Ma Izidor névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
A magyar nyelvről
Faszozunk, faszozgatunk
Egészen véletlenül jutottam hozzá a Napló 37. számához, eddig mit sem tudtam róla. Gondolom, jó lenne kibővíteni programjukat, talán nagyobb példányszámuk is lehetne.
Figyelmesen végigolvastam a lapot, s megdöbbenve jöttem rá, hogy nagyon sok a közös véleményünk. Az országban nagy a baj, s ami talán még rosszabb, az úgynevezett „mass-média” még félre is vezeti a jóhiszemű előfizetőket. Ott tartunk, hogy az emberek nem látnak többé tisztán, annak ellenére, hogy „déclarative” sajtószabadságot hirdetnek. A hazugság pedig annyi, hogy lemondom a tévéelőfizetést, s nem olvasok többé újságot.
Zoltán Róbert Meglátások c. írásához szeretnék néhány gondolatot fűzni. Mivel sokat utazom, s négy nyelvet beszélek tökéletesen, elmondhatom, ha például egy angol megszólal, rögtön tudja mindenki, hogy milyen iskolát és hol végzett. Meg kell hallgatni Giscard d'Estaing vagy Jacques Chirac beszédét, hogy derengni kezdjen bennünk, milyen aszfaltbetyár nyelvet használunk mi. Úgy látszik, sohasem értem meg, hogy egy bő szótárú magyar nyelvet miért nem lehet használni, miért nem lehet kerek mondatokban kifejezni nézeteinket, miért nem lehet megfelelő fogalmakat használni ocsmány beszéd helyett. Vagy talán ez a divat?
Valamikor régen, amikor még divat volt szépen beszélni, magyartanárom ezt ajánlotta: „Gyerekek, ne tőlem tanuljátok a magyart, hanem azoktól, akik tudnak beszélni.” S hozzá is fűzte azonnal, hogy azok pedig az írók és a költők. Valamikor régen nagyon hittem nekik, ma azonban már látom, hogy úgy beszélünk, mint íróink és költőink, és igazán sajnálatra méltó, hogy nem vagyunk jobbak náluk. Róbert Zoltánnak nagyon is igaza van: a mai írók és költők annyi otromba kifejezést használnak egy könyvben, amennyit én nem hallottam 50 év alatt.
Olvasom kedvenc hetilapom, a Napló 1991. január 16-i számában, hogy Zoltán Róbert újvidéki olvasó mélabús panaszának ad hangot valóságunk egy-két rákfenéje kapcsán. Érdemes lenne ezeknek szinte mindegyikét megglosszázni, akár lapalji jegyzetek kíséretében is, például azt, amelyik szerint „nehéz a mi helyzetünk, de például a ruszinoké még nehezebb”, vagy azt, hogy a levélírónak Mihalj (Braca) Kertest például esze ágában sincs bírálnia, mert rajta már nem lehet segíteni. Lapidáris megállapítása, amely szerint „több szem többet lát” számomra kinyilatkoztatásszerű.
Úgyszintén figyelemre méltó az a közlése is, amely szerint irodalmunkról és újságírásunkról is volna néhány megjegyzése; sőt mi több: néhány elrettentő példa felsorolása után már égnek áll a haja ettől az újvidéki magyar irodalomtól. Ez az irodalom ugyanis esztétikai szempontból fölöttébb gyanús, hisz kifejezetten szar-, segg- ées faszközpontú. A példákat az aggódó levélíró igen illusztris írói névsor: Csorba Béla, Tolnai Ottó, Balázs Attila művei alapján citálja, ebből kifolyólag alulírott, ugyancsak újvidéki olvasó, akinek neve szintén fennforog az előbbiek körében, nem is érzi magát kifejezetten rosszul köztük, annál inkább, mert habár szar- (és egyéb) központú ez az irodalom, mégis ehhez érez inkább tartozást, semmint ahhoz a szaros csizmás tartományi távolbalátáshoz, melynek konzumálásához nem érez semmiféle vonzalmat.
Nos, mivel – ha jól értelmezem az égnek álló hajú olvasó sorait – nekem Mihalj (Braca) Kerteshez képest még vannak eséllyeim, hisz rajtam esetleg még lehet segíteni, óvatos tapintattal teszek kísérletet az alábbiakban arra, hogy esélyeimet növeljem: az aggódó levélíró által idézni vélt faszközpontú versikém kapcsán némely pszichológiai factumokat adok elő. Ezt megelőzően azonban illendőnek találom idézni az égnek álló hajú olvasó személyemre vonatkozó sorait:
„Jung Károly a TV-ben szemrebbenés nélkül olvassa föl versét, amelyben ’bősz, kan nagyfaszú szelek’ fújnak”.
Íme, a megtestesült obszcenitás, amelyet szerzője szemrebbenés nélkül olvas föl – horribile dictu! – a tévében! Hát szinte meg is tudnám érteni az elképedt olvasót, amint e sorok olvastán megszállja a heveny utálkozás. Lássuk azonban a tényeket, ezeknek alapján döntse el majd az olvasó, hogy Braca Kertes sorsára méltó mocskos szájú zugklapancia-gyártóról van-e szó, avagy valami egészen másról. Attól tartok, talán mégis az utóbbi foroghat fönn. Menjünk mégis sorjában.
Ha egy versben netán előfordul is a fasz, nem biztos, hogy az olvasó riogatására íródott. Az a vers ugyanis, amelyet az idézett levélíró idézni hisz (lásd az idézőjeleket!), legfeljebb hasonlít ahhoz, amelyre hallomásból emlékszik A versnek csupán az első szakaszát idézem, ez hasonlít ugyanis az idézethez*:
„Lám, mostanában hogy fújnak
A nagyfaszú, kan böjti szelek!
Felseprik a közt – az újnak
Helyet. Aszott gazok sereglenek.”
Mecsoda különbség! – mondhatnák azok, akik tudnak verset olvasni, mint ahogy voltak is ilyenek, mint majd látható lesz. El tudom képzelni, mi lett volna akkor, ha a negyedik sor zárómondata úgy kerül közzétételre, ahogy egy ideig szerzője agyában már-már megfogalmazódott: ’Baszott faszok sereglenek'.
Mint köztudott, igen dinamikus, pluralista valóságunk már alig állit tilalomfákat íróemberek – például – alanyi természetű költeményeinek írása és publikálása elé. Az illusztratív példákat helykímélés okából mellőzöm. A levélírótól vett idézetből nem világos, hogy arra a szemrebbenés nélküli televíziós felolvasásra mikor került sor. Azt lehetne hinni, hogy mostanában, Csorba Béla tökös menyasszonyának, illetve Tolnai Ottó paripacitromos színművének porában. Mely fájdalom! Nem erről van szó!
Az a mindössze huszonnégy soros, Fújnak a böjti szelek címet viselő alanyi költemény – emlékezetem szerint kifejezetten látomásos-ezoterikus-kozmikus élményből és ihletből fakadóan – valamikor 1989 januárjának végén született és íródott, s szerzőjének közismert tüsténkedő hajlamából fakadóan azonnal fel is ajánoltatott közzététel céljából egyik rangos folyóiratunknál. S mit ad Isten! Elolvasását követően az illetékes ugyan tetszésének nem átallott hangot adni (úgy vélem, nem a benne szereplő faszokból kifolyólag!), ámde közlését nem találta indokolhatóan bölcs elképzelésnek. Sőt: azt mondta, ha ezt a verset ehelyütt bárki nyomtatásban közzéteszi, ő maga fogja onnan kivágni, és kiragasztani szekrénye oldalára, a háta mögött. (Mint hírszerzésem tudatta velem, ez a kiragasztás később megtörtént.) Ebből már elképzelhető, hogy a költemény közöltetett, méghozzá a Kilátóban, 1989. március 18-án. Volt meggondolatlan írótársam – mint utólag megtudtam –, aki ugyancsak kivágta az újságból, sőt értelmezésére is vetemedett volna nyomtatott formában, de erre akkor valahogy mégsem került sor. Ha intuícióm nem csal, abban az időben még Újvidék-szerte érződött a tavaszi és nyári melegben az aszfaltra nagyobb mennyiségben kilötykölt tarhó és ottfelejtett szalámivégek átható szaga. Az íróember pedig érzékeny szagló szervvel van ellátva, bár adataink vannak a rothadt alma szagolgatásából fakadó inspirációról is – igaz, nem mostanában.
A szóban forgó költemény azonban még ekkor sem került a televízió képernyőjére, tehát idézett levélírónk hajának égnek állása sem akkor következett be. Erre majd csak a vers megszületését követően, egy esztendő múlva került sor. Az Újvidéki Televízió ugyanis 1990. február 19-i Alkotóműhely nevű műsorában jugoszláviai magyar irodalomkritikusokat kért fel, hogy az előző (1989-es) esztendő jugoszláviai magyar versterméséből emeljenek ki egyet-egyet, s azt elemezzék is a tévénézők számára. Minden elemzett vers természetesen el is hangzott, általában jeles színművészek tolmácsolásában. Alulírott azonban maga vállalkozott rá, hogy a műsorban szereplő és elemzésre kerülő (két) költeményét maga mondja el. A két vers egyike volt a Napló égnek álló hajú levélírója által (emlékezetből és rosszul) idézett faszközpontú vers. Itt hallhatta tehát Zoltán Róbert ezt az ocsmány alanyi költeményt. Megszületése (és megjelenése) után egy évvel, de csak egy évvel később (1991-ben) adva hangot elképedt véleményének, s hozva tudomásunkra hajának égnek álló állapotát.
Mint a fenti philologia talán utalhatott rá, a fennforgó faszközpontú költemény valami egészen mást közölhetett, mint azt az égnek álló hajú újvidéki olvasó sommás ítélete alapján elképzelhette magának a Napló olvasója. Hogy ez így lehet, azt az előbbieken kívül az az elemzés is aláhúzhatja, amelyet egyik irodalomkritikusunk adott róla a Híd 1990. évi májusi számában. (Ő választotta és méltatta a tévében is.) Meglepő módon ő sem a faszokon akadt fenn, sőt nem is említette őket explicite, hanem valami egészen mást olvasott ki belőle. Mint köztudott, a versnek nem csak egy olvasata lehetséges; a Híd-béli olvasat tehát csupán egyike a lehetségeseknek. S talán az sem biztos, hogy e versben csak az a látomásos-ezoterikus-kozmikus ihlet csapódhatott le nyelvileg (s a versjelentés többi síkján), melyre szerzője visszaemlékezni vél. Lehet, hogy aszfaltközelibb élmények és indulatok is, amelyek nem egykönnyen szublimálódnak kozmikus süvöltésű látomássá. Ámde ki tudja ezt ma már, ilyen hosszú idő után megállapítani.
Mindenesetre számomra kitüntető, hogy – ha csak a faszokból kifolyólag is – egy tévénéző ma is emlékszik rá. Miután a nevezett műsor a televízióban elhangzott, nem sokra rá néhány helyről hallottam, hogy verseimet (mind a kettőt) nem egy egyszerű néző szabályosan megsiratta.
Nem akadván fel, érdekes módon, a faszokon. Ebből az is következik, hogy a vers útjai kiszámíthatatlanok, aminthogy recepciójáé is. Mindezek után már nem is merészelem az égnek álló hajú levélíró figyelmébe ajánlani egy másik költeményemet, amely a Híd 1990. évi szeptemberi számában jelent meg (Kínrímek a Hősök terén), amelyben a falloszok és vulvák mellett még valamiféle verbális coitus is előfordul, de valamiféle allúziókkal a históriára is.
Úgy találom tehát, hogy sok szempontból nem káros, ha a fallosz benn marad (vagy felejtődik) a maga természetes helyén, ebből következően az alanyi költeményben is, ha ott is megvan a maga funkciója. S bízom benne, hogy rajtam azért – a reménytelen Braca Kertesszel ellentétben – Csorba Bélával, Tolnai Ottóval és Balázs Attilával egyetemben azért még lehet segíteni, örülnék, ha ezt a Napló levélírója is elhinné nekem.
*Jung Károly
Fújnak a böjti szelek
„Hm.”
(Déry Tibor)
Lám, mostanában hogy fújnak
A nagyfaszú, kan böjti szélek!
Felseprik a közt - az újnak
Helyet. Aszott gazok sereglenek.
Lám, kibomlott üstökét a némber
Kurva bő záporban hagyja;
Contra corsagh esengünk: remember
As, Te még teheted e zagyva,
Megfordult időben. Az idióma –
Láthatólag – jócskán elegyes,
Mégis – mint köztudott – Róma
Felé sok utak futnak, keres
Is hát magának ki-ki menedéket
Ballangók, gazok, sodródó dudva
Útjából, idegen koszt, meséket
Áthágva, kezét zsebébe dugva.
Ámde az lehet: mégis csak igaz
A nép tana: a nagyfaszú szél
Dugja szerszámát – ha ez vigasz –
Női eszmébe: az esőbe, így kél
Megváltó tavasz. „S ez sem kevés.”
Atyámfia, mért rágódsz a szón?
A céda idea felkapja pendelyét:
„Bűti szil, ne dudóm! Ne dudóm!”
(1989)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Tolnai Ottó
Nem, Tolnai Ottó nem kozmopolita lokálpatrióta, ez nem kozmopolitizmus és nem lokálpatriotizmus – bármennyire kedves volna >
Egyesített erővel a nemzetközi jog ellen
Netanjahunak rengeteg dolga lenne otthon, mégis – és a Nemzetközi Büntető Bíróság (ICC) körözése ellenére – >
Orbán Viktor vörös szőnyeget terít Netanjahu lábai elé
Ugyanakkor Maya Sion, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora súlyos hibának tartja a látogatást. Mert azzal mindenekelőtt >
SÓHIVATAL LETT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS!
Szinte szánalmas nézni az MNT-ülések TV-közvetítését, amelyek alatt a tanácstagok mukkanni se mernek! Az üléseken az >
Szerbia katonai unióról álmodik Magyarországgal
A megfigyelők a két ország együttműködését aggodalommal szemlélik. Vučić és Orbán jó kapcsolatokat ápol Moszkvával. A >
Egy szokatlan barátság
A Budapestről, illetve Tel Avivból keltezett összeállítás szokatlan barátságnak nevezi Orbán és Netanjahu viszonyát, bár mint >
A reálszocializmus és a szélsőjobb titkos kapcsolata
Aztán a berlini választásokra terelődik a szó. A választásokon a Linke nevű párt győzött. Berlin, akárcsak >
Vance grönlandi vendégszereplése erkölcsi szempontból téves, stratégiailag pedig katasztrofális
Timothy Snyder a Guardianben azt gondolja, hogy Vance kurta grönlandi vendégszereplése nem csupán erkölcsi szempontból volt >
Lázadnak a szerb és török fiatalok, a Nyugat sunyi módon hallgat
Paul Lendvai szerint ugyan a tömegek más és más okból fordultak szembe Ergogannal, illetve Vučić-tyal, de >
Pásztor Bálint valljon színt!
A Zöld Baloldal felszólítja a Vajdasági Magyar Szövetséget, hogy mondják el, számukra mi az a "vörös >
Netanjahu Budapesten
Szinte az egész világsajtó beszámol arról, hogy a Nemzetközi Büntető Bíróság letartóztatási parancsa ellenére a héten >
Az már fasizmus, ami most van Amerikában
Így értékeli a Die Zeitban a Yale Egyetem filozófusa, Jason Stanley, aki éppen ezért két professzor >