetben; valóságos színházcsináló, egy olyan katalizátor, amely a csodával határos mértékben varázsolja elő stúdiómunkával a lényegében kezdőkből álló csapatból a vérprofi színészeket, úgy, hogy ezt a színvonalat a sok éve a deszkákon tevékenykedők is megirigyelhetnék. A résztvevők szavai szerint ők csak jöttek és Urbán előhozta belőlük mindezt és azóta is imádják csinálni ezt a darabot, ami egyértelműen látszott is a fesztivál hatodik napján!
Nem kell csalódnunk, hogy nincs konkrét válasz a Mi Európa? kérdésre, mert talán nincs is válasz, ahogy nem volt és nincs arra sem, hogy mi volt valamikori hazánk.
Az alcím szerint háborús rítust látunk, ám külön nem érint bennünket maga a háború - legfeljebb ráébredhetünk, hogy sorsunk és Európa kapcsolata maga a háború.
A válasz bennünk, velünk, nekünk van függetlenül, hogy akarjuk-e.
Hadd mondjak ellent magamnak; a válasz a hatalmas, szívemnek oly kedves hang, az érzelemörvényben mesterien előadott csendes és bársonyos Szeretlek… kezdetű monológban rejlik, amely szerint komiszsága, gonoszsága és minden hibája ellenére szerethető a vallomás tárgya. Csupa intim okunk van rá (valamikori hazánk esetében csak volt rá) hogy miért is van/volt ez a szeretet. Tehát a választ mindannyian magunk lelhetjük meg – ha eléggé bátrak vagyunk hozzá. A nagy válasz bennünk – mindegyikünkben ott van! Felszínre töréséhez kell ez az Urbán András és Végel László által szolgáltatott katalizátor: a What is Europe?
EU? KÖSZ, DE ELVAGYUNK NÉLKÜLE IS!
Az Európa iránti elvakult és titokzatos vonzalom okának felderítésére igyekszik az EU-nak cseppet sem hízelgő Oliver Frljić zágrábi rendezőnek a ljubljanai Szlovén Ifjúsági Színház és a rijekai (fiumei) Ivan Zajc Horvát Nemzeti Színház együttműködésében Peter Weiss Az ellenállás esztétikája c. regénye nyomán létrejött „A mi erőszakunk és a ti erőszakotok” című előadása, amely szerint Európa igazán semmit sem tud kezdeni a minden irányból tóduló menekültáradattal. Nem tud és nem is akar. Megfeledkezik saját, korábbi bűnösségéről és arról, hogy a válság előidézésében rendesen van kanala… Ez a „feledékenység” nem lehet ürügy a tétlenségre! Valóban az lenne a megoldás, hogy utolsó mentsvárként a feszületről lemászó ács kegyetlenül seggbekúrja az útjába akadó muszlim nőt?! Európa, ez minden amit tudsz???
-Nesze nekünk EU!
CSALÁDON BELÜL
Urbán András a Cetnjei Zetski dom Királyi Színházban rendezte megAleksandar Radunović Pillangó című családi tragédiáját, amely három egyén egybe fonódó sorsán át mutatja meg, hogy az elidegenedés és gyarlóság elegyének toxikus a keveréke. Felboruló értékrend a kompromisszumkészség teljes hiánya veszi át az uralmat. Széthulló egzisztenciákat láthatunk fenyegető közelségben és frappáns realitással. Sajnálatos módon a technika ördöge megzavarta a darab gördülékenységét. Bizonyos, hogy egy hangtechnikus közreműködése tehermentesítené a színészeket a hangkeverés gondjától és élvezhetőbbé tenné az így is elemi erővel bíró előadást. Talán az apró műszaki bakik a tájolás okozta megváltozott körülményei miatt adódtak…
Az utolsó napon pedig:
CSAK A SZÍNÉSZ
Tecnikai bravúr nélkül is lehet! A cetinjei (Montenegro) Zetski dom Királyi Színházban Schiling Árpád sallang nélkül bízta a színészekre az „Ameddig a szem ellát” című darab színre vitelét. Ezt ők magas szinten teljesítik is! Ám külön említendő Srđan Grahovac teljesítménye. Oly mértékben természetes és köznapi egyéneket hoznak elénk, hogy talán bármelyikünk beállhatna közéjük, hiszen a jelenetsor annyira laza és logikus! Könnyen részesei lehetünk! Mi is lehetünk színház! Lépjünk a deszkákra! Isteni ez a Desiré, mert megmutatja, hogy a teátrum a miénk is lehet, hiszen eleve itt lapul mindannyiunkban!
BORDERLINE ÉS A NAGYKAPU
Borderline az idei Desiré alcíme, ami a személyiségzavarra utaló pszichiátriai szakkifejezés… Tükörfordítása: határvonal… Nos, a fesztiválon bemutatott utolsó előadás utalhat mindkettőre! A budapesti Hodworks „Grace” című előadása rendesen próbára teszi a nézők befogadókészségét.
A mozgásszínházi produkció fellépői inkább maradtak volna a mozgásnál vagy vettek volna színpadi-beszéd órákat mielőtt megszólalnak. Négy zavaros entitás bemutatásán kívül az teszi be a nagykaput, hogy az angolul beszélő fellépő szava könnyebben érhető(bár az nem anyanyelve) mint a magyaroké akik (anyanyelvű)beszéddel próbálkoznak! Sérelmező viszonyulás ez! Igen, van bőven színjátszás a szavakon túl is! _Ám ahhoz a szavakon túli fortélyokból ennél többet kell feltárni! A műsorfüzet szerint „absztakt tánc” amit láttunk. Lehet hülye vagyok hozzá, ám vigasztal, hogy az esemény másoknál is kiverte a biztosítékot… Határvonalon túli…
Következő cikk: Válaszutak és választások
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
BIZALOMVESZTETT, HITELTELEN MNT
A testület csak a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területével >
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >