Ma Regina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Napi ajánló
Hova lett a vajdasági magyarok pénze?
Zárszó – Ahogy én látom
Ezért számomra a Prosperitati történetének legnagyobb kérdése nem az, hogy mennyi pénzt osztottak szét. Hanem az, hogy: mi maradt utána? Ha valóban több százmillió euró érkezett a vajdasági magyarság gazdasági megerősítésére, akkor jogunk van megkérdezni: Hol van ma az erős vajdasági magyar középosztály? Hol vannak azok a tízezrek, akiknek ez a program biztos jövőt teremtett? Miért fogy tovább ilyen drámai módon a magyar közösség? Miért dolgozik még mindig ennyi ember alacsony bérekért? És miért érez még mindig ennyi vajdasági magyar fiatal úgy, hogy saját szülőföldjén nincs számára jövő? Ezek nem gyűlöletből feltett kérdések. Nem irigységből. És nem azért, mert bárkinek a sikerét sajnálnám. Ezek azok a kérdések, amelyeket a vizsgálati eredmények láttán egy orvosnak is fel kell tennie. Mert ha a beteg állapota nem javult, akkor nem azt kell bizonygatni, hogy milyen drága volt a gyógyszer.Azt kell megvizsgálni: jó gyógyszert kapott-e egyáltalán. Robert Yugovich:
Amikor az ember elmegy az orvoshoz, és a doktor a vizsgálati eredmények alapján megállapítja, hogy a páciens beteg, azt nem azért teszi, mert gyűlöli a beteget. Azért mondja ki, mert ezt mutatják az eredmények.
Pontosan így tekintek én is arra, amit az előző fejezetekben bemutattam.
Azoknak, akik azzal próbálják elintézni ezt a cikksorozatot, hogy „utálom a gazdagokat”, két dolgot szeretnék mondani.
Először is: senkit sem utálok. A felsorolt vállalkozók közül többeket személyesen ismerek, vannak közöttük barátaim és jó ismerőseim is.
Másodszor: egy jól működő gazdaságnak szüksége van sikeres, erős, tőkeerős vállalkozókra. Nem az a probléma, ha valaki gazdag, sikeres vagy több száz embert foglalkoztató vállalatot épít fel. A kérdés az, hogy milyen rendszerben, milyen állami vagy közpénzből származó segítséggel, milyen feltételek mellett történt mindez, és közben mi jutott a társadalom többi részének.
A cikksorozatban felsorolt 110 kiemelt kedvezményezett a Prosperitati vissza nem térítendő támogatásainak rendkívül jelentős részéből részesült. Ezt nem véleményként írtuk le, hanem az általunk feldolgozott és megjelölt források alapján.
A véleményem ott kezdődik, amikor azt kérdezem: jó helyre került-e ez a pénz?
Mert egy gazdaságfejlesztési program sikerét nem kizárólag azon kell mérni, hány új traktor, csarnok, gépsor vagy szálloda épült. Hanem azon is, hogyan változott azoknak az embereknek az élete, akik ezekben az üzemekben, vállalkozásokban dolgoztak.
A vajdasági magyar munkavállalók jelentős része hosszú éveken keresztül minimálbérből vagy minimálbérhez közeli fizetésből élt. Közismert jelenség volt a hivatalosan bejelentett alacsony munkabér mellé adott borítékos kiegészítés is. Ez azonban a munkavállaló jövője szempontjából rendkívül káros rendszer.
A borítékból ugyanis nem lesz megfelelő nyugdíj.
A borítékot a bank nem számítja bele a hitelképességbe.
A borítékból nem lehet biztonságos életet, kiszámítható családi jövőt építeni.
Éppen ezért gondolom úgy, hogy a nagy összegű vissza nem térítendő támogatások egyik alapvető feltételének a béremelésnek kellett volna lennie.
Ha egy vállalkozás több százezer vagy több millió euró közpénzt kap gazdaságfejlesztésre, akkor szerintem teljesen jogos társadalmi elvárás lett volna, hogy a támogatásból ne kizárólag a tulajdonos vagyona, termelőkapacitása és piaci pozíciója erősödjön, hanem a munkavállalók életszínvonala is.
Mert gazdaságot nem úgy kell fejleszteni, hogy létrehozunk néhány tucat vagy száz rendkívül tehetős családot, miközben több tízezer másik család hónapról hónapra él.
Egy ország vagy egy nemzeti közösség gazdasági erejét elsősorban az erős középosztály adja.
Nem a milliomosok száma.
A fejlett gazdaságokban a fogyasztás, a lakásvásárlás, a szolgáltatások iránti kereslet, a megtakarítás és a vállalkozások jelentős részének piacát a széles középosztály teremti meg.
A vajdasági magyarság viszonylag kis létszáma és a rendelkezésre álló hatalmas támogatási keret miatt szerintem történelmi lehetőség lett volna arra, hogy néhány év alatt egy sokkal erősebb magyar középosztály alakuljon ki Vajdaságban.
Ez azonban nem történt meg.
És itt érkezünk el ahhoz a kérdéshez, amely számomra az egész történet legfontosabb politikai része.
Kinek jó az önálló, vagyonos, erős középosztály?
Egy erős középosztály ugyanis kevésbé kiszolgáltatott.
Nem attól várja a megélhetését, hogy melyik párt ad neki állást.
Nem attól függ a vállalkozása, hogy megnyer-e egy pályázatot.
Nem azért szavaz valakire, mert fél, hogy máskülönben elveszít egy támogatást.
Nem egy politikustól várja saját családja biztonságát.
Gazdaságilag önálló.
És aki gazdaságilag önálló, az politikailag is sokkal nehezebben befolyásolható.
Az én véleményem szerint pontosan ez volt a Prosperitati-rendszer egyik legsúlyosabb strukturális problémája.
Nem széles rétegek gazdasági függetlenségét teremtette meg, hanem egy olyan rendszert, amelyben a támogatásokhoz való hozzáférés önmagában is hatalmi tényezővé válhatott.
Ez egy nagyon egyszerű lélektani mechanizmus.
Ha valakinek kevés van, akkor már egy tízezer eurós támogatás is életének egyik legnagyobb lehetősége lehet. Ha első alkalommal nem kapja meg, ott marad előtte a remény:
talán majd a következő pályázaton.
És sokszor már maga ez a remény is elegendő ahhoz, hogy az ember ne akarjon konfliktusba kerülni azzal a rendszerrel, amelyről úgy gondolja, hogy a következő lehetőségét biztosíthatja.
Ezért tartom veszélyesnek, amikor gazdasági támogatás és politikai hatalom túlságosan közel kerül egymáshoz.
A politikai függőség logikája számomra egy régi maffiafilmes jelenetet idéz.
Az egyik ember bemegy a vállalkozóhoz, és azt mondja:
– Ha valaha bajod lenne, csak szólj.
Néhány nappal később megjelenik valaki más, és valóban bajt okoz.
A vállalkozó pedig végül ahhoz fordul segítségért, aki előzőleg felajánlotta számára a „védelmet”.
Természetesen nem azt állítom, hogy a Prosperitati szó szerint így működött.
A hasonlat arra szolgál, hogy megmutassa, milyen veszélyes rendszer alakulhat ki akkor, amikor egy közösség egzisztenciális biztonságának kulcsa ugyanannak a politikai körnek a kezében összpontosul.
Ezért gondolom azt, hogy a Prosperitati-programot nem lehet sikeresnek nevezni pusztán azért, mert hatalmas összegeket fizettek ki.
A valódi kérdés az:
jobb lett-e ettől a vajdasági magyarság helyzete?
Kevesebben vándoroltak el?
Erősebb lett a magyar középosztály?
Több magyar család rendelkezik saját lakással?
Magasabbak lettek a bérek?
Biztonságosabb lett az időskor?
Több lett a gyermek?
Nőtt a vajdasági magyarok lélekszáma?
Ha ezekre a kérdésekre a válasz többnyire nem, akkor szerintem valami alapvetően hibás volt a gazdaságfejlesztési modellben.
Sokan éppen azért mentek külföldre, mert a minimálbér és az esetleges borítékos kiegészítés semmilyen hosszú távú perspektívát nem biztosított számukra.
Nem lehetett belőle tisztességes nyugdíjat felépíteni.
Nem lehetett megfelelő lakáshitelt felvenni.
Nem lehetett kiszámítható családi életet tervezni.
Ezért önmagában az, hogy hány százmillió euró támogatás érkezett Vajdaságba, még nem bizonyítja egy gazdaságfejlesztési program sikerét.
A pénzt jól is el kell osztani.
Vegyünk egy egyszerű, elméleti példát.
Ha több százmillió eurónyi támogatási és kedvezményes finanszírozási keret jelentős része nem egy szűk vállalkozói kör koncentrált fejlesztésére kerül, hanem például 13 500 család gazdasági megerősítését szolgálja, családonként 20 000 euró vissza nem térítendő támogatással és további kedvezményes, akár kamatmentes fejlesztési hitellel, teljesen más társadalmi szerkezet alakulhatott volna ki.
Természetesen ehhez szigorú üzleti feltételek, mentorálás, ellenőrzés, vállalkozási képzés és hosszú távú gazdasági stratégia is kellett volna.
Nem pénzosztásra lett volna szükség.
Középosztály-építésre.
Új vállalkozók ezreire.
Családi gazdaságokra.
Fiatalok első lakására.
Versenyképes fizetésekre.
Önálló egzisztenciákra.
Olyan emberekre, akik azért maradnak Vajdaságban, mert ott is képesek európai színvonalú életet teremteni maguknak.
Mert az embereket nem lehet nemzeti jelszavakkal otthon tartani.
Az emberek akkor maradnak, ha van munkájuk, megfelelő fizetésük, lakásuk, biztonságuk és jövőképük.
Ma pedig szerintem a vajdasági magyarság egyik legsúlyosabb problémája pontosan az, hogy az otthon maradt emberek jelentős része idős korára sem rendelkezik majd olyan nyugdíjjal, amelyből biztonságosan és méltósággal meg tud élni.
Ez pedig újabb elvándorlási hullámokat fog generálni.
Nemcsak a fiatalok mennek majd el.
Utánuk mennek a szülők.
Utánuk a nagyszülők.
És lassan nem gazdaságfejlesztésről, hanem egy közösség eltűnéséről beszélünk.
Ezért számomra a Prosperitati történetének legnagyobb kérdése nem az, hogy mennyi pénzt osztottak szét.
Hanem az, hogy:
mi maradt utána?
Ha valóban több százmillió euró érkezett a vajdasági magyarság gazdasági megerősítésére, akkor jogunk van megkérdezni:
Hol van ma az erős vajdasági magyar középosztály?
Hol vannak azok a tízezrek, akiknek ez a program biztos jövőt teremtett?
Miért fogy tovább ilyen drámai módon a magyar közösség?
Miért dolgozik még mindig ennyi ember alacsony bérekért?
És miért érez még mindig ennyi vajdasági magyar fiatal úgy, hogy saját szülőföldjén nincs számára jövő?
Ezek nem gyűlöletből feltett kérdések.
Nem irigységből.
És nem azért, mert bárkinek a sikerét sajnálnám.
Ezek azok a kérdések, amelyeket a vizsgálati eredmények láttán egy orvosnak is fel kell tennie.
Mert ha a beteg állapota nem javult, akkor nem azt kell bizonygatni, hogy milyen drága volt a gyógyszer.
Azt kell megvizsgálni:
jó gyógyszert kapott-e egyáltalán.
Következő cikk: A délvidéki magyarság Vajdaságban (még) létező része már régóta a nemzet(i kisebbségi)halál előszobájában toporog!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Iskolatáskaosztás propagandával
A Magyar Nemzeti Tanács elnöke és tisztségviselői, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség vezető politikusai évről évre, >
VMDK: MIÉRT SZÉGYELLIK A PÁSZTORÉK VUČIĆOT❓
A VMDK Szabadka Helyi Szervezete logikus kérdést tesz fel: vajon a VMSZ távolmaradása annak a jele, >
AKI A VMSZ-RE SZAVAZ, ERRE IS SZAVAZ
Most Pásztor Bálintnak és Gyivánovity Dánielnek válaszolnia kell: Elfogadhatónak tartják-e, hogy Szabadkát egy jogerősen elítélt polgármester vezesse? Követelik-e >
A támogatás, amelyből árok lett
Őszintén el kellene mondani az anyaországi társadalomnak, miért fontos Magyarországnak, hogy a határain kívül élő magyar >
A délvidéki magyarság Vajdaságban (még) létező része már régóta a nemzet(i kisebbségi)halál előszobájában toporog!
Nem merem azt írni, hogy tisztelt, mert fogalmam sincs kihez (és miért pont őhozzá?) érkezik majd >
Hova lett a vajdasági magyarok pénze?
Ezért számomra a Prosperitati történetének legnagyobb kérdése nem az, hogy mennyi pénzt osztottak szét. Hanem az, >
Háborúban és békében
El kéne mondania a valóságot. Azt, hogy Magyarország nem a világ legkülönlegesebb helye, amelynek minden aszfaltcsíkja >
Hova lett a vajdasági magyarok pénze? 2.0
A Prosperitati Alapítvány tíz éve azért működik, hogy gazdaságilag megerősítse a vajdasági magyar közösséget. A saját >
A magyar irodalom nagy korszakától búcsúzunk
Esterházy Péter halálakor azt írtam, hogy elveszett egy fiatal írónemzedék kompasza, Nádas Péter halála pedig számomra >
A VMDK válasza Robert Yugovich bejegyzésére
És igen, együttműködésre szükség van. De együttműködés nem egyenlő önfelszámolással. Végül pedig: mi nem egy „erősebb >
Miért hallgattatok?
A kérdés az, hogyan lehetne lelket önteni az elvándorló, válságba kerülő vajdasági közösségbe? Hogyan lehetne megerősíteni >
Szakmailag hiányos és megalapozatlan a nyelvi stratégia tervezete
„A magyar nyelv használatának és jelenlétének erősítését” inkább a nyelv- és íráshasználatra vonatkozó jogszabályok alkalmazásának vizsgálata >