Ma Gergely, Maximilián névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Szerbia – mi lesz ennek a vége?
Szerbhorváth György
Szerbiában, bár manapság nem mindennaposak a bandák közti fegyveres leszámolások, a gyilkosságok mínuszos hírnek számítanak. Nekik addig mindegy, ki van hatalmon, amíg hagyják őket üzletelni, elsősorban kábítószerrel, aztán vagyonuk kifehérítésével, a legálisnak mondott gazdaságba való beépüléssel a famózus tenderek révén, vagy akár egy jól tejelő közvállalat élére való kinevezéssel. De hát miért épp ők fordítanának hátat a rezsimnek? Köztük pedig éppen Szerbia egyik oligarchája a kapcsolat, aki a szóbeszéd szerint nem más, mint az elnök testvére, Andrej, aki éppen leginkább Újvidéken érdekelt, illetve a Vajdaságban, az ottani földterületek uralásával. Szerbhorváth György (Élet és Irodalom):
Az utóbbi napokban-hetekben többtucatnyian kérdezték tőlem. De hát honnan tudhatnám a választ, senki sem tudja, jósolni pedig csak kávézaccból lenne érdemes, azt is az érdeklődők pénzéért. Ráadásul lapzárta körül derül majd ki, Szerbia mindenható ura, Aleksandar Vučić új kormányt alakíttat-e a még mindig sziklaszilárd parlamenti többséggel, vagy választásokat ír ki.
*
A másik állandó felvetés: milyen párhuzamok vannak vagy lehetnének Szerbia és Magyarország között? Ha ott tüntetnek az egyetemisták és a diákok, akkor itt miért nem? Vajon azért, mert ott mégiscsak volt egy szikra, mit szikra, a hatalmas újvidéki tragédia tizenöt halottal, és hogy a hatalom vonakodik az igazi felelősök megbüntetésétől, a legfelsőbb szintig? S mikor bukik meg az autokrata rezsim, ha százezrek vannak az utcán, és az egyetemisták követeléseit támogatják a legkülönfélébb rétegek, a földművesektől kezdve a taxisokon, az ügyvédeken, a professzorokon, a bajkereknek nevezett motorosokon át egyes hírneves sportolókig, színészekig, mondhatni, mindenki?
Az autokrata rezsimek összehasonlítása, a párhuzamvonás indokolt tudományos foglalatosság, de a válaszokig mégsem jutunk el. Itt is, ott is ugyanolyanok a rendszer tulajdonságai: állami propaganda és médiasötétség; az ellenzék felőrlése, megosztottsága; a közalkalmazottak megfélemlítése és zsarolása; az oktatás, az egyetemek, a tudományos szféra bedarálására való törekvés; az önkormányzatok pórázon tartása. Aztán a beruházások leosztása a haveroknak, az oligarchák felemelése vagy épp kegyvesztettsége; az összeharácsolt vagyon kimenekítése. A folyamatos ellenségkeresés, legyen az Koszovó, Horvátország vagy épp Brüsszel. Ott van viszont a hatalom másfél-két milliós bázisa, leginkább a vidéki, szegényebb és iskolázatlanabb rétegekből. Miközben majd egymilliós az a tömeg, amely főleg Nyugatra emigrált. Végül pedig ott az egyeduralkodó fővezér, aki mindenről dönt, és mintegy leprivatizálta magának a titkosszolgálatot is – paranoiája mégsem csökken.
Abból azonban, hogy a társadalmi elégedetlenség egyre nő, s szinte már össznépi, nem következik a rendszer mihamarabbi bukása, még új, viszonylag szabadabb választások révén sem (Vučić népszerűsége még mindig vagy ötvenszázalékos, legalábbis egyes mérések szerint). Abból sem, hogy Madonna és Novak Djoković is az egyetemistákat támogatja, az EU pedig hallgat és ül, mint nyuszi a fűben, elég neki az ukrajnai háború problémája, dehogy kell még egy zavaros, akár polgárháborúig fajuló helyzet – bár utóbbi lehetőségre jelen pillanatban még nem sok minden utal. Igaz, Vučićék verőlegényei készen állnak. És Trumpot sem foglalkoztatja a dolog, ráadásul egyik fia, Donald J. Trump éppen luxushotelt tervez Belgrádban, amit kiről másról, mint az öregről neveznének el.
*
Az biztosan pozitívum, hogy Szerbiában (avagy anno Jugoszláviában) már a hatvanas évektől kialakult egy egyetemista tüntetéskultúra, akárcsak a sztrájkolásé, ami a kilencvenes években még inkább megerősödött, a Milošević-rendszer bukásához vezetett. A 2000. október 5-i eufória után azonban gyorsan kiderült, a hatalomváltáshoz kellett a hadsereg passzivitása is, az, hogy a rendőrséget már nem lehetett bevetni a demonstrációk szétverésére, s hogy a titkosszolgálat, azon belül is a hírhedt vörös sapkások, élükön a későbbi kormányfőt, Zoran Djindjićet meggyilkoltató Legijával, rájött, hogy vége a rezsimnek, és kiegyezett a formálódó politikai hatalommal, azt sakkban is tartva.
Ilyesmit most nem látunk, bár a történelemből úgysem tanulunk sose semmit. A miniszterelnök és az újvidéki polgármester lemondásából sem következik semmi, majd kapnak más funkciót, ahogy az eddigi botrányok felelősei is kis pihenő után visszatérhettek akár egy még jobb posztra. Nem látszik tehát az, hogy a hatalmi struktúra tagjai – a legalsó szintekig – lázadni próbálnának, bár egyeseknél némi félelem és visszakozás érzékelhető. Sőt, az elnök hangulatváltásait és módszerét követik, s ha kell, még vehemensebben támadják a „külföldi ügynököket”, vagyis az egyetemistákat, az ellenzéket, a maradék független médiát. A minap a szerémségi Ruma polgármestere azért rúgott ki egy huszonéves lányt, múzeumi dolgozót, mert az édesanyja az egyetemisták támogatásáról posztolt, ő maga pedig nem ment el az elnök tüntetésére egy másik szerb kisvárosba. Pedig hát belépett ő a Pártba, kellett neki a munka, hová a francba is mehetne egy muzeológus, s azt hitte, úgysincs ennek különösebb jelentősége. Lett.
Arra azonban fel kell hívni a figyelmet, hogy a szerbiai oligarcharendszer jellege sok mindenben más. A kilencvenes években egy háborús nyerészkedésből, illetve a hiperinfláció révén a nép kifosztásából meggazdagodott csoport, illetve maga a maffia vált a Milošević-tábor meghatározó részévé. Ők vagy eltűntek, vagy átálltak 2000-től, mások börtönben vagy külföldön kötöttek ki. Bogoljub Karić neve ma már keveseknek mond valamit, főleg nem a mai egyetemistáknak. Vagy az akkori leggazdagabbé, Miroslav Miškovićé, akit Djindjić szerb miniszterelnök meggyilkolása után engedtek ki a börtönből 12 millió eurónyi óvadék ellenében, igaz, utóbb kapott két és fél évet. Amúgy Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség egykori, azóta elhunyt elnökével ült egy cellában az előzetesben. Politikusnak lenni vagy a politikát a média révén befolyásolni tehát korántsem életbiztosítás ebben az országban.
Ma viszont, ha minden igaz, a leggazdagabb szerb úgy egymilliárd euróval egy bizonyos Dragan Šolak, aki 2000 után lépett a tettek mezejére, s aki a pénzét igyekszik külföldön kamatoztatni (megvette az angol Southampton focicsapatát), de kisebb médiabirodalma is van a régióban, ami a leginkább irritálja Vučićékat. Szakértői állandóan az ún. Šolak-médiát szapulják, mert tudják, a független média akár a sírásójuk is lehetne. Pedig ezeket csak az interneten lehet elérni, a független tévéket sem országosan, sem vidéken nem lehet látni, hisz kivétel nélkül az összes önkormányzat is a haladók kezében van.
A múlt héten egy bizonyos Zdravko Rajević, a rendőrség egykori tisztje állt elő érdekes adatokkal avagy gondolatokkal. Ezek azért fontosak, mert szerinte egyre több szerbiai gazdag menekíti ki a vagyonát, elsősorban Triesztbe, vagy – a hagyományhoz hűen – máltai és ciprusi bankszámlákra. Szerinte vagy tizennyolcezer szerb él már az olasz városban, 4275 lakást vagy házat vásárolva fel. Köztük van a lemondott, rövid ideig letartóztatott építésügyi miniszter, Goran Vesić, aki ötmillió euróért vett ott villát – állítja. Kérdés, miért épp az EU-tagállam Olaszországban, s nem egy banánköztársaságban vagy baráti autokrata rezsim területén, mondjuk a Balatonnál. Az olasz–szerb kapcsolatoknak persze megvan a hagyományuk, kezdve a tengeren keresztüli csempészésen odáig, hogy a hatvanas évektől fél Jugoszlávia Triesztből hozta a farmert, a kávét, bármit… Mindenesetre jó jel, ha Vučić establishmentjének tagjai mentik a menthetőt, akárha patkányok hagyják el a süllyedő hajót. Ám önmagában ez sem jelenti azt, hogy hátat fordítanának a rendszernek.
És szólhatnánk még számos kérdőjeles rétegről, így a maffiáról, amelynek egy része ma börtönben ül – hacsak meg nem ölték őket –, a másik viszont él és virul, szimbiózisban a legfelsőbb, kvázi legitim és legális elittel, nevezhetjük ezt kartellnek is. Szerbiában, bár manapság nem mindennaposak a bandák közti fegyveres leszámolások, a gyilkosságok mínuszos hírnek számítanak. Nekik addig mindegy, ki van hatalmon, amíg hagyják őket üzletelni, elsősorban kábítószerrel, aztán vagyonuk kifehérítésével, a legálisnak mondott gazdaságba való beépüléssel a famózus tenderek révén, vagy akár egy jól tejelő közvállalat élére való kinevezéssel. De hát miért épp ők fordítanának hátat a rezsimnek? Köztük pedig éppen Szerbia egyik oligarchája a kapcsolat, aki a szóbeszéd szerint nem más, mint az elnök testvére, Andrej, aki éppen leginkább Újvidéken érdekelt, illetve a Vajdaságban, az ottani földterületek uralásával.
*
Egyszóval a címben feltett kérdésre még várhatjuk a választ. Ám, persze, én szeretném a legjobban, ha ez a cikk péntekre vagy rövid időn belül okafogyottá válna, és csak idejétmúlt irkafirkálás lenne a régi rossz időkről.
Következő cikk: A VMSZ korifeusa
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A VMSZ SZÉGYENPÁRT
A junior pártelnök nem a magyar közösség, hanem csak a saját és pártja szűk elitjének az >
Barbárság vagy demokrácia?
„Donald Trump – írta Fukuyama - legutóbbi lépései Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban letaglózóak voltak. A nyugati >
A VMSZ is engedelmesen tűrte, hogy a „puccsisták” közé sorolják
Ebben a zűrzavaros helyzetben külön figyelmet érdemel David Atlagić kormánypárti képviselő felszólalása. Kitért az 2000 október >
Egy országot elveszejteni
A megszabadulás tőle régóta elsőrendű erkölcsi és nemzeti egzisztenciális kérdés volt, a friss fejlemények fényében pedig >
ÚJVIDÉK: „A DEMOKRÁCIA HALÁLA”
Az újvidéki polgármester (Miloš Vučević bukott kormányfő meghosszabbított keze) antidemokratikus módon való megválasztásával a SZHP és >
Remek, nagyon remek fiúk a fogyatkozó magyarok
Szerbiának többé nincs oka aggódni. A vajdasági magyarok lélekszáma 2011 és 2022 között 70 ezerrel csökkent, >
Az egyetemisták a jelenlegi „apolitikus” programmal elmentek a falig
Az egyetemisták mindeddig nem foglalkoztak a civilszervezetek elleni hajszával, továbbra is távol tartják magukat a „pártpolitikától” >
Az MNT alapítású sajtót fel kell szabadítani!
A Magyar Szónak a szakmaiságot, sokszínűséget és pluralizmust mellőző, a tájékoztatási jogot sértő lapszerkesztéséhez (szándékos) politikailag >
Egyre jobban aggódok Boszniáért
Mikor robbannak az ellentétek? Miután a bosznia-hercegovinai bíróság egy év börtönre ítélte, valamint hat évre eltiltotta a >
Ki a képmutató?
Az ellenzéki magyar politikus újvidéki megjelenésében Vicsek a VMSZ politikai ellenfelét látja, nem is alaptalanul, aki >
A Nagy Átrendezési Zűrzavar
Az átrendeződési nagy pókerjáték tanújaként azzal a gyanúval élek, hogy a „játék” végét még azok a >
Ébresztő, vajdasági magyarok!
Kovács Elvira cinikusan megjátssza, hogy 20 év politikai tapasztalat után sem látja, a Vučić-Dačić-Pásztor rendszernek annyi. >