Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Színe és visszája
Gerold László
„Csak abban bízhatunk, hogy a vadhajtásokat idővel visszanyesik, s rátalálnak arra a hangra, amely a témát illően drámaiabbá teszi.”Gerold László blogjából (Vajdaság Ma):
„Az alábbi jegyzetben egy fontos, de művészi megvalósításában nem éppen problémamentes előadásról lesz szó. Nevezetesen a Vörös című produkcióról. Az előadás szövegkönyvét sok-sok oldalnyi dokumentum, vallomás felhasználásával Brestyánszky B. Rozália jegyzi, rendezője Máté Gábor, szereplői a Népszínház és a pesti Katona József Színház színészei. Tárgya az itteni magyarság újabb kori történelmének két legnagyobb traumát okozó eseménye: az 1942-es újvidéki razzia és a két évvel későbbi megtorlás. Az előbbi a kollektív bűnösség máig fel-felhozott, igazságtalan vádjának pecsétjét égette a vajdasági magyarság tudatába, amit a hatalom orvoslás helyett csak gerjesztett, miközben a megtorlásként ismert partizán-bosszú a több tízezer (ma sem tudni, pontosan mennyi!) ártatlan áldozatot követelő tömeges mészárlást tabutémaként, meg nem történtként kezelte. A történelem fintora, hogy mindkét véres (erre utal az előadás címe) esemény a magát felszabadítónak tartó hadsereg tette, miközben elszenvedője pedig az itteni magyarság volt. Amint a sajtóból tudjuk, mintegy negyedszázada annyi változás történt a valóban kényes múlt vonatkozásában, hogy bár nehezen és lassan, de mégis oldódott a tilalom, írni, sőt beszélni lehetett a 44-ben történetekről, megkezdődött a tényfeltárás, tanácskoztak róla, sőt állami szintű intézkedések is történtek, ami biztató, de a többségi nemzetben elültetett tévhit eltüntetése, felszámolása (l. falfirkák, szobor- és sírgyalázások, verések stb.) még jó időbe telik. Ezért van szükség a művészi szó erejére, segítéségére. Ezt szolgálja az irodalom után a mostani szabadkai/pesti előadás, a szabadkait november elején követi a pesti bemutató.” (…)
„Kétségtelen, hogy a téma előadássá formálása nem volt könnyen megoldható feladat. Egyfelől tisztelni kellett a felhasznált vallomások, visszaemlékezések dokumentum jellegét, azt mérhetetlen fájdalmat kellett kifejezni, ami az emberekben, a családokban szinte a mai napig akkumulálódott, másfelől pedig ezt irodalommá/színházzá kellett alakítani. S ez hagy némi kívánnivalót. Annak ellenére, hogy az egyes részletek nem csak valóságként, de szövegként is erősek, hitelesek, s hogy az előadásnak több döbbenetes jelenete van, mindenekelőtt a nézőket fogadó kép, amikor a földbe temetett kezeket, lábakat, fejeket látunk, illetve a záró kép, melyben a „játéktér” – istenem, mennyire nem ide illő szó! – közepén emelkedő, ásókkal teletűzdelt, hullákkal övezett halom dominál, az összkép mégis kevésbé megrázó, mint ahogy ez a tényanyagból következne, mert időnként erőtlenebb a művészi szó ereje, mint a felidézett valóság. A kettő nincs egyensúlyban. Vagy azért, mert a több a szöveg, mint kellene, figyelmünket felesleges ismétlések terhelik, aminek következtében az az érzésünk, hogy szöveg van, de nincs – nem emberi, hanem – irodalmi vonatkozásban dráma. Vagy azért, mert miközben feleslegesen ismétlődnek a jelenetek, a színészek a ripacskodásig menően túljátsszák a brutalitást. Semmiképpen sem szeretném menteni a gaztettekre képes partizánokat, de azt hiszem, ha kevésbé vadak, ha érezzük, hogy hidegvérrel teszik, amit valóban tettek, az a színpadon hatásosabb az üvöltözésnél. A brutalitást, ahogy a részegséget sem széles gesztusokkal lehet hitelessé tenni, a részegséget, a kegyetlenséget is nem külső eszközökkel, hanem belülről kell ábrázolni. S ez leggyakrabban nem történik meg. Igaza van Szirtes Áginak, aki Fekete Ernővel az előadás sztárszínésze, hogy a „nagy kidomborodó egyéni alakítások” helyett a „szerves együttlét”-nek kell megmutatkoznia. S bár szinte mindenkinek van egy-egy hosszabb, de inkább rövidebb numerája, az előadás valóban az összjátékra épül. És ezzel nem is lenne gond, ha a ripacskodás nem csökkentené a hatás. Ez alól olyan jeles színészek sem mentesülnek, mint például Pálfi Ervin, Csernik Árpád vagy Szőke Attila, akiktől eddig távol állt az efféle olcsó poénkedés. A női részleg a visszafogottabb, a hitelesebben szenvedő és a hitelesebben kegyetlen.
Ez lenne a visszája annak az előadásnak, amelyet – mert nagyon fontos, hogy a téma színpadon is megszólaljon – nagy-nagy érdeklődéssel vártunk, melynek szókimondására igény van, de amely előadásként felettébb felemásra sikeredett. Csak abban bízhatunk, hogy a vadhajtásokat idővel visszanyesik, s rátalálnak arra a hangra, amely a témát illően drámaiabbá teszi.”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Pásztor Bálint „egyeztetett” a sajtóval!?
A sok tárgyalás, „segítés” azt jelzi, hogy a VRTV is felsorakozik – méghozzá önként! – a >
A küszöb előtt várakoznak
Az „ártatlan nemzedék” egyelőre figyel és tanul. Van ideje. Készülnek a múlt elleni lázadásra? Vagy beletörődésre? >
A RENDSZER A VÉGÉT JÁRJA!
Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem működnek. Az ország egyre jobban sodródik a rendkívüli állapot >
A nemzeti identitásról…
Siránkozhatunk miatta, de gyümölcsözőbb lenne a korszellemre reflektáló életképesebb komplexebb identitás megformálása, amely nem rombolná a >
EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT!
Már minden értelmes ember érzi, tudja, hogy ez a rendszer elhasználódott. Az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket >
Az Akadémia győzött!
Az akadémikusok nagy része elégedett volt, kisebbik része bölcsen hallgatott, s nagyon kevesen utasították el. Radomir >
A kormányhű celebek országa
A kilencvenes években az ellenzéki táborban az értelmiségiek vállalták a vezető szerepet, de a nacionalista táborban >
„Mikor korlátozható a szabadság?”
A VMTT közösségi oldalán az utolsó bejegyzés négy évvel ezelőtti, a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken >
„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?
A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >
Erkölcs(telenség)
Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >
Erkölcs(telenség)
A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >
Erkölcs(telenség)
A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >