Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Elárvult közösség
Végel László
A saját fiatalságom elevenedik fel előttem, a spontán lázadás és az ártatlan remény korszaka. Örülnék, ha ezek a fiatalok nem feledkeznének meg saját lázadásaikról és reményeikről. Ebben megpróbálom bátorítani őket. Végel László:
Helyzet van
Október vége, belgrádi Nemzetközi Könyvvásár, ezúttal 61-dik alkalommal. Tisztelgő látogatást teszek. Örömmel nyugtázom, hogy a szerbiai kiadóm standján a Bűnhődés második kiadása. Még hozzá sem szokom a könyvvásári kavalkádhoz, amikor elszólítanak. Jók ezek a váratlan találkozások írótársakkal, olvasókkal. A horvátországi könyveim kiadójánál találkozom Igor Štiksszel az Edinburgi Egyetem munkatársával. Az utóbbi években úgy alakult, hogy évi rendszerességgel valahol, valamelyik országban összefutunk október tájékán. Tavaly például az isztriai Rovinjban találkoztunk a Mirko Kovač emléknapokon. Igor dedikálja Az állampolgár, polgár, idegen, ellenség című könyvét, amely tavaly jelent meg angolul, idén készült el a horvát fordítás és arról az időről szól, amelynek a tanúja voltál, mondja a fiatal szerző. Késő éjszaka érkezem haza, amikor is értesülök a hírről, miszerint Jajincén az Aleksandar Vučić kormányfő szüleinek a lakása közelében lévő erdőben nagymennyiségű fegyvert találtak. A kormányfő gyakorta látogatja a szülői házat, emiatt a belügyi szervek merényletkísérletet gyanítanak. Az egy héttel ezelőtti jegyzetemre gondolok, amelyben a növekvő szerbiai zűrzavart emlegetem. Lám, lám, mennyire igaz! Káosz van! Szerbia útjain, teherautóval megrakott teherautók túráznak. E jelenség után másodlagos kérdés, hogy merényletkísérletről van-e szó, vagy sem.
Magányos kisebbségi tömeg
Az elmúlt héten a bácskai temetőket jártam. A szenttamási sírkertben a kút körül az asszonyok türelmesen várják a sorukat, pontosan úgy vannak felöltözve, mint az anyám volt. Egy idősebb férfi várakozik előttem, kérges kezével megengedi a vízcsapot, megtölti az öt literes műanyagot, szép az idő, meg kell locsolni a frissen palántált árvácskákat. Rám emeli tekintetét, int, hogy én vagyok a soron, arckifejezéséből látom, hogy ismerősként néz rám. Én is úgy tekintek rá, mintha ismernénk egymást, pedig egészen biztos, hogy soha sem találkoztunk. Két kannával indulok a kúttól vissza szüleim sírjához, amikor egy középkorú zöld utcai asszony szólít meg. Bevallása szerint tizenhat éve rendszeres olvasója a naplóimnak. Hálával tekintek rá, hisz időről időre elfog a kétely, egyáltalán akadnak-e még olvasók, akik kezükbe veszik írásaimat. Épp elég aggályom van, érthető tehát, hogy ez ügyben is gyanakszom. A visszaúton szemügyre veszem a közbe eső nyughelyeket, találkozom emberekkel, ismerősökkel és ismeretlenekkel egyaránt, figyelem az elhagyatott népet, nincs, ki lelket öntsön beléjük; gyerekeik - mint mondják - valahol odakinn vannak, az unokák nem járnak haza. Ha felkattintják a televíziót, inkább a sorozatfilmeket meg a szórakoztató műsorokat nézik, mintsem a híreket. Időnként meghallgatják a politikusokat, azonban abban már kevésbé hisznek, hogy azok nekik, hozzájuk szólnak. Egyszerűen nincs, aki megszólítsa őket. Csak a választások előtt keresik kegyeiket, hamis ígérgetésekkel áltatják őket, nem is érteni pontosan mit kínálnak, emiatt már oda sem figyelnek, tudják, hogy az ígéretekből soha sem lesz semmi, az urak levették róluk a kezüket. Nem marad más hátra, mint a Jóistenben reménykedni.
Elárvult közösség
Szüksége van-e a baloldalnak vezetőre, vagy Badiou nyomán: új Úrra? - teszi fel a meghökkentő kérdést Slavuj Žizek, akit „Európa új értelmiségi élcsapatának kedvenc gondolkodójának” neveznek. Igen, válaszolja Žižek. Szétesőben van ugyanis a jobboldalon megfogalmazódott Thatcher által fémjelzett „neoliberális hegemónia”, tehát ideje lenne Thatcher gesztusait ellenkező előjellel megismételni. Viszont fogas kérdést, milyen legyen az Úr a baloldalon? Az utóbbi időben ugyanis, egyre többen tagadják a baloldali vezetők létjogosultságát és a spontán civil mozgalmakra esküsznek. Žižek szerint ez a horizontális hálózatrendszer, az „anarchikus horizontalizmus” nem hozott eredményt, kiderült, hogy mégis szükség van „élcsapatra”. Úrra! - ahogy Badiou mondaná. Csakhogy ez semmiképpen sem hasonlít arra a sztálinista vezetőre, aki a népnél is jobban tudja, mit akar a nép, hogy aztán a saját akaratát rákényszerítse. Arra a vezetőre sem emlékeztet, aki szüntelenül hangoztatja, hogy folyton folyvást hegyezi a fülét, a nép hangját figyeli, mert csakis és kizárólag a nép akaratát szeretné követni. Nem! Žižek szerint az új Úr „nem arra próbál meg rájönni, mit akarnak az emberek; egyszerűen saját vágyainak engedelmeskedik, s az embereké a döntés, hogy követik-e vagy sem”. Az emberek pedig hallják a szavát és felismerik benne saját vágyaikat. Ezeket a gondolatokat olvasgatva a szenttamási temető-látogatási élményem hatására, az elárvult vajdasági magyar közösségre gondolok. Vannak pártvezetőink, több is - ami még csak hagyján, talán rendjén is lenne - viszont nincs az egész közösség vágyait megszólaltató vezető egyéniség. A pártok akarva-akaratlanul is megosztók. Mostanában formálódik a magára sokáig várató horizontális hálózat, ami üdvözlendő hiszen korrigáló szerepe pótolhatatlan, ám a közösségi eszmények dinamikájának folyamatos ébrentartásában, nem játszhat főszerepet. Vajon hol rejtezik az elárvulás gyökere? A közéleti eseményeket folyamatosan követve arra döbbenek rá, hogy a vajdasági magyar pártok története, valójában a pártszakadások története. Tehát, a politikai reflexeket a folytonosan ismétlődő konfrontáció, az elhatárolódás határozta meg. Mindig ugyanez történt, a Másik megtagadása radikálisan elnyomta a szimultanitást, a párhuzamosság eszményét. A Másik ellenében és nem a Másikkal együtt kellett élni, tehát a „kisebbségi kard” ideológiája elnyomta az integráló eszméket és „vágyakat”. A kilencvenes évek elején az autonómia ideája képviselte a közös vágyakat, idővel azonban elvesztette varázsát. Ma már azok is fél-autonómiának nevezik, akik jogilag megfogalmazták. A csonka autonómia valójában a többségi és a kisebbségi politikai elitek egyezkedésének terepe. Természetesen Budapest éber tekintete előtt és nagyvonalú anyagi támogatásával. Mondhatja valaki: ez is valami! Nos, igaza lehetne, ám be kell látni, hogy ez többé nem jelenti a közös vágyak és akaratok megtestesítőjét. Legékesebben bizonyítja mindezt a Magyar Nemzeti Tanácsi választásokon való szerény részvétel! Foszladozó kis közösség lettünk, ami kiérződik az intellektuális berkekből is, sőt az egész közösségre rátelepedett. Úton-útfélén hallom a panaszt, „nem tartunk össze”. Bizony nem, hiszen nincs összetartó eszme, így tehát erősödik például az elvándorlást erősítő centripetális erő. Kiderül tehát, hogy a balszerencsés pártszakadásos „történelmünk” kitermelte az állandó kirekesztési reflexeket, amelyek ellehetetlenítették a pártok feletti eszméket megfogalmazó, hatalom nélküli személyek tekintélyének kialakulását, minek köszönve legalább szimbolikus tér születik olyan komplex személyiség fellépésére, aki az új Úr szerepét vállalva, saját vágyait követve, közös célokat fogalmaz meg. Merthogy ilyen egyén nem születhet légüres térben, ehhez szellemi térség, műhelymunka, kísérleti laboratórium szükségeltetik. Ezidáig mindez elmaradt! Ami megmaradt az az Úr nélküli elárvult közösség.
Hadgyakorlatok
Az oroszok Szerbiában hadgyakorlatot tartanak, a NATO Montenegróban. Szerbia kötéltáncot jár. Ide is, oda is, ide se, oda se. Úgy teszünk, mintha nem tudnánk, hogy Josip Broz Tito, a nagy varázsló már régen nincs közöttünk. Az orosz Duma alelnöke, Szergej Zselyezsnyak megfenyegette Montenegrót és arra buzdította a montenegrói ellenzéket, hogy folytassa kormányellenes akcióját. Az oroszok nem adják a Balkánt, mi több szeretnék megkaparintani a visegrádi négyeket is. Lengyelország biztosan nem fog behódolni nekik. A szlovákok és a csehek pedig határozottan bejelentették, hogy nem fognak radikálisan konfrontálódni Brüsszellel. Miközben a lengyelek Moszkvával konfrontálódnak, felelevenedik bennem a magyarok feltűnően barátságos viszonya Putyinnal. Lehet, hogy a visegrádi négyekből visegrádi 2+1+1 lesz. Mini dulakodás az EU-ban.
