Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
A baloldaliságról
Tóth Szilárdnak, a Magyar Szó szerzőjének válasza a Mi a baj a Magyar Szóval? című cikkünkre:
Perry Anderson, neomarxista történész egy 2001-es interjúban, amikor a riporter az ötvenes-hatvanas évek politikai klímájáról kérdezte, a következőket felelte: „Akkor voltál újbalos, ha egyenlőségjelet húztál a szovjetek 56-os magyarországi tettei és a nyugat (Nagy-Britannia, Franciaország, Izrael) Egyiptom elleni agressziója közt.” Elvégre az imperializmus már csak imperializmus marad, bárki kövesse is el. Miután úgy két hete a fenti szellemben írtam a Hezbollah megítélésének nehézségiről, ill. a terrorizmus kérdésének átpolitizáltságáról, Bódis Gábor válaszcikket közölt a naplo.org portálon (Mi a baj a Magyar Szóval? szeptember 5.). Nem tisztem megvédeni az újságot, ám tekintve, hogy a szerző súlyos megjegyzéseket tett a szöveggel, sőt személyemmel kapcsolatban, úgy hiszem, válaszolnom kell. Az alábbiakban tételesen igyekszem cáfolni Bódis állításait, a végkövetkeztetéseket pedig az olvasóra bízom.
Az egész írás abból indul ki, hogy az említett szövegemben nem tettem egyértelművé: kik a rosszfiúk és kik a jók. Ehelyett csupán arra hívtam fel a figyelmet, hogy a téma korántsem ilyen egyszerű; árnyalt megközelítést kíván. Bódis ebből azt hámozta ki, hogy a Hezbollahhal szimpatizálok, antiszemita vagyok, hovatovább bánkódok a szövetségesek ’45-ös győzelme miatt. Mindezt azért, mert nem mutattam rá: vannak ellenségeink, tessék hát gyűlölni őket!
Aki ismeri a hatvanas évek újbalos munkáit, az tudhatja, hogy az egész irányzat többek között ezen megközelítés ellenzékeként született. Herbert Marcuse ’64-ben írt klasszikus művében (Az egydimenziós ember), tömören és hatásosan írja le a nyugati világról alkotott képét. A tömegek beprogramozásának, egyben elnyomásának egyik kulcsfontosságú eszköze – írja – éppen a külső ellenségképek kreálása, a fenyegetettség érzésének állandósítása. Hiszen, ha a munkás elhiszi, hogy egy-egy háború igazságos, hajlamosabb olyan hadjáratot támogatni, mely a valóságban egyáltalán nem a tömegek érdekeit szolgálja, igazságosnak pedig a legkevésbé sem nevezhető. Ezzel elveszti tudatának autonómiáját, vak lesz saját blokkjának (kapitalisták) bűneire, ellenben kritikus lesz az ellenség (mondjuk a kommunisták) bűneivel szemben. Tiszta sor. A társadalomnak ezért törekednie kell arra, hogy szabaduljon az ilyen beprogramozástól.
Egy másik kortárs baloldali szerző, a nyelvész és politikai aktivista Noam Chomsky évtizedek óta elemzi az USA külpolitikáját. Előadásokat tart, publikál. Az USA Latin-Amerika-politikája és a közel-keleti konfliktusok – szerinte – éppen olyan kényes témák, melyekkel érdemes kritikai éllel foglalkozni. Röviden: az agresszióra mondjuk ki, hogy agresszió, a terrorra, hogy terror. Még akkor is, ha a mieink követik el. Ez persze sokaknál kivágja a biztosítékot. Bódis például – a kodifikált nemzetközi joggal ellentétben – egyértelműen el tudja dönteni, hogy kit NEM nevezhetünk terroristának. Meg is indokolja, hogy miért lát minőségi különbséget köztünk és köztük: „A második világháború után kialakult rend egyik alappillére – állítja – a fajgyűlölet irtása.” A Hezbollah alapvető törekvése egy állam, Izrael eltörlése. Ezt Bódis fajgyűlöletnek minősíti, talán nem is helytelenül. A szervezet így nem férhet bele a szép új világ koncepciójába. Na de horgoljuk csak tovább azt a terítőt! Izrael politikája nem éppen a palesztin államalapítási törekvés erőszakos elnyomása?
De van itt más is. Ha igaz lenne, amit Bódis az új rendről ír, nem lett volna szükség a ’60-as évek civil küzdelmeire az afroamerikaiak jogaiért, s az USA sem támogatta volna szinte a végsőkig a dél-afrikai apartheid rezsimet.
A lényeg azonban valami egészen más. Bódis – ha jól értettem – elsősorban azért vádol antiszemitizmussal, mert Izrael politikáját némiképp párhuzamba állítottam a Hezbollahéval. Úgy véli tehát, hogy egy népet teszek felelőssé, az állam bűneiért.
Ezzel körülbelül a Fidesz módszereit veszi át. A fideszes kommunikáció ugyanis évek óta azt sugallja, hogy Brüsszelből Magyarországot támadják, s nem a magyar kormányt.
Márpedig a baloldal alapvető mantrája, hogy a hatalmi centrumok (államok) cselekvése azért korántsem mindig vezethető vissza a tömegek akaratára. Aki ezt nem érti, az nem tudja, miről szól a kritikai gondolkodás. Ha mondjuk az USA a közeljövőben kilőné a rakétáit Szíriára, az kinek lenne a felelőssége, tudva, hogy ezt a lépést ellenezné az amerikai lakosság elsöprő többsége?
Következő cikk: Hernádit Zsolt nyakig a pácban
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >
A kíméletlen múlt utánunk nyúl
A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >