Ma Fülöp, Jakab, Zsaklin, Jefte, József névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Napi ajánló
„Élvezettel ütötték…”
Józsit, azt a vékonyka, 160 centis fiatalembert, az engedetlensége miatt a katonai rendőrök, brutálisan összeverték. Élvezettel ütötték. A háta tele volt égővörös csíkokkal, véreset vizelt. A kaszárnya parancsnokától kértem, hogy sürgősen szerelje le ezt az embert, és engedélyezze, hogy bevigyem a kórházba. A szakorvos azt állapította meg, hogy nagyon duzzadt a veséje, Szabadkán nem tudnak rajta segíteni, el kellene szállítani Újvidékre vagy Belgrádba. Józsi ezt nem akarta. Akkor hazahoztam, felöltöztettem a fiam ruhájába, adtam neki pénzt, és letettem a buszállomáson. Hazament. Ennyit tudtam tenni érte… Szabó Angéla:
A szabadkai Kiss Bélának jó dolga volt az egyik helyi laktanyában. Reggel bement, este eltávozhatott, éjszakára hazaengedték a családjához. Néhanap a felesége is felkereshette a kaszárnyában, olyankor friss termést vitt neki a gyümölcsösükből, és egy pokrócon ülve beszélgethettek az udvaron. Amikor pedig átkerült Nyugat-Bácskába, parancsnoki beosztást kapott, és sikerült egy kitűnő – harminc főből álló – csapatot verbuválnia adai, magyarkanizsai és moholi tartalékosokból, de akadtak közeli ismerősök is, akiket a Zorka Műtrágyagyárból szólítottak be katonának. Összetartó egység volt, a parancsnok pedig mindent megtett a beosztottjaiért. A 90-es évek délszláv háborúit mindannyian ép bőrrel megúszták.
– Mikor kapta meg a behívóját?
– Azzal az elhatározással vettem magamra a katonaruhát, hogy bármi történjen is, én senkinek nem akarok ártani és senkit nem fogok bántani. Kilenc hónappal korábban temettem el a fiamat, és az ő elvesztése nagyon megrendített. Gyerekkorától betegeskedett. Tudtam, láttam, hogy a barátait, akik idejártak hozzánk, sorozzák be katonának… 1992. június 3-án az én behívóm is megérkezett. Gádorra (Gakovo) kerültem az én kis egységemmel. Ott beraktak bennünket egy hatalmas csarnokba, amit korábban gabonatárolásra használtak. Tizenhárom tehergépkocsi állomásozott a szigorúan őrzött épületben, azokkal lőszert és robbanóanyagot szállítottak a háborús övezetbe.
– Harcokban részt kellett-e venniük?
– Szerencsére nem, mert nem mozdítottak el bennünket. Történtek azért izgalmas dolgok velünk is. Egy alkalommal egy kanizsai bajtársam volt őrségen, beszaladt, és hívott, hogy azonnal menjek vele, mert baj van. Éppen Vid napján történt. Megállt a bázisunk előtt egy leharcolt amerikai gyártmányú kamion, tele hangoskodó subasapkásokkal, akik azért jöttek, hogy elfoglalják, elvegyék tőlünk a lőszerraktárt. Nekem csak egy Thompson típusú fegyverem volt, olyan, amit még Al Capone használt a maga idejében, és azzal nem sokra mentem volna a felpaprikázott subasapkásokkal szemben. Mivel se telefon-, se rádióösszeköttetés nem volt, elküldtem gyorsan két fiatalt a mintegy két kilométerre lévő központba, hogy segítséget kérjenek. Nemsokára meg is érkezett egy Boszniából való kapitány, aki megparancsolta, hogy kettőzzük meg az őrséget, és tájékoztatott, hogy már elindultak a subasapkások felderítésére. Később jelentették, hogy el is fogták őket.
Ugyanott a legendás Milorad Luković Legijával is összehozott a sorsom. Egy napon erős zúgást, morajlást hallottunk a Duna irányából, nemsokára fel is tűntek a láthatáron a hírhedt vörös sapkások Legija vezetésével. Olyan modern járművekkel és olyan komoly hadi felszereléssel, amilyet még életemben nem láttam. Megálltak és kértek ivóvizet. Amíg megtöltöttünk egy tízliteres kannát, addig pár szót váltottunk egymással, megkérdeztem tőle, hogy: „Mi történik? Vonultok vissza?” Azt felelte, hogy igen, jönnek vissza Kúlára. Mindannyian megkönnyebbültünk, amikor elmentek. Utána mondtam is a fiúknak, hogy ez annak a jele, hogy nemsokára mi is megszabadulunk, minket is visszarendelnek a szabadkai kaszárnyába.
– Jónak bizonyult a sejtése?
– Persze. Amikor beértünk Szabadkára, és az első kamion elhaladt a Pionír Csokoládégyár előtt, a munkások örömükben kiszaladtak az utcára és integettek. Megható volt.
– Mi minden történt a kaszárnyában?
– Az ott szolgáló tisztekről kevés jót mondhatok. Durvák, gorombák voltak. Nem helybeliek. Köztük is két boszniai kegyetlenül bánt az emberekkel. Több olyan tartalékos is érkezett a kaszárnyába, akit már második alkalommal mozgósítottak, ők már megjárták a harcteret, és semmi szín alatt nem akartak újra átkerülni a Duna másik oldalára.
Mind közül Józsi esete maradt a legemlékezetesebb. (A vezetéknevét nem mondom.) Őt harmadszor is el akarták küldeni a harctérre, de mivel nem engedelmeskedett, bezárták. Amikor ezt megtudtam, felhívtam az egyik akkori politikusunkat, Csubela Ferencet, hogy segítsen. Éppen úton volt, csak a feleségével tudtam beszélni, aki megígérte, hogy átadja az üzenetet és majd jelentkezik a férje. Tudta, hogy kiről van szó, mert Józsi is moravicai. De hiába vártuk a hívását, vagy azt, hogy majd megjelenik a kaszárnyában. Józsit, azt a vékonyka, 160 centis fiatalembert, az engedetlensége miatt a katonai rendőrök, brutálisan összeverték. Élvezettel ütötték. A háta tele volt égővörös csíkokkal, véreset vizelt. A kaszárnya parancsnokától kértem, hogy sürgősen szerelje le ezt az embert, és engedélyezze, hogy bevigyem a kórházba. A szakorvos azt állapította meg, hogy nagyon duzzadt a veséje, Szabadkán nem tudnak rajta segíteni, el kellene szállítani Újvidékre vagy Belgrádba. Józsi ezt nem akarta. Akkor hazahoztam, felöltöztettem a fiam ruhájába, adtam neki pénzt, és letettem a buszállomáson. Hazament. Ennyit tudtam tenni érte…
– Hallott-e róla azóta?
– Annyit tudok, hogy leszázalékolták. Kap valamennyi nyugdíjat. Nincs könnyű sorsa.
Az is a kaszárnyában történt, a szemtanúja voltam, amikor egy júliusi napon egy kiskatona holttestét hazahozták Horvátországból. Kelebiai magyar gyerek volt. Nagy Teleki Antika. Alig múlt el tizennyolc éves. A fiam barátja volt, bejárt hozzánk. Nem kell mondanom, mit éreztem akkor. Kézigránát okozta a halálát. A laktanyában ravatalozták fel. Mondtam is, hogy a díszlövés során énrám ne számítsanak, nem vállalom, képtelen vagyok rá.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Vajon lehet-e a VMSZ a magyarországi választások vesztese?
Mindezek után, a VMSZ elnöke úgy gondolja, hogy neki és nekik semmi közük az Orbán-kormány bukásából >
„Kispásztor” elfelejti az örök érvényű magyar igazságot
Egyértelművé vált, „kispásztor” visszautasította (kétlem, hogy e mögött létezik testület döntés) Magyar Péter jobbját. Nem csoda, >
Hátulról kapaszkodnának a szekérre
A most leköszönt alkotmánybíró újbóli megjelenését a közéletben úgy is lehet értelmezni, hogy talán vissza szeretne >
VMDK: Civil szervezet-e az Agenda, vagy csupán egy politikai háttérkassza?
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megdöbbenéssel értesült Pásztor Bálint, a VMSZ elnökének azon nyilatkozatáról a >
A szörnyű egyoldalúság
Magyar Péter feltette a kérdést, hogyan lehetséges, hogy a Pannon tévében miközben hevesen szurkoltak kizárólag Fidesznek, >
A VAJDASÁGI MAGYAR KÖZÖSSÉG 51 SZEMÉLY TÚSZA
Nem kell azon csodálkozni, hogy a VMSZ vezető testületeinek tagsága közül senki még csak nem is >
A VMDK és a VMÚ az elkövetkező hónapokban áradni fog
Ennek ideig-óráig a legfőbb akadályát a Nemzeti Tanács közpénzekből fenntartott médiumai képviselik. A következő hónapokban ezeknek >
VMDK: KÖZÖS JÖVŐT, NEM HÁZI VITÁKAT!
A tegnapi vitaműsor bebizonyította: a hatalom retteg a valódi, tapasztalt ellenzéktől, ezért inkább „házi bajnokságot” rendezett >
BUDAPESTEN NEM TÖRTÉNT EGYEZTETÉS!
Pásztor Bálint olyan politikát folytat, amely egyrészt ellentétes a magyarországi választók érdekeivel, másrészt tovább mélyíti a >
BUDAPESTEN NEM TÖRTÉNT EGYEZTETÉS!
Pásztor Bálint olyan politikát folytat, amely egyrészt ellentétes a magyarországi választók érdekeivel, másrészt tovább mélyíti a >
Lesz még Vajdaságban magyar politikai reneszánsz
A Vajdasági Magyar Újrakezdést azok az emberek hozták létre, akiknek elegük van a korrupcióból, a nepotizmusból, >
VMDK: Elszámolás: Papíron minden rendben, de kinek a zsebében?
Az MNT háza táján a válasz minden kényelmetlen kérdésre ugyanaz: „Minden fillérrel el tudunk számolni.” Ez >