Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Hajnal és alkony között
Végel László
„Ő volt az, aki Európát magyarra tanította.” Végel László (168 Óra):
Az időjárás-jelentésre pillantok, Budapest felé komor felhők közelednek. Igyekszem haza, félek, hogy rövidesen Újvidéket is eléri az ítéletidő. Otthon ér a hír, elhunyt Esterházy Péter. Arra gondolok, vajon érzékelte-e a vihar érkezését élete utolsó óráiban.
A vihar előtti csendben olvasom az interneten a róla szóló mementókat, a pályatársak fájdalmas, visszafogott írásait. Egy ember nagyságát az is jellemzi, hogy hogyan és kik emlékeznek rá. Nem lehet nem észrevenni, a gyászba mekkora aggódás vegyül – többen ki is mondják: mi lesz velünk nélküle? –, mert az író távozásakor féltjük formátuma auráját, melyet négy évtizednyi munkássága alatt a szöveg szellemének és a kor lelkének roppant bonyolult kapcsolata és egysége teremtett meg. Halála után ez igazítja el azokat is, akik nem olvassák a könyveit. Mondatai beíródnak a magyar közélet Láthatatlan Nagykönyvébe.
Az említett aggodalom eredete, a Mi lesz velünk? kérdése abból a hirtelen ránk törő felismerésből fakad, hogy Esterházy Péter távozásával lezárult a magyar irodalom egy korszaka. És nem csak az irodalomé, egyféle modern szellemiségé is. Modernnek nevezném, habár sokan posztmodernnek minősítik, legyen, amennyiben a posztmodern a modernitás hattyúdala. Esterházy Péter életműve reprezentálja a virradat ódája és az alkonyi hattyúdal melankóliája közötti korszakot. A teljes kilátástalanságból induló nemesi család gyermekét 36 évesen József Attila-díjjal jutalmazzák, miközben a gulyáskommunizmus egyre hígabb lett, majd elillant, vagyis átalakult. Esterházy Péter se későn, se korán, hanem a legmegfelelőbb időben született, a remény nemzedékének képviselőjeként. Nem született korán, ami a múlt sérültjévé tette volna, de nem osztotta a későn születettek kegyelmét sem, akiket könnyen megtéveszt a jelen és a jövő. Megengedhette magának a magasan szárnyaló, vibráló, csillámló bölcsességet, a játékos látásmódot, amelyet nem engedhettek meg a korán születettek, akikre az ólomidők terhe nehezedett. A megfelelő időben születettek tudása, ismeretanyaga nem engedélyezte, hogy azzal ámítsa magát, miszerint a múlt elmúlt, amit a későn születettek sokáig kegynek tartottak. Ezért tudta a legnagyobb traumákat is a szem örök szűziességével érzékelni, stílusbravúrjai, a szavakkal való játékossága, sziporkázó ötletei, csapongó nyugtalan asszociációi, a szöveg vad és mindeddig elképzelhetetlen szabadsága úgy cikázott, mint tűzijáték az ítéletidőben. Élete utolsó éveiben írt regényeiben mintha csak azzal biztatta volna magát, hagy szárnyaljon még magasabbra, az időtlenség határáig, mert odalenn egyre sunyibb lett a múlt vihara. Aztán a Hasnyálmirigynapló mintha arról szólna, hogy szárnyát összezárva a földre hull, komor tekintete kérdőn néz ránk: mitévők lesztek? Távozom, olvasom ki a Hasnyálmirigynaplóból, ti pedig nélkülem gyakoroljátok a hogyan továbbot.
A nagy formátumú alkotóegyéniség mindig szintézisteremtő. Esterházy diffúz korunk szintézisteremtője, szinte az utolsó, akinek megadatott ez a lehetőség. Benne találkozott a magyar irodalmi hagyomány, amelyet szüntelenül át/értelmezett, és a radikális irodalmi experimentum, amit kompromisszumok nélkül művelt. A múltat az elképzelt jövő nyelvén szólaltatta meg. A legmerészebb kísérlete mégis az európai értékrend és a magyar identitás szintézise. Írói pályája egyféle totalitarizmus alkonyakor kezdett felfelé ívelni, élete alkonyán viszont kezdett felsejleni a másféle totalitarizmus. Munkássága a kettő között csúcsosodott ki, Európa és Magyarország kivételesen szerencsés időszakában. Azonban a magyar, s nemcsak a magyar, hanem az egész európai szellemi életben újabban sötét felhők gyülekeznek, baljós előérzetek erősödnek, gyanítom, hogy a szakadékok mélyülnek.
A kortársak félelme jogos. A korszakhatároló műveket folytatni nem lehet. Ezekben a baljós időkben nem tudható, hogyan, egyáltalán lehet-e tovább, csak feltételezni lehet, hogy az akadályok embert próbálók lesznek, a megformálandó anyag mind formálhatatlanabb és sprőd, a kalapács feje súlyosabb, a véső tompább, karunk erőtlenebb, kilátásaink csekélyebbek. Az irodalmi diskurzus durvább. Az elefántcsonttorony bepókhálósodott, romosodik.
Esterházy elefántcsonttornya nem a menekülés, nem az elitizmus, nem az összkomfortos konformizmus tornya volt, hanem a szabadság tornya. Szabadon lehetett ebből ki-bejárni. Inkább a torony környékének peregrinusa volt, becsempészte a pesti utca nyelvét és mágikussá formálta a hétköznapjait, ami már önmagában is a torony ironikus kommentárja. Nem tartózkodott a „piszkos politikától”, hanem szellemes eleganciával tisztította azt. Nyelvében, szemléletében, regényvilágában korának gyermeke volt. A rövid ideig tartó, bizonyára a látszatokra is építő magyar belle époque létrejöttének, csúcspontjának és hanyatlása kezdetének volt az írója. Életművében a magyarság fogalma rendkívül fontos. Nemcsak kérdései és válaszai, regényvilága tanúsítja ezt, hanem mondatainak hajszálgyökerei. A szójátékok, a fordulatok, az utalások mind a magyar élet és a magyar történelem finom szövetéből fonódnak. Más nyelvre szinte lefordíthatatlanok ezek a mestermunkák, csak az a fordító képes rá, aki komolyan elmerül a magyar történelemben. Majdnem annyira, mint Esterházy Péter. Ő volt az, aki Európát magyarra tanította.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Pásztor Bálint „egyeztetett” a sajtóval!?
A sok tárgyalás, „segítés” azt jelzi, hogy a VRTV is felsorakozik – méghozzá önként! – a >
A küszöb előtt várakoznak
Az „ártatlan nemzedék” egyelőre figyel és tanul. Van ideje. Készülnek a múlt elleni lázadásra? Vagy beletörődésre? >
A RENDSZER A VÉGÉT JÁRJA!
Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem működnek. Az ország egyre jobban sodródik a rendkívüli állapot >
A nemzeti identitásról…
Siránkozhatunk miatta, de gyümölcsözőbb lenne a korszellemre reflektáló életképesebb komplexebb identitás megformálása, amely nem rombolná a >
EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT!
Már minden értelmes ember érzi, tudja, hogy ez a rendszer elhasználódott. Az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket >
Az Akadémia győzött!
Az akadémikusok nagy része elégedett volt, kisebbik része bölcsen hallgatott, s nagyon kevesen utasították el. Radomir >
A kormányhű celebek országa
A kilencvenes években az ellenzéki táborban az értelmiségiek vállalták a vezető szerepet, de a nacionalista táborban >
„Mikor korlátozható a szabadság?”
A VMTT közösségi oldalán az utolsó bejegyzés négy évvel ezelőtti, a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken >
„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?
A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >
Erkölcs(telenség)
Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >
Erkölcs(telenség)
A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >
Erkölcs(telenség)
A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >