Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Én teneked, te énnekem…
(Kinek adjuk a díjakat?)
„A tömegtájékoztatási eszközeink politika által történő ellehetetlenítése ellen egyszer sem emelte fel a szavát..” Szabó Angéla (Bozóki Antal honlapja):
Elmúlt a szabad magyar sajtó esztendős ünnepe, így már nem számítunk illúziórombolónak meg ünneprontónak, ha szót ejtünk olyasmiről is, amiről a nagy nyilvánosság előtt nem szokás beszélni. Nem tartjuk érdemesnek megpendíteni a témát, vagy már kedvünk sincs kibogozni ezt az agyoncsomózott sajtókákát. Inkább kényelmesen/szemérmesen elfordítjuk a tekintetünket – ha nem szól a szánk, nem fájhat a fejünk sem. A mázsás csendtől, a tömény hallgatástól persze nem fog kihullani a délvidéki magyar média orrából a karika, ez aztán nem viszi előbbre az elsivatagosodott, eldrapposított médiaügy(ünk)et.
A célkeresztben a következő: mi módon zajlik a vajdasági magyar újságírók szakmai elismerése, díjazása, kitüntetése? Kik az úgymond kiválasztottak, és kik végzik a szelektálást?
Arany János valami olyasmit mondott egykoron, hogy ki kell rugdosni a búza közül a konkolyt, csak nem mindegy, hogy kinek a lábán van a csizma. Nálunk az a gyakorlat alakult ki, hogy a szakma a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületére – annak vezetőségére – bízza (vagy hagyja) egy-egy év „újságírói termésének” az értékelését és a végső döntés meghozatalát: kik legyenek a díjazásra javasolt sajtómunkások. Előzetesként ajánlást kér az egyes szerkesztőségektől, tegyék meg tétjeiket, mondják ki ők, kit tartanak a legkiválóbbak legkiválóbbikának.
A délvidéki magyar hivatásos írástudók önkéntes alapú társulásának áldásos tevékenységét eddig senki nem méltatta bíráló hangnemben. Még csak érintőlegesen, felületesen sem, így pedig olybá tűnhet, hogy minden, amit tesz, roppantmód helyénvaló és igen dicséretreméltó. Amolyan fele cukor, fele méz. Az egyesület azt vallja magáról, hogy a médiában dolgozók szakmai és érdekvédelmi szervezete, csak épp az marad rejtve, hogy miben nyilvánul meg egyik is, másik is. Merthogy a tömegtájékoztatási eszközeink politika által történő ellehetetlenítése ellen egyszer sem emelte fel a szavát. Így viszont aligha lehet több egy szimpla sóhivatalnál, gittegyletnél. Amelynek elnöksége menetrendszerűen, évente egyszer áldását adja egy olyan listára, amely a kiemelt alkotók, az éppen befutók névsorát tartalmazza – értsd: délvidéki újságírásunk „színe-(leg)javát”. Mindig öt kategóriában választ virtuózt (írott sajtó, elektronikus médium, ifjú tehetség, szórvány és életműdíj) és adományoz neki díjat. És akkor is, abban az évben is bővizű díjesőt hullat, amikor voltaképpen nincs is kit/mit kiemelni, megünnepelni, mert éppen nem születtek egetverő, Pulitzer-díj gyanús újságírói alkotások. (Be kéne látni: van ilyen.)
Amikor a csizmáról nem veszünk tudomást.
Miskolczi József, a 7 Nap egykori újságírója egy alkalommal a következőket mondta: A 80-as években az írott sajtóban legalább 30 nagyszerű, élvonalbeli, hiteles, szakmailag kiváló újságíró volt, s milyenek még az Újvidéki Tévében, az Újvidéki és a Szabadkai Rádióban! Most 5 jó újságírót tudnék megnevezni. A többit tegyük a „fejlődőképes, de nem jó a táptalaja” kategóriába! A mi szakmai egyesületünk viszont évente ötösével záporoztatja a kitüntetéseket (újságírásunk sötét egén ők a mi fénylő ötágú csillagunk!), sőt: Uram bocsá’, azt is el tudom képzelni, hogy osztana ő akár többet is, mert még így sem jut ki a jóból mindenkinek. Minden mi kutyánk kölykének, értelemszerűen.
Na, most ha abból indulok ki, hogy inkább hiszek Miskolczinak magának, mint a teljes újságíró egy(esü)letnek, akkor bármint forgatom is, sehogy nem szimmetrikus a kép. A kettő nem fedi egymást. Inkább üti. Akkor pedig föltehetjük az obligát kérdést:
Kinek osztják a díjakat?
Saját maguknak?
Egymásnak?
Én neked, te meg nekem?
Az örök engedelmes szófogadóknak? A mindenkori (nemszámítmilyenszínű) politika szekerét toló udvari újságíróknak? Az egyesület tömeg(esség)ét képező hűséges tagságnak?
Aztán: úgy gondolom, voltak az idei ünnepélyes díjátadásnak is furcsa mellékzöngéi. A 47. életévébe lépett Szabadkai Rádió esetében jócskán megkésve érkezett a kedélyes vállon veregetés. (Alighanem ezért keserédes a dicséret íze.) Most kapott díjat: halál előtt 3 (hó)nappal. Miért nem évekkel korábban? Miért nem méltányolták a puszta fennmaradásért vívott harcát? Miért nem díjazták a hallgatottsága, a népszerűsége okán? Midőn már a megásott sír szélén tántorog, akkor akasztják a nyakába a babérkoszorút? Siralmas.
A szerencsétlen, idén 70 éves Képes Ifjúságot is megjutalmazták, dacára annak, hogy ma már csupáncsak szégyenteljes karikatúrája egykori önmagának. Tótágast a logika: épp akkor díjazzák, amikor a lehető leghalványabb. Nemcsak az arcát veszítette el, hanem az önállóságát is, már csak a Magyar Szó szerdai mellékleteként jelenhet meg. A zentai Szögi Csabából főszerkesztőt kreáltak – maradt volna inkább az irodalomnál, nem volt rossz versfaragó! –, aki az itthoni reményvesztett fiatalság helyzetelemzése helyett, rendre „külföldi levéláradattal” traktálja az ifjú újságolvasót. (Azért valamire mégis jó ez a jubileumi év, apropóján remélhetőleg szó esik majd arról is, hogy hogyan és miért is került a Képesifi az agyhalott állapotába, Szabadkára költöztetése után milyen módszeresen építették le. Megér a téma egy-két misét.)
Visszatérve a glóriaglancolásra: rókaravasz ez a plecsniosztó plénum, merthogy személyválogató is, meg kizárólagos is. Nem minden esetben jár a kedvében még a „saját üdvöskéinek” sem, a VMSZ-MNT gályázó liblingjeinek sem, furamód még azokat sem tünteti ki. Például az íráskényszeres örökifjút, a zentai Szabó Palócz Attilát vagy az állhatatos újvidéki tévés Bágyi R. Renátát, a politikusként is debütált (vagy befuccsolt) Újvidéki Rádió-s Csőke Csabát, vagy a szabadkai Fehér Mártát, aki pedig majd a kezét-lábát töri, úgy krenkolja magát a Pannon Tévében, és valami miatt Pesevszki Evelyn is mellőzöttnek számít Újvidéken a Magyar Szóban, noha bizonyára mindig elvégzi a feladatot, amit „kiosztanak neki”.
És akkor Zucker kommt zu letzt: ha az Újvidéki Rádióban Madár Anikó szakmai díjat kaphat, akkor már mindenki kaphat, válogatás, dekázás nélkül. Akkor már igen nagy baj lehet az újságírói kréta meg a rádiós mikrofon körül!
Sokan leélték az életüket úgy, hogy harminc-negyven éven át szorgalmasan „alkottak”, a legvégén bele is haltak a firkászságba, anélkül, hogy egy rendes írást megírtak volna életükben. Akár ki is díszíthették, tele is aggathatták a dolmányukat/kosztümkéjüket kitüntetéssel, ahogy a karácsonyfát szokás. Szó se róla, lehet ezt csinálni így is. Hódolhatunk kedvünkre a rendjelkórságnak, eluralkodhat rajtunk a díjosztó mánia. Mintha ezzel a hivalkodással valójában leplezni, elfedni akarnánk a Délvidéken beállt médiasivárságot.
Méltánytalanság méltánytalanságot követ. És ez így megy évről évre. (Ez is az írástudók árulása…) Ha sokáig élünk, még megérjük, hogy minden pöszögő bogár sajtódíjat kap, csak azért, mert vajdasági magyarul pöszög.
(Csak nehogy úgy járjunk, mint az az anyaországi irodalmár, akitől a kitüntetése után meg találták kérdezni, hogy mekkora összeg ütötte a markát! Mire ő ennyit válaszolt: pénz nem járt vele, csak a szégyen.)
Következő cikk: Vasárnap ne lehessen többé verset írni
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >
A kíméletlen múlt utánunk nyúl
A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >