Ma Eszter, Eliza, Vanessza névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Az azonosulásról
Bódis Gábor
Talán éppen a mi lapunk foglalkozott a legtöbbet az maradás vagy költözés kérdésével, sőt egy egész sorozat is napvilágot látott. Mindeddig nem találtam fontosnak, hogy hozzászóljak részletesebben a témához. Alapjában véve, úgy gondoltam, hogy beszéljenek azok, akik döntöttek, vagyis akik (úgy hiszik) végleg elmentek vagy maradtak.
Egy mozzanat miatt változtattam meg a véleményemet. Az első, egyetlen napilapunk hasábjain nemrégiben egy vajdasági magyar értelmiségi kifogásolta azt, mit a Magyar Televízió egyik adásában meghívott vendégként (talán a szakértőt sokan olcsó hivalkodásnak tartanák) mondtam a magyarok helyzetéről a Délvidéken, pontosabban, ha jól emlékszem, azt állítottam, hogy az „életrevalóbbak” mentek el. Persze ez mindig fájdalmasan érinti az otthon maradókat, és a sértődöttségnek van alapja. Nem is akarok én vitába szállni, Isten ments. Csak azt akartam hozzátenni, amit, ott is megtettem, hogy nem elsősorban az értelmiségiekre gondolok. Ők már így is elég bonyodalmat okoztak itt Vajdaságban is. A vállalkozókról an szó, az olyan korban levő változókról, akik a vajdasági másságnál is meg tudták volna teremteni a gazdasági alapját valamilyen életnek. Ha példamutató kivételekről beszélnénk, akkor Miskolczi Jóska barátomat kellene megemlíteni (csak meg ne sértődj, mert téged, másokkal ellentétben, idézek). A bökkenő azonban ott van. hogy nem ilyen alapokra céloztam. A legkevésbé sem. Habár jelkép ebből sem hiányzik.
A másik mozzanat egy napokban megélt élményemhez kapcsolódik.
Az újvidéki Zmaj utca egyik udvarában levő kávéházban beszélgettem a vajdasági autonómia két, talán hangosabb szószólójával. A politikus, akit a horvátországi háborúba akarata ellenére elhurcoltak, azt magyarázta, hogy a háborúnak nincs vége, sőt az majd csak most kezdődik. Crna Gorában, majd Kosovóban, Vajdaságban, Macedóniában, Sandžakban.
Čanak mondanivalója csak akkor válik érthetőbbé, ha hozzáteszem a harmadik mozzanatot, nevezetesen a volt szerb elnök, Ivan Stambolić „emlékiratait”, amelyeknek egy része megjelent a Vreme hasábjain. Ebben, az utóbbi évek legjelentősebb politikai dokumentumában olvashatjuk mindazt, amit a Milošević-féle rendszerről tudni kell. Hogy hogyan indult a populista mozgalom, miként szervezték a puccsot, ki verte szét Jugoszláviát. Mindezt minden józanul gondolkodó már eddig is tudta, csak más a „koronatanú” tollából értesülni róla. A lényeg: a mostani hatalom működésének a mozgatóereje, a cselszövések, összeesküvések véget nem érő hálója. Meg az, hogy a háború az éltető és hajtóereje. Akkor hát túlzás-e, amit NČ mond a háborúkról? Valószínűleg az, még ha pontosan tudjuk, milyen hatalomról is van szó. Csakhogy a fenyegetettség érzését ez a bizakodás alig csökkenti.
Mindenesetre a bolondját járatják nemcsak a saját nemzetükkel, hanem a vajdasági magyarokkal is. A szerbek, akiknek kosovói „elnyomatása” miatt („Senki sem verhet benneteket!”) kezdődött a Vezér karrierje, most a sínek elé vetik magukat, nehogy a vonat ugyanoda, vagyis Kosovóba vigye őket. NČ szavai szerint: „Kosovót Önök kérték, hát meg is kapták”.
A baj csak ott van, hogy ők csak Vajdaságot akarják. A több mint százezer újabb menekült (és akkor még nem számolunk Karadžićék várható exodusával) már az évszázad harmadik gyarmatosítását jelenti. Ennek következménye, hogy a független Vajdaság (a félénkebbek nevezhetik autonómiának is) eshetősége szinte a nullával egyenlő. A vajdasági magyarság előtt, amelynek Trianon óta csak a titói Jugoszláviában, pontosabban a VSZAT-ban (a gyöngébbek keressék ki a történelemkönyvekben) voltak „elviselhető” évei, ismét leszűkültek a választási lehetőségek. Már nem számíthat egyik olyan többnemzetiségű államalakulatra sem, amelyben esetleg ismét elviselhetővé válhatna a kisebbségi sors. Szerbia, legalábbis a dolgok jelenlegi állása alapján nem válhat – Nyugat-Európa mércéivel mérve – demokratikus állammá. Orosz vesztébe rohan ugyanis. Ez viszont természetes, nem a „pravoszláv kapcsolat” miatt, hanem mert további balkáni zűrzavart csak egy kótyagos Moszkva támogatásával lehet csinálni.
Az összképhez tartozik a határon túli magyarokhoz bűnösen nyeglén viszonyuló „anyaország” is, ahol a politika csak követi a közvéleményt, amelynek többsége kimondottan utálja „betolakodó” nemzettársait.
Akkor hát menjünk-e vagy maradjunk, vagy mindkét dolgot csináljuk „félig-meddig”? Akik maradnak, nem tudják, hol maradnak. Akik elmennek, nem tudják, hova menjenek.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
SZERBIA EGYRE TÁVOLABB BRÜSSZELTŐL!
Vicsek és Kovács, a VMSZ két sokéves, de eredménytelen megélhetési lakájpolitikusa – a néhai Pásztor István >
A VMSZ, a civil szervezetek és az egyházak összefonódása
A két esemény, illetve cikk alapján arra a következtetésre lehet jutni, hogy a vajdasági magyar civil >
Viharfelhők Szerbia égboltján
Hónapokkal ezelőtt Vučić nagylelkűen ígérgette, hogy bármikor kiírhatja a rendkívüli választásokat, moszkvai üzenetében azonban nem mondott >
Szerbia a csonka rendszerváltási múzeumba kényszerült
Amit most a szemünk előtt zajlik, az a múzeumból való kiútkeresésről szólnak. Az elmúlt harminc évben >
Megszűnt az utolsó független nyomtatott vajdasági magyar nyelvű újság!
A Családi Kör megváltozásával nemcsak a lap, de a vajdasági magyar nyomtatott sajtó történetében is új >
AZ ÚJSÁGÍRÁS LEZÜLLESZTÉSE, AZ OLVASÓK MEGALÁZÁSA
A VMSZ tisztségviselői és az anyaországi vendégek ezúttal is „eligazították” az MNT „alapítású” médiák „újságíróit”, hogy >
BIZALOMVESZTETT, HITELTELEN MNT
A testület csak a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területével >
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >