Ma Rudolf, Izidóra névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Egy polgáridomár furcsa kalandjai
Igazán érthetetlen tehát, hogy miért és mitől fél. Hacsak nem arról van szó, hogy tényleg élvezi feszegetni a határokat. Akár annak árán is, hogy kutyákat uszít a tömegre. Ami viszont már nem politikusi, főleg nem államférfiúi erény. Itt már egy másik szakma képviselőinek lenne dolguk… Kocsányos Pálma (Szabad Magyar Szó):
Az újabb kori szerbiai történelem legfurcsább tüntetéshulláma kezdődött el hetekkel ezelőtt, előbb Belgrádban, majd több nagyobb és kisebb városban is. Furcsa volt ez a tüntetéshullám, hiszen (némi túlzással) minden résztvevője másért demonstrált, nem volt vezetője a megmozdulásnak, nem voltak követeléseik a tiltakozóknak – semmi olyasmi nem volt, ami egy szokványos tiltakozó megmozduláson legalábbis megszokott.
És furcsa volt ez a tüntetéshullám azért is, mert a rendőrség eddig nem látott brutalitással, esetenként kegyetlenkedve lépett fel a polgárokkal szemben. A miloševići időkben voltak periódusok, különösen az 1996–1997 telén zajló demonstrációk idején, amikor az egyenruhások kimondottan agresszíven léptek fel az önkormányzati választási eredmények elismeréséért tüntetőkkel szemben; azonban olyanra még akkor sem volt példa, hogy kutyákat uszítottak volna a demonstrálókra – ahogyan az Belgrádban megtörtént.
Az egész tulajdonképpen az államfő egyik szokásos, elképesztően kínosra sikeredett televíziós szereplésével kezdődött, amikor Aleksandar Vučić a maga, államfőhöz a legkevésbé sem méltó modorában bejelentette: a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzet egyre súlyosabb, ezért ő „kénytelen lesz” ismételten kijárási tilalmat bevezetni a hétvége idejére. Hosszas, ripacskodó szerepléséből gondosan kimaradt az az „apróság”, hogy vajon ezzel csak a fővárost kívánja-e büntetni (mintegy elégtételként, amiért Belgrád polgárai igen nagy számban bojkottálták a júniusi választásokat), vagy az egész országra tervezi-e kiterjeszteni az „áldást”.
Kiszámított mozzanat volt ez, célja minden bizonnyal az lehetett, hogy amíg lehet, minél többeket tartson bizonytalanságban – elvégre, ha mindenki retteg, hogy a nyári kánikulában három teljes napra bezárják a lakásába, hatalmas lesz a megkönnyebbülés azok számára, akikre ez a rendkívül szigorú intézkedés nem vonatkozik. Akkor pedig azok, akiknek az állam feje „megkegyelmezett”, még hálásak is lesznek neki…
Nem így történt. Úgy történt, hogy a bejelentést követő néhány órán belül igencsak ideges tömeg gyűlt össze a szerb képviselőház előtt. A közösségi médiában, Twitteren, Facebook-felhívásokban invitálták egymást az emberek tüntetni a kijárási tilalom ellen.
Igen, a kijárási tilalom ellen. Még akkor is, ha menet közben egyre több réteg rakódott rá erre az alapra. Nagyon, nagyon sokan vannak, akik elégedetlenek azzal a következetlenséggel, ahogyan az állam kezeli a járványhelyzetet (s amely mostanra azt eredményezte, hogy az olaszországi Bergamót megszégyenítő képsorok kerülnek ki a szerbiai kórházakból, amelyekben nincs elég hely a betegeknek, nincs elég orvos és ápoló, aki elláthatná a rászorulókat, nincs elég egészségügyi kapacitás a tesztelések gyors elvégzésére…). Persze, a korlátozó intézkedések enyhítésével Európában mindenütt nőtt a fertőzöttek száma a korábbi állapotokhoz képest, de Szerbiában ez elképesztő mértéket öltött. Ami nem csoda, hiszen másutt az enyhítések fokozatosak voltak, itt pedig az egyik héten még kijárási tilalom volt, a következőn pedig már választási nagygyűléseket lehetett tartani (és tartottak is…) Meg focimeccseket, meg „fuck corona party”-kat, ballagásokat, bérmálkozásokat, vásárokat… És a kormányzat mindezt békésen nézte, hagyta, támogatta.
Érdeke volt, úgy kellett tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne – csak azért, hogy a választásokat meg lehessen tartani.
Amikor pedig a voksolás megvolt, a kórházak megteltek, a halottak száma is hirtelen meredeken emelkedni kezdett, akkor Vučić visszazárt volna mindenkit.
Így pedig nem lehet az emberekkel bánni. Nem idomítandó állat a polgár, még ha Vučić szeretné is ezt hinni… Nem csoda, hogy a bejelentésére megtelt a parlament előtti tér.
Az pedig már ismét a furcsa kategóriába tartozik, hogy még azon az estén megjelentek a provokátorok, azok a furcsa, kissé kínosan egyforma civil ruhás emberek, akik a békésen tüntetőktől eltérően megpróbáltak betörni a parlamentbe, kövekkel dobálták a rendőröket, gyújtogattak, hogy aztán, amikor megkezdődött az oszlatás, hirtelen azok közé keveredjenek, akik ütlegelik, gumibotozzák, esetenként előállítják a demonstrálókat… Félrendőri alakulatokról kezdett el beszélni a média egy része, ultrákról a másik része, abban azonban mindenki egyetértett, hogy akárkik is legyenek ezek a furcsa férfiak, láthatóan egy központból kapják az utasításokat.
Van olyan vélemény, amely szerint Aleksandar Vučić mindezt gondosan kitervelte, hogy elterelje a figyelmet a múlt héten újrakezdett tárgyalásokról, amelyeket Prištinával kénytelen folytatni az Európai Unió nyomására, s amelyek végeredménye előbb-utóbb Koszovó függetlenségének elismerése lesz. Ezen vélemény képviselői szerint egy zavargásokba torkolló tüntetés jó ürügy lett volna a teljes kijárási tilalom bevezetésére, így a függetlenség elismerése miatti esetleges zavargások megelőzésére is.
Ha ez volt a terv, alaposan félrement.
Lehet, hogy a függetlenség elismerése zavargásokat keltene. Az viszont biztos, hogy az emberek tervezett bezárása is kemény ellenállásba ütközik. Olyannyira, hogy az államfő már az első tüntetés másnapján, szerdán bejelentette (ezúttal a nekikeseredett, búskomor, gondterhelt arckifejezésével), hogy ő ugyan továbbra is a kijárási tilalom mellett van, de ha a nép ennyire nem akarja a saját javát, hát legyen, akkor nem lesz ilyen szigorú intézkedés…
Vučić elszámította magát. Rengeteg híve van, ez kétségtelen. Ahogyan az is, hogy sokan követnék tűzön-vízen keresztül, a legeszelősebb elképzelései megvalósításában is. Ahogy az is tény, hogy az emberek képesek tűrni a megszorításokat, amíg azt hiszik, azok eredményesek lehetnek. De az is kétségtelen, hogy a polgárok egyszerűen nem szeretik, ha hülyének nézik őket, ha egyik nap ezt mondják nekik, a másik nap meg annak a szöges ellentétét.
Nem, ezek a tüntetések nem fogják megrengetni Vučić hatalmát. De megmutatták, hogy éppen mindent ő sem tehet meg. Nem rengetik meg a hatalmát, mert egyszerűen nincs, aki a hatalmára törne. A harmatgyenge, szétaprózott ellenzék erre egyelőre nem képes. És ezt ő is tudja.
Igazán érthetetlen tehát, hogy miért és mitől fél.
Hacsak nem arról van szó, hogy tényleg élvezi feszegetni a határokat. Akár annak árán is, hogy kutyákat uszít a tömegre. Ami viszont már nem politikusi, főleg nem államférfiúi erény. Itt már egy másik szakma képviselőinek lenne dolguk…
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy új nemzedéki mítosz
Természetesen ebben a küzdelemben a hatalom az állami erőszak bevetésével elfojtja az egyetemista megmozdulásokat. Ezt Vučić >
MAGYAR TYACIK
Magyarországon és Szerbiában is most valójában a jelenlegi hatalmi elit uralmának a megőrzéséről van szó, amelyik >
A nagytőkések vásárolták meg a maguk Hitlerét
A legkínosabb Trump helyzete, aki Amerikát újra naggyá akarja tenni, miközben a valódi célja az, hogy >
A nagyon rövid időre megcsillanó a csillag
Nagy és felesleges luxusnak számít úgy írni, hogy legalább a lelkemben ne rejtőzködjen a remény, hogy >
AZ EGYETEMI HALLGATÓK KÖVETELÉSEI
Az egyetemisták nem csak követeléseket fogalmaztak meg: március 1-én este Nišben felolvasták a nyolc fejezetből álló >
A kronstadti véres jégmező és a szerbiai egyetemisták
Sokszor megfordult a fejemben a kérdés, hogy hol lett öngyilkos a szocializmus? A választ keresve egyre >
Megérkeztem. Szerbiában a helyzet változatlan
A lakásom egyik ablaka, a zajos sugárúti útkereszteződésre nyílik, a másik pedig egy játszótérre és a >
Roletták mögött…
A jelek arra utalnak, hogy hazárdjátékos Vučić pánikban van, mindenképp nyerni akar, húzza az időt, fokozza >
A REZSIM (KI)SZOLGÁLÓI
Miért hallgatnak erről (is) a magyar szerkesztőségek tagja? Milyen újságírók azok, akik még a saját jogaikért >
„Mert gyilkosok közt cinkos, aki néma"
Úgy igaz, a legkényelmesebb elfordítani a fejünket és csodálatos történeteket írni. Beszélni valami másról, szépen, okosan, >
SÓHIVATAL LETT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS!
Szinte szánalmas nézni az MNT-ülések TV-közvetítését, amelyek alatt a tanácstagok mukkanni se mernek! Az üléseken az >
A reálszocializmus és a szélsőjobb titkos kapcsolata
Aztán a berlini választásokra terelődik a szó. A választásokon a Linke nevű párt győzött. Berlin, akárcsak >