Ma Péter, Katalin névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Elfoglalni és elfogadni
Keszég Károly
Azt hiszem, mindenki előtt világos, hogy az ököljog uralmát éljük mostanság. A padlóra kényszerített értelem legfeljebb csak nézheti, hogy számolja ki a bíró.
Ha sikerül is talpra állnia, akkor sem biztos, hogy egy újabb pofon nem teríti le ismét. Amikor e sorok születnek, Boszniában állítólag béke honol, mert érvénybe lépett a tűzszünet. Ne számoljunk utána, hány ilyen tűzszüneti bejelentés után mondtuk: menekülj, amíg nem késő! Mert szinte minden fegyvernyugvás több tízezer ember végső nyugalmát, előzetesét, testének, lelkének felszabdalását jelentette. Tort ül a halál továbbra is, még ha egyre többen látják be ennek a háborúnak a teljes értelmetlenségét, akkor is. Vagy annak ellenére, ha a martalócseregek vezéreinek, a cukrász- és börtöntöltelékből lett nemzeti hősöknek a fejével gondolkodunk. Amikor ezeket a sorokat írom – ismét hétfő, és ismét Bosznia –, telefonálnak Szarajevóból, hogy lemondott a második katonai körzet parancsnokának, a sokszor idézett Kukanjac tábornoknak a helyettese. Halállal fenyegették meg, de ennek ellenére megvárta a képviselőház összejövetelét, s ott jelentette be, hogy a hadsereg fegyverezte föl a szerb erőket, s hogy Szarajevót a katonaság bombázta. Informátorom örül, hogy valaki, éppen a hadseregből, ki merte mondani az igazat. Ő a szarajevói rádió adását hallgatta. Azt még hozzáfűzte, hogy örüljünk mi is, mert amíg Boszniában szenvednek, addig legalább nálunk béke van.
Nem örülök, de jól esik, hogy aggódik. Emberek vagyunk, és a húsvétot itt is, ott is békében szeretnénk megérni. Ha hagyják.
De teljünk vissza kiindulópontunkhoz. Az ököljog vegytiszta alkalmazása: előbb elfoglalni a kiszemelt területet, majd elfogadni a nemzetközileg is szentesített kész tényeket. Amelyek Bosznia esetében azt jelentik, hogy nem kantonokra, hanem nemzeti alapon szerveződő miniállamokra hullik szét, szinte „faluállamok”-ra, amelyeknek valószínűleg csak egy közös jellemzőjük lesz: a szegénység. Lehet, hogy a baj összehozza az embereket, de itt, ezen a tájon, a bércesnek mondott Balkánon, a baj mindig csak újabb baj szülője volt.
S ha egyeseknek még olyan illúziói támadtak volna, hogy majdcsak megáll ez az esztelenség, akkor az valóban nem lát, és nem hall. Amíg a Tisztelt Házban valaki nyíltan fasiszta kijelentéseket tehet, amelyeknek komolyságáról ismét csak a boszniai menekültek sorsa győzhet meg bennünket, addig semmi jóra nem számíthatunk. Ugyanez a képviselő (milyen fennkölt kifejezés az, hogy „népképviselő''!) ököllel osztogat igazságot a parlament előtt jogaikat és megbecsülésüket követelő tanároknak – mint halottam az egyik szemtanútól: a hírekkel ellentétben ebben az esetben éppen a női nemet nem vetette meg. Üsd, vágd, nem apád, csak a tanítód. Mint mindannyiunk tanítómestere, a történelem, amelyet ugyancsak verni kell, hogy olyanná valljon, amilyenné mi akarjuk tenni.
Szóval, vajdánk továbbra is szólja ötleteit és ökölcsapásait, s látom, tüzes beszédben ígéri meg, hogy mindenütt meg fogja védeni a szerb érdekeket. Tűzzel és vassal. Jobb idegzetű kollégáim azt mondják, hogy legjobb lenne agyonhallgatással torpedózni meg mozgalmát, csakhogy ez hatalomváltás nélkül nemigen megy. A tévé ugyanis, tényleges hatalmának tudatában, mutogatni fogja, s a demokrácia diadalaként tartja majd számon fellépéseit. Mint ahogy a hullákról is többet tudunk meg a képernyőn, mint az élőkről. A híradókból patakokban folyik a vér, ám szinte szó sincs arról, hogy Krusevácon, Čačakon, Gornji Milanovácon és Szerbia más településein megtagadták a frontszolgálatot a mozgósított tartalékosok, sőt éhségsztrájkot folytatnak. Csoda-e, hogy Szerbia képtelen szembenézni önmagával ekkora sötétségben?
Az elvakultság különben is nagy erő az ellenségkeresésben. Jómagam is ott voltam a moravicai béketüntetésen, de semmit sem hallottam abból, amit Ágoston András mondott. Legalábbis erre kell rájönnöm, ha belenézek az egyik vezető belgrádi napilap, a Večernje novosti keretes cikkébe. Ott ugyanis azt lehet olvasni, hogy a VMDK elnöke dezertálásra szólította fel a vajdasági magyarokat. A kurta beszámolóba az még belefért, hogy Ágoston „felszólította az egységekben szolgáló magyarokat, hogy ha akarják, szabadon adják föl állásaikat”. Lehet, hogy valóban ez lenne a legjobbja magyaroknak – sőt, mindenkinek –, de Ágoston Moravicán ilyet nem mondott. Mondta viszont hogy: „Engedjék vissza azokat, akiket elvittek a háborúba, ne vigyék el azokat, akik nem akarnak menni!” Ez azért mégiscsak különbség, és nem is kimondottan magyarkodás. De mert a magyarokról kialakított ellenségképbe nem illik bele, kollégáink másként akarják hallani. Vagy hallattatni. Nyilván belejátszik a képbe az is, hogy a kulai és a kishegyesi községben azokban a napokban temettek katonákat, s a halottakról el kellett terelni a figyelmet. A túlélőkről viszont nem, mert volt közöttük olyan, aki Magyarország felől látta érkezni a támadást. Volt, ahogy volt, de az eset nyilván azért kellett, hogy ismét felmelegítsék a magyar-horvát fegyverbarátságról (bán, mit szólsz ehhez?) szóló tanmesét, s hogy emiatt tiltakozzanak. Eközben ugyanis nem hallatszik annak az anyának a jajszava, aki szerint halott fiát a többi társával együtt, sorsára hagyta a hadsereg.
Mindezek után válható volt az is, hogy a képviselőház padsorából nem az uszító csetnikvajdát, hanem a béke mellett kiálló magyar küldötteket – elsősorban Csubelát és Ágostont igyekeznek pellengérre állítani, amiben nyilván a hadsereg is a segítségükre siet, azzal az átlátszó ürüggyel, hogy a moravicai békemegmozdulás szervezői lehetetlenné igyekeztek tenni a tartalékosok kiképzését a haza megvédésére. Holott csak annyit mondtak, hogy a haza ott van, ahol él és dolgozik az ember, s ahol ősei sírja domborodik. Érdekes módon a tartományi területvédelmi parancsnokság tájékoztatójában a békét követelőket vádolja meg agresszív fellépéssel, s nem mulasztja el azt sem megemlíteni, hogy az érdekeltek ellen már megtették a feljelentést. Ha a dolog így folytatódik, akkor Szerbia abba a kényes helyzetbe kerül, hogy nemzetközivé szélesíti a problémát – azaz végül is önálló állammá válásának első lépéseit teszi meg, hiszen Horvátország is akkor indult el a függetlenség útján, amikor nemzetközi problémává vált. Az öngyilkosság nem biztos, hogy hasznos dolog.
Egyébként lehet, hogy a jól informált európaiaknak van igazuk, amikor azt állítják, hogy a szerb-horvát konfliktusban az egyik kutya, a másik eb. De én itt élek, s mondhatom, kutyául érzem magam. Olvasom egy budiszavai udvarba bedobott papiros szövegét: „Az ön csodás szeme gyönyör a késemnek. Én MC:MO vagyok, bérgyilkos. Usztasákat és magyarokat gyilkolok. Óvakodjatok!”
Tudjuk, a lator Barabás helyett Jézus került a keresztre. A bibliai történet óta nálunk a pénznél csak az emberi élet devalválódott jobban. Nagyhét van, mindenki viseli a saját keresztjét. De bármennyire is húsvét közeledik; az öröklét reményével, azért mégis úgy vagyunk vele, hogy még várhat a feltámadás. Élnünk kell.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Hátulról kapaszkodnának a szekérre
A most leköszönt alkotmánybíró újbóli megjelenését a közéletben úgy is lehet értelmezni, hogy talán vissza szeretne >
VMDK: Civil szervezet-e az Agenda, vagy csupán egy politikai háttérkassza?
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megdöbbenéssel értesült Pásztor Bálint, a VMSZ elnökének azon nyilatkozatáról a >
A szörnyű egyoldalúság
Magyar Péter feltette a kérdést, hogyan lehetséges, hogy a Pannon tévében miközben hevesen szurkoltak kizárólag Fidesznek, >
A VAJDASÁGI MAGYAR KÖZÖSSÉG 51 SZEMÉLY TÚSZA
Nem kell azon csodálkozni, hogy a VMSZ vezető testületeinek tagsága közül senki még csak nem is >
A VMDK és a VMÚ az elkövetkező hónapokban áradni fog
Ennek ideig-óráig a legfőbb akadályát a Nemzeti Tanács közpénzekből fenntartott médiumai képviselik. A következő hónapokban ezeknek >
VMDK: KÖZÖS JÖVŐT, NEM HÁZI VITÁKAT!
A tegnapi vitaműsor bebizonyította: a hatalom retteg a valódi, tapasztalt ellenzéktől, ezért inkább „házi bajnokságot” rendezett >
BUDAPESTEN NEM TÖRTÉNT EGYEZTETÉS!
Pásztor Bálint olyan politikát folytat, amely egyrészt ellentétes a magyarországi választók érdekeivel, másrészt tovább mélyíti a >
BUDAPESTEN NEM TÖRTÉNT EGYEZTETÉS!
Pásztor Bálint olyan politikát folytat, amely egyrészt ellentétes a magyarországi választók érdekeivel, másrészt tovább mélyíti a >
Lesz még Vajdaságban magyar politikai reneszánsz
A Vajdasági Magyar Újrakezdést azok az emberek hozták létre, akiknek elegük van a korrupcióból, a nepotizmusból, >
VMDK: Elszámolás: Papíron minden rendben, de kinek a zsebében?
Az MNT háza táján a válasz minden kényelmetlen kérdésre ugyanaz: „Minden fillérrel el tudunk számolni.” Ez >
Surányi Zoltán: A Stróman
Al Capone is a pénzen, az adócsaláson, a kettős könyvelésen bukott le, a VMSZ vezetői, oligarchái >
Félő, hogy civilizációs vákuumba kerülünk
A VMSz tíz körömmel a hatalom megtartásáért harcol és nem igazodik a korszellemhez, nem tervezi a >