Ma Ferenc névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Félfordulat, összeért, ami egyfele tartott
A rommagyar médiatér ellaposodott, mindenféle kritikai hangot elhallgattattak, csak a fideszkonform szövegelés folyik, az újságírók mikrofonállvánnyá váltak, sőt vannak túlbuzgók – mint mindig –, akik elébe mennek a halovány elvárásoknak is, az elhallgatásban, és mindenféle bírálat „megelőző becsúszással való” leszerelésében, a habonyi-tézisek és összeesküvéselméletek terjesztésében, a propagandagépezet működtetésében stb. (Most már csak a transindex.ro kell „megfelelő kezekbe” kerüljön, és lényegében az erport.ro marad az egyetlen többé-kevésbé kritikus felület még a világhálón is). Magyari Nándor László:
Komolyan foglalkoztat az a, gondolom nem csak számomra izgató, kérdés, hogy miért nem képes a Fidesz fiókpárt (és általa az MPP) leválni a PéSzéDéről, sem a Dragnea által vezetettről, sem a nélküle, Dăncilával, sodródóról? És különösen nehéz megtalálni, vagy fölfedezni a reális okokat, vagy legalább megnyugtató magyarázatokat föllelni.
Egyfelől mert, mint minden magára valamit is adó autokrácia – bár itt, úgy tűnik export autokráciáról van szó – a FfP (Fidesz fiókpárt) is a sajtó alárendelésével, kiszolgáltatásával és a cenzúra egyre erősödő formáinak bevezetésével kezdte. Mindegy, hogy kívülről nézve úgy látjuk, hogy a magyarországi kormánypárt fölvásárolta a rommagyar médiát, az itteni fiókpártja számára vagy úgy, hogy éppen a FfP alól vásárolták ki a magyar nyelvű médiát, a végeredmény ugyanaz. A rommagyar médiatér ellaposodott, mindenféle kritikai hangot elhallgattattak, csak a fideszkonform szövegelés folyik, az újságírók mikrofonállvánnyá váltak, sőt vannak túlbuzgók – mint mindig –, akik elébe mennek a halovány elvárásoknak is, az elhallgatásban, és mindenféle bírálat „megelőző becsúszással való” leszerelésében, a habonyi-tézisek és összeesküvéselméletek terjesztésében, a propagandagépezet működtetésében stb. Központi ukázra, mely egyre világosabb, hogy Budapesttől indul, neveznek ki sajtó-menedzsereket, vagy zavarnak el szerkesztőséget, szüntetnek meg lapot, műszakis rúg ki minden magyarázat nélkül tapasztalt és hozzáértő műsorkészítőt, telefonbeszélgetés nyomán lesz főszerkesztő-váltás, politikai árat fizetnek cenzúráért, ott tartunk, hogy fekete-listák léteznek, hogy ki meginterjúvolható és kit nem szabad még mutatni sem, a rommagyar médiában, „mert ilyen a rendszer”, mert tehetik és kuss, stb. stb. Mondanám, hogy tisztelet a kivételnek, de alig találni ilyent, a cenzúra belső cenzúrává alakult újfent, a fizetett és az önkéntes cenzorok pedig, büszkén pöffeszkednek a konteók és fake news-ökre felállított vasnak képzelt trónjaikon. (Most már csak a transindex.ro kell „megfelelő kezekbe” kerüljön, és lényegében az erport.ro marad az egyetlen többé-kevésbé kritikus felület még a világhálón is).
Szóval keveset, vagy szinte semmit nem lehet megtudni a rommagyar politika valódi mozgatórugóiról, hogy egy példát mondjak az elnökválasztások előtt bő 3 hónappal semmit sem tudni arról, hogy indít-e önálló jelöltet a FfP, vagy ha nem kit támogat? Lehet, hogy várják a budapesti jelzést? Érdektelennek ítélik, hogy ki lesz Románia következő elnöke? Várták/várják, hogy a PésSzéDé bejelentse indít-e jelöltet (most aztán előállhatnak, hogy mindannyian a félanalfabéta miniszterelnök-asszonyra szavazzunk)? És nemcsak jelöltről, jelölési rendszerről, vagy támogatandó esetleg nem rommagyar elnök-jelöltről nem hallunk, de semmiféle nyilvános vita, még csak halovány, amolyan „baráti beszélgetés” sem folyik róla, majd bejelentik, oszt jóestét. És persze elnöki programon sem kell törni fejetlen fejeket, minek az, majd diktálják, hogy milyen kellene legyen egy román elnök, és azt is Budapestről tudhatjuk mi a fő elvárás, hát hogy magyar nacionalista legyen!
Másfelől meg itt különösen van titkolnivalója a hatalomnak: mert akárhonnan is nézzük az együttműködés nem hoz(ott) semmit a kisebbség számára, jó ha sikerül többé, de inkább kevésbé, megőrizni valamit az eddigi „vívmányokból” (példák sokaságát hozhatjuk a magyar nyelvű orvos és gyógyszerészképzéstől, a nyelvhasználati szabályokig, vagy emlékezetpolitikáig); nagyvonalúan odavetett megjegyzésekből tudni, arról is, hogy a FfP hajlandó szembemenni választóközönsége akaratával – t.i. sem a jelenlegi PéSzéDé, sem az elődjei nem voltak népszerűek, sőt közutálatnak örvendtek a rommagyar közönségben - „mert ugyis megvan a többségük és valahova tartozni kell”; minden megnevezett motívum nélkül „adtak még egy esélyt”, a Viorica Dăncila által vezetett kormánynak; vagy mert az „ellenzékiek sem szeretnek” (mármint Kelemen Hunort és Márton Árpádot) mondták, ha mégis szóba állna vagy legalábbis megszólítaná valaki más is a rommagyarokat, azok áruló szekusok, nemde? Egyszer sem nevezték meg annak okát, hogy a FfP miért megy szembe az EU-s normákkal az (i)gazságszolgáltatás tekintetében (emlékezhetünk Márton Árpád kirohanásaira, és javaslataira, melyek alig voltak reakciósabbak elvbarátai, Iordache, Nicolicea és társai „pajzán kis ötleteinél”, hogy megmentsék Dragnea pártvezért a börtöntől), vagy miért pengetnek EU-ellenes húrokat, (többek között a kampányban, amit végül megvásárolt Kárpáton-túli szavazatokkal „megnyertek”), képviselnek kisebbségellenes és reakciós álláspontokat (szemem előtt lebeg Kereskényi polgármester csinos kis nyilvános támadása, gyűlöletbeszéde a homofób népszavazás kampányában ortodox pópák „szobrai” előtt), együtt a PSD-ALDE prominenseivel.
Visszatérve eredeti kérdésemre, azt hiszem csak kizárásos alapon, logikai úton levezetve érthető meg a FfP utóbbi években folytatott politikája és különösen az, amit a PSD-ALDE szövetséggel tettek/tesznek, és a dolognak két lényeges összetevője van:
1) A gazdasági maffia képlete
Nincs más magyarázat a FfP viselkedésére, csak az, hogy valakiknek megéri, amit politikai vállalkozókként tesznek. Félreértés ne essék, egyáltalán nem abban az értelemben lettek vállalkozók a ma regnáló rommagyar politikusok, ahogyan az Frederik Barth évekkel ezelőtt (1993) kifejtette, miszerint a vállalkozói szerepkör az etnikai politikán belül azt jelenti, hogy a kulturális adottságokat a politikai osztály – a kisebbség mobilizálása érdekében – a csoport ideológiáját, kollektív identitásának kulturális eszközeivel újrafogalmazza és politikai célokra használja, végső soron, a csoport érdekében (ez folyt úgy 25 éven át a rommagyar politikában). De ami most van az valami egészen más, központi és helyi kiskirályok, egyáltalán nem az egész közösség érdekében, hanem saját- és szűk környezetük (Magyar Bálint „fogadott családjuk”-nak mondaná őket) gazdasági/pénzügyi érdekükben folytatnak gazdasági ügyleteket, profitálnak a kisebbség foglyul ejtéséből, szorult helyzetéből. A legtöbb rommagyar politikus így stróman és ugyanakkor helytartó, kiépítette/építi saját klientúráját, amint az a magyar kormányzat itteni mezőgazdasági befektetéseiből látszik. A klientúra-építés köre Bukaresten át zárul, tehát a PSD védelmi pénzt követelhet és kap is a magyar kormánypénzekből, és ezt a FfP patronálja, illetve közvetíti. Tömören fogalmazva, azt állítom, hogy az előzőeknek megfelelően politikusaink legfőbb kompetenciája egyre inkább a végrehajtói, leginkább közvetítői, strómankodás és pénzmosás képessége, semmivel sem több.
A maffia műveletek piaca nem a látható piaci mechanizmusokat követi (gondolom jókat röhögnek illetékesek, hogy vannak akik holmi – egyébként általuk, csakhogy falból, elterelő hadműveletként – lefektett pályázati szabályokat próbálják számon kérni), mindent a „keresztapához” (ha kettő van, mint Dragnea bebörtönzése előtt volt akkor a kettőhöz) képest a piramison való elhelyezkedéstől függ. A formális, választott vagy kinevezéssel megszerzett, intézményi státusok sem számítanak (ezért a legfőbb pénzosztó a „papi jó barát”), csak a lojalitás és a „családias közelség”. Csakhogy maffiából – családi, illetve családszerű szerveződése folytán – kiállni nem lehet, mert mindenki „túl sokat tud”, legalábbis a maga szintjén, ahhoz, hogy elengedjék, ahhoz, hogy ne tekintsék potenciális zsarolónak.
A Budapest-Bukarest közötti alvilági business Dragneára, Tăriceanura és tsaira volt kalibrálva, távozásával zavar keletkezett, de nem akkora, hogy a FfP-t elengedjék, hogy új helyet, esetleg új partnereket kereshessen magának. Nem mellesleg az ellenzéki pártok, és főként az újak az USR-PLUS átlátja a dolgot és nem is hajlandó beállni következő csendes maffia-társnak, ez fölöttébb bosszantja vezéreinket.
2) Maffia-politika
A teljes rommagyar politikai osztály a budapesti illiberális-modell közvetítője a bukaresti hatalom fele, transzmissziós szíj szerepet vállaltak, politikai strómanjai Orbánnak, és ezt takargatni kell. A háttéregyezmény maffia-szabályok szerint lettek megkötve, a FfP-nek semmiféle önállósága, szava vagy beleszólása nem volt a dologba: kettős kliens, mindkét irányba – Bukarestnek és Budapestnek is – kiszolgáltatott, térden állva és előrenyújtott tenyérrel, a senkiföldjén, szétszakítva és megalázva, mindenütt. Nagyjából ez a lokusz jelöltetett ki és működik ma is, miután a bukaresti vezér börtönbe vonult, a maffiából nem lehet csak úgy kiszállni, túl sok a közös titok, az elhallgatni, eltakarni való, a szálakat el kell varrni és ez időt igényel.
És nem is a gazdasági ügyletek a legveszélyesebbek, hanem a politikai korrupció, a fertő, amiben a rommagyar politikai osztály többé-kevésbé kényszeredett mosollyal dagonyáz, közelegni látszik a rommagyar közösség teljes lezüllesztése, meg lehet-e fordítani ezt még?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
BIZALOMVESZTETT, HITELTELEN MNT
A testület csak a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területével >
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >