Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
A szelfibot
Németh Árpád
– Mennyi? – a nő nem hitt a fülének.
– Húsz. Húsz euró – ismételte meg Basim, a zugárus konokul. Biztos volt abban, hogy Rómában, a Spanyol-lépcső tövében akármennyit is elkérhet a szelfibotért. A portékát turisták ezrei népszerűsítették. Minden, magára valamit is adó külföldi kezében volt egy. Ezzel hadonásztak a Trevi-kút előtt, a Piazza Navonán, a Kolosszeumnál, és ezzel fényképezték magukat még a Szent Péter Bazilikában is.
A nőnek nem volt szüksége szelfibotra. Csak azért kérdezte, mennyibe kerül, mert a férje már órák óta megszállottan egy szelfibotot akart magának is. Neki sem kellett igazából, inkább csak feltűnés nélkül el akart vegyülni a turisták között. A legegyszerűbbnek az bizonyult, ha ugyanúgy viselkedik, mint a többiek, azaz egy szelfibottal hadonászik, mint minden más épelméjű turista.
Miután tehát igazából nem hiányzott a szelfibot, a nő elképedt az árán.
– Kizárt dolog – és már ment is volna tovább. Basim azonban megérezte a zsákmány illatát, és nem akarta elengedni.
– Magának mit ér ez meg? – tolakodott a nő arcába. Utóbb kiderült, hogy a kérdés nagyon meggondolatlan volt.
A nő kapásból 5 eurót mondott, és már indult is, de Basimban elemi erővel tört fel a kereskedési szenvedély. Most már csak alku kérdése, hogy mekkora haszonnal ad túl a kínai gagyin.
– Tizenhét – próbált kedveskedni.
A nő gondolatai már rég másutt kalandoztak, de azért reflexből még válaszolt: – Öt.
Basim állhatatos volt. Előbb 15-re, aztán 12-re engedett, a nő azonban megmakacsolta magát.
– Öt – mondta egyre erélyesebben minden egyes új ajánlatra.
A csörtére többen felfigyeltek. Néhány perc elteltével már emberek gyűrűjében folyt a késre menő vita.
Basim vesztésre állt, és ezt maga is érezte.
– Tizenkettőért kettőt adok – ajánlotta a nőnek megadóan.
– Nem kell kettő.
– Akkor tízért adok kettőt.
– Uram, nem kell kettő – replikázott a nő egyre türelmetlenebbül.
Basim tudta, hogy elbukta a csörtét, de azért még tett egy tétova kísérletet.
– Hét? – inkább kérdezte, mint mondta.
– Nem, és nem. Öt – toppantott a nő most már fölöttébb idegesen a lábával.
Basim lehorgasztotta a fejét, határozatlanul a szelfibotok közé nyúlt, egy kicsit még merengett, aztán a nő szemébe nézett.
– Jó, legyen öt – és ezzel kihúzott egy szelfibotot a kötegből.
A nő férje húszassal fizetett, kicsit még tipródott is, hogy vajon lesz-e visszajáró, de az arab becsületesen számolt. Még így is többszörös haszonnal üzletelt.
A járókelők összedugták a fejüket, és a családok egymás között viccelődve, néha hangosan felvihogva idézték fel a szőke nő és az arab férfi szellemi párharcát. És már akkor eldöntötték, hogy legközelebb ők is keményen fognak alkudozni. A történetet barátaikkal is megosztották, így Róma látogatói rövidesen több időt töltöttek ádáz árcsatában, mint a Borgiák kertjében.
***
Basim magába révedve szívta a vízipipát. Nem tudta, hol hibázott. Ha egyáltalán hibázott. Mindenesetre jóval kevesebbet keresett, mint hónapokkal azelőtt. Nem tudott már annyi pénzt küldeni a családnak, mint korábban.
Sokba került az albérlet, egy kicsit dohos is volt. Basim egy mélyet szippantott a cseresznye zamatú nargiléból, aztán felsóhajtott:
– Allahú akbár.
És miközben higgadt mozdulatokkal feltápászkodott, már el is döntötte véglegesen, hogy hazamegy.
Őt egy polgárháború nem fogja elszakítani az otthonától. Már úgyis évek óta tart, sokáig már nem tarthat.
Basim ügyes mesterember volt a háború előtt. Már most kifundálta, hogy ügyes mesterember lesz a háború után is. Üveges – villant az agyába. Ez az! Nem győzi majd a munkát, hisz szinte minden ablak betört. Dagadtra keresi magát – ábrándozott, és elégedetten nyújtózott egyet.
***
A kelet-kínai Nancsingban április közepén észlelték a bajt. Liu Dong, a United Stick[1] fantázianevű holding tulajdonosa arra figyelt fel, hogy a korábbi, milliós tételekben leadott rendelések helyett a következő hónapban mindössze 168 darab szelfibotot igényeltek Európából. Liu azzal vigasztalta magát, hogy legalább az afrikai megrendelések nem estek vissza. Afrikából változatlanul egyetlen szelfibotot sem rendeltek – ugyanúgy, mint az előző években, de itt legalább a mutató nem változott.
A United Stick azonnal megvált a munkások kétharmadától, több mint 3800 embertől. A megmaradtakat átképezték, és elvárták tőlük, hogy még hűségesebben szolgálják jóval kisebb bérért – mondhatnánk éhbérért – szeretett tulajdonosukat.
A United Stick a rendelések elmaradása miatt profilt váltott, és erős marketingkampánnyal elektromos, ún. okos légycsapókkal árasztotta el a piacot.
Az okos légycsapó tulajdonképpen egy szelfibot volt – ebből még mindig több milliós készlet állt raktáron –, aminek a végére egy okostelefont kellett illeszteni. (Megtévesztésül azért nevezték a hirdetésekben okosnak a légycsapókat, mert egy okostelefonnal működtek.)
Az okos légycsapó azonban nem váltotta be a hozzá fűzött, igencsak hiú reményeket.
Egészen elenyésző számú vásárló akadt csak, aki hajlandó lett volna drága okostelefonnal legyeket csapkodni. Ezeknek az ügyfeleknek a száma gyakorlatilag megegyezett a szelfibotok afrikai megrendelésének számával.
A United Stick nem sokkal később csődöt jelentett. A sanghaji tőzsde azonban nemcsak a nancsingi cég miatt omlott össze. A vásárlók szerte a világon sorra mondták le megrendeléseiket. Híre ment, hogy nemcsak a szelfibot, hanem sok más kínai termék is csapnivaló (sőt, légycsapásra teljesen alkalmatlan), silány, és túlárazott. Ki tudja, talán épp a vietnámi versenytársak szították a kedélyeket?
A kínai gazdasági mirákulum lendülete megtorpant, a tőzsdelufi kipukkant. Olyan emberek váltak egycsapásra földönfutóvá, akik néhány héttel korábban még Ming-vázából itatták a sziámi macskájukat.
A kínai krach – kiszámítható alliterációval – kedden következett be, és napok alatt megrengette a világot.
Pekingnek drasztikus korlátozásokat kellett bevezetnie. Csökkentette az olajimportot, aminek következtében rövid időn belül felborult Moszkva kincstári egyenlege. Az oroszok hamarosan egy zsáknyi rubelt is hajlandók lettek volna áldozni a dollárért, csakhogy már a dollár sem ért annyit.
Az amerikaiak élen jártak a kínai megrendelések lemondásában. Talán a több évtizedes sérelmeiket akarták így megtorolni.
Így aztán rövidesen eltűnt az üzletekből a sok amerikai termék: a Nike, a Ralph Lauren, az iPhone és a Levi’s. Csak ekkor döbbentek rá, hogy mindez Made in China volt.
Az amerikaiak egy számukra szinte ismeretlen fogalommal: az áruhiánnyal szembesültek. Közben pénzük volt bőven, így aztán a dollár értékét vesztette. Viszont még így is egy zsáknyi rubelt ért.
***
Júniusban a Spanyol-lépcső környéke Rómában teljesen elnéptelenedett. Kezdetben a bennszülöttek élvezték a csendet, rövidesen rájöttek azonban, hogy a zsibvásári hangulat elmaradása nem sokat hoz a konyhára.
Ingeborg Jørgensen még csak nem is sejtette, hogy a vihar utáni csendet ő váltotta ki. A bergeni háziasszony néhány héttel korábban vakációzott Rómában, ahol – a kor hangulatának megfelelően – természetesen sok szelfit is készített. A szelfibot-árusok azonban ekkor már végleg eltűntek a metropolisz utcáiról és tereiről, ezért a norvég hölgy kénytelen volt kézből szelfizni.
A fotókat megosztotta az Instagramon. A barátnője alig ismert Ingeborgra. Szinte minden kép elmosódott volt, és fókusz nélküli. Általában bevillant Ingeborg fél arca, de olyan közelről, és annyira sötéten, hogy alig lehetett megkülönböztetni a homályos háttértől.
Ingeborg ugyan gondosan felcímkézte a fotókat, de ezzel csak tetézte a bajt. Az egyiken például a szelfizés dátuma mellett azt is feltüntette, hogy az olasz fővárosban, a Fontana dei Quattro Fiumi előtt készült.
Ezt a képet – jóhiszeműen – a barátnője a Facebookon osztotta meg, és onnantól kezdve elszabadult a pokol. A fotót több tízezren lájkolták – no, nem azért mert tetszett nekik, hanem azért, mert ilyen csúf fotót már régen láttak.
A közelről készült portrén az alany arca beremegett. A képet egy orr, egy egészen méretes orr uralta. Mögüle egy szem kancsalított. Ingeborg feltehetően erősen koncentrált, hogy ügyesen kezelje az okostelefont, de a végterméken, a szelfin ez az igyekezet nem tükröződött kellőképpen.
Az ügyefogyott szelfit felkapta a reddit[2], ahol a fotóból kiindulva tízezrek vitatkoztak azon, hogy kell/nem kell szelfit készíteni.
A Huffington Post viszont azt emelte ki, hogy már Rómába se érdemes utazni, hisz lám, milyen nyomorúságos emlékekkel tér vissza az ember. A Huffington cikkét utána napokig idézte az online média világszerte. Még a nemrég függetlenné vált kelet-timori Timor Herald is azt a címet adta egyik vezércikkének, hogy Egyetlen út sem vezet már Rómába.
Hát emiatt néptelenedett el a Spanyol-lépcső környéke.
Az előkelő Via Condotti luxusboltjainak alkalmazottai minden találékonyságukat bevetették, hogy elkerüljék a boltok bezárását.
A Van Cleef & Arpels ékszerészei például hamis Swarowski kristályokon próbáltak túladni nevetségesen olcsón, de a saldi/kiárusítás felirat nem igazán vonzotta a kuncsaftokat. Ők ugyanis alig lézengtek az utcákon.
A Bvlgari online kereskedelemmel próbálkozott. A nancsingi United Stickhez hasonlóan profilt váltott, de az elképzelés csúfosan megbukott. El nem ítélendő módon a Bvlgarinál ugyanis senki sem rendelt téli gumit és szegecselt abroncsot.
A turisták nemcsak Rómának fordítottak hátat. A fővárossal azonosították az országot, és úgy gondolták, ha Rómából nem térhetnek haza szép emlékekkel, akkor ez ugyanúgy igaz Capri szigetére, Riminire, Toscanára, Velencére, San Remóra, sőt Szardíniára is.
A turisták elmaradása alapjaiban rengette meg Itália gazdaságát.
Olaszország nettó befizetőből nettó haszonélvező lett, és három számjegyű eurómilliárdos brüsszeli támogatásra szorult. Az uniós pénzeket újra kellett osztani, és az újraosztás után a feltörekvő kelet-európai országoknak már alig jutott némi morzsa. A dölyfös, de eltunyult oligarchák, akik addig talmi ürügyekkel, mégis szinte havi rendszerességgel vágták zsebre a Brüsszelből utalt pénzeket, nagyon megorroltak az olaszokra. Egyikük még azt is megtiltotta a lányának, hogy Eros Ramazottit hallgasson.
Közben az eurót Olaszországban újra a líra váltotta fel. Minden alaposan megdrágult. Csak a nyugdíjakhoz nem nyúltak hozzá. A nyugdíjasok pont ugyanannyit kaptak, mint korábban. Igaz, most euró helyett lírában.
Olaszok milliói keresték boldogulásukat a határon túl, elsősorban Romániában. Sokan próbáltak letelepedni és munkát vállalni Temesváron, Craiovában, sőt a messzi Iașiban is abban bízva, hogy a románok meghálálják azt a vendégszeretetet, amit korábban Olaszországban kaptak. Ugyanezen okokból azonban az olasz vendégmunkások Bukarestet nagy ívben elkerülték.
A lerongyolódott oroszok viszont Rómában próbáltak menedéket keresni. Jurij Szergejevics például arra hivatkozva kilincselt egy mosogatói állásért az egykor sem túl híres Tre scalini étteremben, hogy arra emlékeztette a tulajt: évekkel azelőtt borravalóval együtt 600 eurót fizetett három méretes T-bone steakért, némi proseccóval, majd vörös Valpolicellával fűszerezve, amit a végén egy ristrettóval és 100 gramm Sztolicsnajával öblített le. A Tre scalni tulajdonosa hogyne emlékezett volna egy ilyen vacsorára, hiszen egyrészt 250 euróval túlszámlázta a fogásokat, másrészt a Jurij Szergejevics társaságában levő két termetes és öblös hangú matróna azóta is kísértette rémálmaiban. A szívét azonban a borsos számla sem puhította meg. Felajánlotta Jurij Szergejevicsnek, hogy a bejárat előtt strázsálhat, és vendégeket toborozhat, de Jurij Szergejevics katonás modora és érces basszusa még azt a néhány szomszédot is elijesztette, akik véletlenül tévedt a Tre scalini környékére.
***
A turisták mellett a zarándokok is elmaradtak a Vatikánból. A pápa Urbi et Orbi áldását egészen pontosan 17-en hallgatták meg a téren. Kilencen közülük azonban a RAI közvetítőkocsijának a személyzetét képezték, de ezt a korabeli tudósítások elhallgatták. A többieket, mármint három apácát és öt ministránst Eritreából vezényelték a térre, hogy az mégsem kongjon az ürességtől.
A leépítés a Vatikánt sem kerülte el. A svájci gárdából mindössze két embert tartottak meg. Az egyik kicsit hajlott hátú volt, viszont képzett autószerelőnek bizonyult, ezért ő a díszőrségi feladatok mellett elsősorban az igencsak veteránnak számító, a Miki egérről elnevezett pápai Topolino[3] karbantartásával foglalkozott, társa pedig kertészkedett. A svájci gárda színes egyenruháit elárverezték, a két megmaradt gárdista pedig szürke kezeslábast kapott.
Az őszi zsinaton – a pápa kezdeményezésére – a bíborosok úgy döntöttek, hogy a Szentszéket elköltöztetik a Vatikánból. A katolikusokat megdöbbentette, hogy az egyházfő a törökországi Gelemişbe tette át a székhelyét, ő azonban azzal nyugtatta meg a hívőket, hogy Gelemiş környékén, a valamikori Pattarában született Szent Miklós is. Közben ügyesen elhallgatta, hogy a hűvös vatikáni falak között kiújult köszvényének is jobban esik Dél-Anatólia melege Róma néha kifürkészhetetlen időjárásánál.
***
Basim számítása bevált. A polgárháború túl sokáig tartott, a szembenálló felek elfáradtak. Új szövetségek jöttek létre. A szunniták megbékéltek a síitákkal; az ellenzék a kurd pesmergákkal[4] megadta a kegyelemdöfést a rettegett Iszlám Államnak.
Beköszöntött a béke. Rövid idő alatt nagyon-nagyon sok ablakot kellett beüvegezni. Basim bankszámlája szépen és gyorsan gyarapodott. Közben mégis megmaradt becsületesnek, és ezzel sok honfitársa tiszteletét kivívta. Ilyen háttérrel simán bejutott a parlamentbe.
Szívügyének tekintette a tömegsport, elsősorban a foci felvirágoztatását, és neki jutott eszébe, hogy Spanyolországból azt a befutott edzőt – honfitársát – kellene hazacsábítani, aki akkor vált nemzetközileg is ismertté, amikor másodpercek alatt bejárta a világot egy róla készült felvétel. Az edző akkor még – Basimhoz hasonlóan – menekült a háború elől, ráadásul a gyermekét is a karjai közt cipelte. Épp egy mezőn futott át a tömeggel együtt, amikor valaki, talán szándékosan elgáncsolta. Az edző azt még értette, hogy őt idegenként nem tűrik meg, de arra nem talált választ, hogy vétlen kisfia mivel szolgált rá az ismeretlenek haragjára.
Basim[5] nevéhez méltón mosolyogva ölelte meg a reptéren a hazatérő edzőt, aki rövid idő alatt az élmezőnybe juttatta a válogatottat.
***
A béke kitörésével több országban több költségvetései intézmény fenntartása okafogyottá vált.
– Az adófizetők pénzéből többet nem kaptok. Vagy önfenntartók lesztek, vagy felszámolunk benneteket – üzenték elszántan a politikusok.
A Moszad[6] – hagyományaihoz híven – folytatta a megfigyelést, de most már a költöző madarak viselkedését tanulmányozta.
Az iráni VAJÁNAK[7], a hírhedt SZAVAK utódszervezetének ügynökei perzsaszőnyegek kézicsomózását vállalták.
Az orosz ФСБ[8] annyira beépült a közéletbe, hogy parlamenti bizottságot hoztak létre annak tisztázására, ki tagja/nem tagja a titkosszolgálatnak. A Duma testületét magától értetődően egy volt KGB-s alezredes vezette. A vizsgálat több évtizedig elhúzódott.
Az amerikai NSA[9], amely már a Snowden-botrány után érezhetően vesztett erejéből, hallásjavító készülékeket kezdett gyártani és forgalmazni.
***
A görögországi Leszbosz és Kosz szigetére újra sok szíriai érkezett. Apró gyermekekkel. Nyaralni. A háború viszontagságait feledni és kipihenni.
Az egykor lerobbant görög idegenforgalom jobbára nekik köszönhette a gyors talpra állást.
***
A megnyugvás után megszűnt a menekültáradat – hiába várták őket fogvicsorgatva és barátságtalanul sokhelyütt Európában.
A xenofóbok egy pillanatra megkönnyebbültek, aztán vezérszónokaik aggódni kezdtek. A migránsokra építették győzelmi stratégiájukat. Ha nem jönnek a menekülők, nem lesz beszédtéma, és az emberek előbb-utóbb elkezdik firtatni a kényes kérdéseket: a korrupciót, a pénzek gátlástalan lenyúlását, a manyupok államosítását, a trafiktörvényt, az alkotmánybíróságok jogkörének megnyirbálását, a vasárnapi boltbezárást, a költséges vadászkalandokat, a sajtószabadság korlátozását, a kérkedő luxuscuccokat...
A félelem nem volt alaptalan.
Miután Le Penék már Moszkvából sem kaptak apanázst, a következő választásokon eredményük nem érte el a statisztikai hibahatárt sem.
A lengyel választásokon olyan fölénnyel győzött a demokratikus ellenzék, hogy első lépéseként a Szejm az alaptörvényben terjesztette ki az Alkotmánybíróság szerepét. A taláros testület joga és kötelessége volt minden kormányzati intézkedés felülbírálata, és ezt a jogkört a jövőben már csak 99/100-as arányban lehetett módosítani.
A németországi szélsőjobb Pegida[10] a helyzet ismeretében politikát váltott, és osztálykirándulásokat szervezett elsősorban Líbiába, Irakba, Afganisztánba és Szíriába.
Miután a magyar politikai élet szélsőséges vezetői korábban szinte minden szomszéddal összerúgták a port, a népharag elől dél felé próbáltak menekülni.
Ott azonban fennakadtak a saját maguk által felállított pengekéseken.
***
Új időszak köszöntött be. Az utókor történészei ezt a korszakot a nyugalom jelzőjével illették.
Csak arról feledkeztek meg, hogy a nyugalmat egy szelfibot váltotta ki.
[1]美国棒
[2] www.reddit.com
[3] https://en.wikipedia.org/wiki/Fiat_500_%22Topolino%22
[4] https://hu.wikipedia.org/wiki/Pesmerg%C3%A1k
[5] mosolygó
[6] הַמוֹסָד
[7] وِزارَتِ اِطّلاعات جُمهوریِ اِسلامیِ ایران
[8] Федеральная служба безопасности Российской Федерации
[9] National Security Agency
[10] Patriotische Europäer gegen die Islamisierung des Abendlandes
Következő cikk: Kelet-Európa egyre jobban hasonlít Oroszországra
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Pásztor Bálint „egyeztetett” a sajtóval!?
A sok tárgyalás, „segítés” azt jelzi, hogy a VRTV is felsorakozik – méghozzá önként! – a >
A küszöb előtt várakoznak
Az „ártatlan nemzedék” egyelőre figyel és tanul. Van ideje. Készülnek a múlt elleni lázadásra? Vagy beletörődésre? >
A RENDSZER A VÉGÉT JÁRJA!
Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem működnek. Az ország egyre jobban sodródik a rendkívüli állapot >
A nemzeti identitásról…
Siránkozhatunk miatta, de gyümölcsözőbb lenne a korszellemre reflektáló életképesebb komplexebb identitás megformálása, amely nem rombolná a >
EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT!
Már minden értelmes ember érzi, tudja, hogy ez a rendszer elhasználódott. Az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket >
Az Akadémia győzött!
Az akadémikusok nagy része elégedett volt, kisebbik része bölcsen hallgatott, s nagyon kevesen utasították el. Radomir >
A kormányhű celebek országa
A kilencvenes években az ellenzéki táborban az értelmiségiek vállalták a vezető szerepet, de a nacionalista táborban >
„Mikor korlátozható a szabadság?”
A VMTT közösségi oldalán az utolsó bejegyzés négy évvel ezelőtti, a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken >
„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?
A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >
Erkölcs(telenség)
Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >
Erkölcs(telenség)
A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >
Erkölcs(telenség)
A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >