Ma Zénó, Flórián névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Végel László: Exterritórium - Ezredvégi jelenetek (részlet)
A rakéták fénye olyan szokatlan nappali világosságot teremt, hogy láttam a szomszéd meggyfáján a beért gyümölcsöt, a fehérre meszelt házfalon fényjáték villogott, a diófánk levelei azonban mindennek ellenére sem rezdültek. Ragyogott az ég, mint New Yorkban szilveszter éjszakáján. Litera:
A légiriadót jelző szirénák némák maradtak, ami persze nem jelentett semmit, hiszen gyakran előfordult, hogy áramszünet miatt meghibásodtak, miközben a bombázók garmada körözött a városok felett. – Végel László Exterritórium című, Újvidéken, a NATO-bombázások idején született regényéből ajánlunk részletet.
Első jelenet
Győzelmi mámor – Tűzijáték – Borotvakrém, zsilett, fogkrém, fogkefe, pizsama – Svejk –
Recsegő rádió – Karnevál – Csevapcsicsa
Újvidék felett az éjszakai égbolt vörös, sárga és zöld színekben pompázott, tarka lángoszlopok szökelltek a magasba, a földanya azonban mint matróna rezdületlenül tűrte. A temerini kertes ház udvarából kémlelted a látványt, mint annyiszor a légitámadások alatt. Éjfél körül járhatott, az ég felhőtlen volt, a levelek meg sem rezzentek. Légitámadásra alkalmas idő. Odafenn a színes rakéták játékosan cikáztak, a légelhárítás ágyúi félelmetesen dörögtek. Ellenben repülőgép morajlását nem lehetett hallani, csak a környékbeli kutyák csaholtak, vészt szimatolva vonítottak. A kakasok pedig nem bevárva a hajnalhasadást, éjfélkor egymást túlharsogva kukorékoltak.
A légiriadót jelző szirénák némák maradtak, ami persze nem jelentett semmit, hiszen gyakran előfordult, hogy áramszünet miatt meghibásodtak, miközben a bombázók garmada körözött a városok felett. Gyakran megesett, hogy előbb hallottad a rakéták becsapódását, aztán a lépcsőházban a menekülők dübörgését, mint a veszélyt jelző sziréna hangját. A város felett húztak el a bombázók, hallgattad a gépek egyhangú morajlását, aztán néhány sípoló hang majd nagy durranás következett. Egy idő múlva kezdődött az egész elölről. Hol egészen közel, hol nagyon távol, soha sem lehettél biztos, mikor, melyik irányban. Olykor rengett a föld, úgy tűnt, mintha föld alatti mennydörgések visszhangjait hallottad volna. Amint a bombázók kiengedték terhüket, majd az földet ért, beleremegtek az ablaküvegek, aztán csend lett újra.
Már egy hete csak a béketárgyalásokban reménykedtél, éjszakánként a rövidhullámon hallgattad a kumanovói híreket. Nehezen lehetett az állomást beállítani. A sávon bábeli zűrzavar. A NATO és a szerb tisztek tárgyalnak! Nyakaskodnak. Órák kérdése! Napok kérdése! Megint kútba esett minden terv! Aztán újra meg újra egész napos tárgyalások. Belgrád megmakacsolta magát, nem reagál. Az utca visszhangzik: nem engedünk. A tévékészüléken elkapod az egyik külföldi tévéállomás képsorát. A NATO-sátrakba bezuhannak a szerb tisztek. Egyikük dermedten áll a sátor közepén, ránézésre nem egészen biztos, hol tartózkodik. Tekintete rámered a sátor sarkának egy pontjára.
A rakéták fénye olyan szokatlan nappali világosságot teremt, hogy láttam a szomszéd meggyfáján a beért gyümölcsöt, a fehérre meszelt házfalon fényjáték villogott, a diófánk levelei azonban mindennek ellenére sem rezdültek. Ragyogott az ég, mint New Yorkban szilveszter éjszakáján. A fény meg-megvilágította az újra rendbe hozott pázsitot, amelyet ezekben a vészterhes napokban elhanyagoltál. Részben azért, mert Anikóval hónapokon át idegen házakban, lakásokban rejtezkedtetek – nyolcvan nap alatt kilenc lakást cseréltetek –, másrészt hol az áramkorlátozás, hol meg a légiriadó akadályozta a fűnyírást. Vagy talán azért, mert hiányzott belőled a kertészkedéshez szükséges belső nyugalom. A borotvakrém, a zsilett, a fogrém, a fogkefe, a pizsama a válltáskában lapult, minden más másodlagos lett.
Elhanyagoltad, a fű megnőtt, a szára megsárgult, miközben megbújtatok a tanyavilágban, városi albérleti szobákban, a boszniai romák között egy pincelakásban. Kicsomagoltad a táskádból a pizsamát és az ablakhoz léptél: meglested az életet. Soha még nem volt ilyen közel, mint amilyennek ilyen alkalmakkor érezted. Ezeken a menhelyeken megtapasztaltad az ellenségeskedés zord világát, többet tudtál meg róla mint a sajtóból, a külföldi és a belföldi hírműsorokból vagy a közéletből.
Megpróbáltad megérteni. Arra a következtetésre jutottál, hogy a történet, amelynek részese voltál, nem csak az újabb kori háborúról szólt, hanem azokról a régebbiekről is, amelyekre nem emlékszel, amelyeket szüleid, nagyszüleid vészeltek át, amelyek soha sem fejeződtek be. Nem zárták el jól a csapot, fortyogott benne, majd lassan csepegni kezdett belőle a lé. Most már tudod: nem lehet elzárni. Évtizedek múltak el, berozsdásodott, minden tönkre ment. Nemzedékek sora mímelte előttetek, hogy nem maradt erejük befejezni egy háborút sem. Noha rendre akadtak győztesek és vesztesek, a többi szóra sem érdemes. Valahol kiosztották a kártyát. Ez a meghatározó. A győztesek a kelleténél jobban elbízták magukat, a vesztesek pedig bűnhődtek, mintha a háború tényleg befejeződött volna.
Csukott szemmel is érezted a tavaszi égbolt azúrkék ragyogását meg a félelemtől remegő, belsőjükben felbőszült embereket. Mérlegelted az eseményeket. Az eldobandó holmik között válogattál. Selejteztél. Nemcsak az vesztette el értékét, amit összegyűjtögettél, hanem az is, amit örököltél, amit ajándékba kaptál. Rádöbbentél, hogy egy kis táskában elfér minden, amire szükséged van. Felismerted, mi nélkülözhető, csakhogy sajnáltál túladni a holmin. Sosem tudhattad, mire lesz szükséged. A felesleges dolgok: jegyzetlapok, villanydrót, rozsdás csavarhúzó, régi függönytartó, fogantyúk, örökírók, megsárgult fényképek, könyvek, baráti levelek, csavarok, törött bögrék, vízcsapok, lyukas cipők, kéziratok, régi, használhatatlan fényképezőgépek, lemezjátszó, amihez alkatrész sincs többé, anzikszok szaporodtak körülötted.
Egyiket-másikat félretetted, megkegyelmeztél a limlomnak, habár tudtad, egy hónap múlva kezdődik az egész elölről. Csakhogy nincs többé haladék, semmiről sem törölheted le a port, azért, hogy egy időre félre tedd, valamilyen zavaros szentimentális emlék miatt. Ez a háború az emlékeidről, az életedről szól, a tapasztalataidat semmisíti meg. Kisemmiz. Nincs sok időd, viszont elölről kellene kezdeni az életet: úgy tűnik, minden ismeret, amit ideig-óráig megszereztél, teljesen feleslegessé vált. Ennek ellenére mégis megpróbálsz válogatni az emlékeid között abban a reményben, hátha valamit megmenthetsz, hátha még sincs minden veszendőben. Lehet, hogy a szemed káprázott, valamilyen betegséget vészeltél át, lázálom gyötört, rémálmokat láttál, hallucináltál, és semmi sem igaz abból, hogy az emberek olyanok, mint amilyeneknek megélted őket. Szeretnéd, de a valóság más.
XXX
Végel László magyar író, aki a Szerbiához tartozó Vajdaságban él, tizennégy naplószerű jelenetben idézi fel a Slobodan Milošević Jugoszláviája ellen intézett, 1999-es NATO-bombatámadásokat. Szokatlan perspektívából írja le a háborút: bár az ő országa ellen viselnek háborút, az mégsem az ő háborúja – és egyre kevésbé az ő országa. A vajdasági magyarok – vannak még vagy háromszázezren – a szerbek szemében a Nyugat ötödik hadoszlopaként egytől egyig gyanúsak, akárcsak az Amerikában élő japánok Pearl Harbor után. Hiszen Magyarország épp 1999-ben lett a NATO tagja. Hiszen a NATO-gépek magyarországi repülőtereket is használnak a bombázásokhoz. És egyáltalán, a magyarok már a második világháborúban is Hitler oldalán harcoltak.
Így hát a vajdasági magyarok 1999 márciusa és júniusa között háborút viselnek a háborúban.
(Michael Martens, Frankfurter Allgemeine Zeitung)
Végel László: Exterritórium - Ezredvégi jelenetek, 2016., Noran Libro, 243 oldal, 2990 Ft.
Következő cikk: „A meztelenség a dackorszak eredménye volt, el is értem a célomat vele”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A komplex nemzeti identitás „kísérleti egerei”
Könnyű azoknak, akik úgy védekeznek a másság ellen, hogy bezárkóznak az egyidentitású kuckóba. Azoknak a kozmopolitáknak >
Pásztor Bálint „egyeztetett” a sajtóval!?
A sok tárgyalás, „segítés” azt jelzi, hogy a VRTV is felsorakozik – méghozzá önként! – a >
A küszöb előtt várakoznak
Az „ártatlan nemzedék” egyelőre figyel és tanul. Van ideje. Készülnek a múlt elleni lázadásra? Vagy beletörődésre? >
A RENDSZER A VÉGÉT JÁRJA!
Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem működnek. Az ország egyre jobban sodródik a rendkívüli állapot >
A nemzeti identitásról…
Siránkozhatunk miatta, de gyümölcsözőbb lenne a korszellemre reflektáló életképesebb komplexebb identitás megformálása, amely nem rombolná a >
EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT!
Már minden értelmes ember érzi, tudja, hogy ez a rendszer elhasználódott. Az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket >
Az Akadémia győzött!
Az akadémikusok nagy része elégedett volt, kisebbik része bölcsen hallgatott, s nagyon kevesen utasították el. Radomir >
A kormányhű celebek országa
A kilencvenes években az ellenzéki táborban az értelmiségiek vállalták a vezető szerepet, de a nacionalista táborban >
„Mikor korlátozható a szabadság?”
A VMTT közösségi oldalán az utolsó bejegyzés négy évvel ezelőtti, a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken >
„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?
A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >
Erkölcs(telenség)
Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >
Erkölcs(telenség)
A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >