Ma Kelemen, Klementina, Kolumbán névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
„Újra győzött a nacionalizmus”
Végel László
2000. október 5-én, vagyis huszonegy évvel ezelőtt bukott meg Slobodan Milošević. Szerbiában ez a dátum is kétértelmű, miként kétértelmű az egész emlékezetpolitika. Antifasiszta partizánok? Igen, de soviniszta testvérharcot is kirobbantó csetnikekkel együtt. Antifasiszta mozgalom? Igen, de kommunisták nélkül. EU? Igen, de orosz háttérrel. El nem kötelezett mozgalom? Igen, de Tito szerepe nélkül. Végel László:
Ez történik az iménti jeles esemény dátumával is. Akiknek ünnepelniük kellene, azok a szertefoszlott októberi illúzióikat gyászolják. Akiknek viszont gyászolniuk kellene (az emlékezetes napok bukott politikusairól van szó), ünnepelnek, mert újra hatalomra kerültek. Diadalmasan visszatértek, és nagy többséggel sorra nyerik meg a választásokat. A nevezetes október 5-ét a hivatalos média immár puccsnak, a vezetőit pedig puccsistáknak nevezik. Zoran Đinđićet beterelték a szerb múzeumba, legendává vált. Sírját időnként megkoszorúzzák az ellenzéki pártok vezetői és a kormány tagjai is. Egy régi fotót veszek elő, amelyen Orbán Viktor magányosan álldogál
Đinđić sírja előtt. Nem tudom, mit gondolt, de az arcáról őszinte gyász olvasható le. Ma azonban rendkívül szoros baráti viszonyt ápol Đinđić akkori ellenfelével, a 2000 októberében megbuktatott Aleksandar Vučićtyal. Úgy látszik, a politikában nem kívánatos a régi gyászra emlékezni.
Vagy mégis? Lapozgatom az azokban napokban írt Időírás, időközben, 2000–2002 című naplójegyzetkötetemet. 2000 augusztusában Belgrádban tartózkodtam. Az embargó ellenére a kirakatok tömve voltak, minden megvásárolható volt, amit az európai fővárosokban meg lehet venni. A kerthelyiségek is tömve. Egy ellenzéki rádió jelentette, hogy körülbelül huszonöt újságírót letartóztattak vagy informatív beszélgetésre hívtak. A városközi autóutakon erős rendőrségi ellenőrzés. A főváros azonban derűs és jókedvű.
Pár nap múlva az újvidéki vásár ünnepélyes megnyitásán a vásár portása két méterről főbe lőtte Boško Paroševićet, a tartományi végrehajtó tanács elnökét. A kormánymédia az Otpor nevű ifjúsági szervezet tagjait terrorizmussal vádolta. Folytak a letartóztatások Újvidéken, Belgrádban, a Vajdaság és Szerbia nagyobb városaiban. Az Otpor tagjai között keresték a felbujtókat. Úgy láttam, hogy az Otporban azok a fiatalok fogtak össze, akik tudják, hogy még harminc-negyven évet kell Szerbiában élniük. Erősödik a cenzúra – írtam naplójegyzeteimben –, ezért a lakásom tetőjére parabolaantennát szereltem fel. Egy világvevő rádió, internet, parabolaantenna és egy íróasztal mellett talán könnyebben viselem el a diktatúrát. Közben meghívtak a független újvidéki Ifjúsági Tribün háborús bűnösök felelősségéről szóló vitafórumára. A teremben csak húsz-huszonöt ember vagy még annyi sem gyűlt össze. A hangulat depressziós. A félelem beköltözött a lelkekbe.
Talán jobban, mint a háborúk idején. Senki sem tesz fel kérdéseket, az előadás után mindenki sietve távozik a teremből.
A közvélemény-kutató intézetek adatai is lehangolóak. Továbbra is Slobodan Milošević a legnépszerűbb politikus: 24,2 százalékkal vezet a listán. Aztán következik Drašković 8,4 százalékkal, majd Šešelj 6,2 százalékkal. A hivatalos statisztika szerint Újvidék lakosságának 22 százaléka, vagyis minden ötödik polgár menekült. A nem hivatalos becslések legalább 10 ezerrel több menekültről szólnak. Tehát minden negyedik polgár menekültnek számít. A lakosság összetétele radikálisan megváltozott.
Mindenki az apátiáról beszélt. Ki gondolta volna, hogy pár hónap múlva lángokban áll majd a belgrádi parlament? Milošević államelnök kiírta a rendkívüli elnökválasztást. Az ellenzéki pártok a tízéves vereség után végre összefogtak, és országszerte nagy tüntetéseket szerveztek. Fütyülővel a nyakunkban feleségemmel esténként kivonultunk a Szabadság térre, regényeim egyik színhelyére, és füttyszóval tiltakoztunk Milošević rendszere ellen. Közeleg a választás. Az ellenzéki politikusoknak el kellett dönteniük, hogy ki legyen az Egyesült Szerbiai Ellenzék jelöltje. A legerősebb párt elnöke, Zoran Đinđić azt remélte, hogy a nacionalista Miloševićet csak másik nacionalista döntheti meg. Így esett a választás Vojislav Koštunicára.
A szemerkélő esőben Újvidék főterén nem annyira a szónokokat hallgattam, hanem az embereket figyeltem. Mi játszódik le bennük? Nehéz lesz-e búcsút venni a nacionalizmustól? Kitalálható lesz-e egy másik Újvidék? Még mindig van remény, rebesgettem magam elé, miközben az egymással ellentétes jelszavakra figyeltem. A liberálisok és a demokraták azt skandálták, hogy Milošević diktátor, a nacionalisták pedig nem azt nehezményezték, hogy három háborút folytatott, hanem azt, hogy mindhármat elvesztette.
Elvesztette Koszovót is. Együtt fütyültek a liberálisok, a demokraták és a nacionalisták. A választáson vagy fél százalékkal győzött az egyesült ellenzék: az egyik nacionalista legyőzte a másikat. Igaz, hogy nacionalista, de reméltük, hogy demokrata lesz. Miloševlć nem ismerte el a választási eredményeket, mire megerősödött a tüntetéshullám.
2000. október 4-én a déli órákban az újvidéki Futaki utcán hatalmas tömeg menetelt a városközpont felé. Az élen az Otpor vezetői álltak, akik eldöntötték, hogy ők avatják fel a NATO rakétái által lerombolt újjáépített újvidéki Duna-hidat, amelyet a tervek szerint Slobodan Milošević államelnöknek kellett volna másnap felavatnia. A Szabadság téren az Otpor felszólította a vacilláló ellenzéki pártvezéreket, szólítsák fel a tagjaikat, hogy este 7-kor gyülekezzenek a főterén, ahonnan elindulnak bevenni a rendőrség és a katonaság által őrzött hidat. Ha a pártvezérek erre nem hajlandók, akkor ellenük tüntetnek. A pártvezérek engedtek, és felszólították a tagságot, hogy vegyenek részt a híd ostromában. Estére még nagyobb tömeg gyűlt össze, és elindult a híd felé. Sokak szerint 60 ezren voltak. Az egyre harciasabb tömeg visszavonulásra kényszerítette a rendőrséget. Éjfél után az ifjúság tánclépésben kelt át a hídon.
Másnapra volt bejelentve a nagy belgrádi tüntetés. Naplójegyzeteim szerint a PressNet portálnak megígértem, hogy „helyszíni közvetítésben” számolok be az eseményekről. A vidéki tüntetők Belgrád irányába tartanak, írtam 14:05 perckor. Délelőtt a kragujevaci és a Gornji Milanovac-i tüntetők áttörték a rendőrségi útlezáró torlaszokat. A rendőrség megtorpant. Az állami televízióban száz újságírónak és technikusnak felmondtak, kétszáz újságíró azt követeli, hogy az állami televízió lépjen sztrájkba. Sokak szerint délutánra egymilliós tömeg gyűlt össze, a tüntetők behatoltak a parlamentbe. A rendőrség nem avatkozott be, a parlament lángokban állt. A PresNeten összegeztem a történteket. „A tereken feszülten várakoznak az emberek. Az utcákon énekelnek. Az autók tülkölnek. A médiumok felszabadultak. Az emberek olyan szavakat hallanak, amilyeneket még nem hallottak. Kissé félnek tőlük, de azért lelkesednek. Félnek az éjszakától is, nem csak a szavaktól. Az ellenzéki vezetők bejelentették: Milošević ezen az éjszakán visszavághat. Koštunica beszédet tartott, amelyet az állami televízió közvetített. Az új elnök nem ismeri el a hágai ENSZ-bíróságot. A Nyugat felelősségét helyezi előtérbe. A nacionalizmusról egy szót sem ejt. Milošević úgy jött, mint egy természeti csapás. Más baj nincs. És nem is volt. (2000.10. 06. 03:34)
Hajnalban Radnóti Sándornak is írtam néhány sort. „Cseppet sem vagyok optimista, írtam, a tényleges változás valóban nehezen köszönt ránk, de azért nagyon nehéz elképzelni, hogy az ember másképpen lélegzik majd. Eddig sosem érzékeltem ezt. Még ki kell bírni a mai éjszakát, s akkor majd megpróbálok hozzászokni.” (2000.10.06, 2:48).
A következő nap Szerbhorváth Györgyöt röviden tudósítottam: „A nacionalizmus újra győzött.” (2000. 10. 07 12:41).
Pár nap múlva Milošević lemondott.Vojislav Koštunica lett az új államelnök. Zoran Đinđić lett a kormányfő. Az EU-politikusok tisztelgő látogatásokat tettek Koštunicánál. Zoran Đinđić kiszolgáltatta Slobodan Miloševićet a hágai bíróságnak. Vojislav Koštunica határozottan tiltakozott. Zoran Đinđić népszerűsége mélypontra zuhant. A vörös sapkás belügyi rendőrség fegyveresen kivonult az autópályára, hogy tiltakozzon a kormány ellen. Zoran Đinđić a kormányülésén a belügyminiszterét faggatta: ha a vörössapkások el akarják foglalni a kormány épületét, van-e olyan erő, amely azt megakadályozná? A belügyminiszter széttárta a karját és bejelentette: nincs. Pár év múlva a titkosrendőrség emberei meggyilkolták Zoran Đinđićet. A nacionalizmus – Koštunicának köszönhetően – újra győzött. A vita a mai napig arról folyik, hogy tévedett-e Đinđić, amikor azt gondolta, hogy a nacionalistát csak egy másik nacionalista győzheti le. Akik tévedését hangoztatják, elismerik a csapdahelyzetet: ha nem Koštunica az ellenjelölt, akkor Milošević kerül ki győztesen.
Csakhogy Milošević bukásáért nagy árat kellett fizetni. 2010 után némileg módosított kiadásban visszatért a 2000-ben megbuktatott régi gárda Aleksandar Vučićtyal az élén. Valami mégis történt. Szerbia többé nem kitagadott pária. Az ellenzék újra felaprózott. Belgrádban időnként tüntetnek az autokrata rendszer ellen, de a rendőrség durván szétveri őket. A külföldi tőke az olcsó munkaerőnek köszönve egyre többet fektet be Szerbiába. Angela Merkel német kancellár búcsúlátogatást tett Belgrádban, és kijelentette, hogy Aleksandar Vučić megbízható politikus.
Huszonegy év után a Kapetan Dragan, a háborús bűnökért elítélt félkatonai egység parancsnoka büntetésének letöltése után látványosan aláírásokat gyűjt Đinđić gyilkosának felmentése érdekében. A hatóság helyiséget biztosított az általa alapított „humanitárius alapítványnak”. A budapesti Várkert bazárban megtartották a kétévenként sorra kerülő Demográfiai Csúcs nevű konferenciát, Orbán Viktor kifejezte Vučić és Szerbia iránti rokonszenvét. A Telex portál jelentése szerint megállapította, hogy „a Balkán jövője fogja meghatározni az európai biztonság jövőjét”. Szerinte a Nyugatnak szakítania kell „azzal az évszázados politikával, hogy a Balkánt saját biztonságuk érdekében ütközőzónának tekintik”. Erélyesen elutasította a Balkán-sztereotípiákat és a Magyarországot támadó „újmarxista baloldalt”.
A Balkánon eközben növekszik a feszültség. Miközben e sorokat írom, fokozott harckészültséget rendeltek el a szerb hadsereg két déli egységénél. Szerbia és Koszovó határán pattanásig feszült a helyzet. Helikopterek és katonai repülőgépek köröznek a Koszovóval határos légtérben.
(Mozgó Világ)
Következő cikk: „Egyértelmű jogsértések Szenttamáson”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”
A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >
Megérdemelt díj
Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >
Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni
Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >
Határeset
Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >
A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja
A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >
Csantavéren galoppol a bűnözés!
Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >
A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!
A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >
Egyoldalú politikai oktatás
Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >
Miféle nyitás?!
Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >
A politikai felelősség elkerülésének kísérlete
II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >
„A mostani körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt”!
“A mai körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt, de az elégedetlen és a határozott polgárok száma >