Vérszomjas tömeg
Egy évvel ezelőtt nyilatkozta Svetlana Alekszijevics Nobel díjas írónő: „Bármennyire is szörnyű ezt mondani, de ez a hatalmas tömeg ma kész arra, hogy vért lásson.”
Neoplanta 60
Az Újvidéki Színházban szerény ünnepség keretében a társulat megünnepelte a Neoplanta 60. színrevitelét. Azt hiszem, a külföldi vendégszerepléseket nem számították be, mert számításom szerint, jóval túl vagyunk a hatvanon. Ezúttal is telt ház előtt játszottak és kedvemre főleg huszonévesek uralták a nézőteret. Urbán András az előadás rendezője épp Macedóniában rendez így nem lehetett velünk, tekintetem hiába kereste Gyarmati Katát a darab dramaturgját, ő is hiányzott. Bizonyára szintén úton van. Sebaj, színházaink, színházi embereink „kapósak” lettek. Sikerélmény: a vajdasági magyar színház jobban teljesít, mint a vajdasági magyar politika. Örültem az újbóli találkozásnak, időközben elmúlt néhány hónap amióta nem láttam a darabot. Elor Emina és Krizsán Szilvia színművésznők arról vallanak, milyen érzés számukra egy szerepet hatvanadszor játszani. Még soha sem volt ilyen élményük. Az igazgató várja az új drámámat. Jó hangulatban ünneplünk, többen a társulatból a Neoplanta 100-at emlegetik.
Zenta
Zentára utazom, ahol az zEtna XIII. Irodalmi Fesztiválja vette kezdetét. A meghívásnak köszönve a három napos rendezvény másnapján ellátogatok a nagymúltú, 140 éves Zentai Gimnáziumba. Élő irodalomórát tartunk Nagy Abonyi Árpád írókollégával, a gimnázium tanárával. Péntek van, bizonyára minden diák ilyenkor siet(ne) haza, ennek ellenére jó érzéssel tölt el, hogy szép számú érdeklődő jött össze. A saját fiatalságom elevenedik fel előttem, a spontán lázadás és az ártatlan remény korszaka. Örülnék, ha ezek a fiatalok nem feledkeznének meg saját lázadásaikról és reményeikről. Ebben megpróbálom bátorítani őket. A nap hátra levő részében és hétvégén találkozom régi munkatársaimmal, határon inneni és túli írókkal, irodalmárokkal, értelmiségiekkel. Az zEtna kiadó vezetője Beszédes István és a fesztivál fő szervezője találó mottót választott az idei találkozóra: A kimondhatatlan körülírása. Sokrétű, sokrétű párbeszédre sarkalló jelmondat. Ennek jegyében (is) abban bízom, hogy Zentán szerényen, csendben kialakul egy a Szkülla és Karübdisz között szerencsésen átevező szellemi műhely. Anikóval napsütötte időben kellemes Tisza parti sétát teszünk. Meglátogatjuk az emlékezés helyszíneit, megcsodáljuk a belváros gazdag építészetét. Az elmúlt években sokszor töprengtem a Tisza mente fontosságáról, ez a gondolat ezúttal is megkísértett.
Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Csalási Körben jelent meg.
Következő cikk: Beválthatja-e a „lázadó középosztály” reményeit Trump?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Pásztor Bálint „egyeztetett” a sajtóval!?
A sok tárgyalás, „segítés” azt jelzi, hogy a VRTV is felsorakozik – méghozzá önként! – a >
A küszöb előtt várakoznak
Az „ártatlan nemzedék” egyelőre figyel és tanul. Van ideje. Készülnek a múlt elleni lázadásra? Vagy beletörődésre? >
A RENDSZER A VÉGÉT JÁRJA!
Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem működnek. Az ország egyre jobban sodródik a rendkívüli állapot >
A nemzeti identitásról…
Siránkozhatunk miatta, de gyümölcsözőbb lenne a korszellemre reflektáló életképesebb komplexebb identitás megformálása, amely nem rombolná a >
EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT!
Már minden értelmes ember érzi, tudja, hogy ez a rendszer elhasználódott. Az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket >
Az Akadémia győzött!
Az akadémikusok nagy része elégedett volt, kisebbik része bölcsen hallgatott, s nagyon kevesen utasították el. Radomir >
A kormányhű celebek országa
A kilencvenes években az ellenzéki táborban az értelmiségiek vállalták a vezető szerepet, de a nacionalista táborban >
„Mikor korlátozható a szabadság?”
A VMTT közösségi oldalán az utolsó bejegyzés négy évvel ezelőtti, a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken >
„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?
A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >
Erkölcs(telenség)
Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >
Erkölcs(telenség)
A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >
Erkölcs(telenség)
A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >