Ma Katalin, Kitti, Zsófia, Piusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Hontalanul (10)
Átokfutók
Bódis Gábor
Ha nem veszed személyeskedésnek, fölsorolom: Keszég Károly, Csíkos Zsuzsa, Hübsch Éva, Balogh Emerencia; azzal, hogy kényszerszabadságolták őket, beléptek a vajdasági magyar újságírás történelmébe. Közülük egyeseknek már korábban is ott volt a fenntartott helyük. Most azonban magától a Lucifertől kapták a bélyegzőt. Mielőtt azt mondanám, hogy békétlenség poraidra, engedd meg, hogy néhány szót ejtsek azokról is, akik maradtak, és reszketve várják, mikor kerül rájuk a sor. Ők már elszalasztották azt az alkalmat, hogy a konspirációnak becézett sunyiságukat egyetlenegyszer az életben bátorsággá minősítsék át. Akkor most mondom, hogy békétlenség poraidra. Ami belőled megmaradt, az újságírás szégyene. Bódis Gábor:
Ezzel a címmel búcsúztattam egykori munkahelyemet, az Újvidéki Televíziót, amely 1993-ben már teljesen áttért a nyílt háborús uszításra.
Hullarablók görcsös hada
fogason függ, rozsda marja.
Állok a sírod előtt, és nincsenek könnyeim. Pedig a szülői szeretet is megszólalhatna belőlem. De nem akar. Te jól tudod, miért. Hosszú, súlyos betegség után múltál ki, nem csendesen, hanem rikácsolva, ahogy egy páváskodó médiumhoz illik.
Közvetlenül születésed után érkeztem hozzád, és másfél évtizedig együtt kalandoztunk. Időközben jutott időnk arra, hogy többnyire játszva elővarázsoljunk a semmiből egy igen erős szerkesztőséget. Hogy milyen erős volt, azt csak most lehet érezni, amikor a legtehetségesebbek másutt is nagyszerűen megálltak a helyüket. Agonizálásod még a joghurttal átitatott időkben kezdődött, amikor a Belgrádban már győzelemre jutott vidéki fasizmus elérte a kimúló Vajdaság székvárosát. A magyar szerkesztőség szempontjából ez olyan csapás volt, amelyet soha nem hevert ki. A volt Jugoszláviában, tehát még egy komoly konkurenciában is – emlékszel – sikerült az élre törnünk híradóinkkal. Az érthetetlen nyelvünk, a magyar ellenére is. Akkor még nem érvényesült az egyáltalán nem ártatlan autonomista vezetőség intézkedése, amely szektorosítás ürügyén, fordító-szolgálattá akarta „előléptetni” a szerkesztőséget Akkor még a mostani ellenzék tagjai is nagyban hirdették az eszperantó, azaz a zagyva nyelv szükségességét a soknemzetiségű Vajdaságban. Ahol mellesleg csak a magyarlakta területeken nem a szocialisták győztek, hogy szülővárosodról, Újvidékről ne is beszéljek. Itt ugyanis a nyíltan szélsőjobboldali párt adja a polgármestert. Az a kreatúra, amely utánad még folytatja a földi pályafutását méltó főnököket kapott. Amikor temetésedre jövet végigmentem az újvidéki utcákon, felvetődött bennem a kérdés, hogy a szemben jövők közül ki állt ellen a kísértésnek, hogy a zabolátlan sovinizmusra adja le a voksát. Miután útközben betértem, másfél év után, a két központi áruházba, egy csodás moszkvai kép tárult elém: polc polc hátán, üresen tátongva. Akkor értettem meg, hogy az újvidékieket idegesítik az üres polcok, és azért szavaztak a radikálisokra. Mert ők a polcokat is megszüntetik.
A joghurteső után egyesek azt hitték, eljött a demokrácia. Ennél nagyobb badarságot azóta sem gondoltak. Csak kevesen, természetesen mi, közvetlenül érintettek, fogtuk fel, hogy a miloševići fasizmust nem lehet megállítani, és bárki, aki azt hiszi, hogy kompromisszumot köthet vele, hatalmasat téved. Tudod, igazán nem tudom kárhoztatni ezeket a hiszékeny embereket, hiszen nagyobb kalibereket is átvertek a Belgrádban székelő (de nem belgrádi!) bolsinácik. Mint például Vance-t és Owent, akiknek olyan zavar keletkezett a fejükben, hogy képesek voltak háborús bűnösöket is meghívni Genfbe. Az ottani tanácskozás kimenetele pedig olyan hatással lesz a délszláv háborúk befejezésére, mint például egy pusztába kiáltott szóé.
Aztán, Neked emlékezned kell, menesztették azokat is, akik azt hitték, hogy demokráciát és pártatlan újságírást játszhatnak a fasizmus halálszorításában. És utána jöttek azok hozzád, a magyar részedhez is, akiket a középszerű jelzővel illetni harsogó dicséretet jelentene: egy eszelős nőszemély, akinek zártabb intézetben lenne a helye (Fekete Elvíra), egy műsorigazgató, akinek sportközvetítéseit a leghőbb hazaszeretet hatotta át (Bence Lajos), és aki nyugdíjaztatásakor azt írta le – ne forogj a sírodban! –, hogy mindenkor a magyar műsorokért vívott ádáz küzdelmet. A hazaszeretetéről annyit, hogy most horvát állampolgár, és valahol a tengerparton ápolja a magyar műsorokat. Aztán jött egy szerbül nem tudó szerb (Milenkovics Szvetiszláv), akinek körülbelül annyi köze van az újságíráshoz, mint Karadžićnak a békéhez. A többieket nem is érdemes említeni.
De mi történt a szerkesztőség többi tagjával, hiszen maradt még néhány újságíró? – tehetnéd fel a kérdést. Ők maradtak, mert, tévhitben ugyan, de azt gondolták, mint előttük sokan, hogy suttyomban javíthatnak a dolgokon. Hamarosan rájöttek, hogy ez lehetetlen, már csak az előbb felsoroltak miatt is, akik a besúgást összekeverték az újságírással. Igyekeztek minél kevesebb munkát vállalni. Nem lustaságból, hanem azért, mert szégyellték, hogy a háborús uszítók mellett kell dolgozniuk. Azt gondolták, hogy ez is elmúlik egyszer. Nem múlt el, hanem az történt, hogy a mottóként álló versike alanyai megvárták a kellő pillanatot, hogy megszabaduljanak tőlük.
Hidd el, nagyon büszke vagyok. Azért, mert halálod előtt, azokat ebrudalták ki belőled, akik közel álltak a Naplóhoz. Ennél méltányosabb elismerés nem kell a lapnak. Ha nem veszed személyeskedésnek, fölsorolom: Keszég Károly, Csíkos Zsuzsa, Hübsch Éva, Balogh Emerencia; azzal, hogy kényszerszabadságolták őket, beléptek a vajdasági magyar újságírás történelmébe. Közülük egyeseknek már korábban is ott volt a fenntartott helyük. Most azonban magától a Lucifertől kapták a bélyegzőt.
Mielőtt azt mondanám, hogy békétlenség poraidra, engedd meg, hogy néhány szót ejtsek azokról is, akik maradtak, és reszketve várják, mikor kerül rájuk a sor. Ők már elszalasztották azt az alkalmat, hogy a konspirációnak becézett sunyiságukat egyetlenegyszer az életben bátorsággá minősítsék át.
Akkor most mondom, hogy békétlenség poraidra. Ami belőled megmaradt, az újságírás szégyene.
1993. január 13.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Vajon lehet-e a VMSZ a magyarországi választások vesztese?
Mindezek után, a VMSZ elnöke úgy gondolja, hogy neki és nekik semmi közük az Orbán-kormány bukásából >
„Kispásztor” elfelejti az örök érvényű magyar igazságot
Egyértelművé vált, „kispásztor” visszautasította (kétlem, hogy e mögött létezik testület döntés) Magyar Péter jobbját. Nem csoda, >
Hátulról kapaszkodnának a szekérre
A most leköszönt alkotmánybíró újbóli megjelenését a közéletben úgy is lehet értelmezni, hogy talán vissza szeretne >
VMDK: Civil szervezet-e az Agenda, vagy csupán egy politikai háttérkassza?
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megdöbbenéssel értesült Pásztor Bálint, a VMSZ elnökének azon nyilatkozatáról a >
A szörnyű egyoldalúság
Magyar Péter feltette a kérdést, hogyan lehetséges, hogy a Pannon tévében miközben hevesen szurkoltak kizárólag Fidesznek, >
A VAJDASÁGI MAGYAR KÖZÖSSÉG 51 SZEMÉLY TÚSZA
Nem kell azon csodálkozni, hogy a VMSZ vezető testületeinek tagsága közül senki még csak nem is >
A VMDK és a VMÚ az elkövetkező hónapokban áradni fog
Ennek ideig-óráig a legfőbb akadályát a Nemzeti Tanács közpénzekből fenntartott médiumai képviselik. A következő hónapokban ezeknek >
VMDK: KÖZÖS JÖVŐT, NEM HÁZI VITÁKAT!
A tegnapi vitaműsor bebizonyította: a hatalom retteg a valódi, tapasztalt ellenzéktől, ezért inkább „házi bajnokságot” rendezett >
BUDAPESTEN NEM TÖRTÉNT EGYEZTETÉS!
Pásztor Bálint olyan politikát folytat, amely egyrészt ellentétes a magyarországi választók érdekeivel, másrészt tovább mélyíti a >
BUDAPESTEN NEM TÖRTÉNT EGYEZTETÉS!
Pásztor Bálint olyan politikát folytat, amely egyrészt ellentétes a magyarországi választók érdekeivel, másrészt tovább mélyíti a >
Lesz még Vajdaságban magyar politikai reneszánsz
A Vajdasági Magyar Újrakezdést azok az emberek hozták létre, akiknek elegük van a korrupcióból, a nepotizmusból, >
VMDK: Elszámolás: Papíron minden rendben, de kinek a zsebében?
Az MNT háza táján a válasz minden kényelmetlen kérdésre ugyanaz: „Minden fillérrel el tudunk számolni.” Ez >