Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Napi ajánló
Trianon: lépjünk inkább tovább
Trianon revíziója, de még részleges felülvizsgálata is elképzelhetetlen, és ma már teljesen értelmetlen is. Lépjünk már tovább, gróf úr. Önnek is jobb, nekünk is. Czika Tihamér (Manna):
Európában a 18. század második felétől kezdődően, és különösen a 19. század folyamán gomba módra ébredtek nemzeti öntudatra különböző kulturális és nyelvi egységben vagy rokonságban élő népcsoportok. Olaszországban olasz lett a velencei, a szicíliai és a nápolyi, Németországban németté vált a porosz, a bajor, a szász és a sváb, öntudatára ébredt Közép-Európa sok nemzete is.
Elkezdődött a saját területi igényeket megalapozó történelmek legyártása, a kulturális kataszterek elkészítése, a nemzeti szimbólumok identifikálása és terjesztése, a nyelvek mind tökéletesebb egységesítése. Egy mondatban: a modern nemzet kitalálása. Magyarországon is elindult a folyamat.
Csakhogy itt baj van.
1848-ra a magyaron kívül már legalább 4 nemzet jelenti be születési bizonyítványát: szlovák, szerb, román és horvát. Persze Kossuthék hallani sem akarnak a más nemzetekről, és azok követeléseiről. Sőt Kossuth egyenesen büntetéssel fenyegeti őket. 1849-re már tisztává válik: a nacionalizmus valójában nem kedvez Magyarországnak.
Túlságosan heterogén állam ez, nincs összetartó erő. Hiányzik a közös tudat, és vajmi kevés esély van már ennek békés kialakítására. Hisz míg azelőtt nyelvétől függetlenül, aki a magyar korona alatti földesúr, jobbágy, kereskedő vagy pap volt, arról most hirtelen kiderült, hogy román, szlovák, magyar, szerb, horvát vagy rutén.
A magyar az osztrákokkal való sikeres kiegyezés után természetesen
uralkodó nemzetnek kiáltja ki magát,
hisz ez az ő országa, nevében, történelmében. Elfelejti sajnos, hogy az ország összlakosságának már alig több mint egyharmadát teszi ki (ha Horvátországot is bevesszük), etnikailag meg, kisebb kivételekkel, gyakorlatilag csak a belső alföldi részét uralja. A magyar nemzetépítés példája a francia modell, amely ebben a korban valóban sikeres, hisz míg Franciaországnak a 18. század végén még alig 50%-át alkották a francia anyanyelvű emberek, a 19. század közepére már 85% felett volt a francia anyanyelvűek aránya.
A magyar arisztokrata elit kitalál azonban egy olyan identitást, amivel a másik kétharmad nem tud azonosulni: az ezeréves magyar politikai nemzetét. Ez az identitás valójában teljesen etnikai, egyetlen nemzet valós vagy néhol enyhén felfújt történelmi dicsőségére épít, és nemcsak nyelvi, de teljes kulturális, és egyesek esetében vallási, identitás-feladást követel meg. Ezzel az identitással nem sokat tud kezdeni egy túróci szlovák, egy hátszegi román, vagy egy bácskai szerb. Mert neki ehhez semmi köze. Ez az identitás róla nem szól, az ő nemzeti identitását nem tartalmazza. Sőt, olykor éppen ellene nyilatkozik.
Az 1896-os millenniumi díszpompával ünnepelt ezeréves Magyarországon az egyetlen hivatalos nyelv a magyar. Bár az 1868-ban megalkotott nemzetiségi törvény papíron nyelvhasználati jogokat biztosított a kisebbségeknek, a gyakorlatban ez alig érvényesült, a század végére már csak töredékekben lehetett megtalálni előírásainak alkalmazását. A kisebbség nyelvén ritkán szól a középiskola, az egyetem meg egyáltalán nem.
Nem beszélik a nyelvét az igazságügyben sem, és ő szavazni sem mehet el, hisz a feudális ízű választási törvény is úgy van kialakítva egészen 1918-ig, hogy az összlakosság gazdag 5,9%-a szavazhat csupán (akik ugye nagy többségben magyarok voltak). Bármiféle érintkezést a hivatalosságokkal szinte csak magyarul intézhet. Hegyi kisfalujába magyar tanítót, magyar szolgabírót és magyar csendőrt küldenek neki, aki ritkán beszéli az ő nyelvét. Az Országgyűlésben néhány ember képviseli nemzetét, míg a magyarok százával vannak, alulreprezentáltsága masszív.
Neki ez az ezeréves királyság nem sokat mond.
Ez az ország másokról szól, és másoknak. Ez az ország a magyar dzsentrik, a magyar gazdag polgárság, de talán leginkább a magyar arisztokrácia álma. Ez az ő országuk. Még csak nem is a magyar etnikumú népé.
Mert a magyar nép nagy része is szegény, nyomorult ember. Nyomorult paraszt és munkás. Nekik csak kis föld kellene, vagy egy rendes munkahely, jobb megélhetés, magasabb iskola, kitörési lehetőség. De őket még elvakítja az új ideológia. Elvégre szeretik hazájukat. Ők még bekapják a csalit. Azt mondják nekik, hogy ez az ő országuk, itt ők az urak. Jól esik ez nekik. Pedig ők is éppúgy senkik, mint a román paraszt a szomszédban. Ők Jókai Mór „nagyságosuramozó” ideálparasztjai, akik boldogok, ha a gróf urat szolgálhatják. Városi kollégája pedig a veszélyes vörös munkás, az ezeréves királyi álom belső ellensége. Patkány.
Aztán a(z egyeseknek) boldog békeidők után eljön a Nagy Háború. A nacionalizmus győz, csapdába fogja Európát. Sajnos a magyar verziója most sem a nyertesek között van. Túlságosan el volt szakadva a valóságtól. Túl sok ellenséget szerzett magának. Mind külsőt, mind belsőt.
Nagyon csodálkozik a magyar nagyúr, ahogy elszakadnak sorra a kisebbségek. De hát miért teszik? Hát ez az ezer éves dicsőséges ország nem jó nekik? Még inkább csodálkozik, mikor a saját „belső országát” átveszik a vörösek. De hát honnan lettek ennyien, ők miféle magyarok, hogy az ezeréves álom ellen fordultak? És miért éppen most, mikor a legfontosabb volna egy jól működő, hadi és diplomáciai önvédelmet biztosítani tudó, a nagyhatalmak fele is szalonképes kormány? Nem tudtak még várni ezzel?
Nem tudtak.
Sem a nemzetiségek, sem a vörösek. Mert elegük volt. Nem érti a gróf. Mit tud ő? Egy városi szalon és párizsi kártyapartik között élte le az életét. Az sem tudja mi az, hogy román, szlovák, szerb. Neki csak oláh pásztorok vannak, hegyi tótok, rác parasztok. Az ő fejében egy ezer éves, boldog, nemeseket tisztelő magyar nemzet van.
Aztán Trianon. Bekövetkezik a tragédia.
Gróf úr a szétesést ráfogja a liberalizmusra, a kisebbségek árulására, a nagyhatalmak érdektelenségére. Azt mondja, hogy a liberális engedékenység jutatta a széteséshez az országot. Szerinte az erősebb magyar vaskéz, a még erősebb magyar asszimiláció megtartotta volna az egységet. Igen. Ő tényleg azt hiszi, hogy ha még ennél is jobban elnyomta volna a másik 4-5 nemzetet, akkor azok nem akartak volna elszakadni, hanem talán beolvadnak. A volt kisebbségeket hűtlen árulóknak titulálja, a munkásvezéreket levadássza. A nyugati nagyhatalmakkal legalább igaza van, de azzal sokra nem megy. Revíziót hirdet. Abból is a lehetetlen maximálisát. Az ezeréves magyar álma visszaállításáért szólal fel hatalmas, giccses, saját osztályát fényező körmondatokban. Még vagy 25 évig.
Nem néz szembe a realitásokkal, még most sem.
A tragédia után sem érti, hogy valójában az ő ignoráns nacionalista országvezetése kergette az országot a tragédiába. A nemzetiségeknek engedményeket nem adó politikája hergelte fel még jobban azok egyre sikeresebben lobbizó emigrációját, egyre jobban megerősödő itthoni önszerveződését. Azt hitte, hogy a francia modellt alkalmazza a francia sikerrel. Csakhogy ez nem a francia modell volt. Itt nem volt sem szabadság, sem egyenlőség, sem testvériség.
Ha látna a kedves gróf úr a kastély kerítésén túlra is, azt is látná, hogy ez az ezeréves álom csak az ön, és a hasonszőrűek fejében létezett. Mivel önök találták ki, a saját maguk dicsőségére. A saját maguk vagyoni és politikai előjogaik védelmére.
De nem kérdezték meg a nagy birodalmuk másnyelvű lakosságát, hogy ők ehhez mit szólnak. És nem kérdezték meg a saját nyomorult népüket sem. Mert azok úgysem szóltak volna semmit. Hisz biztosan mind buták és műveletlenek.
Ne csodálkozzon gróf úr, hogy vége lett a mesének.
Ne csodálkozzon, hogy éltek a lehetőséggel és feltörtek a kisebbségiek és a magyar kommunisták.
Ez mind az ön műve volt. Ha nem torzult volna annyira el a szemlélete, ha szembenézett volna a valósággal, ha legalább megpróbált volna egy olyan társadalmat és identitást teremteni, amelyet a nép egésze, legyen az magyar vagy kisebbségi, legyen bármilyen szociális rétegből, fel tud vállalni, és amelyben otthon érzi magát, akkor talán valóban létezhetett volna az ezeréves Magyarország.
Így a környező államoknak és a nagyhatalmaknak már csak a bírói pecsétet kellett rátenni a válókeresetre. Sajnos a bírák nem voltak cseppet sem igazságosak, még ott sem, ahol lehettek volna (határ menti magyar területek). A nagyhatalmak sosem igazságosak a vesztesekkel, különösen azokkal, amelyeket nem is ismernek. Sajnos később az új szülők is pontosan olyan rosszul bántak a megörökölt magyar nyelvű gyerekeikkel, mint ahogy ön bánt már korábban is a más nyelvű sajátjaival. A pofon visszaütött.
De azóta eltelt 90 év.
A környék is nagyot változott. A határon túli magyarok helyzete nagyon sokat javult. A valóság az, hogy egyre többen kezdjük otthon érezni magunkat határon innen. Trianon revíziója, de még részleges felülvizsgálata is elképzelhetetlen, és ma már teljesen értelmetlen is.
Lépjünk már tovább, gróf úr. Önnek is jobb, nekünk is.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >