Ma Olivér névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Identitás és háború
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):
Alternatíva nélkül
Ha felkattintom az egyik vagy másik, egymással feleselő magyarországi tévéadó műsorát, azzal vigasztalódom, hogy lehet még vitatkozni, tehát létezik intézményes alternatíva. Eszembe jut minapi beszélgetésem az egyik rangos budapesti közíróval, aki odahaza nem kis bátorsággal bírálja a kormányt, azonban a Vajdaságban tartózkodva szól róla, nem tűnik fel nekik, hogy a vajdasági magyar közéletben nincs alternatíva. De, ugyan kit érdekel, hogy van-e alternatíva a zsíros bácskai földön? Pedig felismerhető a hiányosság, csak érzékelni kell, viszont ez hiányzik talán a legjobban. Igaz, a probléma nem mai keletű, emiatt igazságtalan lenne csupán a mai nómenklatúrát kárhoztatni. Az egypártrendszer örökségéről van szó - a közvagyont könnyű privatizálni, a beidegződött reflexeket nem egyszerű leküzdeni – amelytől, a legjobb szándék mellett is nehéz szabadulni, így tehát maradt a hivatalosan támogatott, a megtűrt és a mellőzött szellemi értékrend. Úgy látszik, elvben szeretjük dicsőíteni a másságot hisz mi mást tehetnénk, hisz számtalanszor hangoztatták: a kisebbségi kultúra a másság nagy jelképe, „magunk között” azonban elutasítjuk. Lehet, hogy pont emiatt saját értékeinket, másságunkat sem becsüljük.
Tőke a huszonegyedik században
A vagy tíz évvel ezelőtti naplójegyzeteimben arról töprengtem, hogy miért nincs kisebbségi szakszervezet, mint ahogy például Finnországban működik svéd kisebbségi szakszervezet. Azért említettem pont ezt a példát, mert úgy találtam, hogy a munka világában rejlik a kisebbségi jogegyenlőség gyökere, csakhogy ez rejtezkedő igazságnak számít. Nemigen volt visszhangja! Egyedül Ternovácz István érzett rá, hogy a szociális kérdésfeltevés szoros összefüggésben van a nemzeti kérdéssel. Ma még inkább vallom, hogy ezt a problémát nem lehet megkerülni. Ez jut az eszembe, amikor az újvidéki kiadóm (Akademska knjiga) szerkesztője közli velem, hogy már készül a Piketty-könyv szerb fordítása. Aztán arról értesülök, hogy a magyar műfordítók is a kezükbe vették a több mint 700 oldalas Tőke a huszonegyedik században című kötetet, amely alaposan felbolygatta az európai kedélyeket. Nagyon érdekel, hogy a posztszocialista expressz kapitalista közegekben milyen visszhangot kelt, egyáltalán lesz-e reakció a vajdasági magyar közéletben. A szerző részletesen kimutatta, hogy három évszázada egyre radikálisabban növekszenek a szociális különbségek. Az utóbbi háromszáz évről van szó! A gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lesznek, miközben létrejött a szupergazdagok osztálya, ami azt eredményezi, hogy a kapitalizmus mindinkább a feudális rendre kezd emlékeztetni. Sokan ezt monetáris, újabban gazdasági válságnak nevezik, igazából azonban rendszerbeli válságáról van szó! A kapitalizmus győzött, azonban elvesztette a féket, a Tőke szemrebbenés nélkül rombolja a jóléti állam utolsó bástyáit. Igaz, 1945-75 között a „kapitalizmus aranykorában” (ez sok mindenben meghatározta szellemi orientációmat) a folyamat megtorpant, vagy lelassult, utána azonban a neoliberális gazdaságpolitika veszélyes lendületet vett. Piketty egyik javaslata a radikálisan progresszív jövedelemadó bevezetése. A szerző az örökösödési jogot is felülvizsgálná. Örvendetes, hogy a volt Jugoszlávia területén, elsősorban a Szlovéniában és Horvátországban feltünedező „új baloldal” fiatal képviselői, mind gyakrabban hivatkoznak erre a könyvre, a szlovéniai parlamentbe bejutó Egyesült baloldal vezetője pedig egyértelműen a demokratikus szocializmus eszméjét hirdeti. Nem csak Piketty elméletét gondolja át, hanem a privatizáció ellenében a munkás önigazgatás mellett teszi le a voksot.
Identitás és világháború
Örömmel gratuláltam Filip David 1940-ben született NIN díjas zsidó származású szerb írónak abból az alkalomból, hogy Az emlékezés és a feledés háza című regénye kiérdemelte az idei NIN-díjat. A kitűnő regény melynek „hajszálerei” a II. világháborúba nyúlnak vissza és az identitás kérdéseit vetik fel, arról az általam többször is megszólított nemzedékről szól, amely mára számbelileg alaposan megfogyatkozott, nagyjából kilépett a hatalmi struktúrából, vagy pedig – mint Filip David és sokan mások vallják – nem is volt benne. Egyszóval, marginális maradt. Furcsa kísértetté lett az egész jelenünket behálózó múlt. A közelmúlt, ami tabula rasa! Maradt a minden nemzet „dicsőséges aranykora”, az anakronisztikus tudat- és ízlésformák és győzedelmes újradefiniálása. Karel Teige fogalomtárával élve: beköszöntött a muzeális múlt. Miközben az európai szellemi életben 1968 emléke reneszánszát éli, a vajdasági magyar irodalmi életben úgy teszünk mintha meg se történt volna. Talán azért mert Budapesten sem volt, miből kifolyólag az „egységes magyar irodalom” kánonjába se került bele. Pedig meghatározó töréspontot jelentett egy jugoszláviai nemzedék életében. A marginálisak közé került Danilo Kiš, meg Filip David az egyik oldalon, a másikon a „szófogadó lázadók”. Ettől függetlenül, a közös az volt bennünk, hogy a szocialista korszak kísérleti nyulai voltunk. A díj kapcsán Filip David a Szabad Európa Rádiónak adott interjújában szóba hozott több múltban történt esetet, amelyet az újabb kori nemzedékek feledni igyekeznek, azzal az indokkal teszik, miszerint ez már „csak a múlt”. Nos, mind többen vannak azon a véleményen, hogy ez nem csak múlt, hanem jelen is. Beleszülettünk a szocializmusba, mint egy lombikba, habár ez a lombik - Alain Badiou francia filozófus figyelmeztetett - másmilyen volt, mint a magyarországi reálszocializmus. Lombikba kényszerültünk, mert az előző értelmiségi nemzedékek nem hagyományozták át a múltat és bizony hatványozott erőfeszítésbe került, míg – sebzetten – kivergődtünk belőle. Nem volt könnyű, gyakorta sokkoló hatással járt. Azonban maradt egy lényegbevágó tanulság: csak az a múlt a nélkülözhetetlen melyet nem lehet büntetlenül megismerni, amelyért sebekkel fizettünk. Ez cseppet sem hasonlít a manapság űzött hivatalos nemzeti múltiparra, melynek nemzeti színezetű viktimológiai pátoszát a hivatalos körök nagyra értékelik. A vajdasági magyarság diskurzusában ez különösen groteszkül hat, hiszen a magyarországi reálszocializmus fogalomtárával próbálják leírni a „jugoszláviai múltat”. Filip David emlékeztetett azokra az évekre, melyekben a lombik évtizedes repedezés után végleg felrobbant. Interjújában kitér a kilencvenes évek elején történt nagy médiatisztogatásokra. Akkor is a sajtó szabadságáért szálltunk síkra, emiatt ebrudaltak ki bennünket a munkahelyünkről. Akkoriban Želimir Žilnik rendező barátommal együtt fontolgattam, hogy jó lenne önként távozni, de Filip David határozottan leintett bennünket. Ne könnyítsük meg a dolgukat, had piszkolják be a kezüket, szólt a baráti jó tanács. Aztán egy időben, szinte együtt penderítettek ki bennünket a munkahelyünkről az Újvidéki illetve a Belgrádi Televízióból. Ebből is látszik, hogy Filip David mélyen moralista. Azt remélte, hogy eljön majd az idő, amikor a piszkos kézről kiderül, hogy piszkos. Nem derült ki! Filip David az eminens díj kapcsán azt is nyilatkozta, hogy a mai médiahelyzet rosszabb, mint a kilencvenes évek elején. Hogy mi ennek az oka? A NIN-díjas író szerint az egyik ok a gyávaság. Állítását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ma már nincs szükségtisztogatásokra. A másik ok a fiatalabb nemzedék nagy drámájának számít: éspedig a teljes alternatívanélküliség tudata, ami – főleg a felgyorsuló lélekszámcsökkenés miatt - fokozatosan érvényesül a kisebbségben. Épp az elmúlt hetekben írtam erről a témáról és jólesett, hogy Filip David is kitért rá. Milošević idejében reménykedtünk, hogy egyszer majdcsak véget ér, vagyis létezett hipotetikus és ködös alternatíva, jelenleg ilyen nincs. Nincs, szögezi le Filip David, sőt mi több, Európában sincs! Miféle alternatívát kínál a fiataloknak a rendszer ott, ahol kihalt a szolidaritás, ott ahol minden profitorientált, ott ahol rabló privatizáció folyik? A NIN-díjas író nyilatkozatai egyébként merőben másmilyenek, mint a mai nézetek. Szerbiában felülről irányított optimizmus dominál. Az árak szöknek felfelé, a fizetések meg a nyugdíjak kúsznak lefelé, ennek ellenére a politikusok optimisták. Ez a hihetetlen derűlátás uralja a nemzeti kisebbséget is. Még a sajtó is kifogástalan, állítólag a sajtószabadság határtalan! Olyannyira hogy nincs szükség ellenzéki, vagy független fórumokra, folyóiratokra, vagy újságokra.
Újvidéki szenteltvíz
A Dinara-Drina-Dunav nevű párt vezetőjének és a közvállalt tanácsadójának javaslatára a jövőben Újvidéken szenteltvíz folyik a csapból, mert egy pravoszláv pópa megszentelte az újvidéki vízvezeték hálózat vizét. A Vízvezeték és csatornahálózat közvállalat igazgatója ebből az alkalomból szerény ünnepséget rendezett, amelyen a meghívott vendégeket az igazgató úr rostélyossal fogadott, majd a történelmi jelentőségű esemény – így nevezik – tiszteletére koccintottak. Természetesen nem szentelt vízzel, hanem – gondolom - boritallal. Nem minden város polgárai dicsekedhetnek azzal, hogy nem közönséges csapvizet, hanem szentelt vizet fogyasztanak. Még a fővárost, Belgrádot is lepipáltuk.
Örök titkok
Kodolányi Gyula egyik esszéjében (Illyés és a „polgári költők”) tanúsítja, hogy Illyés Gyula már 1949-ben elkezdte az 1951-ben befejezett Egy mondat a zsarnokságról című versének végleges változatát. A költemény csak 1956 után kapott nyilvánosságot. Az Új Symposion 1983-ban újraközölte. Többek között emiatt (is) menesztették Sziveri János főszerkesztőt. Az említett vers is a bűnlistán szerepelt. Tisztázatlan múltunkról árulkodik, hogy mind a mai napig nem került nyilvánosságra a magyarázat, ki és mit kifogásolt?! Ez is, mint annyi minden más a vajdmagyar irodalom örök rejtélye marad.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”
A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >
Megérdemelt díj
Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >
Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni
Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >
Határeset
Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >
A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja
A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >
Csantavéren galoppol a bűnözés!
Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >
A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!
A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >
Egyoldalú politikai oktatás
Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >
Miféle nyitás?!
Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >
A politikai felelősség elkerülésének kísérlete
II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >
„A mostani körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt”!
“A mai körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt, de az elégedetlen és a határozott polgárok száma >